Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-10-07 / 80. szám
Viszonzás főtiszt, nagys.. Fejér György prépost és k. tanácsos urnak, Kálmán magyar király’ kitől lett származása’ ügyében. Minél nagyobb kíméléssel szokta alulirt — mindenkor csak az igazság’ és tudomány’ szent érdekeit tartva szeme előtt—vizsgálói tisztét, ha mikor arra felszólíttatott, mások’ munkáin gyakorolni, minél kevésbbé adott eddigelé okot azon , a’ szak’ emberei’ és vizsgálók’ epéjét leginkább felháborítni szokott hiedelemre, mintha saját munkáit hibátlanoknak, magát csalhatatlannak tartaná, annyival váratlanabb volt előtte azon , hogy leglágyabban szóljon — igen kíméletlen mód, mellyen közelebb Századunk’ 72. szántában ellene főtiszt. Fejér György prépost és k. tanácsos ur felszólalt. Igaz, hogy a’ főtiszt, ur alulirtnak Magyarok Történetei czímű munkáját, első megjelentével, epébe mártott pennával írottnak nyilvánítá; az is igaz, hogy gróf Mailáth János ur’ vizsgálata’ kijövetelével alulirtat — a’ harcz’ többre terjedhetésivel fenyegetőzve — a’ válaszolástól, hozzá intézett levelével eltartóztatni igyekezett, ’s én alulirt elég vakmerő valék, egyiket kereken tagadni, másikban intését nem fogadni a’ főtiszt, urnák, iratai végén felhozott, hozzá irt, de nem reá, hanem a’ harczot netalán újra kezdendő grófra, ’s a’ feljebbi fenyegetőzésre czélzó szavaimmal válaszolva. Ezen kettős vétségem, vagy az igazság iránti tisztelet, vagy egyik sem, hanem inkább más valami, mit nevezni nem akarok, hozta e főtiszt, urat tűzbe? nem vitatom; a’ tisztelt közönség tegyen róla ítéletet, mint szintén arról is: illő e, nem mondom azon korhoz, azon helyhez, mellyben és mellyen a’ főtiszt, urál!, de általában tudós, művelt férfihoz illő e, még ha megtámadott, bántott fél volna is, annyival inkább, semmivel előre — legalább akarva — meg nem bántva, meg nem támadtatva, semmivel az Hiedelem" megsértésire nem jogosítva, úgy írni, mint itt a’ főtiszt, ur? Nem lehet e igazat mondani keserűség, tévedet — s ki dicsekhetik, hogy soha nem tévesztett? — útba igazítani pirongatás nélkül? Vagy talán jól esik a’ nem egy, ’s nem egyszer pironságot szenvedettnek, mit mások rajta— méltán vagy méltatlanul — elkövettek, viszont elkövetni másokon ? ’s tisztára mosakodunk , ha beszennyezünk másokat ? vagy neveljük azzal magunk’becset, ha levonunk a’ másokéból? teszie ezt, ki mint igazán érdemestől várható — irigység és félelem nélkül nézi mások’ érdemeit ? Mindezekre feleljen meg magának a’ főtiszt, ur, én pedig sem jobbra fordítható időmet vesztegetni, sem a’ t. olvasó közönséget válasszal, minéműt egy illy Hiedelemről felejtkezett felhívás érdemelne, ’s ebből keletkezendő, győzőt, győzöttet szégyenítö harczyal, miben úgy is elég része, untatni, botránkoztatni nem akarván, mellőzve a’ főtiszt, urnak magokban igen ügyes, de a’ dologhoz értőnek mindjárt felötlő fogásait, egyiket, hogy több, mind egy közös kútfőből — leginkább Kéza Simon’ chronicájaból — merített bel- és külföldi írókat, mint megannyi külön tanúkat idéz ellenem, bizonyosan, hogy a több szám többet nyomt jon, hamarabb, könnyebben vakítson; másikat, hogy midőn az ellenfél’ tanúit igen is szorosan, a’ magáéit igenigen tágan fogja, igy p. fel nem akad azon, hogy a’ tőle mindjárt elöl idézett Thuróczi egy helyen Kálmánt és Almust Geiza’ fiainak és igy testvéreknek vallja, másutt azt mondja, hogy a’ már váradi püspöknek felszentelt Kálmán azért volt kénytelen királlyá lenni, mivel testvérei előtte elhaltak — „f r a t r e s, pos hab e b a t, mo r t e sunt praeventi41, harmadik helyen Almust Kálmán’ idejében, sőt annak halála után is, élteti; mint szintén azon sem akad fel a’ főtiszt, ur, hogy másik tanúja, Ranzan Péter, Sz-Lászlót nőtlennek, Almust még Kálmán’ éktében, ennek parancsára megöltnek állítja, melly kettős hamis állítás bár eléggé bizonyítja, mint volt, vagy inkább mint nem volt Ranzan Péter a’ magyar dolgokról értesülve, mégis azt, mit ugyanezen iró, rokon tárgyban, Kálmánnak Geizától származtáról mond, mint kétséget nem szenvedő igazságot kívánja a’ főtiszt, az hogy higyjük; mellőzve továbbá — nehogy én is vagy viszont leczkézni láttassam akarni, vagy viszont pirítni a’ főtiszt, urat —, hogy nagy a tya testvér latinul nem patruus— mint többször egyszernél nevezi, mire én, ha olly nevetős volnék, mint a’ főtiszt, ur, többször egyszernél igen jó ízűen nevethettem volna —hanem patruus magnus, vagy fráter avi; mellőzve azt is, hogy az általam idézett 1096-d. évi oklevélről, midőn hires Codex Diplomaticusát kiadta, minden, tőlem soha kétségbe nem hozott, nagy jártassága mellett is a’ diplomaticában , maga főtiszt, ur sem tudta, hogy hamis; mert különben ezt, avvagy csak azért is, hogy a’ maga diplomaticus tactusát — igy szokott szólni a’ főtiszt, ur — kézzel tapogattathassa olvasóival, nyilván kijelenteni bizonnyal el nem mulasztotta ’s nem érte volna meg az alá tett, nevet és számot igazító, rövid jegyzettel; következéskép, ha most nem is, akkor reá is illeszthető volt azon ítélet, mellyel azon oklevélnek mindjárt első tekintetre hamisnak nem ismeréséért rólam ’s egyszersmind egy Pálmáról, egy Prayról, egy Cornidesről, egy Katonáról hozott; mindezeket mondom, ’s talán, ha akarnám, még több mondhatókat is mellőzve, röviden csak azt válaszolom: én ugyan, őszintén megvallva, sem könyvem’, sem közelebb gr. Mailáth János urnak adott válaszom’Írásakor, főtiszt. urnak e’ tárgyban az 1826. Tud.Gyűjteménybe iktatott tudós értekezésire, menthetetlen róla megfelejtkezésböl, tekintettel nem voltam; de most, figyelmeztetve a’ főtiszt. úrtól, újra megolvastam , ’s kivéve azt, mi a’ pénztárt illetőleg a' n. e. Schönvisner után mondatik, semmi újat benne, mit már másunnan ne tudtam volna, nem találtam; ’s mindaz, mit ott a’ főtiszt, úrtól gondosan összesummázva találtam , nem volt képes eloszlatni kétségemet, mellyel bennem Kálmánnak Geizától származta iránt a’ fentisztelt tudós férfiak’okoskodásai, különösen, a’ Timon’ tanúbizonyságától is (Epit. ad a. 1095. 11 lap. „Dalmatici ertuidem ac Veneti Historici Colonianium Ladisi ai fii ium communiter dicunt“) támogatott, egykorú 1096*dik évi oklevél támasztott. Ezen oklevélnek bizonyítsa be elébb tökéletesen hamisságát a’ főtiszt, ur vlja ki az e’ tárgyban legtöbbet, legkörülményesebben szóló Thuróczi’ hitelét, egyeztesse meg ennek egymással merőben ellenkező állításait; ’s mit én csak mellesleg említettem, mellesleg mutassa meg azt is, hogy az akkori diákos diáktalan korban azavus szóval lehetetlen volt hasonló tévedésnek történni, millyet, hogy messze ne menjünk példáért, korunkban, melly minél kevesebbet cseveg, annál többet ért diákul, fő