Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-12-03 / 96. szám
771 lótag, különösen és tán egyedül azért, mert — a magyarnak pillanatai drágák. Azon tömérdek haszon, melly az örökváltság által nem egyedül a földesurra és jobbágyra, hanem közvetlen az országra és népére árad, kétségtelen, tagadhatlan, kézzelfogható; és távol esik minden túlzástól az, ki e haszon szót jótéteménybe, boldogságba változtatván, e tárgyat a nemzet legszentebb ügyei közé sorozza, előmozdítását nemzeti kötelességének tartja. Igen, de ha földesurak közt is tetemes azoknak száma, kik a tulajdon érdekeik felfogására szükséges értelmi erő birtokában nincsenek, miként lehetne várni, hogy a jobbágyság legyen tisztában ez úgy felett, melly jobbágyság erkölcsi, értelmi passivitásához még az erősen tevőleges százados szokás csatlakozott? És tudva van a tapasztalás előtt, valamint a dolog természetéből eléggé nyilvánul, hogy az úrbéri váltság ügyében — noha ez financiális tekintetben inkább a földesúr ügye mint a jobbágyé, és épen azért — az initiatíva nem a földesurat illeti; vagyis, ha ez ügyet a jobbágyság nem mozdítja, az ügy—nem mozdul, bármiként gyűjtsük az argumentumok halmait. Ezen tekintetben, mivel a jobbágy megfeszített szorgalma által előhozott váltsági díj a földesurak mozdultát igényli, az örökváltság kérdésének anyagi része, tetemes időre felülmúlja fontosságban annak szellemi részét és az egyszerű kiválthatási perspectíva korántsem lép fel az előre gondolt mértékben tényezőleg. Más szóval, az úrbéri viszonyok fentartása mellett a jobbágyság nem képes azon több szorgalom és több kereset kifejtésére, eszközlésére, mellyeket a váltsági tőke lététe okvetlenül megkíván; nem képes , mert ugyanazon viszonyok ugyanazon következményt szülnek; szükséges tehát és elmellőzhetlen, hogy „a természetbeli adózások megszüntetése megelőzze a váltságdíj letételét.“ A szabad egyezkedés útján ezen feltétnek — szeretnék mondani törvénynek — elégtétetik , és az e tárgyról gondolkodó, az ezt vizsgáló, mint apodietiai tényt állíthatja fel, hogy nincs olly szegény községe hazánknak, melly képes nem lenne a kiváltságra, azt teljesen eszközleni nem tudná, ha a földesurnál itt ott, hol épen körülményei kívánják, egy kis segélyt és támaszt talál, de főleg a tőke letételére kitűzött idő illő arányba hozatik szorgalmi kifejtésével, anyagi gyarapultával. És itt áll az egész váltsági titok, a földesur és jobbágy közti kérdésnek anyagi részére nézve; mert azon több szorgalom és jobb mivelés, mellyet a robottól felszabadult paraszt dézmától megmentett földjére alkalmaz — feltévén hogy erkölcsi akadály nincs — tökéletesen elég váltsági tőkéjének lefizetésére még akkor is, ha az így előhozott és alkalmazott nagyobb szorgalomnak és értelemnek számbeli kifejezése egy százteltt (jegyet száztól felül nem múlna szám, mellyet a legszűkkeblűbb megtartó vagy összetartó is minimumnak vehet, ha a különbségek felfogására őt az örök végzés feljogosította. De ezen egyszerű tény elismeréséhez csak érzelmi uton juthatni mindamellett is, hogy a természeti állapotba szerencsésen átringatott népeknél az ösztön nem kis jelentőséggel bir; az értelmi úthoz tartozik pedig a tapasztalás, az előttünk fekvő élő példa. Ezek annál hathatósban indítnak és eszközölnek, minél bajosabb bizonyos éghajlatok alatt a néposztályra eszméletileg hatni. Melly elmellőzhetlen körülmény legyen ez az úrbéri váltság kérdésénél? tudják mindazok, kik e tárgyban tettleg munkálódnak. Következik mindezekből, hogy az úrbéri örökváltság a szabad egyesség (a földesúr és jobbágy közt kötött szerződés) útján hazánkban még lassúbb léptekkel haladand, mint halad másutt, hol szinte czélba vétetett; de mégis való és igaz, hogy ezen útnál természetesebbet, biztosabbat és egyszersmind a méltányosság és szabadság eszméjével egybehangzóbbat alig lehet kimutatni azon elkülönzött esetre nézve, melly a földesur és jobbágy közti viszony megszüntetését a jogszerű követelés és valóságos értékmegtérülés határai közé helyezi, mert csak ezen út vezet biztosan, zavar és rázkódás nélkül, a lépcsőnkénti kifejtés feltéteivel megegyezőleg, a kitűzött eredményhez. De ha társasági mozgalmaink igényleteit tekintjük, bár legyenek ezek most még (minden anyagi szinezetök daczára is) kirekesztőleg szellemiek vagyis eszméletiek; de szemelőtt tartjuk főleg ama kérlelhetlen szükséget, melly a magyart viszonyai rendbeszedése végett előbb utóbb megragadja; ki kell lépnünk ama szoros és lassú útból, nézeteinket tágítanunk, szétnézvén azon eszközök közt, mellyek valamelly egyetemes kiváltságra országosan történendő általános rendszabáshoz megkivántatók. Az első átnézet már mutatja, hogy tárgy és czél változatlanul maradván, az eszközök minősége sem változik, csak nagyszerűsége mutatkozik. Mindazon munka megteendő, segéd és támasz nyújtandók az egészre nézve, mellyek az örökváltságot a magánszerződések utján eszközük. Ide járul a tárgy összetettsége, mert itt a számtalan esetet egybevenni szükségképen kell, bármelly tömege mutatkozzék a vágyaknak, a követeléseknek, a reményeknek, a körülményeknek, a tehetségnek, a szükségnek stb. miből okszerűleg lehet és kell következtetnünk , hogy a törvényhozás ez ügyben alig eszközölhet közvetlen, hogy rendszabásai mint irányadók, mint határokat kijelölők, csak az alapelvek felállítása körül forgandnak. Az illy országos intézmények czélja: „megszüntetni az úrbéri örökváltság által mindazon viszonyokat, mellyek ma a földesúr és jobbágy közt fenállanak.“ Szem előtt tartván e rövid határozást, a tárgy közelebbi taglaltára mehetünk által, mert minden egyéb következtetés egyenesen ebből foly. Elmellőzvén itt minden jogszerűségi vizsgálatot, a fenálló viszonyokra mint factumra utalván, azt mondjuk, hogy „a jobbágy úrbéri tartozásai az általa nyert vagy élvezett javadalmak diját képviselik.“ E javadalmak képviselője az úrbéri föld, melly föld szoros egybeköttetésben van a tartozásokkal, melly tartozásoknak ismét egy tetemes része — a dézma — változatlan arányban is áll a föld mennyi- és minőségével. Valamelly úrbéri teleknek vagy telekrésszel egybekötött jobbágyi tartozásnak tőke-értékét azon különbség határozza e szerint, melly a tartozások és javadalmak közt találtatik, mindkettőt belső becse szerint kikeresvén; szükséges lesz e szerint az országos rendelkeztetés végett, az ide tartozó elemek tisztába hozta mellett, szorosan elkülönözni azon földet, mellyet úrbéri földnek nevezünk , azon földtől, melly mint nemesi birtok a földesurak kétségtelen birtokában maradjon; különben a zavarnak nincs vége, az ügy nem mozdul, s hazánk jövendőjének ebeli borúja nem derül. Feltétezik mégis, hogy az úrbéri adózások alól váltság által felszabadított előbb úrbéri föld, szántóföld, rét és elkülönzött legelő, a magát igy kiváltotta községnek vagy jobbágynak átadatik. Ismert lévén ennek mennyisége, itt nincs baj; a jobbágy tartozásainak, dézmájának stb. értékszámítása nem nehéz; nehezebb a fajzás, a szőllő és az úgynevezett királyi haszonvét. Hazánk különböző pontjain különböző úrbéri viszonyokat szemlélünk épen a helybeli körülmények és bevett szokások szerint. Vannak örök és ideigleni szerződés melletti községek, magukat épen kiváltók; vannak részletes és változtatott tartozások; léteznek úrbéri perek, fontos kérdéseket függőben tartók, közöttük a pénzérték változása által előhozott zavarok stb. stb. Az illy különbözőségek — légióik hazánkban tanyáznak — a felek közti egyesség útján kiegyenlíthetők, de mindannyi akadályokat gördítenek valamelly általános rendszabás egyenlő kezelése elé- 772