Szeged és Vidéke, 1904. augusztus (3. évfolyam, 237-262. szám)
1904-08-02 / 237. szám
Szeged, 1904. kedd, augusztus 2. SZEGED ÉS VIDÉKE. mi lett az ankétből ? A közoktatásügyi miniszter kiadta az ügyet véleményezésre a zeneakadémiának, amely akadémiát meg akarták változtatni. (Derültség.) Hogy mit válaszolt az akadémia, nem tudja, de a válasz után fölszólította a zeneakadémiát a miniszter, hogy fordítsa le az akadémia adagiot, pianot, forte, c durt, g-durt, f durt — magyarra. (Viharos derültség.) Így akarták a magyar zenét művelni. (Nagy derültség.) A zongoratanítók legtöbbje, csak világcsavargó, (Derültség) akik elidegenítik a magyar gyermekeket. És ezt nem látja a magyar kormány. Ez ellen nem tesz semmit. Ellenkezőleg, még pártolja őket. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Kéri, hogy a miniszter tegye félre a miniszteri eszét és vegye elő a magyar eszét. (Zajos derültség.) Ezt akarta a zenéről elmondani. Az 1848: XX. törvényczikkről beszél ezután. Majd kijelenti, hogy az egyházak államosítása sok bajjal járt Francziaországban is, válságválságot ért, de ez azért az államot bajjal nem fenyegethette, mert akár köztársaság, akár naczionalista, akár a kormány mellett élő, akár ellenzékiek a pártok, de mindig francziák is. Nálunk egészen másképp van. S ezért bajos nálunk az 1848: XX. t.-cz. végrehajtásáról beszélni, itt a mi politikai és nemzetiségi viszonyaink között az egyházi kérdések darázsfészkek. Az egyházaknak tömérdek és gazdag alapítványaik vannak, de ezek mellett nyomorog a sok lelkész és segédlelkész. Mária Terézia elrontott állapotát akarják áttelepíteni, megörökíteni a jelenben. Az egyházi javak államosítását azonban még sem helyeselné ezer és egy okból. Köztük talán a legfontosabb az, hogy az ország nyugalmát a felekezetek villongásai teljesen megrontanák. Az 1848. évi XX. törvényszakasznak csak kissé tapasztalatlan kezű végrehajtása beláthatatlan bonyodalmaknak volna az eredő oka. A kérdést különben 1894-ben Bánffy Dezső báró tette aktuálissá. Tisza november 6-án itt kimondta, hogy rajta lesz az 1848. XX..-czikk végrehajtásán . . . Olay Lajos: Ámított ! Eötvös Károly: De most júliusban aztán kijelentette, hogy az 1848 : XX. t.-cz. végrehajtásáról szó sem lehet. Egy megbolondult újság azonban ma is kürtöli s néhány megbolondult pap hirdeti most is. Pedig hiú remények áldozata. A két protestáns egyház mindig a magyarság zászlóhordozója volt . Így tehát a kormányok bécsi parancsra a Kolonics-rendszert vitték tovább , üldözték őket, míg a nemzetellenes, nemzetiségi egyházak úsznak tejben-zsírban. A protestáns húszszor annyi egyházi terhet visel, mint a szomszéd faluban lakó oláh ; az életéért, a hitéért, a kultúrájáért százszor inkább meg van terhelve idehaza, mint az idegen. Szégyene ez ennek a kornak s ezen államunk ereje, nemzeti öntudatunk fönmaradása érdekében segiteni kell. Mindenütt az országban a nyelvhatárokat a kálvinisták őrzik. Ezért kell mindenáron elkövetni mindazt, amivel a protestánsok rettenetes terheit megkönnyíthetjük. De a protestánsok papjainak fizetését addig elhalasztani, amint Tisza akarja, amíg a többi papoké is sorra kerül, az igazságtalan dolog s nem is bölcs, mert ezzel fölélesztjük a nemzetiségek féltékenységét. Nem az 1848. évi XX. t.-cz., hanem a magyarság joga alapján kéri a protestáns egyházak sorsa javítását. Ha együtt akarják a többi egyházzal csinálni, akkor a horvátok, tótoknak nem lesz sürgősebb dolga, mint vágtatni föl Bécsbe : — A magyaroknak minden jót odaadtok, nekünk, szegény hazaárulóknak pedig semmi sem jut ? (Derültség.) Nem fogadja el a költségvetést. (Élénk éljenzés és helyeslés a baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) A többi szónokok. Bedőházy János azzal kezdi beszédét, hogy nem érti, miért olyan csekély a jobboldal érdeklődése ennél a legfontosabb kérdés tárgyalásánál. A jobboldal minden fontos kérdéstől távoltartja magát, de ott van akkor, amikor valami törvénytelenséget kell támogatni. Gabányi Miklós: Csak huszonkilenczen vagyunk ! Elnök: Ne tessék a szónokot zavarni. Kubik Béla : Csak nem beszél a falaknak ! Bedőházy János : Ugyan hagyjátok ! Kubik Béla: A többségnek lenne a kötelessége a Házat határozatképessé tenni! (Több képviselő bejön a terembe.) Bedőházy János : Közoktatásügyünk régi hibáiból nem bír kiszabadulni. Nem tud kiszabadulni a germanizációból. A felekezeti tanítóképzőket helyteleníti. Helytelen a középiskolai tanárképzés is. Erről a kérdésről semmit sem szólott a miniszter programjában. A harmadik egyetem helyett jobban szükségünk van a felsőbb szakoktatás erősítésére. Általában közoktatásügyünk idegen államok kaptafáira van ütve. Hibásnak tartja azt a rendszert, hogy egész oktatásügyünket arra rendezték be, hogy önkénteseket csináljunk a közös hadseregnek. Ezzel a kérdéssel azonban bővebben nem akar foglalkozni, mert megfogadta, hogy katonai dolgokról két évig egy árva szót sem szól. (Derültség a baloldalon.) Hibáztatja azt a ferde nézetét is a miniszternek, hogy képzőművészeinket a külföldre küldi tanulni. Tökéletesíteni kell a magyar képzőművészetet a maga nemzeti mivoltában, hogy a külföld művészei jöjjenek ide tanulni. Mindezek daczára azonban elismeri, hogy csekély haladást értünk el a reformokkal, ennélfogva a javaslatot elfogadja. Elnök az ülést 5 percre fölfüggeszti. Gál Sándor példákkal illusztráljaa közoktatásügyi miniszternek a nemzetiségi iskolákkal szentben tanúsított erélytelen, gyönge politikáját. A szászrégeni gimnázium tankönyve kalandornak nevezi a mi nagy ideálunkat, Rákóczit. Lendl Adolf sok visszaélésre hívja föl a közoktatásügyi miniszter figyelmét. Helyteleníti a miniszter gazdálkodását a közalapítványi birtokokkal és kéri is határozati javaslatában, hogy a birtokok kezeléséről terjeszszen be részletes kimutatást. Leleplezi a tankönyvek kiadásánál és az iskolák tanszervásárlásánál előforduló visszaéléseket. Elnök: Megállapítja a következő ülés napirendjét s az ülést 8 órakor bezárja. Áldott legyen, százszor megáldott tehát a te neved: Petőfi, aki a nemzeti szabadságnak, a magyar művelődésnek egykor nemcsak költője, hanem prófétája és zsoltárosa voltál. Ebben a hármas triászban, amelyen az új Magyarország szentélye fölépült, mindegyik egy-egy égi villám, egy-egy hatalmas mennykőcsapás, amely évszázadok tespedtségéből azt a kiszáradt nemzeti öntudatot egyszerre lángra lobbantotta. Ezért az ő életük története, az ő működésük és hatásuk a mi nemzeti dicsőségünk, mert tulajdoképen a nemzetek története az ő nagy férfiainak története. Ha a mi lángszellemeinknek, a mi nagyszivű férfiainknak élettörténetét és azok hatását nemzetükre orba, egymás mellé állítjuk, akkor megkapjuk ezekben a mi nemzetünk művelődésének és dicsőségének históriáját. Ezért valahányszor a nagy zseniknek, nagy sziveknek élettörténetét fölmelegítjük, akkor általuk mi is önkénytelenül tisztulunk, emelkedünk és nemesedünk. Az ő példájuknak az eleven hatása ugye belenyúl a mi szívünkbe, azt a tüzet kelti fel bennünk életre, amely bennük lobog, fölemelnek saját színvonalukra és ekként megtöltenek saját nemes tartalmukkal, ízlésükkel, műveltségükkel, szabdságszeretetükkel és hazafiságukkal. A nemzeti haladásnak azért nincs is termékenyítőbb eszköze a hősök, lángelmék és a nagy szívek kultuszánál. Hölgyeim és uraim! Ilyen léleknemesítő munkát teljesítünk ma mi is, midőn Magyarország legnagyobb költőjének és lángelméjének, Petőfinek az életébe egy kicsit belemélyedünk és lelkünkbe szívjuk az ő eszméinek minden illatát, minden tisztító hatását, amely felüdit bennünket öntudatlanul, mint ahogy a kiszáradt, hervadt növényt is felüdíti az égből jövő harmat. De mikor belenyúlunk az ő nagy szívének, végtelen talentumának a méltatásába, nem akarok banális szempontokból mérni, nem akarom a közönséges mértékbe venni Petőfit, mert ezzel az ő jellemét az önök szeme elé állítani nem tudnám. Nem említem tehát meg, hogy milyen volt ő mint költő képeinek világosságában, érzéseinek tisztaságában, nyelvezetének egyszerű, az ő hazafiságának tüzes lelkesedésében és rajongásában és vértanúságának hősiességében; ezt minden magyar ember ismeri, aki nem ismeri, az nem magyar. (Éljenzés.) De tovább megyek, én azt a hatást akarom Önök előtt kimutatni, amelyet nemzetének lelkére gyakorolt ez az ember. Hogy amint az erjesztő kovász azt a lisztanyagot a saját természetéhez átidomítja, úgy maga ez az ember, ez a tiszta érzésű és nagyszivű költő is hogyan tudott érzésével ízlést, művészet iránt való fogékonyságot, hazaszeretetet, szóval nemesebb erényeket felkelteni, átgerjeszteni a nemzetnek lelkébe. Meg akarom tehát Önöknek mutatni, hogy az ő költészete milyen tisztító eszköz volt a magyar faj érzésvilágának megtisztítására, tökéletesítésére, szóval a mi értelmiségünkre és erkölcsi haladásunkra. Történelmileg bizonyos, hogy úgy az egyes ember, valamint az egyetemes emberiség, lépésről-lépésre halad és fokozatosan emelkedik. Így kell ennek lenni, mert a haladás az emberiségnek egy isteni törvénye, amely mindig sarkantyúz bennünket a tisztább világosságba, magasabb régiókba és az ember ennek a hatása alatt öntudatlanul emelkedik. E törvény kényszeríti nemcsak az egyes embert, az általános emberiséget a fokozatos haladásra és fejlődésre, hanem ez a törvény a világ kezdete óta az emberiségben mindig érvényesült. Kimutatható, hogy az emberiség fejlődésének színvonala minden korszakban magasabb, emelkedettebb, eszméi világosabbak, érzései tisztábbak, tudománya mélyebb és egyáltalán műveltsége is általánosabb. Hogy ezt az állítást igazoljam, hölgyeim és uraim, nem is kell nekem messze idők homályába belenyúlni, elég, ha saját tapasztalataikra utalok és kérem önöket, nézzenek vissza pár évtizedre saját múltuknak és egyéniségüknek fejlődésében. Hasonlítsuk össze a mai állapotokat csak a pár évtizedet megelőző állapotokra. Gondoljunk csak vissza a mi gyermekkorunkra, milyen más volt az élet, milyen más volt a társadalmi szokás, az a helyzet, amelybe nekünk beleilleszkedni kellett és milyen más volt a mi nagyatyáink műveltsége is. Ma már bizonyos kicsinylő szánakozással beszélünk egy pár évtizednek értelmi színvonaláról és ha magunk között vagyunk, megmosolyogjuk a régi öregeket. Milyen rohamosan haladt tehát egy pár évtized óta a világ, a gőz helyébe lépett mindenütt a villany, a gondolkodás, a találmányok is folytonosan emelkedtek, haladtak és új ismeretkört, világot tártak elénk. Egy egyszerű sodrony ma már átviszi a hangot, átviszi az erőt, a világosságot távoli országokba, sőt nincs is szükségünk ma már sodronyra, hogy a távollal élőszóval közlekedjünk. Ma már a villámmal írni, a napsugárral rajzolni tud az emberiség, a találmányok terén pedig oly emelkedést ért el, amire a múlt század- A rókusi templom helye. mozgalom a Mara-térra építés mellett. Saját tudósítónktól.) A rókusi templomépítés ügyében, amelyet szokatlan buzgósággal postamunkaként kezelnek a városházán, most beleszól a polgárság. A postamunkának egyik szépséghibáját a minap lapunk hasábjain panaszolta föl egy műértő ember, kifogásolva azt, hogy az építendő templom terveit pályázat mellőzésével szerzik be két fővárosi építésztől s most a rókusi polgárok egy része mozgalmat indított az iránt, hogy az uj templomot ne a régi templom helyén építsék föl, hanem a Mars-térnek a Kossuth