Szeged és Vidéke, 1920. január (19. évfolyam, 260(1)-284(25). szám)

1920-01-29 / 23. (282.) szám

­ Drám­ai jelenetek a kolozsvári Nemzeti Színház utolsó előadásán Hogyan üldözték ki hajlékából a magyar színészetet a románok. A magyar történelem gyászos fe­jezetének legszomorúbb lapjain bo­rong, sötétlik Kolozsvár. A román uralom törhetetlen terhét nyögi ez az ősi kulturája, tradíciókon fölne­mesett büszke magyar város, Erdély déde­lgetett kincses Kolozsvárra. A keleti Magyarország ékessége volt Kolozsvár. Ódon falai évszázadok kulturájának, műveltségének becses emlékeit őrizték, modern alkotások, új intézmények a föllendülő élet fé­nyét sugározták. Kolozsvár kultúrájának egyik erős­sége volt a színészete. A kolozsvári magyar színészet méltóképen töltötte be nemzeti és művészi hivatását. A színház, fölismerve helyzetének rend­kívüli jelentőségét, helyes irányítás­sal Erdély jelentékeny részére kiter­jedő, erőteljes és hatásos magyar propagandát csinált. Az új, díszes állami hajlékban kellemes otthonra talált a kolozsvári magyar színészet, amely a komoly művészi problémák megoldásához, magasabb színvonal eléréséhez szükséges eszközöket és feltételeket sem nélkülözte. A következményeiben szerencsét­len forradalom után a betóduló ro­mánok kíméletlenül letiporták mind­azt, ami magyar érzést vagy szelle­met fejezett ki. Válogatott kínzások­kal igyekeztek kivégezni a kolozs­vári magyar színészetet. Az apró túszugdások után következtek a ke­mény rúgások, de az életerős, mély gyökerű senészetünket nem sikerült elnémítani. A kolozsvári magyarság az elnyomatás fülledt, fálasztó le­vegőjű napjaiban még lelkesü­ebb rajongással vette körül a színházat, amelyben bátran harsogott a magyar EZO. A románok gyűlölettel néztek a kolozsvári színházra, amely mint egy mesebeli vár, szilárdan állta az ostromot. Mintha a magyarság lelke költözött volna Thália templomába. És egy napon vége szakadt a já­téknak ... A románok fegyveres erővel elrabolták a kolozsvári ma­gyar állami színházat, nemzeti kin­csünket. Hamlet. ya/Jovács Jenő dr., a kolozsvári nem­zeti színház igazgatója Szegeden jut mostanában Janovics direktor a legizgalmasabb dráma hatását keltő, fájdalmas könnyeket csorbító rész­leteket beszélt el arról, hogyan fosztották meg a románok a kolozs­vári magyar színészetet hajlékától. 1919 szeptember 30. Gyászos emlékű dátum. Ezen a napon történt. A Hamlet szerepelt műsoron. Min­denki tudta, hogy ez az utosó elő­adás. A színigazgató is tudta, de azért kitűzte az egész heti műsort. Amíg le nem kergetik,­­ mondotta Janovics — addig­ti nem hagyja a színházat. A Shakespeare előadásra, az utol­sóra, szorongásig megtelt a színház. A páholyok roskadásig, a földszint zsúfolva, az erkélyen tolongás. Még a zenekarban is elhelyezkedett — a kényelemmel mit sem törődve — mintegy kétszáz ember. Megkezdődött az előadás. Izgalom hullámzott a nézőtéren, de a szín­padon is forró volt a levegő. Jano­vics (Hamlet) a színfalak mögött brómmal csillapította idegességét. A nagy monológ következett. Lenni vagy nem lenni... A romá­nok megcenzúrázták Shakespearet. A monológból ugyanis csak az első két sort engedélyezték: ,Lenni vagy nem lenni Ez itt a kérdés,, A többit kihúzták, Lenni!... És amikor Janovics zokogva el­mondotta a tép::Bődés klasszikus szavait, felejthetetlen jelenet követ­kezett. A színház egész közönsége fölemelkedett a helyén és kórusban harsogta, üvöltötte: — Lenni!... Lenni!... Lenni!... Az emberek zsebkendőt lobogtat­tak a színpad felé és úgy kiabáltak. A színészek sírtak. Percekig tartott a tüntetés, amely a felvonás végén megismétlődött. Az előadás befejezése után a kö­zönség nem akart távozni a szín­házból. Mindenki a helyén maradt. A lelkesült tömeg elénekelte a Szó­zatot és Himnuszt és utána éltette Magyarországot. Éjfél volt már, de a közönségből még senki nem hagyta el a színház épületét. Hiábavaló volt minden ké­rés, fölszólítás, az üldözött magyar­ság n­em akart megválni a színhá­zától, az egyetlen helytől, ahol tö­megben gyűlhetett össze. Éjfél után egy díszletező jelentette Janovicsnak, hogy a román katonaság közeledik. Az igazgató erre a színpadon térden­­állva könyörgött a közönségnek, hogy távozzék a színházból, kerülje el a bajt. Még ennek a fölszólításnak is ne­hezen engedtek. Végre aztán meg­indult a tömeg kifelé. Megható lát­vány volt, amint távozóban sokan csókolták a színház falát és úgy sír­tak, mint a gyermekek. Az utcára tóduló közönség egy része már nem menekülhetett a ro­mán katonaság elől. Mintegy hatvan embert elfogtak és megbüntettek a demonstráció miatt. A románok átveszik a színházat. Másnap délelőtt megjelent a szín­házban egy vegyes katonai és pol­gári román bizottság és tudtára adta Janovics Jenő dr.-nak, hogy a ro­mán állam tulajdonába veszi a szín­házat. Az igazgató tiltakozott, ki­jelentette, hogy az épületet elvehetik erőszakkal, de a kolozsvári magyar színészet százhuszonhétéves kultúrá­ját fegyveres erővel sem veheti el senki. Janovics jegyzőkönyvbe fog­laltatta, hogy a kolozsvári nemzeti színházat, amely a magyar államé, csak az erőszaknak engedve adta át. E szomorú aktum után a szín­padra vonult Janovics, ahol már várta a színház teljes személyzete. Az igazgató­ fölolvasta a társulat tagjainak az imént fölvett jegyző­könyvet. A végzetes szavak hallatára eltorzult a bohémek arca. Nem tud­ták visszafojtani könnyeiket. Amikor a jegyzőkönyv utolsó szavai is elhangzottak, mint döbbenetes dob­pergés, a színészek, színésznők, színpadi munkások a román bizott­ság jelenlétében elénekelték a Himnuszt. Janovics megkérdezte a román parancsnokot, mi lesz most már a magyar színészekkel, játszhatnak-e legalább a nyári színkörben. A parancsnok vállvonogatva felelte, hogy ott játszhatnak, ha akarnak. Az állami színház nagyértékű díszleteit és ruhatárát azonban a románok megtartották saját színtársulatuk szá­mára. A felszerelésből sok volt Janovics tulajdona, aki tizenöt évi kolozsvári működése alatt jelenté­keny értékű díszletet és színpadi ruhát szerzett be. Alig kapott valamit vissza a nyári színkör részére. Az igazgatónak a színházépület­ben volt lakása. A gyönyörűen berendezett, hatalmas lakásból négy szoba színházi múzeum volt. Itt őrizte Janovics évtizedek munkájá­val összegyűjtött becses színművé­szeti, részben kultúrtörténeti érde­­kességű relikviáit. A színház átvéte­lének napján megkérdezte a direktor a román parancsnokot, hogy a lakásában megmaradhat e. Azt a választ kapta, hogy erre vonatkozólag a Kormányzótanácstól nem érkezett utasítás, tehát egyelőre maradhat. Janovicsot a lakásából is kidobták. Janovics örült, hogy legalább a lakásából nem dobják ki, nagy meg­lepetésére azonban a következő napon délelőtt tíz órakor a románok kézbesítettek neki egy végzést, amely szerint csak aznap délután egy óráig övé a lakás, addig tartozik onnan mindent elhordatni, mert ami egy óra után még ottmarad, arra már nem tarthat igényt. Az igazgató kétségbeesve mutatta a végzést színészeinek. Csak a leg­drágább holmijainak a megmenté­sére gondolhatott. És most megkapó jelenet következett. A színház egész személyzete, színésznők, színészek, színpadi munkások egytől egyig ajánlkoztak, hogy kiürítik Janovics lakását. Nem tétováztak, a következő percben már el is indultak, hogy megkezdjék a munkát. Az igazgató pedig kocsikról és raktárról gondos­kodott, ahol ideiglenesen elhelyez­hesse bútorait és különféle tárgyait. Kocsit ann­yit kapott, amennyi csak kellett, még egy temetkezési vállalat is fölajánlja kocsijait. Egy órára egy szög nem maradt a falban. Az utolsó darabig mindent elhordtak a színészek. Janovics új lakásba költözött. Az új lakosztály a nyári színkör egy szegényes szobácskája, benne egy dívány. Ezen aludt az igazgató, aki­­­nek éjjeli álmát gyakran megzavarták. Román katonák éjszakánkint puska­­tussal zörgettek be a színkör kis kapuján, hogy házkutatást tartsanak Janovicsnál. A direktor már annyira megszokta az éjszakai látogatást, hogy hajnali három óráig el sem aludt. Még minden alkalomnál zsúfolásig megtölti a kis színházat, amelynek személyzete kibővült. Törvényszéki bírák is vannak a díszletező mun­kások között, akik nei tették le a román hűségesküt és állás nélkül maradtak. A műsorba nagyon is beleszólnak a románok, elvakultságukban a Corio­lanus és a Julius Cézár betiltására is ragadta­tták magukat. Ja.novics írásban kérte Shakespeare betiltását és a végzés fényképm­ásolatát eljuttatta több angol lapnak, lássa a világ, milyen kulturnép az oláh. Jmovics hosszabb időt töltött Bu­dapesten, Kolozsvárra való vissza­tértében néhány napig Szegeden tartózkodott. — Megyek vissza Kolozsvárra, — mondotta bucsuzáskor — ah­ol ró­zsaszínű ködben élnek az emberek, a magyarok, várják a fő szabaduást. Tölgyes Gyula ORáM­A TELEFON 1­872. Ma csütörtökön, január hó 29-én: ALWIHN NEU88, idei első filmje A koldusok klubja. Proteszk filmjáték négy fölvonásban. Ezenkivü­l:E­llép és arany. Amerikai történet négy felvonásban Előadások */26, Vá7 és */2­9 órakor. Oráját és ékszereít szakszerűen javítja a jóhipnevü elsőrendü nagy javítóműhely! IPrivy m­7GPP ntHnnác­ic óbeconcer illinnnirc fon 11 (A Branswetter cégnek 16 évig # Ajánlja pontos beszabályozott óráit és modern ékszer­­mil­i JUedfii RldluruS­BS BnSLCrBSfi, UUyUlllbHBr I. volt elsőrendű szakmunkása.) ♦ raktárát. Törött aranyat a legmagasabb árban vesz sziei Mivi Dilli 1920 január 29 A nyári színkörben­ Kolozsvár magyar színészei is átköltöztek a nyári színkörbe és ott játszanak estéről estére, megbecsül­hetetlen szolgálatot téve a magyarság ügyének. A közönség, a régi közön színház, ZENE. Házi műsor: Csütörtökön először: A fe­­kete lovas, szinm­ű­. Premierbérlet A. 28. Pénteken : A fekete lovas, szinmi Premierbérlet B. 28. Szombaton : .4 fekete lovas, színmű. Bérletszünet. Vasárnap délután: Bohémélet,opera. Vasárnap­ este: A fekete lovas, szinmű. Bérletszünet. Hétfőn délután : Erdészleány, operett. Hétfőn este: János vitéz, daljáték. Bérletszünet. Az előadások kezdete este 7 órakor Ifizvezetéki javítások, átalakítások és berendezések • Fekete Nándor Kossuth­ V­­alos-sugárút 25. Telefon 10­ 72. 980 Aranyat veszek gr.-ként 30—38 K-ért, régi arany pénzekért 50 K-t fizetek gr.-ként. Régi ezüst pénzeket, órákat és brilliáns ékszereket legmagasabb nöt:Ba5PAHFEHEHI­,ST­ Miikner László bélyegáruháza Klauzál-tér 2. Telefon 15­03. Régi európai, tengerentúli bélyegek és az összes újdonságok nagy válasz­tékban raktáron. Bélyegtárcák, csere­füzetek, bélyegragasztók kaphatók. — Veszek bélyegeket minden mennyi­ségben a legmagasabb áron. 94,5

Next