Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-07-04 / 52. szám

■419 420 vény és az egész ország felírása ellen ; s mégis az egészben nincs egyéb való, mint azon egyének ügyetlensége, kik Pozsony vá­rosa terheinek s javadalmainak felosztását kezelik; mert mig a háztulajdonosok, kik csupán csak azok s nincs egyéb keresetmód­­jok (kiknek száma azonban nem lehet igen nagy), tagadhatlanul veszteséget szenvednek, a munkás rész hízik, melly pedig egy tartományi városban mindig a legnagyobb, s nyugtalanul várja az országgyűlést. Ama czikkely íróját saját szavai csafolák meg, mert felte­vén , hogy valójában négy millió forint keltetik el az ország­gyűlés alatt évenkint, olly kis városra mint Pozsony már elégséges kárpótlás a szállásokért, kivált ha a főlovászmesteri hivatal kö­rültekintéssel és méltányosan jár el. Hogy a követek napi dijainak több mint 10°/ése Pozsonyban hátramaradjon, ahhoz értenek az ottani polgárok, kik nem épen nagy olcsóságról ismeretesek; s ez oka annak is, miért vándorol olly sok pénz Bécsbe, melly különben Pozsonyt nem hagyná el. A város elszegényülését ama czikkely maga c­áfolja meg leg­jobban panasza által az országgyűlésekkel bekövetkezett drága­ságról, mert drágaság vagy az áruk hiányából vagy a pénz fe­leslegéből következik; s miután a productio Pozsony közelében az országgyűlések miatt nem keresbedhetett, a drágaság oka vi­lágosan a szaporodott pénzforgásban fekszik; s néhány nyugalma­zott tiszt elköltözése, kik, mint jól tudva, olcsó városokat ke­resnek fel, csak ugyanazt bizonyítja. A sok üres szállásokról Pozsonyban ki sem tud valamint, de igen arról, hogy a szállásbérek tíz év óta majd mindig emelked­tek.­­ A szaporított katonaság szinte jótétemény a városra nézve, mert pénzét szinte itt hagyja. Ha tehát azon czikkely mondja, hogy „látni mint gyilkol meg erkölcsileg a törvénytelenség és igazság­talanság egyeseket úgy mint testületeket", és tovább, „mit eddig Pozsony polgársága folyamodásban kért, most joggal követelik, ak­kor ezek valójában szemtelen declamaliók, mellyeknek czélják a követeket megrezzenteni, mikép ez nekik már a múlt országgyűlés alatt sikerült nehány egyénnel, az ügyet minél inkább gyűlöle­tessé tenni s a nemességre, mellyre most a nélkül is minden egy­szerre rohan , uj terhet hárítani. — Ha a küzohajtás szerint az or­szággyűlés Pestre tétetnék át, a pozsonyiak nem sokára megbán­nák, s korcsmáik nem szaporodnának és nagyobbitatnának többé annyira (!),mint ez az utóbbi időben történt. Tehát a háziuraknak a munkás rész általi kárpótlásában fekszik a pozsonyi nagy sére­lem megoldása ! (Junior m­egyéből­ tartok a közönség ítéletétől; legyen ez és a haza bíró közöttünk. Azért lépjünk ki a sorompóba ! S én is kiáltok Kossuth Lajossal : „prodent res ad medium.“ Engedje meg édes művész úr legelő­ször is, hogy hozzám intézett levelét itt a publicummal közöl­hessen. •­ Ez tehát, tisztelt hazámfiai, azon levél, mellyel megtisztelt Ferenczy István azon értekezésemre, mellyel igaz hazafi szívből bocsátottam minap a Századunk által a világra. Ha hideg vérrel fontolgatom a hozzám írt sorokat, megvallom, nem tudom bosszan­kodtam-e vagy nevessek? — Mivel azonban Mátyás szobra ügyében a legnagyobb magyar fejedelem szent hamvaiért, Pest városa díszéért, de leginkább azért szólaltam fel, hogy szegény nemzetünk a pénzt híjába ki ne hajítsa az ablakon, kénytelen va­gyok kegyed levelének minden pontjaira felelni. Azt írja kegyed: „mindent talált soraimban, csak a máltai vitézt nem ". F­áléban különös, hogy kegyed művészeti állitásimat nem művészileg czáfolja meg, hanem a máltai rendet felhozólag, melly nem áll szorosb öcszeküttetésben Mátyás szobrával, mint azon porfellegek, mell­yeket a dühös szél Zuhara pusztáin felkavar. Azt mondja tovább kegyed, hogy „kivált a máltai rendnek jel­i szava a becsület, s minden szépnek, jónak, vallásnak, kormány­­rendszernek stb. ápolása.“ Mi a becsületet illeti, úgy gondolom, nagyon követtem sinór mértékét, midőn értekezésemben e szavakat írtam: „tegyük Ferenczyt a nemzeti museum gondviselőjének; megérdemli a szegény nemes lelkéért és jeles házagságáért.“ Ta­lán művész úrtól ezen szavaimért inkább köszönetét, mint patto­gást érdemlek. Ha kegyed ezen hivatalt elnyeri, holla napjáig biztosítva leend nemcsak anyagi tekintetben, hanem szellemileg is. Szép polcton fog állani, mert a nemzeti kincsnek főgond­viselője lenni valóban dísze egy magyarnak, holott azon néhány ezer fo­rintokból, mellyeket Mátyás szobráért kaphatna, holtig biztosítva nem tenne. Kérdem tehát már most, vétettem-e a máltai rend be­csület-hivatása ellen, midőn soraimban azt írtam, hogy kegyed holta napjáig díszes hivatalban minden ínségtől biztosítva legyen? Mi már a Jót és szépet“ illeti és a „kormányi rendszert“, itt szinte, úgy gondolom, azt cselekedtem és írtam, mit tenni máltai vitéznek csak úgy kötelessége, mint akármelly más magyarnak. Jónak és szépnek mondottam Casagrande és Schwanthaler munkáit, m­ert ez nemcsak az én nézetem, hanem egész Európának egy­hangú ítélete. Schwanthaler neve zeng mindenütt dicséretesen, Casagrandéról pedig szóljon helyettem a velenczei publicum s a hires művészet-értő l’yrber patriarcha e excja. A „korm­ányi rend­szert“ illetve felelni nem tartom érdemesnek, mert nem kormányi rendszerről szólottam, hanem­­Mátyás szobráról, azért olly dolog­ra, mellyel elő sem hoztam, sőt melly nem is tartozik a tárgyhoz, csak megvető hallgatással válaszolok. Az „alattomos, aljas, mocskos, és nem férfihoz illő“ kifejezéseket, melly­eket igazi kőfaragói ar­gumentumoknak lehetne nevezni, taglalni továbbá is szükségtelen­­nek látom, mert valóban különös, alattomossággal vádolni azt, ki nyilván a hírlapokban lépteti fel. A mi végre „a rendnek nevetsé­gessé tételét“ illeti és becsületének szenvedését, erre mit mond­hatnék egyebet mint „dimitte cis Domine!“ Van tovább szó kegyed levelében „alaptalan hirmondáról, a dolog nem tudásáról“ stb. Erre csak azt tanácsolhatom, tegyük Fe­renczy műveit Casagrande vagy Schwanthaler műveihez, s ítél­tessük meg külföldi szobrászok által, meglátjuk majd akkor, értek­­e a dologhoz? mendemonda után itéltem-e vagy nem? De ha olly jeles Esztergomban a sz. István martyr vagy kegyednek egyéb *) Lásd Századunk Vaik számát. Válasz t. Ferenc*) István urnak, a művésznek* *) Teljesen tisztelt hazafii Mindenek előtt meg fog kegyed engedni, hogy junius 1­7-é­­ről hozzám irt levelére, mellyel ép e pillanatban veszek a szik­szói postáról, nyilvános lapban akarok felelni. Nem félek se nem A aserk. *) Alig közöltük lapjaink 49-ik számában Ferenczy ur levelet, midőn annak eredetét gróf Fáy István, ki a felvételről mit sem tudhatott, a szerkesztőségnek elkü­ldvén, annak lapjainkba iktatását, valamint válaszának felvételét óhajtotta. Örülünk , hogy lapjaink egyik főelvét: „mindenkinek, a­mennyire magát lapjainkban érdekelve látná, a szük­séges választ, felvilágosítást vagy c­áfolatot megengedni“ — most mindkét rész kivonatára teljesíthetjük : mi nem mindenkor történhe­­tetik, mivel számos értekező urak nekünk rész néven veszik , ha az általuk megtámadott félnek megengedjük a védelmet. Ennek elle­nében még ollyanok is akadnak , kik más lapokban megjelent czik­­kelyekre nálunk szeretnének polemizálni, hihetőleg mivel más helyük nem akadt. Ezeket egyenesen elutasitni szoktuk. — A jelen választ illetve nem kételkedünk , hogy a nemes gróf öntartása minden ne­­mesb és miveltebb bírálók teljes jóváhagyását nyerendi.

Next