Állami Klauzál gimnázium, Szeged, 1900
Csak az ilyen élet erényes, csak az ilyen szív emelkedhetik felül a köznapiság keretén s juthat közelebb Istenhez. Ilyen élet pedig erkölcsösség nélkül lehetetlen. Azonban korunk mai nézetei szinte fölöslegesnek tartják a lelki magasságra való ezt az emelkedést; a mai kor emberei azt hiszik, hogy ők a tudománynak hirdetett atheizmus szárnyain ezen már felülemelkedtek s Istent, vallást megvetve, kinek-kinek külön Istent teremtenek sivár lelkekben. Jól mondja erre vonatkozólag b. Eötvös József: „Nem szörnyű-e, jókép ha körültekintve látjuk, hogy nem egyes szerencsétlen kivételek sorsa ez, hanem hogy közhaja századunknak, melyet csak kevés boldogabb vagy erősebb kerülhet el. Megkereszteltetünk szokásból, mint keresztények neveltetünk, mert már a fölvett rendszer úgy hozza magával; hitünkről szólunk, s mindenki vállat vonít az egyház parancsairól s mindenki szánja gyengeségünket, mert praktikus egy század ez, melyben élünk, melynek jelszava: számolj s dolgozzál; e kor vallása: haszon.“ Pedig épen akkor veszítjük el boldogságunk igazi gyöngyét, a hitet anyagimádó szívünkből, mikor minden földi után kapkodva azt hiszszük, hogy nagy kincsek és egetostromló tudományhalmaz birtokába jutottunk. Fejünket, zsebünket tele érezhetjük, de szivünk üres s igy magunkat boldogoknak nem mondhatjuk; ide-oda tántorgunk az élet tövises pályáján, mert üres zsák nem állhat meg egyenesen. Úszhatunk az anyagi élvezetekben, de ha a lelkieket megvetjük, boldogságot hasztalan keresünk. Eötvös J. mondja: “Ne csodálkozzék senki, ha e században, hol anyagi kényelmeink annyira növekedtek, mégis oly kevés megelégedett embert találni; a hit-erkölcs eltűnt az emberek között s nélkülök nincs élet.“ De azon se ütközzék meg senki, ha állítani merjük, hogy a napjainkban oly nagyszámú kétségbeesők mindegyikének kell, hogy kihalt legyen szívéből a vallásosság, az erkölcsösség fenséges érzülete. A sok ingadozó jellemnek, a világgal s önmagával való meghasonlásnak, az annyira elharapódzott életuntságnak legáltalánosabb oka a vallás-erkölcsösség eltompultsága, sülyedése. Az anyagiakban helyezett elbizakodottság, az ebből eredő álműveltség oka azon üres gőgnek, melylyel minden isteni s emberi dologról kicsinylőleg beszélünk; oka azon fölényt gyakorolni törekvő társadalmi rákfenének, melynél fogva magunknál kisebbeknek tartott embereket lenézünk, önmagunkat pedig istenitjük mint saját énünknek halványimádói.