Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-11-13 / 136. szám

Ily viszonyok mellett, hogy a népiskolai törvényeket mielőbb, ha másként nem, állam­segély mellett is életbeléptethessük, 1869. október 11-én 85. sz. a. kelt határozatunkkal fölhívtuk a város közönségét, hogy iskolai alapvagyont jelöljön ki, s azt bocsássa az iskolaszék rendelkezése alá; a város közön­sége részéről a tárgybani kimerítő vélemé­­nyes jelentés végett egy bizottmány külde­tett ki, mely bizottmány az iskolaszéket ke­reste meg az iránt, hogy a városi összes községi népiskoláknak a törvény által köve­telt módon berendezése, illetőleg új taninté­zetek fölállítása s az e célra szükséges ösz­­szes költségek, valamint az évenkénti föntar­­tás költségeinek mennyisége iránt véleményt és kimutatást adjon, az iskolaszék részéről e kimutatás indokolt véleményezés mellett .Sze­ged város községi elemi népiskoláinak alap­­szükséglete" cím alatt elkészíttetvén, a város közönsége részéről kiküldött bizottmány elé terjesztés végett a városi tanácshoz még 1870. május 17-én 90. sz. a. kelt határoza­tunkkal áttétetett, de fájdalom, eddig e bi­zottmány tanácskozásra még csak össze sem­ hivatott. (Vége következik.) Levelezés. Selmec, nov. 8. Azon tiszta vonzalom, melylyel szeretett szülővárosomhoz ragaszkodom, melylyel ébren és álmomban rajta csüggök, ad tollat ke­zembe. Gondolkozni kezdő koromtól folyvást, s hiszem, mig Isten éltet, mindig együtt élek Szeged jó napjaiban e szeretett várossal és együtt szenvedek vele, ha bármily oldalról, akár gyermekei, akár ellenségei rövidséget okoznak neki. Fájdalom! vajmi kevés jut épen szegény Szegednek az elsőből, a vajmi sok­szor kell siülődnie az utóbbiban! Életpályám igényei által fiatal koromban szülővárosomtól elszakíttatván, a város kül- és belállapotát annyiban ismerem csak , a­mennyire a „Szegedi Híradó“ hasábjain elő­adottakból ismernem lehet. De, fájdalom­­ ennek olvasása is többször örmöt, mint örö­met kényszerít nyelni. Nem vagyok pessi­mista, de optimista sem ! Nem tartozom a hazát egyedül és kizárólag boldogítani tudok sorába, de azokéba sem, kik azt hiszik, a magyar közmondással, hogy a sült galamb önként szánkba fog repülni ! Hanem igen azok közé tartozom , kik mondják: .Segíts magadon s az Isten is megsegít !" A múlt nyáron és az előbbi időkben olvasván, hogy Szeged, ez ősmagyar város falai között német színészek telepedtek le, gondolkoztam, de nem tudtam magamnak el­képzelni, hogyan lehet az, hogy Szegeden egy német társulat megél, sőt mi több, fé­nyesen (­ Szerk.) él meg. Azonban a további mozzanatok bírálata kezembe adta az Ariadne­­fonalat, mely a talány megoldásához vezetett. Ezt azonban nem szükség önöknek monda­nom, önök jobban tudják nálam, társadalmunk melyik osztályában rejlik az a köranyag, mely a nemztietlen üzelmeknek mindig tért nyit. De hagyjuk el e kellemetlen thémát, bár sohase is kellene rá visszatérni! A közelmúlt időkben örömmel olvastam, hogy Szegedet ismét egy színész­társulat fogja unalmas óráiban jókedvre deríteni, de már most, hála az égnek , nem német, hanem magyar. Örömem fokozódott, midőn olvasom, hogy e társulat igazgatója fölkérte a „szabadelvű­kön" pártolásra, s ez késznek nyilatkozott, ha idő folytán a társulat erre méltónak fogja magát mutatni. Később a kör kimondá a tár­sulat érdemességét a segélyre, s bizottmányt alakított, melynek működése eredményét va­lóban nagy érdekeltséggel várom és pedig azért, mivel a nemzeti színészet erkölcsi és anyagi támogatásának kifejezése első lé­pés városunkban is a magyar színészet állan­dósítására s az oly szükséges állandó szín­ház eszméjének megérlelésére. Ez utóbbira roppant súlyt fektetek, mert csak ez fogja végkép bevágni az oly törekvések útját, me­lyek a germanisatiót akarnák az ős­magyar város testébe beoltani s ez­által szellemét és erkölcseit megrontani. Tegyünk az alföldön is, amit lehet, nem­zetiségünk érdekében, mert a felföld és a Kárpátokon túli rész csúffá tesz bennünket. Nem vagyok olyan, ki valamit jónak és he­lyesnek tart csak azért, mert ő vagy övéi tet­ték, hanem a tényt elvontan belső érdeke sze­rint szoktam megítélni; azért én nem helye­selném az olyan eljárást, mely bármi kis rész­ben erőszakkal jár. De ismét léhaságnak, sőt a nemzet el­len elkövetett bűnnek tekinteném, ha ami mások rövidsége nélkül eszközölhető, azt el­mulasztanék. S ez az, miben a felső vidékiek fölöt­tünk alföldiek fölött magasan tündöklenek. Oly városokban, melyekről gyermekkoromban , de még a nem rég múltban is azt hallottam: „Hej­de ottan a magyar szó, ritka, mint a fehér hollói“ — örömmel tapasztaltam, hogy már most nem olyan nagyon ritka , már pél­dául Selmecen a városiak magyarul , németül és tótul beszélnek, és megjegyzendő, hogy kevés kivétellel magyar cselédeket tartanak, azért, hogy t. i. ők és gyermekeik ezektől ta­nuljanak.­­ Mi azonban gyermekeiket illeti , ezek az atyák kérelmére már a tudományok legelső elemeire is magyar nyelven taníttatnak. Az itt levő két, t. i. lath. lyceum és kath. gym­­nasiumban természetesen csak a magyar nyelv használtatik. Említést érdemel itt főkép az erdé­szeti és bányászati akadémia, mely­ben ezelőtt német nyelven tartottak az előa­dások, most azonban lassan kint a magyar fog­lalta el őt megillető helyét. Midőn azonban a magyar nyelv behoza­tott, a nyíltan már működni nem merők azt mondák, hogy az ifjúság száma ez által leol­vad, de csalódtak a jó urak, mert csak az futtában áttekinteni, minélfogva azon kedvező helyzetben vagyunk , hogy a városunkban ész­leltek felől vezetett jegyzeteket curiózumké­­pen hiteles fordításban tudomására juttathat­juk a t. közönségnek. Az angol ezeket írja a Szegeden észlel­hető építkezési mozgalmakról: „Középeurópát ismét borzasztó romlás fe­nyegeti. A mappa és a geographia azt sejteti, hogy a kutyatejű tatárok fajzata végképen ki van irtva, vagy legalább annyira megfogyatko­zott, hogy többé nem lehet tartani azon áram­latoktól, melyekkel hajdan elbob­ta Európa több tartományát. Szörnyen téved az, ki ezen balvétetnek hitelt ad. Ennek ellenkezőjét világosan tanúsítja Ma­gyarországnak egy városa, jelesül Szeged, mely ez időszerint oly óriási ostromműveleti épít­kezéseket eszközöl, mikből csupán azt az egy borzasztó következtetést lehet levonni, hogy a kutyafejű­ tatárok élnek, sőt fölkerekedtek és milliónyi csordákban útban vannak Magyar­­ország felé, ismét végromlásra akarván juttatni a sokat szenvedett népet. De úgy látszik, hogy a magyarok nagyon sokat tanultak az előbbi tatárdusások idejéből, s most teljesen fölkészülve fogják bevárni a gyilkos ellenséget. Példa erre Szeged város, mely e pillanatban a históriában majdnem példátlan műveleteket visz véghez. Bámulatra ragadtatik a lélek, az óriási előkészületek szemlélésénél. A városnak leg­tágasabb térei el vannak árasztva az össze­halmozott nyers­anyagokkal, óriási gúlákban emelkednek a rakásra hordott tégla­halma­zok ; azt vélnéd, Egyiptom rónáin allasz az őskor pyramisai mellett. Nemkülönben haj­meresztő massat képez a temérdek homok, mely itt össze van gyűjtve. Ha a Számom vé­letlenül belekapaszkodnék eme homokdombok­ba, saharai sivataggá lenne átvarázsolva fel Magyarország. Nagy terjedelmű és tenger­­mélységü gödröknen sok ezer mázsa msszet első évesek száma 113, a többi együtt körül­­belől szintén ennyi Tehát hála az égnek, jobb időkre van kilátás! Ez akadémiát pedig külö­nösen azért említem meg azon szegedieknek, kik a német nyelvtől remegve, nem mertek ide jönni, hogy jó lenne, ha egyik-másik szülő azt beszélgetné fiának, hogy nemcsak ügyvéd, orvos és pap lehet a fiatal ember, hanem bá­nyász vagy erdész is. És az itteni akadémia látogatása más ilyen felsőbb intézet fölött azon előnnyel bír, hogy a lakások igen olcsók; az igaz, hogy az élelmezés, mivel Selmec tel­jesen a vidékről él, meglehetős drága, de nem túlcsigázott; ha pedig az idejövő ifjú ipar­kodik, csak egy évig van ennek fizetésére szüleinek terhére , mert az ösztöndíjak száma igen nagy, úgy, hogy az első éveseken kívül a többi majd mind ösztöndíjas. De mondhatná valaki, hiába megyek én oda is, minden ipar­kodásom mellett sem fogok én ott sem nyerni semmit, mivel nincs pártfogóm. Ez állítás he­lyes lehet másutt, de hála az okos intézkedés­nek, itt nem, mivel itt a tanárok ítélik meg, ki a méltó és ki a méltatlan, s azok ítélete, mondhatni, sohasem mellőztetik; tehát itt mindenki könnyen lehet önmaga pártfogója, csak akarjon dolgozni. Hogy ki ki tájékozhassa magát, megemlí­tem, hogy a fölvétetni kívánónak legalább kellő alsó mennyiségtani és elég természettani is­merettel kell bírnia; fölvétetik pedig mindenki, ki főgymnasiumot vagy főreált végzett; de ha az előbbiekből az előrebocsátott vizsgálatot jól kiállotta, mások is. Ennyit szükségesnek véltem a szegedi if­júságnak és a gyermekeik jólétét szivükön hordozó szülőknek mondani, mert roszul esett megtudnom, hogy közülünk egy sem volt még az akadémia hallgatója. — Máskor talán másról.­­ . . . HETI TÁRCA. XIV. (Szegedi épi­t­ezét.) Mióta a boldog emlékezetű lacikonyhát hosszas fejtörés után kitörölte az élők sorából a városatyák bölcsesége, nagy változások ész­lelhetők városunkban. Az idegen, aki a városháztéren, vagy a búzapiacon megfordult, hideg borzadálylyal re­ferálja el odahaza szájtátva bámuló övéinek, hogy ős Szeged városában nagy dolgok van­nak készülőben. Ugyanis támadt valami Laomedon, aki contractust kötött Theseussal, vagy Jahson­­nal, vagy nem tudom én már melyik görög firtli-istennel, hogy a hajdani Trója mintájára Szegedet egy óriási, bevehetetlen kőfallal ke­rítse körül, mely dacoljon mindennemű ellen­séges bombákkal és faltörő gépezetekkel. És valóban, ha tekintetbe vesszük ama nagyszerű előkészületeket, melyek a városház előtti tért és a búzapiacot egészen igénybe veszik, ha megszemléljük azon óriási nyüzsgés, sürgő-forgó operatiókat, mik a mondott tere­­ken fölhalmozott matériák körül pezsegnek, be kell vallanunk, hogy nagyon van alapja az idegen sajátságos referádájának, mert Didó aligha csapott nagyobb teketóriát, midőn Karthágót megalapitá, mint aminőnek ez időszerint Sze­ged város a színhelye. Néhány héttel ezelőtt egy nyúzott képű angol utazott keresztül városunkon, ő körutat tett az öt földrészen, azon célból, hogy a vi­lág minden nevezettességeit megszemlélje. So­káig nézte az említett készülődéseket és na­gyokat bámult az előállítandó herculesi mű fundamentális munkálatai fölött. Naplójának egy lapját sikerült úgy kutya. ■ ■ =----»l— TM . 1 5 * oltanak. Nem tudom elképzelni, mit akarhat­nak ezen temérdek meszszel, mert ennyi quan­­titas elég volna egy háromszoros cunlai fal építéséhez. Bizonyosan ezen meszes gödrökbe szándékoznak bele fojtani a közeledő tatár­­csordákat. A magyarok barbarismusáról köny­­nyen föltehető ez is,, így az angol. Ha már most ezt a napló­jegyzéket, mint rendkívüli észleleteket otthon közzé tenné a „Times" hasábjain s a tatárok közeledését jelző rémhír befutná Európát és külföldről ezek folytán valami megrémült ide­gen városunkba sietne, hogy saját szemeivel győződjék meg az előadott szörnyűségek fe­lől ; s midőn borzadva azt kérdezné valame­lyik benszülött cívistől, ki egykedvüleg pöfé­kelve nézi a nagyszerű készülődéseket, hogy az ég szerelmére, hát mi ez, voltaképen mi készül itt? az interpellált polgártárs micsoda felelettel fokozná még nagyobbra a külföldi ré­mületét? Hát biz az egyet rántana a vállán s pél­­daszárát egy pillanatra kiemelve zápfoga alul, tiegmatice ezt a választ fogná adni: — Hát amott az városháza előtt egy árendás házat építenek, itt meg valami lejár­iskola, vagy mi csuda lesz. S a példás atyafinak tiszta igaza van. E helyeken valóban kétrendbeli épület lesz: bérház és reáliskola. A válasz ellen mindösz­­sze is azon kifogás merülhet föl, hogy nincs eléggé szabatosan construálva , amennyiben egyszerűen csak azt mondja: „lesz", miből még azt is könnyen lehet következtetni, hogy „nem sokára lesz", vagyis annyi idő alatt lesz, amennyi untig elégséges arra, hogy lehessen. Pedig ha a kérdezősködő külföldit csak ilyen fölvilágosítással eresztenek útnak, csúful rá lenne szedve. Azért szükségesnek látjuk a példás magyar feleletét szerényen és illő tisztelettel oda mó­dosítani, hogy „Bérház és reáliskola lesz, majd valamikor a messze jövőben, melynek titok­ Kék Hyacinth, Folytat"» « mellékleten, külföld, Szeged, nov. 12. Franciaország. A fegyverszüneti al­kudozások eredménytelenségére vonatkozólag hallomás szerint a francia kormány külföldi képviselőihez, az illető kabinetekkel való köz­lés végett, egy köriratot intézett, melyben köszönetet mond a hatalmak jóakaratú inter­­ventiójáért és a Thiers által folytatott alku­dozások tanalmának és folyamának előadása után így végződik a körirat: A kormány, midőn becsületes szándékkal fölvette az al­kudozásokat , talán a porosz főhadiszállás „dupe“-ja volt, de arra rá nem vetette ma­gát, hogy az általa tett ajánlatokba való be­leegyezés által Franciaország kezeit s lábait megkötözze. Az alkudozások elnémulása után azonnal fölmerült Pária bombáztatásának kérdése.­­ Erre nézve különféle hírek keringenek. Egy távirat jelentése szerint a bombá­zás újra el lett halasztva, mert a poroszok be akarják várni a katastrophát , mely a mostani francia kormányt leteszi. A jó embe­rek tehát a Parisian és egyéb helyeken m­u­tatkozott socialisticus izgalmaktól várnak eredményt, melyek azonban — hála Isten! — már lecsillapultak. Marseille, a mozgalmak főhelye is nov. 5-dike óta teljes csendben van, Gent, a kormány küldöttje általános részvét­ben és elismerésben részesül. Legmegbízhatóbb forrásod szerint még legalább két hét fog elmúlni, míg a bombá­zás kezdetét veendi. Brüsselben azon hír van elterjedve, hogy Trochu meghalt.­­ Kasselből nov. 9-ről távírják , hogy Na­póleon két nap óta beteg, és pedig , mint a jelekből következtetni lehet, súlyosan. Németország. A birodalmi gyűlés most határozottan e hó 20-ra van Versaillesbe egybehiva. Németországot most a választások fog­­lalkoztatják. Ezeknek folyamáról egy távirat így nyilatkozik: Magdeburgban a választók választásainál a szabadelvűek határozott többséget nyertek. Hannoverában 254 választó közül 184 nemzeti szabadelvű választatott meg. Wies­­badenben a választásban csak kevesen vettek részt, a választások általában szabadelvűen ütöttek ki. Frankfurtban 36 választókerület­ben 123 nemzeti szabadelvű s a haladás­ párt jelöltje, 42 demokrata­ párti jelölt választa­tott meg. A berlini választásoknál 3 kerület­ben a szabadelvűek győztek, egy kerületben az eredmény még kétséges. A kormány mindjárt bevezetésül egy tervja­­vaslatot fog terjeszteni a birodalmi gyűlés elé, melyben a háború folytatására 100 milliónyi szövetségi kölcsönt kér, miután az első köl­csön már teljesen föl van emésztve a há­ború költségei által. A versaillesi tárgyalásokról írják : A déli államok az északi szövetség alkotmánya alapján belépnek a német szövetségbe. Elfo­gadják a lipcsei főkeresk. törvényszéket, az átalános szabad költözködést, valamint a had­kötelezettek szabad választását a helyet ille­tőleg, hol szolgálatuk éveit töltsék, továbbá a kiegészítendő északnémet büntető törvényköny­vet. Az északnémet büntető törvények a papír­pénz kibocsátására, a váltóbélyegadóra, schles­­wigholsteini nyugdíjakra, Elbe-vám­okra, s a né­met tengerészeti kölcsönre vonatkozólag Dél­­németországot illetőleg legott érvénybe lép­nek, épugy a játékbankok eltörlésére, a dög­­vész elleni rendszabályokra s a vallásfeleke­­tek egyenjogúságára vonatkozó szöv. törvé­nyek. A választások a német parlamentbe még a háború alatt megtörténnek. Olaszország: Rómában a tüntetések folytán a helytartóság a Collegium Romanum bezárását rendelte el. Azt mondják, hogy La­­marmora be akarja adni lemondását. A pápa több tisztnek december 8-kára teljes restauratiót jövendölt és inte őket, hogy legyenek készen. Oroszország. A cár egy rendelete szerint minden 1857. máj. 1-ig besorozott katona szabadságra bocsáttatott bizonytalan időre. Szerbia. A skupscitino Kragujevácban egy trónbeszéddel f. hó 9-én lezaratott. A teljes homályába gyönge emberi szem nem ké­pes belátni !" Erre aztán az idegen kétségbeesett arc­kifejezéssel azt kérdené, hogy merre lakik egy borbély vagy kirurgus, mert annyira meg van ijedve, hogy ha rögtön eret nem vágat magán, minden okvetlen megüti a guta. — Hogy az ördögbe rökönyödött meg olyan szörnyen az az angol, svájcer, vagy mi a manó? — Hiszen nem jönnek a kutyafej­ű­ tatárok. — Nem ám. Hanem azt mondja, hogy ő életében még soha sem látott ilyen csudát, mint aminő most itt Szegeden szemlélhető a városháztéren és búzapiacon. — Hogy hogy? — Hát úgy,­hogy ha őnáluk egy hét-nyolc emeletes palotát," vagy egy óriási gyárat akar­nak építeni, ez oly valami simplex dolog, hogy jóformán észre sem veszik a neszét, és oly gyorsan elkészülnek vele, hogy még alig fogtak a munkához, már azon veszik észre, hogy be van befejezve. Nálunk meg olyan te­ketóriát csapnak vele, mintha a Gigászok szá­mára akarnának emelni bástya­tornyokat, hogy támadják meg még egyszer az eget, vagy mintha a Bábel tornyát építenék. — Hanem a­z hiszem, azoknál a külföl­dieknél nem is gondolkoznak neki félszázad évig, hogy építsünk-e, ne-e? — Valószínűleg. Csak az a furfangos angol, vagy német rá ne gondolná magát, hogy ezt az utóbbi észleletet szintén közzé tegye a „Times“ vagy más valamelyik világlap hasábjain, mert szent Jeremiás-ügyse, seregestől tódulnak vá­rosunkba Európa valamennyi zugából a kiván­csi idegenek, hogy megszemléljék a fundamen­tumát annak a csodaépületnek, melyről meg­előzőleg félszázadig kellett gondolkozni, mely­hez világra szóló előkészületek és ceremóniák létetnek, s mégis csak a mindentudó Úristen mondhatja meg, mikor lesz készen.

Next