Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)
1842-07-04 / 52. szám
■419 420 vény és az egész ország felírása ellen ; s mégis az egészben nincs egyéb való, mint azon egyének ügyetlensége, kik Pozsony városa terheinek s javadalmainak felosztását kezelik; mert mig a háztulajdonosok, kik csupán csak azok s nincs egyéb keresetmódjok (kiknek száma azonban nem lehet igen nagy), tagadhatlanul veszteséget szenvednek, a munkás rész hízik, melly pedig egy tartományi városban mindig a legnagyobb, s nyugtalanul várja az országgyűlést. Ama czikkely íróját saját szavai csafolák meg, mert feltevén , hogy valójában négy millió forint keltetik el az országgyűlés alatt évenkint, olly kis városra mint Pozsony már elégséges kárpótlás a szállásokért, kivált ha a főlovászmesteri hivatal körültekintéssel és méltányosan jár el. Hogy a követek napi dijainak több mint 10°/ése Pozsonyban hátramaradjon, ahhoz értenek az ottani polgárok, kik nem épen nagy olcsóságról ismeretesek; s ez oka annak is, miért vándorol olly sok pénz Bécsbe, melly különben Pozsonyt nem hagyná el. A város elszegényülését ama czikkely maga cáfolja meg legjobban panasza által az országgyűlésekkel bekövetkezett drágaságról, mert drágaság vagy az áruk hiányából vagy a pénz feleslegéből következik; s miután a productio Pozsony közelében az országgyűlések miatt nem keresbedhetett, a drágaság oka világosan a szaporodott pénzforgásban fekszik; s néhány nyugalmazott tiszt elköltözése, kik, mint jól tudva, olcsó városokat keresnek fel, csak ugyanazt bizonyítja. A sok üres szállásokról Pozsonyban ki sem tud valamint, de igen arról, hogy a szállásbérek tíz év óta majd mindig emelkedtek. A szaporított katonaság szinte jótétemény a városra nézve, mert pénzét szinte itt hagyja. Ha tehát azon czikkely mondja, hogy „látni mint gyilkol meg erkölcsileg a törvénytelenség és igazságtalanság egyeseket úgy mint testületeket", és tovább, „mit eddig Pozsony polgársága folyamodásban kért, most joggal követelik, akkor ezek valójában szemtelen declamaliók, mellyeknek czélják a követeket megrezzenteni, mikép ez nekik már a múlt országgyűlés alatt sikerült nehány egyénnel, az ügyet minél inkább gyűlöletessé tenni s a nemességre, mellyre most a nélkül is minden egyszerre rohan , uj terhet hárítani. — Ha a küzohajtás szerint az országgyűlés Pestre tétetnék át, a pozsonyiak nem sokára megbánnák, s korcsmáik nem szaporodnának és nagyobbitatnának többé annyira (!),mint ez az utóbbi időben történt. Tehát a háziuraknak a munkás rész általi kárpótlásában fekszik a pozsonyi nagy sérelem megoldása ! (Junior megyéből tartok a közönség ítéletétől; legyen ez és a haza bíró közöttünk. Azért lépjünk ki a sorompóba ! S én is kiáltok Kossuth Lajossal : „prodent res ad medium.“ Engedje meg édes művész úr legelőször is, hogy hozzám intézett levelét itt a publicummal közölhessen. • Ez tehát, tisztelt hazámfiai, azon levél, mellyel megtisztelt Ferenczy István azon értekezésemre, mellyel igaz hazafi szívből bocsátottam minap a Századunk által a világra. Ha hideg vérrel fontolgatom a hozzám írt sorokat, megvallom, nem tudom bosszankodtam-e vagy nevessek? — Mivel azonban Mátyás szobra ügyében a legnagyobb magyar fejedelem szent hamvaiért, Pest városa díszéért, de leginkább azért szólaltam fel, hogy szegény nemzetünk a pénzt híjába ki ne hajítsa az ablakon, kénytelen vagyok kegyed levelének minden pontjaira felelni. Azt írja kegyed: „mindent talált soraimban, csak a máltai vitézt nem ". Fáléban különös, hogy kegyed művészeti állitásimat nem művészileg czáfolja meg, hanem a máltai rendet felhozólag, melly nem áll szorosb öcszeküttetésben Mátyás szobrával, mint azon porfellegek, mellyeket a dühös szél Zuhara pusztáin felkavar. Azt mondja tovább kegyed, hogy „kivált a máltai rendnek jeli szava a becsület, s minden szépnek, jónak, vallásnak, kormányrendszernek stb. ápolása.“ Mi a becsületet illeti, úgy gondolom, nagyon követtem sinór mértékét, midőn értekezésemben e szavakat írtam: „tegyük Ferenczyt a nemzeti museum gondviselőjének; megérdemli a szegény nemes lelkéért és jeles házagságáért.“ Talán művész úrtól ezen szavaimért inkább köszönetét, mint pattogást érdemlek. Ha kegyed ezen hivatalt elnyeri, holla napjáig biztosítva leend nemcsak anyagi tekintetben, hanem szellemileg is. Szép polcton fog állani, mert a nemzeti kincsnek főgondviselője lenni valóban dísze egy magyarnak, holott azon néhány ezer forintokból, mellyeket Mátyás szobráért kaphatna, holtig biztosítva nem tenne. Kérdem tehát már most, vétettem-e a máltai rend becsület-hivatása ellen, midőn soraimban azt írtam, hogy kegyed holta napjáig díszes hivatalban minden ínségtől biztosítva legyen? Mi már a Jót és szépet“ illeti és a „kormányi rendszert“, itt szinte, úgy gondolom, azt cselekedtem és írtam, mit tenni máltai vitéznek csak úgy kötelessége, mint akármelly más magyarnak. Jónak és szépnek mondottam Casagrande és Schwanthaler munkáit, mert ez nemcsak az én nézetem, hanem egész Európának egyhangú ítélete. Schwanthaler neve zeng mindenütt dicséretesen, Casagrandéról pedig szóljon helyettem a velenczei publicum s a hires művészet-értő l’yrber patriarcha e excja. A „kormányi rendszert“ illetve felelni nem tartom érdemesnek, mert nem kormányi rendszerről szólottam, hanemMátyás szobráról, azért olly dologra, mellyel elő sem hoztam, sőt melly nem is tartozik a tárgyhoz, csak megvető hallgatással válaszolok. Az „alattomos, aljas, mocskos, és nem férfihoz illő“ kifejezéseket, mellyeket igazi kőfaragói argumentumoknak lehetne nevezni, taglalni továbbá is szükségtelennek látom, mert valóban különös, alattomossággal vádolni azt, ki nyilván a hírlapokban lépteti fel. A mi végre „a rendnek nevetségessé tételét“ illeti és becsületének szenvedését, erre mit mondhatnék egyebet mint „dimitte cis Domine!“ Van tovább szó kegyed levelében „alaptalan hirmondáról, a dolog nem tudásáról“ stb. Erre csak azt tanácsolhatom, tegyük Ferenczy műveit Casagrande vagy Schwanthaler műveihez, s ítéltessük meg külföldi szobrászok által, meglátjuk majd akkor, érteke a dologhoz? mendemonda után itéltem-e vagy nem? De ha olly jeles Esztergomban a sz. István martyr vagy kegyednek egyéb *) Lásd Századunk Vaik számát. Válasz t. Ferenc*) István urnak, a művésznek* *) Teljesen tisztelt hazafii Mindenek előtt meg fog kegyed engedni, hogy junius 17-éről hozzám irt levelére, mellyel ép e pillanatban veszek a szikszói postáról, nyilvános lapban akarok felelni. Nem félek se nem A aserk. *) Alig közöltük lapjaink 49-ik számában Ferenczy ur levelet, midőn annak eredetét gróf Fáy István, ki a felvételről mit sem tudhatott, a szerkesztőségnek elküldvén, annak lapjainkba iktatását, valamint válaszának felvételét óhajtotta. Örülünk , hogy lapjaink egyik főelvét: „mindenkinek, amennyire magát lapjainkban érdekelve látná, a szükséges választ, felvilágosítást vagy cáfolatot megengedni“ — most mindkét rész kivonatára teljesíthetjük : mi nem mindenkor történhetetik, mivel számos értekező urak nekünk rész néven veszik , ha az általuk megtámadott félnek megengedjük a védelmet. Ennek ellenében még ollyanok is akadnak , kik más lapokban megjelent czikkelyekre nálunk szeretnének polemizálni, hihetőleg mivel más helyük nem akadt. Ezeket egyenesen elutasitni szoktuk. — A jelen választ illetve nem kételkedünk , hogy a nemes gróf öntartása minden nemesb és miveltebb bírálók teljes jóváhagyását nyerendi.