Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)
1867-08-04 / 62. szám
1867. Kilencedik évfolyam. Megjeleli: Betenkint kétszer, vasárnapig csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda-Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az előfizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre.................................................. 8 frt. Félévre........................................................4 „ Évnegyedre . . ....................... . 2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre..................................................6 frt — Félévre.......................................................3 „ — ..............................................1 „ 60 62-ik szájú..'. Vasárnap, augusztus 4-én. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Előfizetési föltételek: kr. Egyed számára 8 kr osztv. ért. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben Oppelik A. hirdetési irodájában; Majia/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Szeged, aug. 3. 1867. Megígértem a múltkor, hogy Vadász Manó urnak hozzám intézett soraira felelni fogok, s ezt teszem most annyival is inkább, mert félek, hogy Vadász ur válasza könnyen fegyver lehet kezében elleneinknek, kik, meggyőződésem szerint, egyszersmind az ő ellenei is. Vadász Manó urnak engem s illetőleg a lapot érdeklő jó tanácsai nagyon is átalánosságban vannak ugyan tartva, de éppen azért a részakaratuak könnyen visszaélhetnek velök s mig eddig ellenünk használt fegyvereiket egy becsületes ember sem irigyelhette meg, ma már könnyen értelmiségünk egyik közbecsülésben álló tekintélyével, Vadász Manó úrral s illetőleg az ő soraival fordulhatnak ellenünk. Mert midőn Vadász Manó úr a „Szegedi Híradó“ egyik cikkére válaszolva int, hogy ne legyünk igaztalanok és türelmetlenek, a behegedni kezdő (?) sebeket minduntalan ne szakgassuk föl s várjuk mig azok a felejtés és érintetlenül hagyás , mint legbiztosabb gyógyszer által maguktól begyógyulnak; int, hogy javítsunk harag és indulat nélkül, hogy általa senki sértve ne legyen, nem-e könnyebben hitelre fog találni, ha elleneink Vadász Manó arra hivatkozva fogják hirdetni, miszerint a „Szegedi Híradó“ igaztalan és türelmetlen volt, sérelmeket okozott s oly sebeket szakgatott föl, melyekhez nem lett volna szabad nyúlnia. Megjegyzendő pedig, hogy a „Szegedi Híradó “-ban a józan értelmiség vágya és érzelme találnak kifejezést, azon értelmiségé, melytől aljas mesterkedésekkel elvonták ugyan a nép szivét s e miatt a közelebbi választások alkalmával nem lett győztes, de a melyről az ország közvéleménye, mely a szegedi tisztújítás eredményéről sajnálattal értesült, nem ok nélkül föltételezi, hogy egyedül van hivatva Szegedet a haladás útján a valódi boldogság és szabadság felé vezetni. A sebeket , melyek városunk tisztelt országgyűlési képviselője szerint, érintetlenül hagyandók, nem a „Szegedi Híradó“ szakgatja föl, elég, ha rámutat azokra, mert még éppen nem indultak hegedősnek, sőt inkább nagyobbodnak a város szenvedő testén. Hogy a „Szegedi Híradó“ megkísértette gyógyítani azokat, tudja az, ki a többi közt „őszinte szavak“ című cikksorozatomat olvasta. Különben a sebeket a jó orvos nem szokta érintetlenül hagyni, sőt éppen a néha kíméletlennek látszó kéz, a gyakran csípős íz adja vissza a test épségét. Természetes, hogy amidőn e sebekről van szó, azok okozói sértve érzik magukat, de hát miért nem szólalnak föl, ha a sérelem igaztalan ? E lap senkitől sem tagadja meg, hogy benne becsületes fegyverekkel védhesse magát, de azt se kívánja senki, hogy a hibákról és bűnökről hallgasson akkor, midőn erényt nem lát. Vadász Manó úr válaszát éppen azon cikkemre írta, melyben arra szólítottam föl az értelmiséget, hogy ragadja kezébe a democratikus haladás zászlaját, legyen vezére a népnek s hozza helyre az eddigi mulasztásokat. Vadász Manó úr védelmére kél az értességnek, elismeri , hogy a politikai keserű nyomásalatt hátráltatva volt nagyobbat és kitűnőbbet tehetni, de mégis tett annyit, amennyit a hazában aránylag egy város értelmisége sem. Állításának igazolására részint fönálló, részint még csak keletkezőben levő egyesületeket számlál elő, mint az értelmiség tevékenységének bizonyítványait. Részemről nem merném állítani, hogy a hazában aránylag egy város értelmisége sem tett annyit, mint Szegedé, de Szeged értelmiségére vonatkozó állításom igazságát éppen egyleteink működéséből tudom bebizonyítani. Vagy fölhozzam-e gazdasági egyesületünknek a részvétlenség miatti szünetelését? szóljak-e a színügyi bizottmány eddigi működéséről? Fessem-e létező egyleteink nagy részének pangását? A tervbe vett, de nem létesített egyleteket és társulatokat, valamint azokat, melyek működésüket ezután fogják megkezdeni, minek a kereskedelmis iparbank, a Lloyd és a gőzhajózási társulat, számba nem vehetem, ezek a legújabb idők vívmányai s működésük jótéteményét e város csak ezután élvezheti. Ismétlem s úgy hiszem, nem tévedek, hogy amit Szeged fiai e város érdekében 18 év alatt tettek, úgyszólván a semmire reducálható. Ismétlem azt is, hogy van mentségük a múltban, de a jövő mulasztásait nem fogja menthetni semmi. A 19-dik század előrehaladása más tevékenységet kíván Szeged értelmiségétől, hogy annak e város külsején s beléletén egyszersmind látszata is legyen. E tevékenységre hívtam föl Szeged értelmiségét, s midőn nagy föladatának megoldására erőt föltételeztem benne, ebben fejeztem ki iránta legnagyobb tiszteletemet. Ezek Vadász Manó úr válaszára megjegyzéseim. Szintén elismerem, hogy válasza a legjobb akaratból származott, csupán a viszonyokat tévesztette el szem elől. E nyilatkozattal tartoztam a „Szegedi Hiradó“-nak s azon pártnak, melynek éppen Vadász Manó úr egyik legtiszteltebb tagja. Szabados János: Az alföldi vasútról. Ezen — reánk nézve főfontosságu forgalmi út — legújabban bővebb eszmecsere tárgya volt. A „P. N.“ egy szakavatott tollból folyó cikksorozatot közlött az alföldi vasút tárgyában, mely e vonal szükségességét országos szempontból tekintve, azonnali csonkítatlan kiegészítését melegen pártolja. De a helyi és táji viszonyok és érdekek érintetlen maradtak, és minthogy e közlekedési út városunkra nézve különösen roppant horderejű, kötelességünknek tartjuk azt, amennyire lehet, e szempontból is kiemelni, hogy a közönség e forgalmi út kiszámíthatlan előnyeiről minél helyesebb képet nyerhessen. Nem akarunk recrimininatiókkal élni, hanem szükségesnek tartjuk mégis ez alkalommal azon gyógyíthatlan sebekre mutatni, melyeket a régi centralizáló rendszer hazánk anyagi jólétén ütött. 1850-ben a magyarországi állam- és egyéb utak hossza 1994 mértfölddel van kimutatva, 1863-ban az államutak hossza 514, egyéb utak hossza 1527, és így összesen 2041 mértföldet tőn. 13 év alatt a roppant adóteher dacára csak 47 mértföld volt a szaporodás. 1861-ben a birodalomban 505,000 főt fordíttatott új utak építésére, és ezen öszszegből Magyarországban építendő utakra mindössze csupán 28,000 irtot szíveskedtek juttatni, 1862-ben 474,000 írtból 37,000 forint adományoztatott magyarországi utakra ! A magyar korona területén alig esik 0%a folyó mértföld épített át egy négyszög mértföldnyi térre, ellenben Felső-Ausztria és Salzburgban 3%0, Istriában 33/10 mértföld. Az egész birodalomban a tenger csak egyetlenegy ponton (Triestnél) érintetik vasút által, s ezen egyetlen ponthoz irányozták szintúgy a Buda és soprony-kanizsai, mint a sziszek-zágrábi és a bécs-gráci vonalakat is, ennélfogva bizonyos, hogy anyagi jólétünk és nemzetgazdászati fejlődésünk föláldozásával az összes kereskedelmet kizárólagosan Triestben akarták centralizálni, hogy így a magyar korona kereskedelmi, tengerhajózási és egyszersmind politikai önállósága lehetetlenné tétessék. És mégsem hiszszük, dacára mindezeknek , hogy az ezelőtti bécsi kormány ez alföldünkre nézve oly nagy fontosságú forgalmi utat ki nem építette volna, vagy hogy Triest felé merte volna irányozni. Márpedig a nyilvánosság elé került úgynevezett magyar vasút-tervezet 1., 14., 15. és 16-dik pontja szerint az alföldi vonal egy eszék-villányi és pécs-bars-kanizsai vonal által a déli vasúttársaság hálózatába kerülne s az egyenes és azért legrövidebb út a tengerhez és Fiuméhez, Triest kedvéért mellőzve volna. Erélyesen tiltakozunk e vonal változtatás ellen, mely által az alföldi vasút fontosságának egy nagy része elveszve volna, s nemcsak mi, hanem a fővárosi lapok nagyobb része is szót emel e szándékolt változtatás miatt, mely azonkívül , hogy forgalmi utunkat a tengerhez 16—18 mértfölddel hosszabbítja, a tulajdonképi céltól eltért. Ezen célunk, melyhez kitartással s erélylyel kell ragaszkodnunk, Fiuméval, mint a magyar tenger kikötőjével legegyenesebb és legrövidebb úton kapcsolatba jönni. A minisztérium legújabban egy vállalkozni kívánó társulatot fölszólított, ajánlatait s föltételeit a nagyvárad-szeged-zombor-eszéki vonalra nézve fölterjeszteni. Tehát egyelőre az eszék-sziszek-fiumei vonal nem említtetett, hogy mely indokoknál fogva, nem tudjuk. Elmondjuk röviden, mily nagy fontosságú hazánkra, de leginkább alföldünkre e forgalmi út. Az alföldi vasút Magyarország legtermékenyebb vidékén épülne, hol egy nagy része terem azon sok millió mérő gabonának, mely évenként külföldre vándorol. Ezen vasút mentében Eszékig 8 nagyobb várost, melyek 350.000 lakost számlálnak, fog érinteni, azonkívül számos kisebb-nagyobb falut, melyben évenként tetemes gabonamenynyiséget termesztenek és hoznak eladásra. Forgalma ezen vonalnak felületes számítások szerint is nagyobb lesz az államvasút forgalmánál, mely a magyar vonalakon elég nagy. Ezen egész vonalon és térségen, hála a volt rendszernek, egy országút sem létezik, ha esős idő jár ősz és tavaszkor, ezen városok és helységek a forgalmat illetőleg a világtól tökéletesen elszigetelve élnek. Igen gyakran fordul elő, hogy Szegeden egy, sőt két forinttal is drágább köble a búzának , mint például Orosházán, a vitelbér Orosházától Szegedig egy ftt, Csabára 50—60 krajcár, Vásárhelyről Szegedre 30—40—50 krajcár, Szabadkáról Szegedre 40 — 50 kr. s a t. köbsönként, mig vasúton alig harmadrészbe kerülne. De ettől eltekintve, Szeged 30, Csaba és az egész északkeleti része hazánknak 23, az egész bánság és Tiszavidék 30 mértfölddel volna közelebb a tengerhez, mintha Pest- Budán keresztül közlekednénk. Minthogy forgalmi utunk a tengerhez . 25—30 mértfölddel rövidebb leend és a rendes vitelbér a vasútállomásokhoz is megtakarítható; példaképen említjük, hogy az orosházi 1 frt—1 frt 20 kr., a vásárhelyi 80 kr.—1 frt, a szabadkai majd ugyanannyival , a szegedi gazda 50—60 krral fog többet kapni minden mérő búza vagy egyéb gabonájáért. Ugyebár, ez kevésnél is sokra megy, hát még azon sok millió mérő gabonánál, melyet alföldünk évenként a kivitelre eladhat? Az alföld tehát, minthogy közvetlen öszszeköttetése lesz a tengerrel, terményeit jó áron fogja értékesíthetni, közlekedése nem fog az eddigi roppant hátrányok alatt szenvedni s népe kimozdulhat azon elhanyagolt tespedő állapotból, melyben jelenleg tengődik. Hogy az alföld mindeddig végkép el nem szegényedett elhanyagoltatása és túlterheltetése következtében, csupán annak tulajdonítható, hogy földje dúsgazdag, számos példa bizonyítja, hogy a vasútvonal mentében és közelében fekvő vidékek azon vidékek rovására, melyek a vasútvonaltól távolabb esnek, anyagi tekintetben haladnak, és ezért nem csoda, hogy az alföld ez elhanyagoltatást sínyli. Az alföld e vonal által közvetlen összeköttetésbe jönne Felső-Magyarországgal, só, fa, vas, szén és sok más bányatermény, melyeket az alföld mindeddig csak nagy kerülőn és drágán szerezhetett meg, s melyekben az alföld szűkölködik, részint egy roppant nagy piacot fognak találni, részint szállítási költségei e terményeknek sokkal kisebbek lesznek. — Még a múlt században voltak helységek az alföldön, hol a vasat és a szenet hircsak erői ismerték, és még most is aránylag mily csekély mérvben használtatik nálunk s mily nagy uj vásár nyílnék itt meg számára! Az egyetlen nevezetesebb akadály, mely az alföldi vasút építésénél létezik, a két folyam : a Tisza és Duna, de ezen akadályok is csekélyek, ha a cél fontosságát veszszük szemügyre. A Tisza áthidalása Algyőnél éppen nem sokba kerülend, minthogy ott csekély szélességű e folyam, a Dunánál pedig gőzkomp által lehet a közlekedést föntartani és ott a déli vidéken téli időben jég által nem igen leend akadályoztatva a forgalom. Azon 8 város, mely az alföldi vasút tervezett vonalán fekszik, felületes számítás szerint legalább 4—6 millió mérő gabonát adhat el évenként a külföldnek, pedig a termelés kedvezőbb körülmények között növekedhetik és növekedni fog, mint növekedett mind azon tájakon, melyek vasutakat nyertek. A Bánságnak, Erdély déli részének, hazánk keleti és déli részének egy 30 mértfölddel rövidebb út nyílik a tengerhez, és így Európa nyugati országaihoz, hol természetes piaca van nyers terményeinknek. Nem kell továbbá felednünk, hogy a Suezcsatorna megnyitása által a gazdag indiai tartományokkal, ha a vállalkozási szellem ébredni és növekedni fog, rövid uton összeköttetésbe jöhet hazánk és liszteinknek, nyersterményeinknek új, eddig híréről ismert vásár nyílik. Ha az új vasút egész vonalán leendő forgalmat csekély számmal, számítás végett csupán 10.000.000 mázsára teszszük s a mázsánkénti megtakarítást 30 krra, bár mint kimutattuk, sokkal nagyobbra tehető, évenként csupán a pénzbeli megtakarítás 3 millióért, mely roppant összegetmost az alföld népe évenként elveszti. Minden napi halasztás kárunkra van tehát, és azonnali ki-