Századunk, 1845. január-június (8. évfolyam, 1-52. szám)
1845-04-18 / 31. szám
31. szám. Nyolczadik esztendei folyamat 1845. Április II. SZÁZADUNK. Szózat honunk hatóságaihoz az el liters kedély-betegek ügyében.*) A magyar nemzetnek hátramaradását egy országos elmekórház hiánya is igen feltűnőleg mutatja. Igaz) h°§y teendőinek nagy száma igen nehezíti ezek egymásutánoztatásának bölcs kijelölését, kivált míg még közjövedelem forrásai nem leendőnek, s az adózástól, mint gyermek az üdvös orvosságtól, is félni fogunk. Ne vegye a tisztelt közönség rész néven, hogy én e szakomhoz nem tartozó tárgyról szót emelni merek, mert engem erre a sors hivott fel, sőt mondhatom isteni gondviselés ösztönöz, midőn egy elme-kór fiatal embert, felebaráti ápolásomon kívül, minden egyéb gondoskodást nélkülözni látok. — A szerencsétlen, kit emliték a közelebb múlt év vége óta nálam tartózkodik, — s mivel a sors a derék tanár Pólyának egyik volt segédével engem rokonabb baráti viszonyba kapcsola, — bár előre nyilvánitá, hogy privátháznál az illyen gyógyítás sikeretlen, — mégis ennek szives közremunkálását megnyervén, szűk körülményeimet nem tekintve, elhatároztam magamat, hogy a szóbanlevő szerencsétlent lakomban eltartani, orvossággal ellátni és ápolni fogom. A remény, a hazának egy polgárt visszaadhatni, és az öntudat, hogy azon jelesek szelleme, kik tettleg adózni kívánnak és nem szégyenlenek, csekély rejtekemben engem is melegít, olly édes érzésekkel élesztek keblemet, hogy betegem melegebb s gyöngédebb ápolást atyai s testvéri viszonytól sem várhatna. — De hijába, mert minden ujhold s holdtöltekor agyában egy szellem szokott működni, melly a szerencsétlennek szivét azon gyanúval tölti be, hogy őt megmérgezni akarják, s ezen eszméből természetesen következik, miként ő az orvosságot be nem veszi, s ha baráti unszolásomnak néha engedve, azt beveszi is szájába, le nem nyeli, hanem orozva kiköpi. Így tehát, miután az orvosi vélemény szerint, illy betegnek az orvosságot, ha kényszerítve is, folytonosan beadni szükséges, ez pedig privát háznál, hol az erőtetésből származható kitörés meggátlására sem eszközök, sem elegendő felvigyázat nincsen, bajt, sőt veszélyt is idézhetne elő; Feltűnt előlem a reménynek kecsegtető sugára, de megmaradt az ösztönző tudat, melly a szerencsétlen javára lépést tenni engem ellenállhatlanul kényszerit. Ennélfogva a minapában kerestem meg a budai irgalmasok perjelét, hogy gyámoltam helyzetén könyörülni s őt gyógyítás végett befogadni kegyeskedjék. Igen megindult a derék perjel, — de segélyt nem nyújthatott, mert — mint mondá — elme-kórosokat felfogadni tiltják házuk körülményei, mivel tudnillik a többi betegek szükséges nyugodalma háboritásnak leendőne kitéve, — külön osztálya pedig nincsen házuknak az illy szerencsétlenek számára; sőt ha volna is, mint tudniilik van Egerben, Pozsonyban s egyebütt, illyeneket csak megalapított fizetésért vehetnek fel, — nehogy megtörténjék, miként a netalán gyógyithatlanokat, éltök egész lefolyásában, kitartaniok kelljen, minthogy e szerzetnek czélja csak gyógyítás, nem pedig élelmezés is. Bíztam már csak nevénél fogva is ez üdvös rendeltetésű szerzetben, — de híjába, illy szerencsétlenek számára, e gazdag országban még az irgalomból se juthat. Tudakozódtam továbbá a rókus-kórházi körülmények felől is, — de itt sem találtam gyámoltam részére menedéket, mert ez Pest városának tulajdona, s csak a város kebelében lakó adózók részére felállított intézete lévén fizetés nélkül, dele idegent felfogadni nem szoktak. Gyámoltomnak pedig épen semmi értéke nincsen. Az előrebocsátott értesítésnél fogva remélem, senki sem fogja nekem rész néven venni, hogy a szegény elmekórosok, különösen pedig szegény gyámoltam érdekében e hírlap hasábjain föllépni nem kételkedtem. Az ifjú, kiről írok, Nógrád vmegyében, Mohora helységében született, sőt ott édes atyja most is iskolamesteri hivatalt visel; de olly elerőtlenedett már, s különben is olly szűk körülmények között él, mikint távol legyen, hogy szerencsétlen fia orvosoltatására költhetne, hogy inkább tartani sem birná; sőt maga is ínséggel küszködve tölti hátralevő kevés napjait. Pedig e szegény elmekóros ifjúnak baján még segíteni lehetne, mert betegségét felérintett orvos barátom bizonyosan gyógyithatónak állítja. — Szabadjon elmondanom, hogy e fiúnak megzavarodását mi okozta s idézte elő. Jelesül ez ifjú egy Pesten lakó mérnöknél két évnél tovább gyakornokoskodván, takarékosságánál fogva, a mérnöki cursus és rigorosum költségeit ezen főnökénél érdemlett jutalmából remélte pótolhatni. De főnöke ki nem fizette, sőt kifizetni nem is akarta, s így mások tanácsára szóbeli per útján remélt követeléséhez juthatni. Megidéztette tehát egy nemeskeblü ügyvéd által, kedvező ítéletet is nyert, de a foglalás eredménye az ifjú várakozásának meg nem felelt, mert végre is a veszett fejszének csak nyelével, pénze helyett korhadt mérnöki eszközökkel, kellett beérni. __ A per is hosszabb ideig húzódott, mert minden akadályt, mellyel a törvény megenged, hasznára fordított az alperes, s e szerint a szerencsétlen folytonosan kecsegtető reményénél fogva, Pesten ínséggel küszködve tartózkodott, minek következménye némi szerény adóság, mindezeknek pedig vége, s a szegény ifjú megzavarodása van. Baja, midőn a szerencsétlen a legközelebb elmúlt év végével hozzám jött, már féléves volt. A tiszta időközben észre sem lehet rajta venni, hogy baja van, sőt újság-és holdtöltekor is; midőn csüggedésének ideje bekövetkezni szokott, mindig békésen viseli magát, csak hogy ilyenkor sem rendesen enni, sem orvosságot bevenni nem akar, ha kényszeríttetik pedig, vagy csellel él, miszerint az orvosságot szájában elrejti s orozva kiköpi, vagy épen rábírhatatlanul megköti magát. Sőt tapasztaltam, hogy illyenkor minden szavából s cselekedetéből világosan kitetszik, hogy a megmérgeztetéstől fél, s csüggedése egész a babonáig terjed, miszerint kigyógyulását csak valami természetfeletti módon várja s reméli. Igen hosszúra is terjedt már leírásom fonala, de ennek unalmasságát, remélem, kimentendi azon körülmény, hogy a segély *) Ezen szózatot a Pesti Hírlap után olly czélből kívántuk közölni, hogy olvasóink közöl azok, kiknek a hatósági gyűlésekben befolyásuk van, hozzájárulásukkal igyekezzenek a nemes tervet életbe léptetni, hogy a szerencsétlen elmebetegeken is valahára némi részben könnyíttes sók. Saerk.