Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)
1840-05-04 / 36. szám
30. szám. Harmadik esztendei folyamat 1840. júlaius’ 4. SZABADÍTOK. Válasz, a’ Sz. kir. városok országgyűlési voksa ügyében, a’ Századunk’ f. évi 34-ik számában megjelent czikkelyre. Jóllehet az idézett czikkely épen nem foglal magában semmit, mi által a’ Századunk' f. e. 29., 30., 31. és 32. számaiban a’ sz. kir. városok országgyűlési voksa ügyében közlött észrevételek megezáfoltatnának, vagy e’ fontos tárgy legkisebb mértékben fölvilágosítatnék, még sem hagyhatom azt, nem annyira magamért, mint inkább a’ közügy érdekében felelőtlenül. Két részre oszlanak ugyanis az igen tisztelt szerző észrevételei. Az elsőben saját személyével és az én csekélységemmel tetszik neki bíbelődni, a’ másikban a’ dolog érdemét érinti, de csak érinti ám. Mi illeti lisztéit személyét, úgy látszik, mintha czikkelyem azon szavai, mellyeket feleletének 9. és 17. soraiban , és pedig aláhúzva fölhoz, leginkább magokra vonták volna neheztelését. Legtávolabb szándékom sem lévén azonban őt sejteni, hogy szörnyű merényletemet némileg jóvá tegyem, ezennel ünnepélyesen vissza vonom mind azokat, miket e’ részben a gáncsolt helyeken mondottam. Ezen ugyan könnyen átcsúsztam volna, de nem tudom boldogulok e majd azokra nézve is, miket a’ tisztelt szerző csekély személyem ellen intéz, annyival kevésbé, mivel épen nem érzem magamat képesnek szeszélyes elmésségével szembe szállani, mellyel — valamint egyéb elleneit, az idei „Allgemeine Zeitung“ toldalékjának 84 ik számában semmivé zúzni akart; mondáni akart — mert az azóta megjelent czáfolatok bizonyítják, hogy a’ halálra sebesültek igenis élnek, és a’ kölcsönt kettős uzsorával vissza tudják adni, úgy engem is, ámbár sokkal kegyesebben korholni sziveskedett. Benne lévén mindazáltal a tőrben, megkísértem szerencsémet. Szórakozottságról vádoltatom, mivel elfelejtém nevemet alá irni, ’s igy a’ szerzőt, és nem tudom még kit, bizonytalanságban hagyom személyem — mint aziránt is, váljon általános auctoritásom elismertetetté ? — De miből következtetik az, hogy nevemet aláírni elfelejtem, nem lehettek el ezen névtelenségnek más okai is? Felhoznám itt mentségemül, hogy ezt talán némi szerénységnek is lehetett volna magyarázni, ha a’ tisztelt szerző ur’ válaszából nem venném ki, mennyire boszonkodik e’ fogalom és szó miatt; ’s azért csak azt vagyok bátor felemlíteni, miszerint az Allg. Zeitung’ 1839ki 321. számú toldalékjában, a’ városok ellen intézett czikkely, szinte név nélkül jelent meg, ’s hogy tehát névtelen ellen névtelenül harczolni, kivált midőn a’ válaszoló becses nevének is csak kezdő betűit jelelem meg, talán nem olly megbocsáthatlan hiba. Egyébként ■ok tárgyakra nézve különbözők lehetnek a’ nézetek; találkozhatnak ollyanok, kik alkalmi ötletek harsány hirdetése, és holmi hírlapi czikkelyek által neveket, még boldog kimúltok előtt, a’ csillagokhoz vélik fűzhetni; vágynak ellenben ollyanok is, kik ezekben épen nem gyönyörködnek. Hogy továbbá a’ válaszoló úr bizonytalanságot színlel személyemre nézve, nem egyéb kegyes tréfánál; holott jól tudja nevemet, sőt azt még a’ czikkely megjelente előtt is tudá. Az olvasó közönségre nézve pedig, melly nem azt szokta nézni, ki irt valamit, hanem mit irt, teljesleg érdektelen és közönbös leendett megneveztetésem ! Mire alapíthatta végtére személyemet illető állítása ama’ részét, mintha én magamat általánosan elismert auctoritás gyanánt kívántam volna tekintetni, épen meg nem foghatom. Én legalább egész czikkelyemben nem találok ollyasmit, miből e’ hiú igényletet csak távolról is következtetni lehetne. Taglaltam a tisztelt válaszoló beszédjét és kettős alakosának (Doppelgänger) arra tett jegyzeteit, megmutattam véd okaik alaptalanságát, és pedig épen nem az általok kedvelt — igen kényelmes, de a 1 .jSat pro rutone voluntas“ vagy 33baculus stat in angulo ergo pluet“ — híres okoskodás nemére emlékeztető monorban , hanem mindenütt a’ tett dolgok és elismert adatok bizonylatára hivatkozva , sőt ezeket, a’ mennyire a’ hírlapi polemica’ szűk határaival összeférhető, idézve is , fejtegettem továbbá azt, miszerint a’ szabad elmi constitutionalismus elveinél fogva, és a' közjólét tekintetéből is a’ királyi városok jogszerű kivánatait, már nem lehet többé elutasítani. ’S mind ezekre felel e a szerző úrk épen nem, hanem érezvén a fölhordott okok súlyát, egy szökéssel át akar azokon surranni, t. i. azzal, hogy minden ellen-ok fölhozatala nélkül azt állítja: hiszen a’ czikkely írója sem auctoritás, ’s azért okai sem állanak. Fog e azonban a’ közönség is igy ítélni, nagyon kétes; én legalább kereken megvallom, hogy a’ tisztelt szerző ebbeli hiedékenységét épen nem osztom, és sokkal inkább becsülöm a’ közvéleményt, mintsem hogy ollyasmit róla csak fellehessek! Átmegy már most a’ válaszoló a’ dolog’ érdemére. De ó égi csuda! itt egyszerre megváltoznak a’ szerepek! ki eddig megtámadólag és kihivólag harczolt, mintegy kétségbe esetten lelép a’ csatatérről és más küzdőre utal; amaz auctoritás, mellynek roppantságát «az 1839-i Allg. Zeitung 221. számú toldalékjának hasábjai Europa-szerte hirdetek, szappany buborékkint eltűnik a’láthatárról, és más nálánál sokkal nagyobbnak enged helyet ! — E’ cselekvésmód nagyon különös, és megint következménye azon épen nem legdicséretesb szokásunknak, melly szerint a’ magánjog’ fogalmait, csínjait és fogásait minden egyéb tárgyakra és viszonyokra, az egésznek hasznával e vagy sem ? azt megítélni nem az én tisztem, illeszteni olly igen hajlandók vagyunk. De úgy látszik, mintha a’ tisztelt válaszoló úr itt maga is a’ szóratkozottság’ hibájába esett volna, mert meg nem gondoló, hogya’ magányjog elvei szerint is, más nevében csak megbizásból, melly azonban aligha elő fog mulattathatni, lehet felelni, és elfelejtő, miszerint felperesből alperessé, rögtön és hihetőleg a’ magány jog ama’ rendszabálya kedvéért ,quod itcalit conditio sempersis favorabiliora történt átváltoztatásánál, sorsát a' szavatásra hivatkozás által még roszabb karba helyező, ’s pere vesztését önmaga megvallá. Ennyit a’ más auctoritás mögé buvásra nézve. Mi már magát ezen auctoritást, vagyis az ,,opinio Excelsae Regnicolaris Deputationis circa objecta ad deputationem publico-politicum relata“ czímű munkálat másik pozsonyi kiadásának 28ik és 29ik lapjain foglalt különvéleményt illeti, távol vagyok ugyan attól, hogy egy harmadikkal és olylyasmiért pennaharczba keveredjem, mi már 13 évvel ezelőtt