Századvég, Új folyam, 19. szám (2000)
KORESZMÉK - Lackó Miklós: A magyar konzervatívok legképzettebb publicistája - Asbóth János: Korunk uralkodó eszméi
SZÁZAD VÉG KORESZMÉK 25 korláti angol politika methodusát követi, mely a létező érdekeket egyezteti, és csak ott, és csak akkor, amikor, amennyire a gyakorlati szükség kívánja. Én megvallom, hogy az én ízlésemnek, vérmérsékletemnek és hajlamomnak jobban tetszik ez, mint a másik, mely a radicalismusnak methodusa." (Asbóth 1892a, 566) Mindez még világosabban mutatja, hogy Asbóth nem volt haladásellenes konzervatív, hanem a fokozatos modernizálódás híve, olyan modernizálódásé, amely - egy sajátos „harmadik utasságot" előképezve - a korai magyar „nyerskapitalizmus" negatív vonásait, a modernizációval együtt járó értékvesztést elkerüli. Bizonyítja ezt az is, hogy a politikai antiszemitizmust elvetette, s bár az új bevándorló, gyorsan asszimilálódni akaró zsidókkal szemben, az ortodox zsidósággal szimpatizált, s kiállt a neológok azon törekvése ellen, hogy az ortodoxokat saját szervezetükbe integrálják, az üzleti és az ipari életben elismerte pozitív szerepüket (Asbóth 1898). A nemességet, elsősorban annak középbirtokos rétegét belülről bírálta, mint olyan réteget, amely az új anyagi és kulturális igényeket gyorsan elsajátította, de a társadalmi aktivitást nem. Szerinte részben ezért maradt le a későbbi gentry az új, modernebb pályák elfoglalásáról már az 1849 utáni másfél évtizedben, amikor a passzív ellenállást választotta. Arra a kérdésre, hogy ez a nemesség megállhat-e az új viszonyok viharában, azt válaszolta, hogy a nemesség már sok válságot átélt. 1849 után a hiba az volt, hogy „a haladás érdekei miatt feledésbe mentek a conservatió, a fenntartás és megszilárdulás nem kevésbé fontos érdekei...". Ez romláshoz vezet, de romláshoz vezet az is, „aki konokul és szellemtelenül zárkózik el a haladás elől". Asbóth látta a gentry hanyatlását, mégis, még az 1880-as évek végén is hitt abban, hogy megmaradt gazdasági erejével, politikai súlyával, a földjüket vesztettek új, modern foglalkozásokba lépésével megőrizheti vezető szerepét, s így a „nemzeti erő" még az új kulturális formákat is betöltheti. „Akkor aztán meglehet, hogy jön idő, amikor a nemzet egész nemességét... odadobhatja a halottakhoz, őseinek sírboltjába, mert ha ez a nemesség talán tönkre is megy hibái és gyengeségei miatt, erejét és erényeit át fogja örökíteni egy új nemzedékre, és ez az új nemzedék az egész, nagy magyar nemzet lesz". (Asbóth 1892) Így érthető, hogy ő, aki a régies és sikertelen konzervativizmust mindinkább elavultnak, túl defenzívnek és provinciálisnak, az arisztokrácia érdekeit régi módon védelmező irányzatnak tartotta, örömmel fogadta a konzervativizmus újabb, modernebb európai áramlatát s - legalábbis egy ideig - egyik korai magyarországi lecsapódását, a Katolikus Néppárt megalakulását. Asbóth e fordulatát, amelyet egyébként már korábbi felfogása sok tekintetben előképezett - például a magyar konzervatívok passzivitásának ostorozása, s a konzervatív eszmekor „nyugatos" megközelítése (Asbóth 1874) -, három körülmény támasztotta alá: egyfelől a magyar polgári nagy