Szeged és Vidéke, 1908. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1908-03-15 / 64. szám
8 gokat kapok és hülye vicceket a Hüvelyk Matyiban, a Szegedi Napló főlapjában. Kiki úgy ír, ahogy tud. Aki nem tud írni, az káromkodik és dühöng, mint a Szegedi Napló teszi. Hogy erről a hangról a derék és a tiszteletreméltó Szegedi Naplót leszoktassam, a március 10-iki számban Szeged szégyene címen megjelent cikk ismeretlen írója és a március 14-iki számban Gyanúsítás címen megjelent cikk aláírója, Engel Lajos ellen a sajtópert megindítom. Balassa József. Megsemmisített határozat. Az igazoló-választmánynak azt a határozatát, amelylyel a városatyaválasztásokat igazolta, megsemmisítette a bíráló-választmány. (Saját tudósítónktól.) Közöltük már, hogy a városatyaválasztások miatt Lévay Ferenc dr., Németh István és Kálmán József fölebbezéseket adtak be az igazoló-választmányhoz. Az igazolóválasztmány a választásokat törvényellenesnek mondta ki és a föllebbezéseket elutasította. Az igazoló-választmány határozatát szombaton bírálta fölül a bíráló-választmány és a döntést megsemmisítette, mert ki kellett volna terjeszteni a vizsgálatot a felebbezésekben említett adatokra. A bíráló-választmány, amely Kelemen Béla dr. főispán elnöklésével tartott ülést szombaton délután, a feltűnést keltő határozatot ezzel az érdekes megokolással kíséri. Az az igazoló-választmány, amely január 13-án ülésezett, nem volt följogosítva a panaszok elsőfokú tárgyalására s az új bizottsági tagok igazolására, mert nem volt mér mandátuma, tehát tulajdonképpen már nem is volt igazoló-választmány; de még ha mandátummal bírt volni is, akkor sem intézkedhetett volna törvényesen, mert újonnan választott bizottsági tagok is voltak benne, akik azt a furcsa dolgot követték el, hogy a saját választásukat igazolták. Minthogy pedig a hatóság vezető emberei az új bizottsági tagok igazolását az arra jogosult 1908. évi megbízatású igazolóválasztmány megalakításáig halasztani nem akarták, azt a hibát követték el, hogy a választások ellen beadott panaszok elbírálására s az újonnan választott tagok igazolására a lejárt megbízatású 1907. évi igazoló-választmányt hívták össze, amely az 1908. évi január 13-án tartott ülésében a panaszokat tényleg tárgyalás alá is vette és elutasította, az új tagok választását pedig igazoltnak jelentette ki. Ez az is igazolás azonban törvényellenesnek tekintendő, mert két közvetlenül érdekelt fél vett benne részt, nevezetesen Gulyás Ferenc mint elnök, Jászai Géza mint tag, akik szintén decemberben választottak meg, tehát azon sarkalatos jogszabály ellenére, hogy senki saját ügyében biró nem lehet, a saját választásukat is igazolták. Rajtuk kivül pedig csak négyen voltak jelen az ülésben, holott az 1886. évi XXI. törvénycikk 26. §-ának 5-ik pontja világosan megköveteli, hogy az igazoló választmány ülésében „érvényes határozathozatalra az elnökkel öt tag jelenléte szükséges“. A fentebbiekhez hasonló érdekeltségi anomáliák elkerülése végett van az 1886. évi XXII. törvénycikk 51-ik §-ába felvéve a jelen esetre is vonatkoztatható az az intézkedés, hogy az igazoló választmányba csak „a legközelebbi választás alá nem eső képviselők választhatók be és nevezhetők ki“. A választási jegyzőkönyvekből kívül kétségbevonhatatlanul az derül ki, hogy a választási jegyzők a választások szint olyén már mint kinevezett jegyzőkönyvvezetők jelentek meg s hogy kineveztetésükhöz az elnököknek semmi közük nem volt, mert ha lett volna, az esetben a jegyzőkönyvekben is volna erről szó. A választási elnököknek aálasztás előtt hivatalos ténykedésre joguk nincs, mert csak a választások megnyitásakor várnak SZEGED ÉS VIDÉKE, 1908 II/15 választási elnökökké s csak akkor szerzik meg a jogot a választássalösszefüggő hivatalos teendők végzésére. Éppen ezért a választási jegyzőkönyvvezetőknek a választás előtt történt kinevezésébe még akarva sem folyhattak be. Mindezek alapján a bíráló választmány az igazoló választmány elutasító határozatát megsemmisítette s új eljárást rendelt el. ROVÁSOK. Lakásbéruzsora. Sehol olyan szánalmas lakásviszonyok nincsenek, mint Szegeden. Annyi piszkos és egészségtelen zug rejlik ezekben a vakolatjukat hullató, ormótlan, szánalmas téglahalmazokban, hogy az szinte bámulatos. A város levegője amúgy is telve van fertőző mikroorganizmusokkal, környéke mocsaras, talaja mélyen fekvő, agyagos földje porzik, mint az országút, vize szűkös. Az emberek már a gümőkór iránti halálos vonzalommal születnek a világra és egész életükben csak fokozzák satnya testük hajlandóságát. Lakásaik nyirkosak és egészségtelenek. Néhány év óta látunk normális igényekkel megkonstruált házakat emelkedni, de az ezekben rendelkezésre álló lakások csak egy elenyésző részét elégítik ki a jobb társadalomnak. Kevés a lakás. Ami van, az a legritkább esetben van a modern higiéna elvei szerint megépítve. A fürdőszoba öt évvel ezelőtt még ismeretlen fogalom volt Szegeden. Előszoba ma is csak az összes lakások egyhatod részében van. Az udvarok bűzösek és rondák. A nap elkerüli a lakást, holott az egészség első követelménye, hogy egész napon keresztül besüssön az ablakon. A parkett irigylésre méltó ritkaság. A villany drága és rossz. Mindezekkel szemben a lakásbérek egészségtelen emelkedése mutatkozik. Nagyon keveset építenek és ezért a kereslet mindig jóval nagyobb, mint a kínálat. Pedig üres telek van még bőven és a házba épített tőke közepes konjunktúrák mellett tíz százalékot is jövedelmez. A vállalkozó azonban nagyon kevés és így egyelőre nem is lehet várni, hogy a viszonyok szanálása közelebbi időben bekövetkezzék. Az állami tisztviselők panaszkodnak, hogy törvényszerű lakbérilletményeik alig felét teszik ki annak az összegnek, amit lakásért fizetniök kell. Kérdik, hogy miért van ez így? Miért nem tud róla a kormány és a pénzügyminiszter, hogy itt milyen viszonyok vannak? Kassa, Pozsony, Temesvár és Kolozsvár egyáltalán nem lehetnek drágább városok, mint Szeged. A piacuk sem drágább, miért lennének a lakásaik? Erre a kérdésre nagyon könnyű a felelet. Azért, mert a pénzügyminiszternek csak azok az adatok állanak rendelkezésére, melyeket maguk a háztulajdonosok jelentenek be a házadó kivetése végett. Ezek a bejelentések pedig — kevés kivétellel — legnagyobb részükben hamisak. Azt lehetne mondani, hogy alig van ház Szegeden, melynek bérjövedelmét a valóságnak megfelelően vallanák be a tulajdonosaik. Megesik, hogy a bevallási ívben ötszáz koronát jelentenek be olyan lakásért, melynek az ára tényleg ötszáz forint. A lakások pedig méregdrágák, uzsorát kamatoznak. Szegeden ma egy háromszobás modern lakásnak az ára 800—1000 korona, egy négyszobásé 1000—1200 korona, egy ötszobásé 1400 korona. A tisztelt háztulajdonosok azonban nem szeretik bevallani valódi jövedelmeiket s ez az oka annak, hogy a pénzügyminiszter egy egész sereg hamis adat birtokában nem is alkothat magának fogalmat arról, hogy milyen viszonyok uralkodnak itten. A háziurak természetesen sokszor rajtavesztenek ezen a kisded műveleten. A törvény nagyon szigorú és a büntető törvényszék egész éven keresztül foglalkozni kénytelen a háziurak dolgával. Utána jártunk a dolognak és tudomásunkra adták, hogy az elmúlt 1907-ik esztendőben a szegedi pénzügy igazgatóság és az elsőfolyamodású királyi törvényszék tizennyolcezer koronánál nagyobb összeget róttak ki a szegedi háztulajdonosokra, bírságul azokért a jövedelemeltitkolásokért, amelyekkel a kincstárt megkárosították. Hát ezek a számadatok fényesen beszélnek. Ha figyelembe vesszük, hogy a kincstár kára, vagyis a házadó a tényleges jövedelemnek csak 112 százaléka, könnyű elképzelni azt az összeget, melylyel a háztulajdonosok az egyes lakások árait leszállították. Magyarországon az ilyesmi virtusszámba megy; idegen földön, nyugati államokban diffamáló cselekedet. Nem bánom , csaljuk meg a fináncot, ahol lehet; de ime, az egész város tisztviselői osztálya kénytelen megelégedni a tényleg fizetett lakásbérnek a felével, csupán csak azért, mert rosszhiszeműen meghamisították a hivatalos adatokat. Falragaszok útján kellene elhíresztelni ezeknek a jeles háziuraknak a névsorát. Bizonyosan lehet állítani, hogy a város közegei által nemrég összegyűjtött hátbérvallomási ívek csak úgy hemzsegnek a hamis bejelentésektől. És a pénzügyminiszter figyelmét föl kellene hívni ezekre az apró, de igen érdekes dolgokra. Habár az ő figyelmét hívhatják , senki oly könnyelműen és mosolygósan nem tud ígéretet tenni, mint Wekerle, a sváb erkölcsökben kényelmesen terpeszkedő fináncminiszter és filiszter. Amikor kiejti az ígéretét, ő az egyetlen, aki a legszentebbül meg van győződve róla, hogy nem fog beváltani belőle semmit. Szó, szellő. Ez az ő politikai erkölcse, amelylyel a nyaktörő pályán végigbalanszíroz. (..)