Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-09-21 / 113. szám
Megjelen: Hetenkint 3-szor, szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : iskola-utca. Vadász-ház, 1-ső emelet. Kiadóhivatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán ■■ Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. | Félévre .... 4 frt | Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, , kigyó-utca 6 szám; Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11) és Oppelik A. (Wollzeile 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban G. L. Raube & Co. hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort és Parisban Havas, Lafitte, Bullier & Co. (Place de la Bourse 8) hirdetési irodájában. 113-ik szám. Szerda, szeptember 21-én. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU KÖZLÖNY. Hirdetések díja: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr., két szerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. Kincstári illeték minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyiltér” ben a négyhasábos petitsor igtatási díj 15 krajcár. SZEGEDI HÍRADÓ 1870-iki tizenkettedik évfolyamának negyedik évnegyedére előfizethetni: Szegeden házhozhordással és vidékre postán : egész évre . . .. . . . 8 frt félévre..............................................4 „ évnegyedre...................................2 „ Helyben a kiadóhivataltól elvitetve : egész évre............................7 frt — kr. félvre 3 „ 50 „ évnegyedre............................ „75 „ Hogy lapunk a vidékre pontosan küldethessek, tisztelettel fölkérjük vidéki t. előfizetőinket, az előfizetés mielőbbi megújítására. Tabortűxek Paks előtt. I. (L.g.) A véres háború rohamos esélyei tetőpontra emelik az európai válságot. A rémdráma nagyobb fele (ha igaz) lezajlott. Előttünk áll a kibontakozás. Ott áll a diadalittas porosz király győzelmi mámortól elvakult serege, s a balsorssajtolta nemzet , mely hazája szentélyében a kétségbeesés végső harcára készül. Az európa civilisatio fővárosának bástyái ellen közel félmillió szurony mered. E pillanatban még sötét köd rejti el szemeink elöl a közeljövőnek nagyszerű panorámáját. Mi fog e ködhomályból kibontakozni ? A szem csak sejtelmes árnyakban körvonalazza a colossális fejlemények vonásait. Még ma sejtünk , holnap talán már látunk, — látni fogjuk talán, mint jobban föl a rémitő boszuállás emésztő lángja a legműveltebb állam temetője fölött — s holnapután meglehet, érezni fogjuk e lángok marását melyek lávafolyamként özönlenek a vén Európa fölé. Álljunk meg néhány pillanatra a rémdráma fejleményeinek előestéjén , állapodjunk meg a füstölgő romok, a letarolt föld, a vértől párolgó csatamezük fölött , a nyomor , az ínség honában, hol karöltve jár gyűlölet és kétségbeesés, és kérdezzük meg a tények sötét szellemétől, mi okból lepi már eddig is sok százezer hulla a csaták viharától fölbarázdált téreket, mi a neve azon érdeknek, melyért a pusztulás angyalának kelle szállnia a virágzó ország békés hajlékaira, s miben állhat amaz óriási haszon, mely méltó arra, hogy ily áron is megvásároltassák? A tények sötét szelleme mit beszél? Az átkos eseményen magva dynastikus érdekek térdében fogamzott, a nagyravágyás melegénél. Ki volt jelölve a cél és határ, amiért és ameddig a harc zsákmányra uszított fúriái hatolhatnak. Poroszország nem a francia nemzet, hanem a dynasztia ellen visel háborút , a cél és határ elére tett , a bukott dynasztia Poroszország hatalmában van, a győző hadsereg többé nem zsarnok caesarismussal, hanem szabad nemzettel áll szemközt — és a véres fegyverek még mindig nem térnek a békés tűzhelyhez vissza. Igen, mert eközben ágyudörgés és fegyverzörej mellett megszületett a nagy eszme, melynek a győző hivatott apostolává avatta föl magát. — A germán fajnak egyesülnie kell; ezt kívánja az európai kultúra érdeke. A nagy eszmék rendszerint fegyverzörej mellett szoktak születni , ha e fegyvereken dynasztikus érdek űrködik. Midőn a vakszerencse fölemelt a kitűzött célig, a telhetetlenség indokot keres véres tényeinek további igazolására — és születik a készentartott nagy eszme, mert szükség van születésére! S ez a nagy eszme alkalmas köpenyül szolgál a nagyravágyás pokoli céljainak. A porosz kardokat a kultúra nevében köszörülik. A koronaherceg hadserege kultivál. Kell-e élesebb cynismus a fölvilágosultság parodizálására, kell e vakmerőbb arculcsapás a humanismus szellemének? Kultúra ! — Tekintsetek végig Elszász és Lotaringia nyomorsujtolta romjain ! — Humanismus ! — Olvassátok meg a sirdombokat, melyeknek mindenike ezernyi áldozatot takar! A humanismus vért szomjazik, a kultura üszköket dob a civilizátió századának műremekeire ! Várjon ama zászlókra, melyeket Wörth és Sedan vérözönein emeltek, melyik jelszó illik föl inkább : ,kultúra“, vagy :Gyújtogatás ! ?“ A korszellem iszonyodva hunyja be szemeit, hogy ne kelljen látnia a rettenetes képet, s hogy eltakarja szégyenét, melyet a világ polgárosítására hivatott két édes gyermeke vont reá. Európa méltán pirulhat a jövő előtt. A tények részrehajlatlan bírája, a történelem citói szigorral mindent följegyez örök lapjaira, s midőn a késő századokban olvasni fogják a 19-ik század hetedik tizedének iszonyait, miképen fognak majd ítélni az elmúltak fölött ? Mit fognak gondolni: vájjon a barbarismus legdrasztikusabb uralma a jogany Nérók korában virágzott-e inkább, vagy az istenes Hohenzollernek alatt ? — A római despotismus kedvezett-e jobban a civilisatiónak, vagy a porosz szabadelvüsködés ? S vájjon a világ összes nemzetének söpredékéből alakult fosztogató hordák tiporták-e vérlázítóbban a humanismust, melyek a középkor sötét századaiban mint szellemi vakok nyomultak Palaestina földére , vagy a művelt germán hadsereg, mely a polgárosodás napjaiban a fölvilágosultság aégise alatt rontott Franciaországra: Európát kultiválni — golyóval és szuronynyal? S midőn a jelen ily szennyfoltot hagy magáról a történelem lapjain , önigazolásunkra kérdezzük meg Kliót: mikor és hol történt az a vérontás, az a fegyveres brutalizmus, mely kimenthetné a jelent ? Vájjon a történelem lapjai, vagy a regék és mondák az őskor homályából mutatnak-e föl oly borzalmakat, melyekkel majdan igazolhassuk a jövő előtt, hogy a 19-dik század többé nem a barbarismus korszaka volt ? Aligha. * Ily babért szereznek korunk részére a kultúra német apostolai ! helyi szinügyünk érdekében. A magyar színi múzsa okt. 1-én ismét megszólal színpadunkon. Midőn már csak néhány nap választ el bennünket a téli sziniidény kezdetétől s midőn az első bérletre az aláírások már javában folynak, nem mulaszthatjuk el pár meleg szót intézni Szeged művelt közönségéhez — nemzeti szinügyünk érdekében. Nemzeti szinügyünk érdekében! Hangsúlyozzuk a két első szót, mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy nemzeti színészetünk, mint a nemzeti érzelmek egyik kiváló fönntartója, ápolója és fejlesztője, ismét viszszanyerte, vagy igen rövid idő alatt visszanyerendi azon fontosságát, melylyel az erőszakosan germanisáló Bach-korszak alatt bírt. A különbség a Bach-korszak és ma közt csak az, hogy most ősi türelmességünknél és a szabadságban faluszékonyságunknál fogva közönyösen tűrjük azt, aminek akkor a hatalom iránti gyűlöletből erélyesen ellene szegültünk. Pedig vajmi kevés okunk van a közönyösség cigyházába visszahúzódni. A hatalom, igaz, ma nem intézi ellenünk szellemölő támadásait, de intézik mások, s e támadások romboló erejét most nem tompítja meg ellenállásunk, hanem ellenkezőleg előmozdítja közönyünk. Avagy nem sajog-e szívünk, midőn halljuk és látjuk, hogy az ország fővárosa Pest- Buda ma németebb, mint volt 20 év óta bármikor? S nem veszszük-e észre, mint szaporodnak vidéken is a német lapok , mint kalandozzák be német színtársulatok az országot, s mint igyekszik a német cultura olcsó könyvei özönével elnyomni a drágán, tehát szűken terjesztett magyar irodalmat ? S mindezek mellé sorakoznak a politikai constellatiok. Nem látjuk-e mint fog a jelen gyilkos háborúból a vér és vas politikáját űző Poroszország caesari kormánypálcája alatt a nagy német egység kibontakozni, mely a pangermanismust teszi úrrá Európa fölött? Valóban úgy tetszik nekünk, hogy a mármár kigunyolt föliratot, mit a budai népszínházról letörültek, egész erélylyel restituálnunk s fölkarolnunk kell .Hazafiság a nemzetiségnek !“ Ez a jelszó nem volt fölirva az 50-es években egy szinház homlokzatára sem, de be volt írva sziveinkbe s akkor volt a vidéki nemzeti színészet, a legnagyobb elnyomatás idejében, legvirágzóbb fokon. Azóta e devise lelkesítő ereje nagyon lelohadt, s talán, sok egyéb mellett, ez volt egyik oka vidéki színészetünk szemmel látható hanyatlásának. Mert a színészetnek is, mint általában a művészet bármely ágának, legjobb termőföldje a közön ,ség lelkesülő és lelkesítő pártolása. Ezzel azonban nem akarjuk azt mondani, hogy ha a nemzeti cég alatt silányságot árulnak, azt is hazafias buzgalommal karoljuk föl; de nem is ilyen az , amelynek pártfogására ezúttal közönségünket fölhívjuk. A színtársulat, melylyel Mannsberger földiák okt. 1-én a téli idényt megnyitja, egyike a legjobban szervezett vidéki társulatoknak , élén egy oly művezetővel (Császár Miklós), kinek Budáról eltávoztát a fővárosi lapok a budai színházra nézve pótolhatlan veszteségnek jelenték ki. Ez egyik előleges garantia arra nézve, hogy az előadások kielégitendik műigényeinket. A másik az igazgató személye, ki jól ismervén közönségünk igényeit úgy, mint a közelebbi színi évek gyarlóságait, tudni fogja , miként kell azokat kielégíteni, ami fő, elegendő eszközzel is rendelkezik, hogy nem könnyű feladatát sikerrel megoldhassa. De ehez természetesen elsört és nélkülözhetlen kellék a közönség minél nagyobb mérvű pártfogása, melyre annál nagyobb szüksége van, mentül igazabb az, hogy nincs oly drága színház a vidéken, mint a szegedi, s emellett nincs egy is, mely úgy, miként a szegedi, kizárólag a közönség pártfogására lenne utalva. Mióta Molnár eltávozott Szegedről, azóta 9 év alatt csak ritkán correct, átalában pedig nagyon középszerű, sőt silány előadásokat láttunk színpadunkon, és mégis aránylag egy igazgató sem panaszkodhatott részvétlenségről, sőt a pártolás sokszor, mint Aradinál is, meg nem érdemlett volt. Reméljük tehát, hogy e részvét az idén nemcsak lankadni nem, hanem növekedni is fog azon arányban, amint a leendő társulat érdemei követelik. Reméljük és óhajtjuk ezt helyi színügyünk és közönségünk érdekében , mert elég módunk volt beleunni a selejtes társulatokba, s az idei pártfogástól függ : vájjon meghonosithatjuk-e újra a régi jót, melyhez szokva voltunk, vagy egy rövid jó után ismét visszanyerjük a roszat, mely erszényünket anélkül apasztja, hogy lelkünket gazdagítaná. Cislajtáusai bonyodalmak. A világcháosz, mely fölött az úr rendező szelleme lebegett, alig volt nagyobb azon zavarnál, mely jelenleg Cislajtániában uralkodik. Úgynevezett államférfiak sokévi határozatlan ide-oda tapogatása és minden termékeny gondolattól ment experimentálása hozta létre e maga nemében páratlan állapotot, mely a monarchiát szétmállással fenyegeti. Az alkotmányosság varázsvesszeje , melynek értelmes és tapintatos kezelése az ellentétes és ellenséges elemeket is a jog és szabadság zászlója körül csoportosította volna, ügyetlen és erélytelen kezekben elvesztette hatalmát, mert minél nagyobb gyengeséget, minél több eszmeszegénységet tanúsított a kormány, annál bátrabban léptek a síkra a „történet-politikai egyéniségek” (historischpolitische Individualitäten) és Magyarország vívmányain vérszemet kapva, a független-ség oly messzemenő theóriáját kezdték vallani, mely az állam önállósága és nagyhatalmi állásával egyáltalán meg nem egyeztethető. A cseh declaratio és a lengyel resolutio kézzelfogható separatismusa mellett, a rumének, szlovének és olasz érzelmű „nessutio“-k particularismusa szörnyen önérzetes, de semmikép sem igazolható pathoszt fejt ki, mert valóban az olyan alkotmány, mely mind e nemzetek és nemzetecskék „történeti és államjogi álláspont“-jának tökéletesen megfeleljen és amellett még az ultramontánok és feudálisok középkori aspiratióinak is eleget tegyen, politikai utópia, míg a foederalismus eszméje a számtalan különparlament oly szörnyetegét állítja elénk , mely az államgépezet öszhangzó működését rövid időn megzavarná és végkép megakasztaná. Az imént megújított reichsrath hiven tükrözi vissza az átalános szétbomlás szomorú physiognosuiáját; még a németek sem akarják föltétlenül elismerni annak illetékességét mindaddig, míg a csehek nem lesznek képviselve benne. Az alkotmány alapjából kiinduló trónbeszéd az egyes nemzetek kielégítésére nézve ugyan a legszebb reményeket köti a birodalmi tanács és a kormány közre- és észműködéséhez; azonban az olyan reichsrath, melyben a foederalistikus elem máris túlnyomó, alig fogja méltányolni a decemberi alkotmányt, és egy minden párttól egyaránt elhagyott, tehetetlen és önmagában meghasonlott minisztérium sikeres eljárása a cseh kérdés megoldása körül legalább is igen problematikus, ha csak egyenes választások nem hatnak ki azonnal. Ösztönszerűleg érzi mindenki, hogy e szégyenletes és veszélyes állapotnak valamikép véget kell vetni, ha Ausztria nem akar Porosz- és Oroszország martaléka lenni , és azért napról napra makacsabban ismétlődnek a miniszterválsági hírek. Azonban, hogy Cislajtánia politikai rendszerének és helyzetének végmegállapítása csak alkotmányos úton eszközölhető, és hogy azok , kik az absolutizmusban üdvözlik a mentőszert, csalatkoznak, arról, úgy hiszem, kezeskedik az alkotmányosság szilárd bástyája — Magyarország. Braun, szeptember 18-án. TANÜGYI ROVAT. Pályatársáénak. 1. Az iparosok , mielőtt mesterekké lennének, vándorolnak ; a szobrászok, festészek, szóval a művészek a különféle országok jelesebb városait, vidékeit fölkeresik. Az előbbiek nyomét az utóbbiak, bizonyára nem csupán szokás- vagy utazási vágyból teszik ezt, hanem hogy mindegyik saját szakmájában tökéletesítse magát. K. L.