Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)
1864-10-19 / 84. szám
1864. Hatodik évfolyam. Megjolen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda: Egyháztér, 367. sz. Biadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek:3 . 1 Szegeden házhoz hordással és vidékre postán. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre . . ......................................8 frt Egész évre..................................... 6 frt —kr. Félévre . . . .....................................4 „ Félévre ..................................... . 3 „ „ Évnegyedre . . .....................................2 „ Évnegyedre................................ 1 „ 60 „ Egyes számára & kr osztr. ért. 84-ik szám. Szerdán, október 19-én. Hirdetések.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatási díja 15 újkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Népgyűlés Csongrádon. (Folytatás.) Kérdést teszek : van-e korlátlan joga valamely város népének egy már megszavazott és fenálló rendezett tanácsot, a mikor tetszése úgy hozza magával, megszüntetni?... kényes kérdés, melyre ha igenlőleg felelünk, azon önállási alapszerkezeteket, melyeken p. o. a kir. városok köz- és magánjogi élete, fejlődése nyugszik, a hullámzó népvélemény bizonytalanságának teszszük ki, azaz: ezeknek is alkalmilag a népszavazat által lehető fölforgatására szabad tért nyitunk. Igaz, egyes egyén saját magánügyeiben véleményét bármikor változtathatja, haszna vagy kárával történjék, ha ezáltal mások jogait meg nem sérti, de a város népösszeségének közérdekben kijelentett szavazata, mi p. o. a városi önálló közigazgatás alapszerkezetét határozza meg — nem olyan akaratnyilvánítás, melyet akármikor, midőn a közrendü néptöbbségnek kedve tartja — vagy az elégületlenségre netalán valódi avagy látszatos okot szolgáltató, de törvényesen elhárítható sérelmek az indulatokra ingerrel hatnak, egyeseknek a még csekély mértékben képzett tömegre szítólag ható ellenszenveik befolyásával megsemmisíteni szabad legyen, mert a nép öntudatossága és tekintélyének tartozik hitelét és azon szilárdságát megőrizni, mely nélkül minden intézkedése fölmerülhető szenvedély harcok között gyermekjátékká válik. Elméletileg ugyan nem szabad kétségbe vonni, hogy a népakarat bármikor magát érvényesítheti azon felfogások szerint, melyeket céljai kivitelére alkalmasaknak tart, de ha bár ezt a törvények korlátai között engedjük is meg, a községek, városok, megyék, államok alapszerkezeteihez szükséges állandóság megingatása s lerombolására készítünk törvényes lehetőséget. Azon népjog, mely az állami, községi stb. alapszerkezetek átváltoztathatásáig — a törvény korlátai között — cselekvőlegesen kiterjedhet, nem kizárólag a közrendű néptömeg szabadsága; mert valamint a világtörténet nem mutathat föl oly példát, miszerint államszerkezet a nép értelmi részének előcsatározása s tényleges befolyása nélkül műveit országban átalakíttatott volna, úgy városoknál is a községi közélet alapszerkezete érvényesen csakis az értelmi erők kívánsága és beleegyezésével mehet át lényeges változáson; mert ezek által vette kezdetét is; — és ha ennek ellenkezőjét megengedjük: a műveltséget, tudományt, bölcsességet azon anyagi erőnek rendeljük alá, mely képzettlen felfogásaival fölforgathat ugyan minden községi és állami alapot, de helyette korszerűt fölépíteni soha sem fog; szóval a polgárosodott világ szellemi és erkölcsi vívmányait számbeli túlnyomóságával zsákmányul fogja ejteni. A közrendű nép jogegyenlősége a természet törvényén alapszik, vagyis az észjog isteni eredeténél fogva kijelöli a népek jogait, melyek ezeket a természet és józan ész szerint egyénenként illetik, de már a tevőleges törvények az észjog kívánalmait sok esetben a nép politikai, társadalmi és egyéni műveltsége stb. arányával mérséklik; az újabbkori törvényhozások azon intézkedése tehát, mely a nép joggyakorolhatásának, bár némileg feltételekhez kötött, de mégis széles alapot vet, szerintem valóságban csak elméleti, de gyakorlati értelemmel nem bírhat, azaz a közös jog elve el van ismerve, ez az elmélet, hanem ennek alkalmazásában fen kell maradni azon függésnek, mely szükségessé teszi, hogy a közrendű néptömeg az értelmi osztályok vélekedései, célzatai s erkölcsi és szellemi fensőségével szemben, az ezek által felfogott közjó érdekében alárendelt szerepkört foglaljon, vagyis akkor tölti be helyesen rendeltetését, ha közhatározathozataloknál cselekvési szabadságát azon arányban használja föl, melyben p. o. az emberi test, kezei, lábai stb. szerves részei, a fej, az ész irányát, akaratát követik, s úgy kell az értelmiség túlsúlyának magához és magával ragadni a néptömegek vélekedését, szavazatát, mint veszi magához és viszi magával p. o. a folyó a csermelyt s a tenger a folyót Azon közrendű nép, mely magát a szellemi fölényű értelmiséggel ellenkezésbe teszi, és közérdekű kérdéseknél ez ellen vagy ennek mellőzésével magát saját felfogása szerint való önálló határozathozatalra szabadítja föl, hasonlít cselekedetében a hajóshoz, ki tengeri utat, irány (mágnes) tü nélül kockáztat. Az ilyen nép szétoldja az egység kötelékét, s megszakgatja a polgári frigylevelet, melynek élén a közrendü népnek a műveltebb osztályokkali szövetsége megírva van, s elfeledi az irás eme jelentős szavait: „a bölcseknek nyelvek beszél jó tudományt, a tudatlanoknak pedig szájuk kiforr bolondságot.“ A közös, egyenlő szavazati jog elve föl van tartva azon észtani okból, hogy ha a közrendű nép a szükséges műveltséget eléri, fenakadás nélkül gyakorolhassa azon jogot, melyet a közjó érdekében érvényesíteni kötelességeihez is tartozik. Divatos eszmének látszhatik a népjogok gyakorlatának ily értelemben lehető felállítása, de én úgy tartom, ezen felfogás egészséges, mert az országok, megyék, városok, községek szerkezete, eredetét és fejlődését a nép tudományos, tanult s műveit osztályaitól vette és veszi, ezért van, hogy valamint az ország kormánya, úgy a megyék, nevezetesebb városok, egyházak, iskolák, gazdászatok, bányászatok, hadászat stb. tisztviselői a műveltebb osztályok sorai közül telnek ki, a közrendű nép pedig csak távolról szemléli azon munkásságot és szellemi életkort, melyet az állam, hatóságok stb. tisztviselői, a közigazgatás, országvédelem, közoktatás, igazságszolgáltatás, nemzetgazdászat stb. terén cselekvőleg kifejtenek, és társadalmi téren is a műveit osztályok irodalmi és hírlapirodalmi utón terjesztik és tisztázzák az üdvös eszméket, fejlesztik a tudományokat, szélesbdik a hasznos és szükséges ismereteket, egyleteket alakítanak olyan hazafias, nemzeti, gazdászati, emberi stb. célok elérésére, melyeket az államkormány vagy épen elégtelen — tömérdek teendője és költségei mellett — előmozdítani, vagy melyek épen a kormány gondoskodását nélkülözhetik stb. stb., mindezen cselekvőségről a közrendű nép nagyobb részének fogalma sincs, nem hogy ezen szellemi küzdelmek és versenyzések részese volna. Az ország törvényeit a műveit osztályokból választott képviselők, és részint születésüknél fogva gazdag és műveit főurak tervezik, vitatják és hozzák meg a korona jóváhagyásával, mely legfelsőbb államhatalom kitűnőleg a magas műveltség képviselője. Mindezen közcselekményeknél a közrendű néptömeg háttérben áll nem azért, mintha nem volna jogosítva elméletileg a cselekvés eme téréin helyet foglalni, hanem mert hiányzik nevelése, műveltsége arra, hogy elemies s jobbára csak anyagi tehetségét a közjó érdekében ezen pályákon érvényesíthesse. Ezen átalános tapasztalásból fölismerheti a nép jogi helyzetét, mely csak addig terjedhet a törvény és az állambölcsészet korlátai között, meddig közérdekű kérdések és határozatoknál a művelt osztályokat követi vagy ezekkel egy uton halad. Mi lenne olyan állam kül, bel s átalában köz- és magánügyeiből, melynek alapját és irányát a közrendű néptömeg saját észjárása szerint határozná meg?., s mi válnék az olyan hatósági és községi rendszerből, melynek alapföltételei meghatározása, módosítása és átváltoztatásánál a helybeli fölényes értelmiség a közrendű nép felfogását volna kénytelen elfogadni?... Az ilyen lehetőségek csak egy új divatú kábeltorony építésének vetnék meg alapköveit. Érdekes is volna műveit korunkban látni olyan államot, melynek feje s hadseregbeli egész tisztikara, miniszerei, méltóságai, kormányférfiai, papjai, tanárai, tanítói, ügyvédei, orvosai, hatóságai, városi, községi tisztviselői, országgyűlési képviselői, hirlapirói, államférfiai szónokai s a külső udvaroknál levő tisztviselői, követei stb. népszavazat útján csakis a közrendű nép által a nem képzett nép soraiból — kiknek egy része jól roszul olvasni tud csak, másik része pedig írástudatlan — állíttatnának ki; ellenben a műveltebb osztályokból telnének ki népválasztás útján a csőszök, tizedesek, közrendőrök, pandúrok, tolvajkergető hadnagyok s a hadseregbeli altisztek, és a közlegények, tiszti és tisztségi szolgák, éjeliörök, hajdúk, kisbirók, stb. stb. ez már minta állam lenne ugye ? megbámulná ezt az egész műveit világ, hanem egyúttal megvetné és nem követné, pedig ha a nép azon jogát, hogy mindenki egyenlő szavazattal bír, korlátlan s nem mérsékelt értelemben veszszük, ezen jog végleteiben azon képtelenségre vezethet, melyet ezen például fölhozott szörnyeteg állameszméje viszszaad. Olyan néphatározatok, melyek valamely város közigazgatási szerkezetét megállapítják, kivételképen eshetnek csak a változás törvényei alá, és ekkor is csak úgy lehetnek észtanilag érvényesek, ha a szavazatképes nép minden osztályának átalános többsége által, különösen pedig a nép lelkét képező értelmi osztályok cselekvő részvéte és irányadó befolyásával támogatják. Ezen felfogást nem vértezi tevőleges törvény, de védi az ész bölcsészete azon okok súlyával, melyeknek átellenében a népjoggyakorlás torzképei mutatkoznak; mert megengedvén ezen felfogás ellenkezőjét, megsértjük a józan észt, melynek pedig minden néphatározatokban döntő súlylyal kell nyilatkozni , utat törünk a lehetőségre, hogy a közrendű néptömeg tönkre tegye évszázadoknak fokozatosan kifejlett közintézményeit, és úrrá tegye az anyagot azon szellem fölött, melynek elsősége, fölénye nélkül, parasztország igen, de műveit állam és műveit város nem létezhet. Helyeseljük csak azon néphatározatokat, melyeket a közrendű néptömeg az értelmi erők törekvéseivel ellenesen hoz, majd meglátjuk lesz e lehető városi állandó igazgatást szervezni, s lesz-e lehető a városi köz- és magánéletnek korszerű haladást tenni?! (Folyt, köv.) Egry Sándor: A Széchenyi-tér rendezéséhez. Hogy a Széchenyi-tért rendezni kell, az ellen ma már nem igen van valakinek kifogása. Aziránt, hogy a tért rendezni és nem beépíteni kell, úgy látszik már szintén tisztában lennénk, még csak aziránt nincsenek, vagy talán csak nem akarnak némelyek tisztában lenni, mint e lapok olvasói is észrevehették : vajjon nem lenne-e célszerűbb ezen rendezést jobb időre hagyni? Részemről nem akarom vitatni, mennyire különösen alkalmas épen a mostani idő nagyszerű átalakulási vállalkozásokra. De annyit tökéletes meggyőződésem szerint elmondhatok, hogy a Széchenyi tér rendezése iránt elkerülhetetlen szükséges, haladék nélkül, valamely terv iránt tisztába jönnünk és határoznunk, mely végre irányadóul s biztos alapul szolgálhatna a város többi részei rendezésénél is, mert különben ha még néhány épület a tér körül oly minden terv és meggondolás nélkül odaépíttetik, mint a szerencsétlen helyzetű új takarékpénztári épülettel most épen a rendezés korszakában történt, hát rövid idő múlva el lesz játszva a ritka alkalom valami szép és szabályszerű nagyszerűnek az alapját megvethetnünk. Föltéve ugyanis, ami ma már több mint valószínű, hogy a tér rendezésénél oly terv iránt fog megegyezés történni, mely szerint ez csak körül és nem beépítendő is lenne , ezen tervnek az épülésben levő takaréktár már útjában van, mert a térre néző homlokzata meghatározásánál az illetők elmulasztották tanácsot kérni egy értelmes mérnöktől, aki figyelmeztetett volna, hogy a budai országútnak iránya ferdén áll mind a főutcához, mind a tér meglevő oldalaihoz, minélfogva a takaréktári épületnek a Széchenyi térre néző homlokzata meghatározásánál nem szolgálhat irányadóul, mint ahogy hibásan történt, és aminek következtében most az ferdén áll mind az épülethez, mind a tér többi oldalaihoz, úgy hogy most már nem marad egyéb hátra, mint vagy az ügyetlen kicsucsorodást tűrni, míg az épület állni fog, vagy pedig az egész sort ezen ferde irányban a Tiszáig kiépítni, miáltal nemcsak hogy a tér ezen egész oldala ferdén állna a többi háromhoz, hanem egyúttal el is vennénk a jövőtől örökre az alkalmat ezen hibánkat jóvá tehetni. Márpedig mi szegediek elődeink hanyagságával nem igen fogjuk magunkat mentegethetni, mert bármily zilált állapotban tessék is lenni a város belső részei a felületes szemlélő előtt, egy figyelmes tekintettel a város térképeire, bámulattal kell észrevennünk, hogy annak ezen belső, tehát épen a legfőbb és egymástól távol eső részei, mint a Széchenyi- és széna-tér meglevő oldalai, az iskola, Kárász, feketesas, három korona, Laudon, mérei és több más utcák mind a Tiszával, mind egymás közt se Pesten, se Bécsben, de Európa legjelesebb városaiban is ritkán található rendben, azaz tökéletesen párhuzamban vagy függőleg állnak, ami által aztán nemcsak a főtér, de a város többi részei rendezésénél is megbecsülhetlen alapul szolgálhatnak. Igyekeznünk kell tehát minden még hatalmunkban levő módokat felhasználni, mert szégyen lenne századunk vívmányaival és tapasztalataival ellátva elődeinknek még csak nyomukba se érhetni. Helyén lesz itt még néhány megjegyzés némely e lapokban oly elszánt következetességgel ismételve ajánlt tervezetek iránt, mert az eddig átalánosságban ellenük nyilvánult vélemények egyike sem foglalkozik azok tüzetes bírálásával. Különös figyelemre méltónak gondolom pedig az e lapok 69. és 78. számaiban ajánlt tervezetet, mert annak alapvonalaival még tervező átalánosságban a tért a vár területének utcákká és házakká rendezésével a lehető legnagyobbra, azaz 200 öl hosszú és 100 öl szélességű négyszögre óhajtja, melylyel nemcsak az eddig nyilvánult vélemény többsége egyetért, de amennyire ki lehet venni, most már az átalános vélemény esésébe igyekszik központosulni. A tér részei, azaz oldalai rendezésére nézve tervező a budai országút hosszában fekvő, oldalt az épülésben levő takaréktári épület körüli megtöréssel akarja a Tiszához vinni. Föltéve, mint e lapok 71. száma folytán gyaníthatni, hogy ezen terv jóval az új takaréktár épülése előtt keletkezett, tervező igen lekötelezne, ha megnyugtatásomra némi felvilágosítást adhatna : várjon miért kellett a nagyszerű tér ezen oldalát a tér oldalaihoz ferdén álló országút irányában a tér közepetájáig ferdén kihozni és ott megtörni? miáltal szorosan véve még azon elv ellen is, hogy a tér minden pontjáról belátható legyen, hiba történt, mert a sor egyik felén álló, a sor másik felét már nem láthatja. Ezt annyival inkább kérdhetni, mert tervező az egyenes vonal iránt átalában nem látszik egészen érzéketlennek, a városház alig észrevehetőleg ferdén álló vonala iránt ugyanis azon szép reményben mondja magát lenni, hogy az „század múlva építkezések által egyenes vonalba hozható.“ Csak kár, hogy ezen előszeretete igen gyönge alapon látszik ingadozni, mert a tér átelleni oldalán a három korona utcát már ismét ferdén a Kárászsor megtörésével szeretné a Tiszához vinni. Márpedig, miután a pályázat által ki van mutatva, miként lehetne ezen utcát, mely az által, hogy Rókus felé való régivel majd minden akadály nélkül az egész városon keresztülvihető, a legfontosabb jelentőséggel bír, minden megtörés nélkül egyenesen a Tiszához vinni, nem szeretném hinni, hogy az illetőket az egyenes vonalról még egyszer félre lehetne vezetni. Tervező a városháznak azelleni negyedik oldalt a Rónai-féle telekből leendő elmetszéssel kívánja a vár előtt kellő egyenes irányban vitetni. Föltehető, hogy párhuzamban az iskola és feketesas utcákkal, miáltal a körülbelül 100 öl széles és 200 öl hosszú négyszög kijönne, de amelyet véleményem szerint valamivel szélesebbre lehetne venni, mert az 1—2 arány nem a legszebb és a mennyire nem nagy akadályokkal járna, igyekezni kellene legalább az 5—9 bites arányt megközelíteni. A tér ezen legszebb reményekre jogosító oldalának beosztását aztán szerző minden tekintet nélkül a rendkívüli alkalomra, egyszerűen a véletlenre bízza, azaz az átelleni városházi oldalról jövő utcákat ezen oldalon át a Tiszához vezeti. Ez már igaz, hogy aztán egyszerű eljárás lenne, ehez nem is kell valami különös tudomány, se cirkálom. Csakhogy egy rend és szabályozottsághoz szokott műveit izléstt mérnök, mint amilyen-