Századok – 2004
Történeti irodalom - Kovacsics József: Baranya megyei népességtörténeti lexikon (Ism.: Szabó A. Ferenc) V/1281
1282 TÖRTÉNETI IRODALOM létből 1.143-at tett ki. Az elkerült lakosok száma 51.321 fő volt. Ezzel a megye 3.963 négyzetkilométerre csökkent, lakossága pedig 287.599 főre. 1941-ben mintegy 3 és fél esztendőre visszakerült a Drávaszög Magyarországhoz, ám de facto 1944 telén ismét jugoszláv territórium lett, amit az 1947. évi párizsi békeszerződés megerősített. 1950-ben újabb területi változás következett be, mert a szigetvári járás Somogy megyétől Baranyához került. Két kisebb közigazgatási határmódosítás után, 1974-ben formálódott ki véglegesen a megye mai arculata. Mivel a lexikon adatainak gyűjtését 2001 novemberében le kellett zárni, a 2001 januári népszámlálás részletes adatai nem álltak még a szerző rendelkezésére. Annyit mindenesetre meg lehet állapítani, hogy 1990 óta jelentős népességcsökkenés következett be ebben a megyében is, akárcsak országszerte. Például a megyeszékhely, Pécs lakosságszáma 1990 és 2001 között 170.039-ről 162.502-re apadt. Természetesen még jelentősebb volt a népességcsökkenés a községekben, amelynek okait a következőképpen foglalta össze a szerző: „A baranyai falvak megrokkanásának legfőbb okaként Trianont és a második világháborút követő eseményeket, a németek kitelepítését, a mezőgazdaság erőszakos átszervezését, annak következtében az elvándorlást jelölhetjük meg. Nem mellőzhetjük az erkölcsi válságok hatását sem, azt a járványt", amely már régóta pusztította az Ormánság falvait: az „egyke". Ma egész Baranya olyan képet mutat a természetes szaporodás terén, mint korábban az Ormánság."(65. old.) Korántsem volt harmonikus a városok népességfejlődése sem. Bár általánosságban a modernizáció egyik jellemzőjének tekintik az urbanizációt, ez a folyamat ebben a megyében sem volt egyenes vonalú és arányos. Különösen Pécs és Komló fejlődése volt ugrásszerű, miközben a kisebb városok elsősorban közigazgatási intézkedéseknek köszönhették növekedésüket. Ma már 11 városa van Baranya megyének, de többségük sem népességszámában, sem külső megjelenésében nem mutat városi képet (Bóly, Pécsvárad, Sásd, Sellye, Szentlőrinc, Villány). A történelmi hagyományt is figyelembe véve 4 valódi városa van Baranyának: Pécs, Mohács, Szigetvár és Siklós. A megyeszékhely hatalmas súllyal nehezedik a megyére, a lakosság mintegy 40%-a pécsi. De ők sem mind a modernizációnak köszönhetik városi státuszukat — tudhatjuk meg a lexikonból —, mert Pécs lakossága ugyan több, mint kétszeresére gyarapodott 1949 és 2001 között, ám a 84.303 fős szaporulatból 16.776 fő a város környezetében található községek odacsatolása révén lett városlakó. (58. old.) Baranya megye jellegzetessége lakosságának soknemzetiségű összetétele, ami ma már korántsem olyan nagymértékű, mint a korábbi évszázadokban, amikor átmenetileg olykor a lakosság többségét alkották a nem magyarok. Ilyen időszak volt a török hódoltság, amikor a régió csaknem teljesen elnéptelenedett, s a kevésszámú lakos is többnyire „rác" volt. A megye népességtörténetének összefoglalása Kovacsics József tapasztalata és fáradtságot nem ismerő alapossága nyomán monografikus igényű. Elemzései egy több társadalomtudományi diszciplínában jártas tudós magvas gondolatai. Alkotói korszaka végén komoly érdeklődést mutatott a honfoglalás és az Árpád kori magyar népességszám problémája iránt. Részt vett abban a meglehetősen széleskörű, olykor élesen polemikus vitában, amely során a szerzők egymástól jelentős mértékben különböző nagyságrendben határozták meg a kora középkori magyar populáció lélekszámát. Kovacsics József ebben, a közvéleményt is foglalkoztató kérdéskörben a konzervatív táborba tartozott, általában Györffy György kutatási eredményeihez hasonló következtetésekre jutott, azaz viszonylag magas számértékben adta meg a korabeli népességszámot, kihangsúlyozván a magyar etnikum majoritását.(K.J.: A történeti demográfia válaszai és nyitott kérdései az Árpád-kori népesség számára vonatkozóan. In.: A honfoglalás és az Árpád-kor népessége, Budapest 1995. 8-36. old., un.: Demográfia, 1995. 2-3. sz. 142-169. old.) Eszerint Baranya lakosságának száma a 14. század elején körülbelül 67.500 fő lehetett. Az elemzés azt mutatja, hogy a tatárjárás után hamar bekövetkezett az újjáéledés ezen a tájon, vagy az 1241. évi támadás fő vonalából kieső megye talán nem is vesztett annyit, mint az ország középső területei. Ez a népesség túlnyomórészt magyar volt és a viszonylag békés évszázadok alatt tovább növekedett. A 15. században azonban változások következtek be, mert az Oszmán Birodalom egyre jobban „ránehezedett" a Balkánra, s megindult az ottani szláv népesség északra húzódása. A középkorban a megye területén igen sok, de kis népességű falu létezett. A mű idézi Szabó István adatait, aki szerint a mohácsi csata előtti évtizedekben 909 helységben 15 ezer portával lehetett számolni. Nemcsak az ország sorsát maradandóan meghatározó összecsapás színhelye volt a megyében, hanem erre vezetett közel két évszázadon át a legfontosabb hadiút is, amelyen a török csapatok megközelítették az ország központi területeit. A megye keleti határát képező Duna hasonló forgalmi szerepet játszott, hozzájárulva a térség veszélyeztetettségéhez. Különösen a mohácsi csatát követő évtizedek idején és a 17. század második felében öltött nagy méreteket a pusztulás Baranyában. A szerző egy jeles helytörténész, Follajtár Ernő kutatásait idézve megállapítja, hogy az elpusztult falvak száma 283-at tett ki. Verancsics Antal