Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1838-10-22 / 85. szám
Egy conversatio. Társaskörökben gyakran szeretem a’ magányt, ’s éleményemet inkább abban lelem, ha másokat örülni és vigadni látok, mint hogy magam is ugyanazon eszközökkel, mellyekkel ők élnek, akarnék földerülni. Innen van, hogy a’ jelen őszi estéken, 10 és 11 óra közt, midőn már az asztalok rendezve, a’ csoportok szorosabban különválva vannak, szeretek visszavonulni az elhagyott kandalló mellé, hol egy gondolat- és képzeletébresztő félfényben, a’ hamvadó szenet mozgonylag szítogatva, egy pár órát örömest elmerengek, így tevék tegnapelőtt, midőn F,* régi iskolatársam és szinte gyermekkori barátom, nem literator maga, de művelt, figyelmes olvasós újabb literátori viszonyainkba meglehetősen avatott, mellém veté magát a’ karszékbe ’s egy meghitt párbeszéd szövedék közöttünk, mellyel , mivel körülményeinkben talán érdekkel bírhat ’s némi, kivált írói és literatúrai viszonyok és tárgyak felett felvilágosításul szolgálhat, jónak találtam emlékezetemben összeszedni, a’tetemes!) hiányokat kisimítani, de az egészet a’ szóbeli társalkodás szabadságában és tárgy ugrásaiban meghagyni ’s így az olvasót mintegy beszélgetésünk’ részesévé és kihallgatójává lenni, F* tehát mellém veté magát a’ karszékre ’s korábbi említések’ következtében igy kezdé a’ beszédet. .. Én csakugyan hiszem, hogy az az Ochtinay az Athenaeum’ 29dik számában nem más mint N—y. Én. Mindegy, Irántam! viselete minden esetre egy szilaj tinóé, melly jegyzésembe nagy dühhel belevágtat, egyetmást megszaglal benne, egyet fordul, egyet bőg, egyet rúg, ’s azzal istállójába visszáruhan. (3. A’ kép eleven ; de halljad okaimat. Ez a’ poetasteri kicsiszolt, felmagasztalt hang és ez a’ szenvedélyesség, nyilván elárulják előttem a’ pajtást és pártost. Ezen urak a’ stylus’ simaságában és keresett, széphangú fordulataiban mindnyájan Kazinczyinak, a’ pártban és pajtásságban mindnyájan Kisfaludy Károlynak növendékei; azért hasonlítanak annyira egymáshoz, azért nehéz őket álnév alatt egymástól mindenkor megkülönböztetni, de itt e’ dühösség a’ szemlélni ellen, olly közel állásban az athenaeumi zajgásokkal, csak a’ legszorosabb körben hagynak tapogatni, ’s itt a’„három“ után legelső ’s meghittebb- II .• Én. Lehet, hogy úgy van. De mi nekem benne leginkább tetszik, az épen azon düh, mellyet említesz ’s melly az én psychologiám szerint csak a’ gyenge és roskadozó ügynek lehet tanúsága. Ugyanis kinek ügy, közügy van kezében s erőt érez magában, azzal győzni, ellenél belőle okokkal kiforgatni, az nyugalommal ’s hiedelemmel szól, mert a’ nyomos okoskodás nyugodalmat, a’ tárgy Hiedelmet kíván; és még, mert a jelesebb erő, ismét az én psychologiám szerint, mindig nemességgel, a’ diadalérzet mindig kímélettel szokott járni. Ama’ nemes harag, mellyre a’méltatlanságot látva gerjedünk’s mellyel O. emleget, vajmi messze esik azon erőtetett, görcsös nevetéstől, mellyel ő felkiált: „Mindenható kaczaj, meg ne ölj /más azon vadságtól, mellyel a’ kontár és hívatlan írót szintúgy el akarja zuzatni, elliptatni, mint az útonállót és rablót felakasztatni!. 6. Minden bizonnyal, ez az én véleményem is. Egyébiránt jegyzésedet a’Hírnök’ 65. számában ma újólag átolvastam ’s úgy találom, hogy azt minden író minden legkisebb felak atlas nélkü elfogadhatja. Én. Miért is ne fogadhatná? Nincs ott egyetlen nemesebb rugó is kizárva; hanem az irói rugók’ természetes sora és hatásereje van a' lehető legkiterjedtebb általányosságban soalazva.Vegyük fel a’ dolgot ab ovo, úgy a’ mint van. Minden emberben van ösztön az írásra, azaz gondolatainak ’s érzeteinek kinyomására és más többekbek közlésére, mihelyt gondolatai élénkebbek, érzetei hullámzóbbak. Ezen ösztönt neveli meg a’ gyönyör, mellyel, mihelyt azokat közleni akarjuk, gondolatink játékából, rendbe és világosságba hozásából ’s érzeteink’ tisztultabb, nemesültebb kifejtéséből, mint általában minden lelki és testi erőnk’, természetszerű és öntudattal szabályzott gyakorlatából, szükségképen erezünk ; de ezen ösztön ’s a’ vele párosult gyönyör magok még korán sem elegendők, valakit a’ nyilványos írói pályára lépetni ’s azon fentartani; következéskép rólok ott, hol én a’ nyilván föllépett irók’ rugóiról szólottam, nem is tetelhetek említés. Mert hiszen ezen köz ösztönnél fogva minden, élénkebb gondolkodású ’s értető embernek íróvá, azaz literatorrá kellene lenni, mi pedig nincsen úgy. Már ama’ velünk született szemérem és kényes önérzet, melly ezt kérdezteti velünk : valljon fognak e gondolati, mások előtt is eléggé fontosodnak és helyeseknek tetszeni; valljon nem fognak e iasok a’ te legszentebb’s rejtettebb érzeteiden nevetni? sokat, igen sokat legeleve visszarezzent az írói pályától, ’s nekem egymagamnak is tapasztalásaim vannak több jeles, részint kitűnő hivatalokat viselő vagy viselt férfiakról, kik egyedül e’ kényes tartózkodásból állhatatosan vonakodtak munkálataikat sajtó alá bocsátani. Ezen első, eredeti, legtisztább é s legközösebb ösztön tehát magában nem bírván elegendő rugó erővel, az írói pályára tömegeket lépetni föl, kérdés már most, valljon milly rugókai váltatnak meg’s munkálkodnak tehát az emberi szívben, mellyeka’ legnagyobb részt, mellyről jegyzésemben ’» itt is mindenkor szó van, ez fontos és minden esetre koczkázatos lépésre bírják ? Kérdezd meg az ifjút,a ki legelső versét, legolo mű-, vagy könyvbirálalát vagy legalább fordítását névtelenül a’ hirlap- és folyóiratkiadóhoz vivő, valljon mi dolgozott legnagyobb erővel's elhatározalag keblében, midőn irt és ment? nem a’ httság er nevét, ha csak álnevet is és munkáját nyomtatva látni, ennél fogyást,, mivel hiszen a’nagyobb irók’munkái is csak nyomtatva vannak, némileg helyet foglalhatni a’ költők, az irók közt is érezni és éreztetni, habár ismeretlenül is azt, hogy mi is tudunk ám szólani a’ dologhoz, mi is tudunk ám írni ezt vagy azt, még pedig úgy, hogy müvünk méltónak tartassék a‘ kinyomatásra! Igenis, a’ hiúság, a’ bennünk felébredt s tehetség vagy csak mások’ dicsérete által ápolt ’s kecsegtetett önérzetnek ezen első-szülött,könnyelmű leánya, de egyszersmind szülője vagy testvére a’ később kifejtésű, komolyabb és nemesebb becs-és dics vágynak, valamint kifejtésre nézve első (mivel szivünk és lelkünk’ legbelsőbb gyökeréből, t. i az *Ai érzetbol közvetlenül ugrik ki), úgy bizonnyal legközösb, sokszor legerősb, at