Szegedi Híradó, 1870. július-december (12. évfolyam, 78-156. szám)

1870-07-01 / 78. szám

Chauxdefonds helyén az óragyártás kez­detével még erdőség állott egy vadászlakkal, mely a Neuenburg-Valentin uradalomhoz tar­tozott. E hely ugyanis az óragyártással ha­ladt előre, melynek ma főpontját képezi. A helybeli 186 óragyárosnál több mint 400 ezer darab arany- és ezüst zsebóra ké­szül évenkint, mindenféle qualitásban, regu­­lateur-inga-órák szintén nagy mennyiségben. Lodéban 95, a világhírű Genfben csak 58 óragyáros van; ez utóbbi helyen az óragyár­tást nem oly nagyban űzik, de az órakeres­kedést igen ; évenkint nagyszámú órákat ké­szít Chauxdefonds, Locle és más helyek a genfi óragyárosok részére. A világ az óragyártás tekintetében csak Genfet ismeri, pedig bizony nagyon kevés, a­mi ott készül. Megemlítendő helyek még St. Imier 55, Biel 50 és Neuenburg 25 óragyárával, ezenkívül a Jura-hegylánc között még legkevesebb 40 kisebb-nagyobb helység van, melyekben kivá­­lólag óra és óraműszerek készítésével s ezen szakmába vágó egyéb szükségletekkel foglal­koznak. Berni Oberlandban szintén nagy terje­delemben készítik a zsebórát, ezelőtt Spindl (Orsó), most pedig cylinder-órákat; e gyártmá­nyok azonban csekély qualitású és a francia Svájc óráival semmi tekintetben sem verse­nyezhetnek. Svájcból a legtöbb finom órát Amerikába, Francia- és Oroszországba küldik, ellenben a legtöbb csekély qualitású (legolcsóbb) órákat Olasz-, Bajorországba és az osztrák birodalom­ba, tehát Magyarországba is, szállítják. Mi is csak az olcsót keressük, pedig talán magyar közmondás volna az, hogy „ol­csó húsnak híg a leve.“ Elég sajnos, hogy így van, mert nagyon csalódik , ki azt hiszi, hogy az óráknak ára annyira hanyatlott volna, épen nem, hanem annyival hanyagabban van­nak azok készítve. Egy finom óra ép úgy, mint ezelőtt 10—15 évvel, megmaradt értékében. — Itt helyben a jobb hírben levő óragyártóknál egy ezüst cylinder-órát 30—40 frankkal és még följebb is fizetnek, ellenben nálunk 10 frtog, sőt alább is vehetni cylinder-órát ; lehetetlen tehát kívánni, hogy egy ily óra, melynek szerkezete, valamint tokja tökéletlen, tartós és jó járású legyen, órát rendesen egyszer veszünk, vegyünk tehát tökéletest! II­. Üzleti tudósítás. A szegedi Ziloyd társulat tánsürg­önyei. Berlin, jun. 30 Kissé­­hanyatló árak, búza 79­­/2, 711/1, 72% tallér Hamburgban. 30. Lanyhább árak s hangulat, búza 136, 151, 153, rozs 106, 109, 110 mark. London, jun. 30. Liszt s búza iránt csekélyebb vételkedve, azonban változatlan árak. Páris, jun. 30. Szilárd hangulat, fen­tartott árak. Pe­t, jun. 30. Lanyhább irány, búza 5 kr. olcsóbb vevők tartózkodók, zab 2% kr. drágább. (A.) Szeged, 1870. junius 30-án. A Francia- és Angolországban várva várt esőzés beállott ugyan, de későn, s a szárazság ott sokkal nagyobb károkat okozott minden gabnavetésekben, leginkább zab, árpa­s búzában, semhogy tetemes ár­csökkenéstől kellene gazdáinknak tartani. Egyéni nézetünk szerint a most fizetett árak fen tarthatók li­sznek, s így az ország igen szép remé­nyekkel nézhet a jövőbe. Hogy azonban némi kisebb­­ hullámzások folyto­nosan lesznek, bizonyos, s könnyen lehet, hogy tavasz felé a fedezendő szükséglet nagyobbnak mutatkozik, mint jelenleg számíttatik, az árak 20- 25 %-al fölebb fognak menni. Aratási kilátásaink a kedvező időjárás következ­tében javultak minden gabnanemnek jó termést ígérnek, az üzletben átalában alig van változás, utolsó tu­dósításunk óta az árak folyvást hullámzanak, azonban az egész különbség nem nagy és mázsánkint legfölebb 15—20 kr. Jó búzára mindig van vevő, az árak ma 86 fontos 5 frt 30—35 kr 85 m­ts 5 frt 20 kr gyen­gébb minőségű v.­mázsás 4 frt 80 krtól, 5 frt 15 krig minőség szerint. Repce keresett cikk, jó bánsági repce 6 frt 75—85 krig fizettetik, káposztarepce 7 frtjával. Egyéb gabnanemű­ekben csekély forgalom. Eladottak: 1200 vm.­mázsa 85% rizs búza 5 frt 25 sírjával 800 ,, 85 ,, f,, 5 „ 15 „ 3000 mérő bán. repce 6 frt 75 kr 2000 „ „ „ 6 „ 85 „ 1200 „ kukorica 3 frt Az ünnep miatt kedden tartott hetivásárra kevés gabna érkezett, mely a jegyzett árakon las­an kelt. Piaci árjegyzék 1870. évi junius 28. Á­r­ú­k0 frt Bab ....................................................._ 6 Disznózsír ircéje......................... . •__ Olv. tchénvaj itcéje •..........................—_ Lenmagolaj „ ...............................— Bécsi pénzárfolyma junius 30-án. %’ I Z Á I I « * Julius 1. Szeged 7' 0" 0"' fölött 5% metaliques Nemzeti kölcsön 1860-ki sorsjegy Bankrészvények Felelős szerkesztő: Natty Sándor. é. u­kr 59 9 n­| Hitelintéz, részv. 68 8S 98 80 724 London Ezüst Arany 259.10 119.90 117.75 573% 1 86—87 fontos tiszta búza ausztr. mérője5 20 80 „ elegy „ 365 78 „ rozs „3 15 70 * árpa „ 280 48 » „ „ „2 75 80 „ kukorica „ „ „3 Makói fehér liszt mázsája . . ._ Szalonna mázsája..................................._ Marhahús fontja................................... 24­­ Borjúhús „ ..................................._ 11 Disznóhú­s „ szalonna nélkül . . ._ 28 Bárányhús „ ...................._ 20 Juhhús „ .................... 18 Borsó ircéje......................................... __ 10 Lencse ............................................... 10 H­IRDETÉSEK. Föld-eladás. A nagy tarjáni 382 □ öl, és a kistarjáni 364 □ öl térségü csinos kis szöllö­­földeim szabadkézből ela­­dandók. Értekezhetni: Felsővá­­roson a Kiss István-féle ház­nál Kovács Antal tulaj­donossal. 441—3—2 2134 sz. 451-3-1 Árverési hirdetmény. Sz. kir. Szeged város polgári törvényszéke mint telekkönyvi ható­ságnak folyó évi junius hó 14. napján 21-14 szám alatt kelt végzése folytán közhírré tétetik,miszerint ifj. Hegedűs Antal szegedi lakos végrehajtató részére 147 fit tőkekövetelése és járulékai kielégítése végett Zsemberi J. szegedi lakos végrehajtást szenvedettől lefog­lást és a szegedi telekkönyv 121. zs. lapján bejegyzett 16. szak 570/1 sz. 36800/1200 hold kaszáló földből kimet­szett 13 hold mint 650 írtra becsült ingatlan vagyonnak végrehajtás útján elárverezése elrendeltetvén , ennek foganatosítására első határidőül folyó évi augusztus hó 6-ik napjának, szükség esetében másod határidejéül f. é. szeptember hó 5 ik napjának mindenkori délelőtti 10 órája a szegedi telekkönyvi hivatal előtt azon kije­lentéssel tűzetik ki, hogy az első árverésnek netán eredmény nélküli elmúltával, e fentebb körülírt ingatlan javak, a becsár 10% (száztolijának) bánatpénzképeni letétele mellett , a második árverésen becsáron alól is el fognak adatni. A becslevél és árverési feltételek az árverés alkalmával a végrehajtó bíró­ság által elő fognak terjesztetni, illető­­leg felolvastatni. Egyszersmind pedig azon jelzá­logos hitelezők, kik nem ezen telek­könyvi hatóság székhelyén vagy an­nak közelében laknak, felszólíttatnak, hogy a vételár felosztása alkalmával leendő képviseltetések végett ezen hatóság székhelyén megbízottat ren­deljenek, s azok nevét és lakását az eladásig jelentsék be, mert ellenkező esetben a részükre hivatalból kineve­zett gondnoze által fognak képviseltetni. Végre a p. r. t. 433. és 466. §- hoz képest felhivatnak mindazok, kik a fentebb körülírt javak iránt tulajdoni vagy más igényt vagy el­sőbbségi jogokat érvényesíthetni vél­nek, igény­kereseteiket a hirdetmény közzétételének utolsó napjától számí­tandó 15 nap alatt, ezen telekkönyvi ha­tóságnál nyújtsák be, különben azok a végrehajtási árverés foganatossá­gát nem gátolván, igénylők egyedül a vételár fölöslegére fognak utasíttatni. Szeged szab. kir. város polgári törvényszéke mint telekkönyvi ható­ságnak 1870 ik évi junius hó 4-én tartott üléséből. Ligety Dániel, főbíró: SZEGEDI 449—2—1 Hirdetmény, ideiglenes elismervényeinek t. tulajdonosai ezennel fölkéretnek, egy-egy részvény után eső 20 frtos 10-ik azaz utolsó részle­ NT tét, folyó évi julius hó 1-ejétől egész 10-ikéig a szegedi ke­­k­reskedelmi és iparbanknál befizetni, mely alkalommal az ideig­lenes elismervények eredeti részvényekre felcseréltetnek Szeged, 1870. junius hó 30-án. Az igazgtatótanács, Szeged sz. kir. város tanácsa részéről ezennel közhírré tétetik , miként a hattyas-ballagitói városi kerés ez évi hasz­nálatra 14 holdas részletekben folyó évi julius hó 3-án dél­utáni 3 órakor a helyszínen tartandó nyilvános árverésen azonnali készpénz-fizetés mellett haszonbérbe fog adatni. Mely árverésre a bérleni szándékozók ezennel meghi­­vitnak. Szeged, 18­70. junius 29-én. /­­é­h J­á­n­o­s, polgármester. 452-3-1 Az o. é. 10,000 frt óvadékösszeggel biztosított magyar általános közgaszdászati, ipar és kereskedelmi központi ügynökség alföldi képviselősége Szegeden, bu­zatéren, a fehér kereszt l­ső emeletében, alulírtnak ügyvédi irodájával egyesítve, működését tettleg megkezdette. Üzlettárgyai: Ingatlanok , és pedig uradalmak — egészben vagy részben , — földbirto­kok, gyárak sat. adásvétele és haszonbérlete 10.000 frt 161 fölfelé. Kölcsönök kieszközlése és tőkepénzek elhelyezése ingatlanokra, — ezer ffrttöl fölfelé. E pontnál különösen a törlesztési kölcsönök ajánlhatók, és pedig 19% évi törlesztésnél — kamatot és tőketörlesztést beleértve — 9%, — 24% évi törlesztésnél 8%, s 34­% évi törlesztésnél 63­,—7% iránt. Pénzbeh­ajtások. Iti­.loss­t­ isi ügyekben az érdeklőttek jogos igényeinek érvényesítése. Bel- és külföldi intézetek, társulatok, községek és magánosok érdekeinek képviselete. Egyesek pénzügyi és birtokviszonyainak rendezése. Reális alapra fektetett felfedezések és találmányok értékesítése. A legújabb törvényeknek az intézet költségén eszközlött ,magyarázatát tárgyazó művek terjesztése. Pogrammok, melyekből mind a díjszabás, mind az, hogy melyik üzlet foganatosításához minő okmányok szükségeltetnek, alulírtnál ingyen kaphatók. A megbízások , az okmányok kézhezvételétől egy hó alatt foganatosíttatnak. A t. c. közönség nagyobb kényelme tekintetéből az intézettel alulirt ü­gy­védi irodáját egyesitette. Szóbeli értekezés naponként reg. 9­-12 ig s d. u. 3—6 ig buzatéren, fehárkeresztnél, 1. emelet. Vidéki megkeresések csak bérm­entre fogadtatnak el s a legnagyobb gyorsasággal intéztetnek. Alulirt teljes tisztelettel ajánlja mind az intézetet, mind annak alföldi képviselőségét, mely Torontál, Temes, Krassó, Békés, Csanád és Csongrád megyékre, a Jászkunságra és sz. kir Szeged városára terjed ki, — a t. A közönség becses figyelmébe és bizalmába. Szeged, junius 20-án 1870. Csermelényi­­Iván, h­b­. mint a közgazdászat­, ipar és kereskedelmi központi ügynökség 426- 625) alföldi képviselőségének vezetője. Egy 12 lóerejü gőzgép hozzátartozó cséplővel részre kiadandó. Bővebb tudo­­más szerezhető a tulajdonos 435-3—3 Pálfy testvéreknél Szegeden. 2 „Cormik“-féle legjobb állapotban levő arató­gép szabad­ kézből eladandó. Bővebb értesítés e lap kiadó hivatalában nyerhető. 442—3—2 Hirdetés. Szeged sz. kir. város közgyűlése által felsővároson a liszt-, úgy alsóvároson a csonka-utcában egy-egy új nép­iskola, mindenike három tateremmel s melléképületekkel házilagos kezelés mellett még ez évben felépittetni határoztatván, oly módon, hogy az épületekhez a lacikonyha-épület lebontása folytán kikerült fa­anyagok, melyek a város istálójánál meg­tekinthetők, felhasználandók lesznek. Az építkezés vezetésével megbízott bizottmány felhívja tehát mindazon kőműves és ácsokat, de különösen a faragókat, úgy asztalos, lakatos, svage- és mázolókat, kik ezen épületeket megkészítés végett elvállalni hajlandók, magán­alku utján , hogy az alku megállapitása, s ennek folytán a szerződés meg­kötése végett, 1870. évi julius hó 3-án délután 3 órakor Wagner Károly tanácsnok házánál, palánk Kazinczy­ utca 21. ház szám alatt megjelenni, a bizottmánynyal alkuba bocsájtkozás végett szíveskedjenek; a tervek a mérnöki hivat­alban Zsótér házban Novák főmérnök urnái előre megtekinthetők. Kelt Szeged, 1870. évi junius hó 29-én. Veigner Károly, (448 — 1) tanácsnok, mint bizottmányi elnök. Korcsmáltatási jog bérbeadása. Nagyméltóságu báró Sina Simon ur Torontál vármegyé­ben helyezett kis-oroszi birtokának gazdatisztsége részéről közhírré tétetik, hogy az érintett birtokbeli uradalmi korcsmál­­­tatási jog i. é. július 24-ik napján délelőtti 10 órakor Kis-Oro­­szin az uradalmi irodában tartandó nyilvános árverés útján i. é. november 1-je napjától kezdve három egymásután követ­kező évre haszonbérbe fog adatni. Az árverezni kivánók meg­tekinthetik az árverési feltételeket az említett irodában. Kelt Kis-Oroszin, 1870. junius 20-án. Szabó Já­nos, 447—342 gazdatiszt. Epileptikus görcsöket (eskórt) gyógyít levél útján az ekór különleges orvosa Dr. O.KILISCH Berlinben,most Lousaenstrasse 45. — Már száznál többen gyógyultak föl. 133* —48 20,000 (Ercmjűare im 3«- unit Auslaubc bereits nergrifen Soeben erfdfien fffir wrntefirfe (3--te Sluflaac) mit 10 Ülbbtíbmtgeu lie 8c|d)u)őd)tf Jlmuteshmft, deren Ursachen und Heilung. íDiirgeftelít »on Dr. Bisen, «Diifalieb ternieb. ffacultát itt Wien. 32—50—33 lireid ft 3. mit gratice^pojl fl. 2 30. 3u baten tu ber Ordinations-Anstalt für gelieime KranüKeiten (Dien Slain, Cumntflaffc 12. Sägiidj Orbiuation »on 11—4 Ufjr. |äu<b wirb burd) Correspoinienz beljanbelt 11. werben Medicainente beforgt. ®egeu 41ci|Utat()uai)nte wirb nic&ti »erfenbet. Szegeden 1870. Nyomatta és kiadja Burger Zsigmond

Next