Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)
1839-04-08 / 28. szám
Pennaharczokról. Csaplovics. 1. §. Kinek bátorsága van , nyilványosan elmondani valamit, jó néven kell vennie , ha neki szinte nyilványosan viszonoztatik valami. Ez egészen renden van! De valamint, ha valaki, lakását odahagyva , az utczára lép, nem tehet róla, ha gorombán vagy nyájasan szólíttatik meg, vagy épen lator állatoktól megtámadtatik , megmaratik vagy legalább megugattatik, épen így függ egészen a’ szerencsétől vagy szerencsétlenségtől, ha az ember mint iró értelmes, józan ellenfelekre talál, vagy a’ literatriai pórsereg által sárral hajigáltatik. Ez utóbbihoz bizonyára minden scribae et pharisaei tartoznak, kik tudomány helyett rágalmazásokat használnak. 2. §. Századok’tapasztalása mutatja, hogy egy illy pórsereg’ megtámadásainak ’s rész állatok’ ugatásainak a’ legérdemesebb férfiiak is kitétetvék, de azért érdemlett hírnevükben legkisebbet sem vesztettek. Egy példát száz felyett: az 1937. Figyelmező’ számában egy ioncz szemtelen volt, prépost Fejér Györgyöt kérdezni, miért ir magyarul? holott még a’ magyar helyesírást sem tudja,’s ha már csakugyan írni akar, ismerkednék meg legalább a' nyelv’ főszabályaival. Ezt vakmerőködött egy férjfiúnak mondani, ki született magyar, elismert hires tudós és első rangú iró; ki nem keveset irt magyar nyelven, ki a’ Tudományos Gyűjteményt alapítá, ’s kinek szerkesztése alatt e’havi irat a’legtartalmasb vala ki ennélfogva a’ magyar nyelv’ terjesztésére többet tett, mint száz amollyan szerénytelen , durva irkálé. Milly szemtelenség kívántatik ahhoz, egy Fejért a' grammaticába visszautasítani! Kotzebue is egykor szemére vetégetnének, hogy nem tud németül. De azért senki sem tartotta Göthét nyelvkontárnak. Épen ajrg kevéssé fog bizonyára valaki azon kételkedni, hogy Fejér prépost magyarul tud. Sőt a’ magyar nyelvnek uj gyártásai sem lesznek előtte ismeretlenek. Nem fog tehát egy okos ember is kivételt tenni akarni a’ fenemített szabályból, mert az óhajtás, egészen bántatlanul maradni, azon bárgyának kiváltságához hasonlítana, ki a záporban maga akart szárazon maradni. a. §. Csak félve próbáltam már harminca év előtt az írói tövises pályára lépni, s a legnagylelkűbb méltánylását tapasztaltam törekvéseimnek, mellyek felett itt részletekbe bocsátkozni, a’ szerénység tiltja. — De többször meg is támadtatam, s olly emberektől, kiknek boldogsága képzelt túlsúlyok’ hiedelmében, de fő erejük csak gyalázkodásokb.m állott. 4. §, így az 1330. Tud. Gyűjt. VII. kötetében egy anabaptista, bizonyos Toldy Ferencz, szememre veté, hogy a’ magyar verselésről, melly a’ magyaroknak egyetlen kincse, ,,Gemälde von Ungern“ czímű munkámban igen keveset szólottam, s ezáltal a’ nemzet’ dicsőségéről igen soka levontam, miért pirulnom kellene!— Kisded könyvemben Ungerns Vorzeit sat.“ megvallom nagy vétkemet, hogy Toldy Ferenczről és költeményeiről nem szólottam, ’s azzal mentém magamat, hogy a' magyarok’ költői elmésségéhez nem értek, következéskép arról valamit mondani képes sem vagyok, a’ mint valóban igaz is , hogy továbbá meg vagyok győződve, miképen többet tettem a’ nemzet’ dicsősége’ terjesztésére, mint valamennyi magyar költő, versfaragó és egyéb szájhős valaha tettek ’s tenni fognak. Mert az ollyan meggondolatlan dicsérgetőknek, kik a’ hazán merő fényt és tökéletességet látnak, és szemtelenül dicsérnék, egy okos ember sem hiszi még azt sem, mit talán igazságosan mondanak el. Hol van p. o. azon phlegmaticus, ki következő rodomontade felett nevelését el araphatná? Doct. Fuker 1790ben „Beschreibung des Tokayer Gebirg 14 czímű munkájában a’ 17. lapon írja, hogy „ritkán talál egy paraszt legényt, ki már természeténél fogva ne volna egy kész udvari tanácsos vagy kapitány. A’ legközönségesebb magyar paraszt is több biztossággal ’s Hiedelemmel hordja fejét, mint bármelly szabad birodalmi város’ tanácsnoka.‘4 — Valljon tette Fuker ezzel legkevesebbet is a’ haza* dicsőítésére? Toldy Ferencz bizonyára lelkéből fog rajta örvendezni, mivel kétségkívül maga is illy Fukerféle udvari tanácsosok’ egyike. Csak azt nem foghatom meg, mint lehet a* világ olly vak, hogy a’ szükséges udvari tanácsosokat nem hozza a’ hegyaljai magházból. A* mindig kész verscsinálást legkisebbé sem tartom különösen kápráztató fénypontnak és nemzeti erénynek, mert hisz ezen nagy mesterséget a’ legdurvább népek is űzik teljes mértékben *, ’s egy magyar Horácz Virgilről ’sat. mit sem tudtam, mig végre a’ kassai Minervában Csokonait sírversét nem olvastam : Hicacet Horatius y Virgilius, Ovidius , und Michaele Csokonai. De őszintén meg kell vallanom, ezt a’ legszemtelenebb dicsekvésnek tartam, millyen Toldy Ferencztől valaha eredhetett. 5. §. Fönebbi mentegetésem e’ nevezetes embert méltán a’ leghevesebb haragra ingerlé. Th. barátunk elmondá nekem itt Bécsben, milly kegyetlenül bánt Toldy a’ világszerte híres, tisztességgel szólván, Kritikai lapokban „Ungern’s Vorzeit“ czímű munkámmal, tulajdonképen pedig önmagamma. Értettem, hogy több tudós szépségek közt azt kérdezte gúnyolólag: Kicsoda Csaplovics ? — De olly ismeretlen mégsem vagyok. Már többször részesültem a’ szerencsében, hogy tiszteletre méltó külföldiek, kik Bécsbe jöttek, megkerestek engem is, mások pedig írtak hozzám. A’ hazában is igen sokan ismernek, részint személyesen, részint írásimból. Ha tehát Toldy Ferencz engem senkivé akar letenni, azáltal csak azt bizonyítja, hogy nem a’ tudomány’ érdeke feküdt szívén, hanem az, hogy ügyességét a sértegetésekben rajtam gyakorolja. Valóban egy magyar criticushoz méltó tett! — Bírtam annyi mérsékeltséggel, hogy durvaságait el sem olvastam, valamint, Istennek hála! az egész clonea (Kritikai lapok) ez óráig ismeretlen előttem. Toldy Ferencz tehát humánus czélját, gyomromat elrontani, egészen elhibázta. Azonban ugyanazon barátunktól, ’s később a Hírnök szemléjéből is értém, hogy más nálam hasonlithatlanul érdemesebb férjfiakat, mint: Mailáth és Desekely József grófokat, Pyrker érsek, Kazinczy Ferencz, Döbrentei Gábor, Rumy Károly stb. urakat, hasonló sorsért, mert a’ háromfejű cerberus senkit sem kimél meg. Én tehát igen tisztes társaságban kaptam a’ harapást, a nélkül hogy azt legkisebbé éreztem volna. * Sőt a’költészet’ túlsúlya a’ komoly tudományokon, a' műveltség gyermekkorát árulja el. A **erk