Szegedi Híradó, 1867. július-december (9. évfolyam, 53-104. szám)

1867-08-04 / 62. szám

1867. Kilencedik évfolyam.­ Megjeleli: Betenkint kétszer, vasárnapig csütörtökön reggel. Szerkesztési iroda-Tanoda-utca, Vadász-ház I. emeletében Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése, hová az elő­fizetési pénzek küldendők. Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre.................................................. 8 frt.­­ Félévre........................................................4 „ Évnegyedre . . ....................... . 2 „ Helyben a kiadóhivatalból el­vitetve: Egész évre..................................................6 frt — Félévre.......................................................3 „ — ..............................................1 „ 60 62-ik szájú..'. Vasárnap, augusztus­­ 4-én. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Előfizetési föltételek: kr. Egyed szám­ára 8 kr osztv. ért.­­ Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadó­hivatalban; Pesten Neumann A. hirdetési irodájában; Bécsben­­ Oppelik A. hirdetési irodájában; Majia/m. Frankfurtban Hausenstein és Voglernél, valamint a Jaeger-féle­­ könyvkereskedésben; Lipcsében Sachse és társánál; Párisban Havas, Lafitte, Bullier és társánál. Szeged, aug. 3. 1867. Megígértem a múltkor, hogy Vadász Manó urnak hozzám intézett soraira felelni fogok, s ezt teszem most annyival is inkább, mert félek, hogy Vadász ur válasza könnyen fegy­ver lehet kezében elleneinknek, kik, meg­győződésem szerint, egyszersmind az ő elle­nei is. Vadász Manó urnak engem s illetőleg a lapot érdeklő jó tanácsai nagyon is átalános­­ságban vannak ugyan tartva, de éppen azért a részakaratuak könnyen visszaélhetnek velök s mig eddig ellenünk használt fegyvereiket egy becsületes ember sem irigyelhette meg, ma már könnyen értelmiségünk egyik közbe­­csülésben álló tekintélyével, Vadász Manó úrral s illetőleg az ő soraival fordulhatnak ellenünk. Mert midőn Vadász Manó úr a „Szegedi Híradó“ egyik cikkére válaszolva int, hogy ne legyünk igaztalanok és türelmetlenek, a behegedni kezdő (?) sebeket minduntalan ne szakgassuk föl s várjuk mig azok a felejtés és érintetlenül hagyás , mint legbiztosabb gyógyszer által maguktól begyógyulnak; int, hogy javítsunk harag és indulat nélkül, hogy általa senki sértve ne legyen, nem-e könnyebben hitelre fog találni, ha elleneink Vadász Manó arra hivatkozva fogják hirdetni, miszerint a „Szegedi Híradó“ igaztalan és türelmetlen volt, sérelmeket okozott s oly sebeket szakgatott föl, melyekhez nem lett volna szabad nyúlnia. Megjegyzendő pedig, hogy a „Szegedi Híradó “-ban a józan értelmiség vágya és ér­zelme találnak kifejezést, azon értelmiségé, melytől aljas mesterkedésekkel elvonták ugyan a nép szivét s e miatt a közelebbi választások alkalmával nem lett győztes, de a melyről az ország közvéleménye, mely a szegedi tisztújítás eredményéről sajnálattal értesült, nem ok nélkül föltételezi, hogy egyedül van hivatva Szege­det a haladás útján a valódi boldogság és szabadság felé vezetni. A sebeket , melyek városunk tisztelt országgyűlési képviselője szerint, érintetlenül hagyandók, nem a „Szegedi Híradó“ szak­­gatja föl, elég, ha rámutat azokra, mert még éppen nem indultak hegedősnek, sőt inkább nagyobbodnak a város szenvedő testén. Hogy a „Szegedi Híradó“ megkísértette gyó­gyítani azokat, tudja az, ki a többi közt „őszinte szavak“ című cikksorozatomat olvasta. Különben a sebeket a jó orvos nem szokta érintetlenül hagyni, sőt éppen a néha kímé­letlennek látszó kéz, a gyakran csípős íz adja vissza a test épségét. Természetes, hogy a­midőn e sebekről van szó, azok okozói sértve érzik magukat, de hát miért nem szólalnak föl, ha a sérelem igaztalan ? E lap senkitől sem tagadja meg, hogy benne becsületes fegyverekkel védhesse magát, de azt se kívánja senki, hogy a hibákról és bűnökről hallgasson akkor, midőn erényt nem lát. Vadász Manó úr válaszát éppen azon cikkemre írta, melyben arra szólítottam föl az értelmiséget, hogy ragadja kezébe a de­­mocratikus haladás zászlaját, legyen vezére a népnek s hozza helyre az eddigi mulasz­tásokat. Vadász Manó úr védelmére kél az értes­­ségnek, elismeri , hogy a politikai keserű nyomás­­alatt hátráltatva volt nagyobbat és kitűnőbbet tehetni, de mégis tett annyit, a­mennyit a hazában aránylag egy város értel­misége sem. Állításának igazolására részint fönálló, részint még csak keletkezőben levő egyesületeket számlál elő, mint az értelmiség tevékenységének bizonyítványait. Részemről nem merném állítani, hogy a hazában aránylag egy város értelmisége sem tett annyit, mint Szegedé, de Szeged értel­miségére vonatkozó állításom igazságát éppen egyleteink működéséből tudom bebizonyítani. Vagy fölhozzam-e gazdasági egyesületünknek a részvétlenség miatti szünetelését? szóljak-e a színügyi bizottmány eddigi működéséről? Fessem-e létező egyleteink nagy részének pan­gását? A tervbe vett, de nem létesített egy­leteket és társulatokat, valamint azokat, me­lyek működésüket ezután fogják megkezdeni, minek a kereskedelmi­­s iparbank, a Lloyd és a gőzhajózási társulat, számba nem vehetem, ezek a legújabb idők vívmányai s működésük jótéteményét e város csak ezután élvezheti. Ismétlem s úgy hiszem, nem tévedek, hogy a­mit Szeged fiai e város érdekében 18 év alatt tettek, úgyszólván a semmire re­­ducálható. Ismétlem azt is, hogy van mentségük a múltban, de a jövő mulasztásait nem fogja menthetni semmi. A 19-dik század előrehaladása más te­vékenységet kíván Szeged értelmiségétől, hogy annak e város külsején s beléletén egyszer­smind látszata is legyen. E tevékenységre hívtam föl Szeged értelmiségét, s midőn nagy föladatának megoldására erőt föltételeztem benne­, ebben fejeztem ki iránta legnagyobb tiszteletemet. Ezek Vadász Manó úr válaszára meg­jegyzéseim. Szintén elismerem, hogy válasza a legjobb akaratból származott, csupán a viszonyokat tévesztette el szem elől. E nyilat­­kozattal tartoztam a „Szegedi Hiradó“-nak s azon pártnak, melynek éppen Vadász Manó úr egyik legtiszteltebb tagja. Szabados János: Az alföldi vasútról. Ezen — reánk nézve főfontosságu for­galmi út — legújabban bővebb eszmecsere tárgya volt. A „P. N.“ egy szakavatott tollból folyó cikksorozatot közlött az alföldi vasút tárgyában, mely e vonal szükségességét or­szágos szempontból tekintve, azonnali csonkí­­tatlan kiegészítését melegen pártolja. De a helyi és táji viszonyok és érdekek érintetlen maradtak, és minthogy e közleke­dési út városunkra nézve különösen rop­pant horderejű, kötelességünknek tartjuk azt, amennyire lehet, e szempontból is kiemelni, hogy a közönség e forgalmi út kiszámíthatlan előnyeiről minél helyesebb képet nyerhessen. Nem akarunk recrimininatiókkal élni, ha­nem szükségesnek tartjuk mégis ez alkalom­mal azon gyógyíthatlan sebekre mutatni, me­lyeket a régi centralizáló rendszer hazánk anyagi jólétén ütött. 1850-ben a magyarországi állam- és egyéb utak hossza 1994 mértfölddel van kimutatva, 1863-ban az államutak hossza 514, egyéb utak hossza 1527, és így összesen 2041 mért­földet tőn. 13 év alatt a roppant adóteher dacára csak 47 mértföld volt a szaporodás. 1861-ben a birodalomban 505,000 főt for­­díttatott új utak építésére, és ezen ösz­­szegből Magyarországban építendő utakra mind­össze csupán 28,000 irtot szíveskedtek jut­tatni, 1862-ben 474,000 írtból 37,000 forint adományoztatott magyarországi utakra ! A magyar korona területén alig esik 0%a folyó mértföld épített át egy négyszög mért­­földnyi térre, ellenben Felső-Ausztria és Salz­burgban 3%0, Istriában 33/10 mértföld. Az egész birodalomban a tenger csak egyetlenegy ponton (Triestnél) érintetik vasút által, s ezen egyetlen ponthoz irányozták szintúgy a Buda és soprony-kanizsai, mint a sziszek-zágrábi és a bécs-gráci vonalakat is, ennélfogva bizonyos, hogy anyagi jólétünk és nemzetgazdászati fejlődésünk föláldozásával az összes kereskedelmet kizárólagosan Triestben akarták centralizálni, hogy így a magyar ko­rona kereskedelmi, tengerhajózási és egy­szersmind politikai önállósága lehetetlenné té­tessék. És még­sem hiszszük, dacára mindezek­nek , hogy az ezelőtti bécsi kormány ez al­földünkre nézve oly nagy fontosságú forgalmi utat ki nem építette volna, vagy hogy Triest felé merte volna irányozni. Már­pedig a nyilvánosság elé került úgy­nevezett magyar vasút-tervezet 1., 14., 15. és 16-dik pontja szerint az alföldi vonal egy eszék-villányi és pécs-bars-kanizsai vonal ál­tal a déli vasúttársaság hálózatába kerülne s az egyenes és azért legrövidebb út a tenger­­hez és Fiuméhez, Triest kedvéért mellőzve volna. Erélyesen tiltakozunk e vonal változtatás ellen, mely által az alföldi vasút fontosságá­nak egy nagy része elveszve volna, s nem­csak mi, hanem a fővárosi lapok nagyobb része is szót emel e szándékolt változtatás miatt, mely azonkívül , hogy forgalmi utun­kat a tengerhez 16—18 mértfölddel hosszab­bítja, a tulajdonképi céltól eltért. Ezen célunk, melyhez kitartással s erély­­lyel kell ragaszkodnunk, Fiuméval, mint a magyar tenger kikötőjével legegyenesebb és legrövidebb úton kapcsolatba jönni. A minisztérium legújabban egy vállal­kozni kívánó társulatot fölszólított, ajánlatait s föltételeit a nagyvárad-szeged-zombor-eszéki vonalra nézve fölterjeszteni. Tehát egyelőre az eszék-sziszek-fiumei vonal nem említtetett, hogy mely indokoknál fogva, nem tudjuk. Elmondjuk röviden, mily nagy fontosságú hazánkra, de leginkább alföldünkre e for­galmi út. Az alföldi vasút Magyarország legtermé­kenyebb vidékén épülne, hol egy nagy része terem azon sok millió mérő gabonának, mely évenként külföldre vándorol. Ezen vasút mentében Eszékig 8 nagyobb várost, melyek 350.000 lakost számlálnak, fog érinteni, azonkívül számos kisebb-nagyobb falut, melyben évenként tetemes gabonameny­­nyiséget termesztenek és hoznak eladásra. Forgalma ezen vonalnak felületes számí­tások szerint is nagyobb lesz az államvasút forgalmánál, mely a magyar vonalakon elég nagy. Ezen egész vonalon és térségen, hála a volt rendszernek, egy országút sem létezik, ha esős idő jár ősz és tavaszkor, ezen városok és helységek a forgalmat illetőleg a világtól tökéletesen elszigetelve élnek. Igen gyakran fordul elő, hogy Szegeden egy, sőt két forinttal is drágább köble a bú­zának , mint például Orosházán, a vitelbér Orosházától Szegedig egy ftt, Csabára 50—60 krajcár, Vásárhelyről Szegedre 30—40—50 krajcár, Szabadkáról Szegedre 40 — 50 kr. s a t. köbsönként, mig vasúton alig harmad­részbe kerülne. De ettől eltekintve, Szeged 30, Csaba és az egész északkeleti része hazánknak 23, az egész bánság és Tiszavidék 30 mértföld­del volna közelebb a tengerhez, mintha Pest- Budán keresztül közlekednénk. Minthogy forgalmi utunk a tengerhez . 25—30 mértfölddel rövidebb leend és a ren­des vitelbér a vasútállomásokhoz is megtaka­rítható; példaképen említjük, hogy az orosházi 1 frt—1 frt 20 kr., a vásárhelyi 80 kr.—1 frt, a szabadkai majd ugyanannyival , a szegedi gazda 50—60 krral fog többet kapni minden mérő búza vagy egyéb gabonájáért. Ugy­e­bár, ez kevésnél is sokra megy, hát még azon sok millió mérő gabonánál, me­lyet alföldünk évenként a kivitelre eladhat? Az alföld tehát, minthogy közvetlen ösz­­szeköttetése lesz a tengerrel, terményeit jó áron fogja értékesíthetni, közlekedése nem fog az eddigi roppant hátrányok alatt szen­vedni s népe kimozdulhat azon elhanyagolt tespedő állapotból, melyben jelenleg tengődik. Hogy az alföld mindeddig végkép el nem szegényedett elhanyagoltatása és túlterhelte­­tése következtében, csupán annak tulajdonít­ható, hogy földje dúsgazdag, számos példa bizonyítja, hogy a vasútvonal mentében és közelében fekvő vidékek azon vidékek rová­sára, melyek a vasútvonaltól távolabb esnek, anyagi tekintetben haladnak, és ezért nem csoda, hogy az alföld ez elhanyagoltatást sínyli. Az alföld e vonal által közvetlen össze­köttetésbe jönne Felső-Magyarországgal, só, fa, vas, szén és sok más bányatermény, me­lyeket az alföld mindeddig csak nagy kerülőn és drágán szerezhetett meg, s melyekben az alföld szűkölködik, részint egy roppant nagy piacot fognak találni, részint szállítási költ­ségei e terményeknek sokkal kisebbek lesz­nek. — Még a múlt században voltak hely­ségek az alföldön, hol a vasat és a szenet hircsak erői ismerték, és még most is arány­lag mily csekély mérvben használtatik nálunk s mily nagy uj vásár nyílnék itt meg számára! Az egyetlen nevezetesebb akadály, mely az alföldi vasút­ építésénél létezik, a két fo­lyam : a Tisza és Duna, de ezen akadályok is csekélyek, ha a cél fontosságát veszszük szemügyre. A Tisza áthidalása Algyőnél éppen nem sokba kerülend, minthogy ott csekély szélességű e folyam, a Dunánál pedig gőz­komp által lehet a közlekedést föntartani és ott a déli vidéken téli időben jég által nem igen leend akadályoztatva a forgalom. Azon 8 város, mely az alföldi vasút tervezett vonalán fekszik, felületes számítás szerint legalább 4—6 millió mérő gabonát adhat el évenként a külföldnek, pedig a ter­melés kedvezőbb körülmények között nö­­vekedhetik és növekedni fog, mint növeke­dett mind azon tájakon, melyek vasutakat nyertek. A Bánságnak, Erdély déli részének, ha­zánk keleti és déli részének egy 30 mért­földdel rövidebb út nyílik a tengerhez, és így Európa nyugati országaihoz, hol termé­szetes piaca van nyers terményeinknek.­­ Nem kell továbbá felednünk, hogy a Suez­­csatorna megnyitása által a gazdag indiai tartományokkal, ha a vállalkozási szellem ébredni és növekedni fog, rövid uton össze­köttetésbe jöhet hazánk és liszteinknek, nyers­terményeinknek új, eddig híréről ismert vá­sár nyílik. Ha az új vasút egész vonalán leendő forgalmat csekély számmal, számítás vé­gett csupán 10.000.000 mázsára teszszük s a mázsánkénti megtakarítást 30 krra, bár mint kimutattuk, sokkal nagyobbra tehető, évenként csupán a pénzbeli megtakarítás 3 millió­ért, mely roppant összeget­­most az alföld népe évenként elveszti. Minden napi ha­lasztás kárunkra van tehát, és azonnali ki-

Next