Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)
1870-11-13 / 136. szám
Ily viszonyok mellett, hogy a népiskolai törvényeket mielőbb, ha másként nem, államsegély mellett is életbeléptethessük, 1869. október 11-én 85. sz. a. kelt határozatunkkal fölhívtuk a város közönségét, hogy iskolai alapvagyont jelöljön ki, s azt bocsássa az iskolaszék rendelkezése alá; a város közönsége részéről a tárgybani kimerítő véleményes jelentés végett egy bizottmány küldetett ki, mely bizottmány az iskolaszéket kereste meg az iránt, hogy a városi összes községi népiskoláknak a törvény által követelt módon berendezése, illetőleg új tanintézetek fölállítása s az e célra szükséges öszszes költségek, valamint az évenkénti föntartás költségeinek mennyisége iránt véleményt és kimutatást adjon, az iskolaszék részéről e kimutatás indokolt véleményezés mellett .Szeged város községi elemi népiskoláinak alapszükséglete" cím alatt elkészíttetvén, a város közönsége részéről kiküldött bizottmány elé terjesztés végett a városi tanácshoz még 1870. május 17-én 90. sz. a. kelt határozatunkkal áttétetett, de fájdalom, eddig e bizottmány tanácskozásra még csak össze sem hivatott. (Vége következik.) Levelezés. Selmec, nov. 8. Azon tiszta vonzalom, melylyel szeretett szülővárosomhoz ragaszkodom, melylyel ébren és álmomban rajta csüggök, ad tollat kezembe. Gondolkozni kezdő koromtól folyvást, s hiszem, mig Isten éltet, mindig együtt élek Szeged jó napjaiban e szeretett várossal és együtt szenvedek vele, ha bármily oldalról, akár gyermekei, akár ellenségei rövidséget okoznak neki. Fájdalom! vajmi kevés jut épen szegény Szegednek az elsőből, a vajmi sokszor kell siülődnie az utóbbiban! Életpályám igényei által fiatal koromban szülővárosomtól elszakíttatván, a város kül- és belállapotát annyiban ismerem csak , amennyire a „Szegedi Híradó“ hasábjain előadottakból ismernem lehet. De, fájdalom ennek olvasása is többször örmöt, mint örömet kényszerít nyelni. Nem vagyok pessimista, de optimista sem ! Nem tartozom a hazát egyedül és kizárólag boldogítani tudok sorába, de azokéba sem, kik azt hiszik, a magyar közmondással, hogy a sült galamb önként szánkba fog repülni ! Hanem igen azok közé tartozom , kik mondják: .Segíts magadon s az Isten is megsegít !" A múlt nyáron és az előbbi időkben olvasván, hogy Szeged, ez ősmagyar város falai között német színészek telepedtek le, gondolkoztam, de nem tudtam magamnak elképzelni, hogyan lehet az, hogy Szegeden egy német társulat megél, sőt mi több, fényesen ( Szerk.) él meg. Azonban a további mozzanatok bírálata kezembe adta az Ariadnefonalat, mely a talány megoldásához vezetett. Ezt azonban nem szükség önöknek mondanom, önök jobban tudják nálam, társadalmunk melyik osztályában rejlik az a köranyag, mely a nemztietlen üzelmeknek mindig tért nyit. De hagyjuk el e kellemetlen thémát, bár sohase is kellene rá visszatérni! A közelmúlt időkben örömmel olvastam, hogy Szegedet ismét egy színésztársulat fogja unalmas óráiban jókedvre deríteni, de már most, hála az égnek , nem német, hanem magyar. Örömem fokozódott, midőn olvasom, hogy e társulat igazgatója fölkérte a „szabadelvűkön" pártolásra, s ez késznek nyilatkozott, ha idő folytán a társulat erre méltónak fogja magát mutatni. Később a kör kimondá a társulat érdemességét a segélyre, s bizottmányt alakított, melynek működése eredményét valóban nagy érdekeltséggel várom és pedig azért, mivel a nemzeti színészet erkölcsi és anyagi támogatásának kifejezése első lépés városunkban is a magyar színészet állandósítására s az oly szükséges állandó színház eszméjének megérlelésére. Ez utóbbira roppant súlyt fektetek, mert csak ez fogja végkép bevágni az oly törekvések útját, melyek a germanisatiót akarnák az ősmagyar város testébe beoltani s ezáltal szellemét és erkölcseit megrontani. Tegyünk az alföldön is, amit lehet, nemzetiségünk érdekében, mert a felföld és a Kárpátokon túli rész csúffá tesz bennünket. Nem vagyok olyan, ki valamit jónak és helyesnek tart csak azért, mert ő vagy övéi tették, hanem a tényt elvontan belső érdeke szerint szoktam megítélni; azért én nem helyeselném az olyan eljárást, mely bármi kis részben erőszakkal jár. De ismét léhaságnak, sőt a nemzet ellen elkövetett bűnnek tekinteném, ha ami mások rövidsége nélkül eszközölhető, azt elmulasztanék. S ez az, miben a felső vidékiek fölöttünk alföldiek fölött magasan tündöklenek. Oly városokban, melyekről gyermekkoromban , de még a nem rég múltban is azt hallottam: „Hejde ottan a magyar szó, ritka, mint a fehér hollói“ — örömmel tapasztaltam, hogy már most nem olyan nagyon ritka , már például Selmecen a városiak magyarul , németül és tótul beszélnek, és megjegyzendő, hogy kevés kivétellel magyar cselédeket tartanak, azért, hogy t. i. ők és gyermekeik ezektől tanuljanak. Mi azonban gyermekeiket illeti , ezek az atyák kérelmére már a tudományok legelső elemeire is magyar nyelven taníttatnak. Az itt levő két, t. i. lath. lyceum és kath. gymnasiumban természetesen csak a magyar nyelv használtatik. Említést érdemel itt főkép az erdészeti és bányászati akadémia, melyben ezelőtt német nyelven tartottak az előadások, most azonban lassan kint a magyar foglalta el őt megillető helyét. Midőn azonban a magyar nyelv behozatott, a nyíltan már működni nem merők azt mondák, hogy az ifjúság száma ez által leolvad, de csalódtak a jó urak, mert csak az futtában áttekinteni, minélfogva azon kedvező helyzetben vagyunk , hogy a városunkban észleltek felől vezetett jegyzeteket curiózumképen hiteles fordításban tudomására juttathatjuk a t. közönségnek. Az angol ezeket írja a Szegeden észlelhető építkezési mozgalmakról: „Középeurópát ismét borzasztó romlás fenyegeti. A mappa és a geographia azt sejteti, hogy a kutyatejű tatárok fajzata végképen ki van irtva, vagy legalább annyira megfogyatkozott, hogy többé nem lehet tartani azon áramlatoktól, melyekkel hajdan elbobta Európa több tartományát. Szörnyen téved az, ki ezen balvétetnek hitelt ad. Ennek ellenkezőjét világosan tanúsítja Magyarországnak egy városa, jelesül Szeged, mely ez időszerint oly óriási ostromműveleti építkezéseket eszközöl, mikből csupán azt az egy borzasztó következtetést lehet levonni, hogy a kutyafejű tatárok élnek, sőt fölkerekedtek és milliónyi csordákban útban vannak Magyarország felé, ismét végromlásra akarván juttatni a sokat szenvedett népet. De úgy látszik, hogy a magyarok nagyon sokat tanultak az előbbi tatárdusások idejéből, s most teljesen fölkészülve fogják bevárni a gyilkos ellenséget. Példa erre Szeged város, mely e pillanatban a históriában majdnem példátlan műveleteket visz véghez. Bámulatra ragadtatik a lélek, az óriási előkészületek szemlélésénél. A városnak legtágasabb térei el vannak árasztva az összehalmozott nyersanyagokkal, óriási gúlákban emelkednek a rakásra hordott téglahalmazok ; azt vélnéd, Egyiptom rónáin allasz az őskor pyramisai mellett. Nemkülönben hajmeresztő massat képez a temérdek homok, mely itt össze van gyűjtve. Ha a Számom véletlenül belekapaszkodnék eme homokdombokba, saharai sivataggá lenne átvarázsolva fel Magyarország. Nagy terjedelmű és tengermélységü gödröknen sok ezer mázsa msszet első évesek száma 113, a többi együtt körülbelől szintén ennyi Tehát hála az égnek, jobb időkre van kilátás! Ez akadémiát pedig különösen azért említem meg azon szegedieknek, kik a német nyelvtől remegve, nem mertek ide jönni, hogy jó lenne, ha egyik-másik szülő azt beszélgetné fiának, hogy nemcsak ügyvéd, orvos és pap lehet a fiatal ember, hanem bányász vagy erdész is. És az itteni akadémia látogatása más ilyen felsőbb intézet fölött azon előnnyel bír, hogy a lakások igen olcsók; az igaz, hogy az élelmezés, mivel Selmec teljesen a vidékről él, meglehetős drága, de nem túlcsigázott; ha pedig az idejövő ifjú iparkodik, csak egy évig van ennek fizetésére szüleinek terhére , mert az ösztöndíjak száma igen nagy, úgy, hogy az első éveseken kívül a többi majd mind ösztöndíjas. De mondhatná valaki, hiába megyek én oda is, minden iparkodásom mellett sem fogok én ott sem nyerni semmit, mivel nincs pártfogóm. Ez állítás helyes lehet másutt, de hála az okos intézkedésnek, itt nem, mivel itt a tanárok ítélik meg, ki a méltó és ki a méltatlan, s azok ítélete, mondhatni, sohasem mellőztetik; tehát itt mindenki könnyen lehet önmaga pártfogója, csak akarjon dolgozni. Hogy ki ki tájékozhassa magát, megemlítem, hogy a fölvétetni kívánónak legalább kellő alsó mennyiségtani és elég természettani ismerettel kell bírnia; fölvétetik pedig mindenki, ki főgymnasiumot vagy főreált végzett; de ha az előbbiekből az előrebocsátott vizsgálatot jól kiállotta, mások is. Ennyit szükségesnek véltem a szegedi ifjúságnak és a gyermekeik jólétét szivükön hordozó szülőknek mondani, mert roszul esett megtudnom, hogy közülünk egy sem volt még az akadémia hallgatója. — Máskor talán másról. . . . HETI TÁRCA. XIV. (Szegedi épitezét.) Mióta a boldog emlékezetű lacikonyhát hosszas fejtörés után kitörölte az élők sorából a városatyák bölcsesége, nagy változások észlelhetők városunkban. Az idegen, aki a városháztéren, vagy a búzapiacon megfordult, hideg borzadálylyal referálja el odahaza szájtátva bámuló övéinek, hogy ős Szeged városában nagy dolgok vannak készülőben. Ugyanis támadt valami Laomedon, aki contractust kötött Theseussal, vagy Jahsonnal, vagy nem tudom én már melyik görög firtli-istennel, hogy a hajdani Trója mintájára Szegedet egy óriási, bevehetetlen kőfallal kerítse körül, mely dacoljon mindennemű ellenséges bombákkal és faltörő gépezetekkel. És valóban, ha tekintetbe vesszük ama nagyszerű előkészületeket, melyek a városház előtti tért és a búzapiacot egészen igénybe veszik, ha megszemléljük azon óriási nyüzsgés, sürgő-forgó operatiókat, mik a mondott tereken fölhalmozott matériák körül pezsegnek, be kell vallanunk, hogy nagyon van alapja az idegen sajátságos referádájának, mert Didó aligha csapott nagyobb teketóriát, midőn Karthágót megalapitá, mint aminőnek ez időszerint Szeged város a színhelye. Néhány héttel ezelőtt egy nyúzott képű angol utazott keresztül városunkon, ő körutat tett az öt földrészen, azon célból, hogy a világ minden nevezettességeit megszemlélje. Sokáig nézte az említett készülődéseket és nagyokat bámult az előállítandó herculesi mű fundamentális munkálatai fölött. Naplójának egy lapját sikerült úgy kutya. ■ ■ =----»l— TM . 1 5 * oltanak. Nem tudom elképzelni, mit akarhatnak ezen temérdek meszszel, mert ennyi quantitas elég volna egy háromszoros cunlai fal építéséhez. Bizonyosan ezen meszes gödrökbe szándékoznak bele fojtani a közeledő tatárcsordákat. A magyarok barbarismusáról könynyen föltehető ez is,, így az angol. Ha már most ezt a naplójegyzéket, mint rendkívüli észleleteket otthon közzé tenné a „Times" hasábjain s a tatárok közeledését jelző rémhír befutná Európát és külföldről ezek folytán valami megrémült idegen városunkba sietne, hogy saját szemeivel győződjék meg az előadott szörnyűségek felől ; s midőn borzadva azt kérdezné valamelyik benszülött cívistől, ki egykedvüleg pöfékelve nézi a nagyszerű készülődéseket, hogy az ég szerelmére, hát mi ez, voltaképen mi készül itt? az interpellált polgártárs micsoda felelettel fokozná még nagyobbra a külföldi rémületét? Hát biz az egyet rántana a vállán s példaszárát egy pillanatra kiemelve zápfoga alul, tiegmatice ezt a választ fogná adni: — Hát amott az városháza előtt egy árendás házat építenek, itt meg valami lejáriskola, vagy mi csuda lesz. S a példás atyafinak tiszta igaza van. E helyeken valóban kétrendbeli épület lesz: bérház és reáliskola. A válasz ellen mindöszsze is azon kifogás merülhet föl, hogy nincs eléggé szabatosan construálva , amennyiben egyszerűen csak azt mondja: „lesz", miből még azt is könnyen lehet következtetni, hogy „nem sokára lesz", vagyis annyi idő alatt lesz, amennyi untig elégséges arra, hogy lehessen. Pedig ha a kérdezősködő külföldit csak ilyen fölvilágosítással eresztenek útnak, csúful rá lenne szedve. Azért szükségesnek látjuk a példás magyar feleletét szerényen és illő tisztelettel oda módosítani, hogy „Bérház és reáliskola lesz, majd valamikor a messze jövőben, melynek titok Kék Hyacinth, Folytat"» « mellékleten, külföld, Szeged, nov. 12. Franciaország. A fegyverszüneti alkudozások eredménytelenségére vonatkozólag hallomás szerint a francia kormány külföldi képviselőihez, az illető kabinetekkel való közlés végett, egy köriratot intézett, melyben köszönetet mond a hatalmak jóakaratú interventiójáért és a Thiers által folytatott alkudozások tanalmának és folyamának előadása után így végződik a körirat: A kormány, midőn becsületes szándékkal fölvette az alkudozásokat , talán a porosz főhadiszállás „dupe“-ja volt, de arra rá nem vetette magát, hogy az általa tett ajánlatokba való beleegyezés által Franciaország kezeit s lábait megkötözze. Az alkudozások elnémulása után azonnal fölmerült Pária bombáztatásának kérdése. Erre nézve különféle hírek keringenek. Egy távirat jelentése szerint a bombázás újra el lett halasztva, mert a poroszok be akarják várni a katastrophát , mely a mostani francia kormányt leteszi. A jó emberek tehát a Parisian és egyéb helyeken mutatkozott socialisticus izgalmaktól várnak eredményt, melyek azonban — hála Isten! — már lecsillapultak. Marseille, a mozgalmak főhelye is nov. 5-dike óta teljes csendben van, Gent, a kormány küldöttje általános részvétben és elismerésben részesül. Legmegbízhatóbb forrásod szerint még legalább két hét fog elmúlni, míg a bombázás kezdetét veendi. Brüsselben azon hír van elterjedve, hogy Trochu meghalt. Kasselből nov. 9-ről távírják , hogy Napóleon két nap óta beteg, és pedig , mint a jelekből következtetni lehet, súlyosan. Németország. A birodalmi gyűlés most határozottan e hó 20-ra van Versaillesbe egybehiva. Németországot most a választások foglalkoztatják. Ezeknek folyamáról egy távirat így nyilatkozik: Magdeburgban a választók választásainál a szabadelvűek határozott többséget nyertek. Hannoverában 254 választó közül 184 nemzeti szabadelvű választatott meg. Wiesbadenben a választásban csak kevesen vettek részt, a választások általában szabadelvűen ütöttek ki. Frankfurtban 36 választókerületben 123 nemzeti szabadelvű s a haladás párt jelöltje, 42 demokrata párti jelölt választatott meg. A berlini választásoknál 3 kerületben a szabadelvűek győztek, egy kerületben az eredmény még kétséges. A kormány mindjárt bevezetésül egy tervjavaslatot fog terjeszteni a birodalmi gyűlés elé, melyben a háború folytatására 100 milliónyi szövetségi kölcsönt kér, miután az első kölcsön már teljesen föl van emésztve a háború költségei által. A versaillesi tárgyalásokról írják : A déli államok az északi szövetség alkotmánya alapján belépnek a német szövetségbe. Elfogadják a lipcsei főkeresk. törvényszéket, az átalános szabad költözködést, valamint a hadkötelezettek szabad választását a helyet illetőleg, hol szolgálatuk éveit töltsék, továbbá a kiegészítendő északnémet büntető törvénykönyvet. Az északnémet büntető törvények a papírpénz kibocsátására, a váltóbélyegadóra, schleswigholsteini nyugdíjakra, Elbe-vámokra, s a német tengerészeti kölcsönre vonatkozólag Délnémetországot illetőleg legott érvénybe lépnek, épugy a játékbankok eltörlésére, a dögvész elleni rendszabályokra s a vallásfeleketek egyenjogúságára vonatkozó szöv. törvények. A választások a német parlamentbe még a háború alatt megtörténnek. Olaszország: Rómában a tüntetések folytán a helytartóság a Collegium Romanum bezárását rendelte el. Azt mondják, hogy Lamarmora be akarja adni lemondását. A pápa több tisztnek december 8-kára teljes restauratiót jövendölt és inte őket, hogy legyenek készen. Oroszország. A cár egy rendelete szerint minden 1857. máj. 1-ig besorozott katona szabadságra bocsáttatott bizonytalan időre. Szerbia. A skupscitino Kragujevácban egy trónbeszéddel f. hó 9-én lezaratott. A teljes homályába gyönge emberi szem nem képes belátni !" Erre aztán az idegen kétségbeesett arckifejezéssel azt kérdené, hogy merre lakik egy borbély vagy kirurgus, mert annyira meg van ijedve, hogy ha rögtön eret nem vágat magán, minden okvetlen megüti a guta. — Hogy az ördögbe rökönyödött meg olyan szörnyen az az angol, svájcer, vagy mi a manó? — Hiszen nem jönnek a kutyafejű tatárok. — Nem ám. Hanem azt mondja, hogy ő életében még soha sem látott ilyen csudát, mint aminő most itt Szegeden szemlélhető a városháztéren és búzapiacon. — Hogy hogy? — Hát úgy,hogy ha őnáluk egy hét-nyolc emeletes palotát," vagy egy óriási gyárat akarnak építeni, ez oly valami simplex dolog, hogy jóformán észre sem veszik a neszét, és oly gyorsan elkészülnek vele, hogy még alig fogtak a munkához, már azon veszik észre, hogy be van befejezve. Nálunk meg olyan teketóriát csapnak vele, mintha a Gigászok számára akarnának emelni bástyatornyokat, hogy támadják meg még egyszer az eget, vagy mintha a Bábel tornyát építenék. — Hanem az hiszem, azoknál a külföldieknél nem is gondolkoznak neki félszázad évig, hogy építsünk-e, ne-e? — Valószínűleg. Csak az a furfangos angol, vagy német rá ne gondolná magát, hogy ezt az utóbbi észleletet szintén közzé tegye a „Times“ vagy más valamelyik világlap hasábjain, mert szent Jeremiás-ügyse, seregestől tódulnak városunkba Európa valamennyi zugából a kiváncsi idegenek, hogy megszemléljék a fundamentumát annak a csodaépületnek, melyről megelőzőleg félszázadig kellett gondolkozni, melyhez világra szóló előkészületek és ceremóniák létetnek, s mégis csak a mindentudó Úristen mondhatja meg, mikor lesz készen.