Szegedi Híradó, 1872. július-december (14. évfolyam, 79-155. szám)
1872-10-18 / 125. szám
1872. Tizennegyedik évfolyam. POLITIKAI ÉS VEGZELTARTALMU KÖZLÖNY. JH«»Kielen: Hetenkint 3-szor, vasárnap, szerdán és pénteken reggel. Szerkesztőségi iroda, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők: iskola-utca, 281. számú ház, 1-ső emelet. Hindók fiatal Burger Zsigmond könyvnyomdájában, hová az előfizetési pénzek küldendők.__________ Szegeden házhozhordással és vidékre postán: , Helyben a kiadóhivataltól elvitetve: Egész évre ... 8 frt. | Félévre ... 4 frt. | Egész évre ... 7 frt. | Félévre . . 3 frt 50 kr. Évnegyedre ... 2 frt. | Évnegyedre . . . 1 frt 75 kr. Hirdetések fölvétetnek : Szegeden a kiadóhivatalban; PestenNeumann 15. első magyar hirdetési irodájában, kígyó-utca 6 szám, Bécsben Hausenstein & Vogler (Neuer Markt 11), Oppelik A. (Wollzeile 22) és Mosse Rudolf (Seilerstätte 22) hirdetési ügynököknél; Maria m. Frankfurtban (J. L. Daube & Cp. és Mosse Rudolf hirdetési expeditiójában; Lipcsében Eugen Fort, Páriában Ilavas, unite, Oullier A Cp. iPlace de la Bourse 8), Prágában, Münchenben, Nürinburgban, Strassburgban, Zürichben és N Hamburgban Mosse R. hirdetési irodájában 125-ik szám. Péntek, október 18-án. Előfizetési feltételek: IllrikUrsek dijai: Magánhirdetéseknél a hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 10 kr., kétszerinél 5 kr., többszörinél 4 kr. és minden beigtatás után 30 kr. kincstári illeték fizetendő. Hivatalos hirdetések megrendelésénél a hirdetménynyel együtt a díj előlegesen megküldendő, és pedig mindenhirdetés után a bélyegilleték betudásával, 100 szóló , 1 frt és 50 kr., minden további szóért egy kr. fizetendő A „Nyílttéri-ben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 krajcár, kiktől az előfizetés még nem érkezvén be kiadóhivatalunkhoz, tisztelettel felkérjük az előfizetés megújítására s lapunk további pártfogására. — Vidéki előfizetések legjutányosabban eszközölhetők a csak 5 krba kerülő posta-utalványokkal, és címzendők: „A „Szegedi Híradó“ kiadóságának, Burger Zsigmond könyvnyomdájában Szegeden. “ Latántuli dolgok. (H mn.) A bécsi animózus sajtó minden alkalmat megragad , hogy szegény fejünkre a társadalmi és politikai romlottságot ráolvassa, látja és nagyítja a szálkát a mi szemeinkben , de gyakran nem akarja észre venni a gerendát, mely oly hatalmasan hirdeti a korrupciót odaát. Csak midőn a hallgatás a megbotránkozott közvélemény hullámait még inkább fölkorbácsolná , kezdi rá a jajveszéklést és az erkölcsi ostorozást, ami aztán annál furcsábban tűnik föl, miután általánosan tudva van, hogy a bécsi sajtó, ez a szó szoros értelmében elárusított és megvehető sajtó, e tekintetben illetékes bíró nem lehet, ugyannyira, hogy még akkor is gyanús , ha csakugyan az igazság élére tapint. E néhány megjegyzésre három ekandalózus eset ad alkalmat , mely az utolsó hetekben nagy feltűnést és visszahatást szült Cislajtániában. Az egyik az úgynevezett Karme- i n - per Szaniszlóban, melyből kisült, hogy az újoncozás alkalmával nagy mérvben előforduló megvesztegetések közvetlen kiderítésére a katonai főparancsnokság agents provocateurs-öket használt; a tisztek, kik ez undok szereppel megbizattak , a katonai fegyelem vasvesszejének engedelmeskedni kénytelenek voltak s a megrovás azokat illeti, kik az önérzetet és becsületet semmibe sem vévén, görbe után iparkodtak annak nyomába jönni, amit egyenes uton is elérhettek volna. A másik az 0 f e n b e i maffaire, vagy a lemberg-csernovici vasutak a kereskedelmi minisztérium által történt lezárulása, mely üzleti és forgalmi szempontból már rég indokolva volt; az ott elharapózott gazdálkodást már eddig sem kellett volna tűrni. — A harmadik végre a bécsi községtanács egyik tagjának — neve dr. Schmidt — megvásároltatása a fővárosban építendő árucsarnokok ügyében; egy francia társulat építkezési ajánlatot nyújtott be a Gemeinderathnak , dr. Schmidt pedig e társulat ügynökét magához hivatván , az ő és még néhány a községtanácsban ülő társa „közbenjárását“ 10.000 írtért fölajánlotta. Egyelőre tehát annyi elsöpörni való szemét van fölhalmozva a birodalom más felében, hogy a journalisztikának nem egyhamar lesz ideje a specifikus „magyar romlottság“-ot újra meg újra fejünkhöz vágni. Politikai téren most még alig lehet csak böngészni is ; legfölebb azt lehet mondani, hogy a landtagok november elején fognak ismét gyülésezni, míg a reichsrath csak december elején kezdi meg törvényhozói működését. Említésre méltó még, hogy a múlt héten, midőn a német delegáció és az osztrák kormány közt, mely a közös kormány támogatására Pestre rándult, már majd szakadásra került a dolog; a federalisták titokban gyűlést tartottak azon reményben, hogy most a zavarosban majd csak halászhatnak ; a kormány fényes győzelme azonban e reményt tökéletesen meghiúsította, és ha a federalisták most azt hirdetik, hogy ők Bécsben tulajdonképen csak bizonyos államjogi kérdésekre nézve akarták a szoros egységet és egyetértést megállapítani, ami állítólag sikerült is, úgy ez nem egyéb, mint a dugába dűlt terv palástolása. Természetes, hogy Lajtán túl is jelenleg a bankkérdés áll előtérben. A vélemények e kérdés megoldásáról nagyon is elágazók ; egyik terv a másikat szüli, egyik kombináció a másikat űzi. Az irántunk való méltányosság szempontját csak igen elvétve látjuk képviselve, míg az osztrák pénzügyminisztert és az osztrák nemzeti bankot nagyon is kényeztetik. Ezért különben egy szót sem akarunk veszíteni, mert nekünk nincs okunk attól tartanunk, hogy e kiegyezés kárunkra ütne ki, mert egyátalán kiegyezésről csak úgy lehet szó, ha a mi érdekeink a kellő tekintetben részesülnek, míg ellenkező esetben egészen el kellene válnunk az osztrák nemzeti banktól. Ezt követeli a közvélemény és ez a magyar kormány álláspontja is , mert ha Lónyay az országgyűlésen azt mondotta, hogy a bankkérdés megoldásával még Ghyczy is meglesz elégedve, az ilyen nyilvános nyilatkozat erkölcsi súlyát és kötelező erejét nem lehet kicsinylenüink. Reméljük, hogy a kétkedőket a jövő meg fogja nyugtatni; reméljük azt is, hogy Lajtán túl végre belátják, hogy az ilyen nyilatkozat után a tényekkel és tényezőkkel komolyan kell számolni. Néhány őszinte szó a helybeli kereskedő urakhoz, az alakítandó „kereskedelmi betegsegélyző-egylet“ ügyében. Midőn néhány héttel ezelőtt, az alulírt bizottmány egy városunkban alakítandó „kereskedelmi betegsegélyző-egylet“ eszméjét először megpendítette, tette ezt azon tudatban , hogy az eszme nemessége, az alakítandó egylet jótékony intenziói már magukban hordják megtestesülésének biztos alapját. Egy oly egylet , mely a humanitást , a szerencsétlen tagtársak gyámolítását teszi föladatává, mindenekelőtt ama testületre árasztaná a humanismus dicssugarait , amelynek körében kezdé meg jótékony működését, és mi sokkal több bizalmat helyezünk kereskedő-testületünk emberszeretetébe, semmint föltehetnők róla, hogy visszaretten a kezdet nehézségeitől, hogy megijed az áldozat nagyságától. Midőn a helybeli kereskedelmi ifjúság kebelében megindult a mozgalom és megválasztatott az alulírt ideiglenes bizottmány egy „kereskedelmi betegsegélyző egylet“ alakítására, számbavettük azonnal a kezdet azon nehézségeit, amelyekbe alakítandó egyletünknek okvetlenül ütköznie kell, mielőtt az öszszes kereskedői testületre jótékony hatást szülő működését megkezdhetné; de a kezdet ezen nehézségei sem voltak képesek bennünket visszaijeszteni attól , hogy legalább meg ne kérdezzük kereskedőinktől: akarnak-e a humanitásnak áldozni ? akarnak-e asylumot nyitni szerencsétlen pályatársaiknak, felebarátaiknak ? Igen, t. kereskedőfönök urak ! tudatában a kezdet nehézségeinek , de tudatában egyszersmind vállalatunk nemes céljának s nagy horderejének, lépünk önök elé , mint kikre elsősorban nehezedik a föladat óriás része egyletüink alakítása körül, s apellálva humanitásukra, de figyelmeztetve egyszersmind jól fölfogott érdekeikre, kérdezzük önöktől : akarnak-e menhelyet nyitni szerencsétlen ifjaiknak? Nem minden elfogultság nélkül tehát, de mégis bizalommal lépünk a kereskedőfönök urak elé , hogy egyletünk alakítása körüli szíves közreműködésüket és anyagi valamint erkölcsi támogatásukat kikérjük.» Nem ígérhetünk kárpótlásul aranyhegyeket, csupán humanitásukra , józan ítéletükre és jól fölfogott érdekeire hivatkozunk; igen, saját érdekeikre, mert bizonyára minden kereskedőnek fölötte nagy érdekében van, ha tudja, hogy személyzetének megbetegedése esetén s illetőleg valamely segédének ápoltatására semmi gondja sem leend. Ha önök, t. kereskedő főnök urak , azt mondják, hogy kereskedők, bizonyára azt is fogják mondani, hogy emberek is, s míg áldozunk a mammonnak , nem mutatunk ajtót szerencsétlen pályatárs-felebarátunknak sem , az ő érdekeik egyek lévén a mienkkel, mert öngyilkosságot követnénk el, ha megfeledkeznénk azokról , kik kereskedelmi gépezetünk munkásai. Ne ijedjünk tehát vissza a kezdet nehézségeitől ! a kereskedői segéd-személyzet összerakja megtakarított filléreit és a kereskedőfönök urak támogatják , gyarapítják az így összerakott tőkét nemes áldozataikkal, és ily módon emelhetünk humánus működéseinknek egy érdemes emléket. A fővároson kívül több, Szegednél még kisebb városok is szép példákat szolgáltattak már e tekintetben, és Szeged, e nagy kereskedelmi város, bizonyára nem fog a kisebb várostól e részben sem elmaradni, hanem nemes versenyre fognak kelni a t. kereskedőfönök urak áldozataik meghozásával , hogy a tervezett „kereskedelmi betegsegélyző egylet* minél előbb és minél biztosabb alapra fektetve megalakulhasson. A szerencsétlenek háláján kívül azon legnemesebb öntudat, hogy önmagunk által segítve leend önmagunkon, fogja működéseinket jutalmazni. Az alakítandó egylet alszabályainak rövid időn leendő kidolgozása után az aláírási ívek szét fognak küldetni és bizton hiszszük, hogy a megkivántató , habár igen tekintélyes összeg, a jelen üzletpangási idő dacára is kielégítően összjövend. Ez lesz azután az igenlő válasz föntebbi kérdésünkre. Szeged, 1872. október hóban. Az alakítandó „szegedi kereskedelmi betegsegélyző-egylet“ ideiglenes bizottmánya. Szeged város rendszerinti közgyűlése (1872. okt. 13-án és 14-én.) (Folytatás.) A napirendben fölvétetettek : Bittó volt miniszter leirata , melyben a neki nyújtott támogatásért köszönetet mond ; továbbá Fauler mint volt vallás- és közoktatásügyi miniszternek e kinevezését tudato s a hatóság támogatását kérő leirata , úgy Trefort Ág. vallás- és közoktatásügyminiszternek hasonló leirata, melyek egymásután fölolvastattak, a gyűlés éljenzésétől kisérve. Petrovits b. tag indítványára Paulernek, mint volt közoktatásügyi miniszternek köszönd, mint igazságügyi miniszternek pedig, úgy Trefortnak is üdvözlő és bizalmi fölirat szavaztatik. Olvastatott a belügyminiszter leirata, melyben fölhívja a várost, hogy a külső törvényszéki kézbesítéseket a város saját közegei által végeztesse, mit azzal indokol, hogy ez által a lakosság a tetemes kézhedíjak terhétől megmentetik. A tanács javaslata, mely szerint a város e terhes szolgálatot saját közegei által nem teljesítheti, vita nélkül elfogadtatik s ez értelemben fölirat határoztatik. Olvastatott a belügyminiszter egy másik leirata : a városnak azon fölterjesztésére, melyben a városi követelések tisztábahozatala végett egy külön számszék szervezését harmadizben kérte engedélyeztetni. A leirat a város e kérését harmadszor is visszautasítja , s ragaszkodván második leiratához, melyben a számszéknél működendő két bizalmi férfiú napidijait 2—2 forintban engedélyezi, fölhivja a várost, hogy ez engedély keretén belül a kérdéses munkát rendes tisztviselői által végeztesse. Magyar J. hosszabb beszédben előadja, hogy miután a város e kívonata harmadszor sem talált meghallgatásra, nem marad más hátra, mint az adott viszonyok közt bármi módon akkér intézkedni, hogy a kérdéses munka mégis teljesíttessék, mert csak ezután lesz tisztában nemcsak előttünk , hanem a minisztérium előtt is a város anyagi állapota. A Szóló ily helyzetben javaslatát azon körülményre fekteti, hogy a minisztérium két bizalmi férfiú részére tért napidíj fizetését a munka tartamára nem ellenez, azon meggyőződésben van ugyanis , hogy a napidijas biz. férfiak mellőzhetők s e dijak egy jogtudó fizetésére lennének fordítandók, miután ilyen nélkül a munkálat keresztül nem vihető. Indítványozza tehát, hogy a kérdéses munkálat élére egy jogtudósárt napidíjjal alkalmaztassék s mellé egy állandó vagy váltakozó tagokból álló bizottmány díj nélkül adassék. Ajánlja ez indítványát elfogadásra. A tárgyhoz szólnak : Bölcsök Ign., Petrovits, Guttmann , Börösök L., Fodor Imre, Mészáros György főjegyző, Dobó M., Balogh J., Szabó J., Wagnernok. Ezek nagyobbrésze pártolják lényegében a tett indítványt, kivévén Guttmann b. tagot, ki a munkálat vezetését a 2-dik aljegyzőre kívánná bízni, és Wagnert, ki azt kívánná, hogy a követelések, bizonyos percent mellett, adassanak át behajtásra magánügyvédeknek s csak amik azután fönnmaradnak, azokra nézve tétessék a most javasolt, intézkedés. A két Börcsök és Fodor Imre Guttmann inditványát pártolják s mindenáron a bizalmi férfiakat kívánják díjazni. Mészáros főjegyző azonban indokolva kimutatja , hogy e javaslat kivihetetlen. Végül M a s a J. b. tag Mészáros főjegyzőre kívánja bizni e munkálatot s e hatalmas indítványát általános derültség mellett indokolja. Magyar J., mint első indítványozó zárbeszédet tartván , elnök elsőnek az ő indítványát tűzi ki szavazásra, mely nagy többséggel elfogadtatván , a tanács utasíttatik, hogy mielőbb keressen magánúton egy ügyes, megbízható jogtudót, s ha talál vállalkozót , azt azonnal jelentse be a közgyűlésnek. Arnold József lakatosmester fölterjesztésére kelt miniszteri leirat a közgyűlésnek azon határozatát , melylyel nevezettet a városi lakatosmunkákra való átlejtéstől eltiltotta, helybenhagyja. Tudomásul vétetik. (Megjegyezzük, hogy e leirat csakis a megtörtént esetre szorítkozik s nem hat ki a jövőre.) Fölvétetett a városi nyugdíjszabályzat tárgyában kelt miniszteri leirat. A leirat elismerést nyilvánít a törvényhatóságnak ez irány iráni gondoskodása iránt s elvben helyesli a tervezetet, aggályát fejezi ki azonban amiatt, hogy a város közönsége képes lesz - e szabályzat foganatosításából reá hárulhatandó terheket viselni. — Mert igaz ugyan — úgymond — hogy a tisztviselők befizetéseiből idővel tekintélyes összeg folyand be, de az első években a városi pénztár szerfölött igénybevétethetik. Erre nézve tehát a leirat bővebb fölvilágosítást kiván. — A tanítókra nézve pedig azt kívánja, hogy azok részéről befolyandó összeg 2 mókra az orsz. tanítói segélyző-egylet számára szolgáltassák be. Ez ügyben elfogadtatik a tanács által