Századok – 1957
Szemle - Újfalvy Sándor: Emlékiratok a reformkori Erdélyről (Ism. V. Windisch Éva) 875
SZEMLE UJFALVY SÁNDOR: EMLÉKIRATOK A REFORMKORI ERDÉLYRŐL Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Jékely Zoltán (Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1955. 330 l. Magyar Könyvtár) Ujfalvy Sándor emlékirata egyike azoknak a sajnos nem elég nagy számban fennmaradt visszaemlékezéseknek, melyeknek szerzője a történeti eseményekben nem, vagy csak alig véve részt, kora vagy nagy kortársai magánéletét örökítette meg. Az erdélyi birtokos Ujfalvy életét rövid megyei szolgálat után gazdálkodás, vadászat, társadalmi élet töltötte be ; irodalmi műveltsége és politikai érdeklődése azonban képessé tették arra, hogy minderről hiteles és a lényegeset megragadó képet rajzoljon. Az erdélyi főúrinemesi társadalom reformkori változásainak leírása mellett különös gonddal kidolgozott képet, kapunk az erdélyi oktatás állapotáról, a reformkori vármegyei és hivatali életről, az utolsó nemesi felkelésről, az alsóbb társadalmi osztályok helyzetének egyes mozzanatairól, a szabadságharc erdélyi eseményeiről, s ezek mellett hiteles portrékat a kor néhány nagy egyéniségéről, apró részletekre kiterjedő gonddal, mint a két Wesselényiről, Körösi Csoma Sándorról, Bemről, vagy néhány vonással felvázolva, mint Széchenyiről, Kisfaludy Sándorról, Kossuthról. A régi nemesi élet néhány jellemző típusát lefestő lapjai - apjáról, Keczeli táblabíróról, gróf Teleki Mihályról — a maguk nemében egyedülálló források. Ujfalvy emlékiratainak a Magyar Könyvtárban megjelent kis kötet második — az első kiadás nehezen hozzáférhető volta és a munka olvasmányos, szélesebb körű érdeklődésre igényt tartó jellege folytán indokolt — kiadása. Az új kiadás, nyilván a sorozat megszabta terjedelemnek és célkitűzéseknek megfelelően, elhagyta az első, 1941-es kiadásban közölt leveleket, s ezen felül is néhány elmélkedő jellegű részletet, leszűkítve sajnos ez utóbbiak kihagyása által Ujfalvy portréját, minthogy az állásfoglalásában mutatkozó következetlenségeket, a feudális és haladó világnézet feloldatlan ellentéteit nem mutatja be. A kötet azonban történetírásunk színesebbé tételének szükségességére és lehetőségeire így is eléggé felhívja a figyelmet. V. WINDISCH ÉVA FODOR FERENC: A MAGYARORSZÁGI KÉZIRATOS VÍZRAJZI TÉRKÉPEK KATALÓGUSA 1867-IG I- III. FÜZET (Budapest, 1554, 1955, 1956. Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtára. Tudományos műszaki bibliográfiák 1., 3. és 5. szám) Kéziratos térképeink forrásértékéről már sok szó esett — feltárásuk érdekében eddig kevés történt. A vízrajzi vonatkozású térképek három füzete először ad közre budapesti levéltárak és könyvtárak gyűjteményeiből valamivel több, mint 2000 darabot. Jelentős mennyiség ez s ízelítőt ad térképanyagunk gazdagságából. Elismerés illeti Fodor Ferencet a nagy kitartást igénylő munka elvégzéséért. Az átnézett térképek közül nemcsak a kifejezetten vízrajzi vonatkozású lapokat dolgozta fel, hanem mindazokat az egyébként más célból készült térképeket is, melyek vízrajzi szempontból használható adatokat is tartalmaztak. Természetesen a határ megvonása nem volt könnyű, mert a rendszerint igen részletes, nagy mértékarányú kéziratos térképek mindegyikén található többkevesebb utalás az ábrázolt terület vízrajzára. Na akadnak is térképek, melyek felvétele vitatható, ez még mindig a kisebbik baj, mintha odavaló kimaradt volna. A katalógus egyébként a térképek legfontosabb adatait áttekinthető elrendezésben, folyók szerint csoportosítva adja közre. Ez a megoldás a legjobbnak látszik, annál is inkább, mert a füzetek végén levő szerzői és időrendi mutató segítségével más szempontból is könnyen tájékozódhatunk. A címleíráson kívül röviden felhívja a figyelmet a térképek sajátosságaira, érdekesebb adataira is, természetesen a nélkül az igény nélkül, hogy a szakszerű feldolgozásnak elébe vágjon. Remélhetőleg a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet e rendkívül dicséretes kezdeményezése másokra is serkentőleg hat, hiszen a kéziratos térképek feldolgozása más (elsősorban mezőgazdaságtörténeti) szempontból még sokkal gazdagabb anyagot kínál. Szükség volna ugyanakkor a kutatásokat a vidéki levéltárak időközben feldolgozott anyagára, valamint a budapesti levéltárak iratsorozataiban még elfekvő térképekre is kiterjeszteni, hogy a megkezdett munka befejeződjék. DÁVID ZOLTÁN 875