Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1843-01-26 / 8. szám

59 szavát jól ide hallottuk pedig Gy— majd 3/1 óra távolságra fek­szik RM-tól. — Sok helyen azonban a helység nem változtathat önkénye szerint a mesteren , mert ennek félfogadásában a földes­­urnak s az illető lelkésznek is van befolyásuk, de a kenyér még ezáltal sincs biztosítva, sőt némi tekintetben nehezedik; mert a mesternek magát mindannyi felekhez alkalmaztatni, kivált olly kö­rülményekben, midőn a felek közt tán súrlódások is léteznek, való­ban olly szorongatás, mellyen ő alig bújhat keresztül. — Ezenkívül sem helyeselhető némelly lelkészeknek igen helytelen bitorlásuk, kik a mestert minden aljas szolgálatokra szeretik alkalmazni, ez­által csorbítván tekintetüket, s elfogván tőlök az iskolára s házi foglalatosságaira szükségkép fordítandó időt; valamint azt sem lehet helybenhagyni, ha egy kis jutalmazás fejében a gazdatisztek őket í­ás és számvetési munkákkal időnkint annyira terhelik, hogy ezáltal saját kötelességeiket sem képesek rendesen elvégezni. Szó­val, mellőzni kell mindent, miáltal a tanításra rendelt egyén köré­ben gátoltatik. Más részről azonban a mestereknek sem kellene elvetni magokat, s tekintetüket egy pillanatnyi néphegyért veszé­lyeztetni, a köznéppel a csapszékeken boros kancsók közt bölcsel­­kedni s bajazzoféle fintorgatásokkal és bohózatokkal mulatságot szerezni. Ez csökkenti tekintetüket, s előbb utóbb megvettetést szül, mi azután kenyerüket is veszélyezteti. Lássuk már most az iskolák belső elrendezését. Egyebet mel­lőzve, csak a tanítás tárgyait kívánom megemlíteni. Taníttatik kö­zönségesen olvasás, írás, számvetés, hittudomány s bibliai történet. Az olvasás tanulásánál egyforma könyveket kellene használni; mert minő vesződséggel, milly tétovázva halad a tanítás, midőn a gyer­mekek mindenféle zavart könyvekből tanulják az olvasást. — Az irás jóformán csak a betűk másolatában áll. Milly szükséges volna az orthographia s egy kis stylistica; de erre még mestereinknek nagyobb része sem érett meg, pedig mit használ a betűk formálása, ha azok gondolataink kifejezésére nem szolgálnak.­­ A számvetés, az életnek és gazdálkodásnak ezen mindennapi kelléke, csakugyan több figyelmet érdemelne, mintsem a mennyi iskoláinkban közön­ségesen reá fordíttatik. A német mesterek itt kivételkép dicséretet érdemelnek, de annál nagyobb a tudatlanság és hanyagság a ma­gyar mesterek közt; s általában mondhatni, ezen igen szükséges tudomány igen rosz lábon áll nálunk még a diák iskolákban is, hol maguk a professorok is csak úgy tekintik mint mellékes tárgyat, készület és gyakorlás nélkül adják ütve vétve a tanítást.­­ Van­nak az említetteken kívül más tárgyak is, mellyek itt ott taníttatni szoktak, földleírás, történet, természettudomány, azonban úgy a mint előadatnak, valeant quantum valere possunt. Én nem ismerek a tudás ezen ágaiban czélszerű könyveket, mondja bár és recense­­álja az eddig megjelenteket akárki. Annyi azonban igaz, hogy jobb valami, mint semmi. A könyvekről szükséges még megemlítenünk, hogy igen kívá­natos volna, ha iskolai könyveink a lehető legolcsóbb áron adatná­nak. Az egyetem budai könyvnyomó-intézete szolgáltatja azokat kiváltságos joggal, s mivel kötetlenül adatnak olt el, mennyire megdrágulnak, mig a pnvilegiált könyvárusok által a nép kezébe jönnek. A m. gazd. egyesület 10 éves naptárát borítékban 6 áron adja, az egyetem intézete 7 éves bibliai történetét 12 kron adja kötetlenül,melly bekötve a vásárokon szinte 20 kron kél. Ennyit röviden a nevelés akadályairól. Hogy ezek akadályok, azt, úgy hiszem, senki sem tagadja; de hogyan kelljen azokat elhá­­ritni, az nem áll egyesek hatalmában, azonban véleményt adni van joga kinek kinek. Akadályt találni nem nehéz, mert ekkor csak a készt bíráljuk, de akadályt háritni, ide már erőfeszítés kívántatik, s a mi több, némelly akadályokat még a legtehetősb s legbuzgóbb hazafiak sem képesek maguk elháritni. Igénytelen véleményem te­hát inkább csak azt tárgyazza: valljon lehetséges-e az akadályokat elhárítni, és hogyan? A gyermekek iskoláztatása. Hanyagság és szegénység okozza többnyire, hogy a gyermekek az iskolai tanítástól elmaradnak. E hanyagság ellen több nemes megyék hoztak üdvös határozatokat, mellyek szerint általányos kötelességgé válnék, minden gyermeket 6—12 éves koráig iskolába küldeni. Ki szólhatna illy üdvös ha­tározatok felől a dicséretnél egyebet? Azonban elég, hogy hatá­rozva s körlevelekben a helységeknek tudtokra volt adva; az, hogy teljesedik-e vagy sem, nem a határozók gondja; ők legalább fele­lőssé senkit sem tesznek, vagy jobban mondva, a határozatnak semmi érvényes és erőteljes sanctiót nem adnak. Szalmaláz, czifra szó határzott, de lelkes kebel, szilárd akarat hibázott, s azért a ha­tározat csak papiroson maradt. Ha a nemes megyék ezen üdvös végzésüket tettleg is sürgetnék, s majd szép szó, majd erőszak által a népet annak teljesítésére szorítanák is, segítve lenne a ha­nyagságon , s a gyermekek nagyobb része iskolai oktatást nyerne. — A szegénységen nehezebb segítni, mert itt, ha a bíró egyik kezében a parancsoló pálczát tartja, szükséges, hogy másik kezé­vel segedelmet nyújtson, de ezt csak nem kívánhatni feltétlenül egyes emberektől, hanem általán­os segítségnek kell jönni. Némelly megyei hatóságok eziránt is kezdtek intézkedni, adót, iskolaadót határoztak. Mennyire állhat egy megyének hatalmában akármi czim alatt rendes adót vetni a keblebeliekre; ez nem olly bonyolódott gordiusi csomó, mellyet felbontani nehéz volna. Ezen kérdés azon­ban az adóügyhöz tartozik, s ott elég bőven tárgyaltathatik. — Érintetlenül nem hagyhatom a némelly körökben terjedező, de látszólag szűnni kezdő nézetet. A papság részint gyanusitgatások, részint előítéletek által hitelét veszté bizonyos körökben. De a né­zetek különböznek. Fontolgassuk azonban az ügyet bármifelől, je­len körülményeink közt kevesebb költséggel ügyesebb kezekre nem bízhatni a felsőbb iskolákat, mint a tanító szerzetes rendekre. Csak az volna kívánatos, hogy minden tanító tag egy vegyes biztosság előtt magát tehetsége­s egyéb tulajdonai felől hivatalára alkalmas­nak mutassa, és mint rendes tanító ne függjön egyedül főnöke ön­kényétől s néha annak elfogult nézőtitől. Ezáltal megkevesebbed­­nék a dilettáns professorok száma, és lennének rendes tanítók; megszűnnék a vád, mintha a nevelés csak a szerzet belátására vol­na bízva. A tanítási rendszer ha hiányos, ez nem a szerzetes ta­nítók hibája, s ezen segíteni nincs is hatalmukban. — A­mi pedig a falusi iskolákat illeti, itt nem hogy kizárni kellene a papokat, sőt inkább sürgetni és ösztönözni kellene őket. Mert kire lehessen hát bízni a népnevelést? Az iskolaházak czélszerű építése , be­rendezése , úgy szinte a tanítók fizetésének jobbítása pénzt igényel. Mikép kíván a haza ezen közügyre pénzt előteremteni, azt a szükség és jövendő fog­ják elhatározni. Most ezerfelé ágaznak a vélemények, de remény­lenünk lehet és szabad, hogy tán majd a jövő országgyűlésen erről is rendelkezendik egy kis­­. Addig mit is használ ott építési terve­ket csinálni, hol pénz nincsen? Mit segít a dolgon, ha kimondjuk, mennyi jövedelem kellene egy iskolamesternek, hogy hivatalából becsületesen megélhessen, s pénzt neki nem adunk ? Azért elmel­lőzvén ezeket, rendén van a tanítók kiképzéséről szólni. — Néhány lelkesebb püspökök, kik nem elégedtek meg azzal, hogy megyéjök papságának csak körleveleket küldjenek, mellyre egy iv papirost áldoztak, hanem szükségesnek látták , hogy a ki czért akar érni, annak a módokhoz is kell nyúlnia; ezek magas hivatásuknál fogva a kereszténység ügyét lelkekön viselvén, tanítókat képző intézete­ket, praeparandiákat állítottak, mellyekre elég bőkezüleg adakoz­ 60

Next