Szegedi Híradó, 1879. január-június (21. évfolyam, 7-78. szám)
1879-06-29 / 78. szám
Huszonegyedik évfolyam 1879. 78-ik szám. Vasárnap, junius 29-én. Ide ajelen: Vesárnep , szerdán és pénteken reggel. llő fizetési föltételek : Szegeden házhoztiordéttl és vidétre postán: ,Rgé Wévre EO frt | Félévre *** frt. ílvnegyedre frt RO kr Helyben • kist félvataltól elvitetve jgény évre 9 frt | Félévre I frt 50 kr. Évnegyedre 1t frt *5 kr. POLITIKAI és VEGYESTARTALMÚ LAP Seerkengt.fiséii iroda: hol e lap szellemi részét illető ügyekben értekezhetni, Klausál-tár, 209. sz. a. az udvarban balra. Egriéé számára, 8 kr. Hirdetéseit dijai: A héthasábos petitsor vagy annak teréért egyszeri hirdetésnél 6 kr, kétszerinél 5 kr. többszörinél 4 kr és minden beiktatásnál 80 kr. kincstári illeték fizetendő. A bizonyítékul kivonandó lapok és a nyugtabélyeg külön fizetendők. A „Nyílttériben a négyhasábos petitsor iktatási dija 15 kr. Hirdetések fölvétetnek: Szegeden a kiadóhivatalban, valamint Pesten, Bécsben és Európa nevezetes városaiban létező valamennyi hirdetési irodában. Kiadóhivatal • Burger Gusztáv könyv- és könyomdája, könyvkötészete, papírraktára hova az előfizetési pénzek és hirdetések küldendők. Előfizetési fölhívás a 1879-ik évi huszonegyedik évfolyamának második felére. Szeged város rekonstrukciójának kezdetével lapunk is nevezetes fordulópontra jutott: július 1-től kezdve rascpilsuppal alakul át oly módon, hogy megtartja jelenlegi alakját. Az előfizetési ár az eddigi 10 frtról 15 forintra emeltetik. Lépünk tehát mint napilap olcsóbb lesz, mint eddig volt hetenként háromszori megjelenéssel. Kiadónk e jutányos ár megszabásánál számított azon nagy érdeklődésre, amely Szeged rekonstrukciója iránt nem csak helyben s a köze vidéken, hanem országszerte nyilvánul, tehát fokozódására azon részvétnek, amely lapunk iránt különösen a vidék részéről a katasztrófa óta lefolyt három hónap alatt tényleg mutatkozott. E fontos változásra a viszonyok úgyszólván kényszerítettek bennünket, mert be kellett látnunk, hogy a rekonstrukció alatt fölmerülendő eseményekkel az eddigi megjelenéssel lépést nem tarthatunk, s hogy a kiválóbb mozzanatok kellő ismertetése és méltánylására nagyobb tér kell éa ezt, valamint a közönség érdeklődésének és gyors tudásvágyának kielégítését csak napilappal érhetjük el. Új programmot nem adunk, mert megtartjuk a régebbit, amit a katasztrófa után két szóban kifejeztünk: „Szeged újjáteremtése.” Ez a mi programmunk jövőre is mindaddig, míg a nagy mű, legalább nagy vonásaiban, de végezve nem lesz. Erre fordítjuk tehát fő figyelmünket ezután is azzal a forró szeretettel, amelylyel szülővárosunkhoz romjaiban is ragaszkodunk, s azzal a lelkesedéssel, a melyet az uj, a szebb és dicsőbb Szeged távol lebegő képe keblünkben fölkeltett és táplál. Magától értetődik, hogy a kir. biztosság körében előforduló minden mozzanatról közvetlen, tehát teljesen hiteles forrásból, gyorsan és kimerítően fogjuk értesítesíteni a közönséget mindig — s a kir. bizosnak Szeged javára irányzott törekvéseit teljes energiával támogatni fogjuk. Egyébként pedig a változással módunkban lesz lapunkat változatosabbá is tenni, amennyire fő feladatunk engedi, figyelemmel kísérjük tehát az országos és világeseményeket is, hogy olvasóinkat e részben is kielégítsük. Tárcarovatunkat is igyekszünk minél tartalmasabbá tenni. Hogy pedig mindezen ígéretünket be is válthassuk, gondoskodtunk kellő szellemi támogattatásról s jelesen helyből a legkitűnőbb munkaerőket nyertük meg. Mi tehát megteszünk mindent, amit méltányosan kívánni lehet, s reménynyel nézünk e lapok új pályafutása elé ; reményünket pedig Szegeden kívül a közel s távol vidék, különösen a testvér városok lelkes közönségének részvétére alapitják, a mely nemes áldozatot hoz, midőn lapunkat tömeges pártfogásában részesíti. Múltúnkra hivatkozunk biztositékul, hogy a pártolást meg fogjuk érdemelni. Szeged, 1879. junius 19-én. Nagy Sándor szerkesztő. Burger Gusztáv kiadó. Előfizetési föltételek. Helyben házhozhordással, vagy vidékre postán . Egy évre : 15 frt, félévre: 7 frt 50 kr, negyedévre: 3 frt 75 kr, egy bóra 1 frt 25 kr. A kiadóhivatal. Szeged, junius 28-án. Sokszor gondolkoztam már én is azon kérdés fölött: mi az oka a természeti kincsekkel oly gazdagon megáldott szép Magyarország szegénységének ? Persze hogy sok okát találtam ennek, hanem egyikre sem mernék kérni kizárólagos szabadalmat, mert már előttem mások fedözték föl valamennyit; rájöttem azonban egy olyanra is , amelyet talán szerénytelenség nélkül a magam találmányának mondhatnék; legalább még nem olvastam könyvben s nem hallottam róla senkitől. Megmondom, mi ez az, hogy szép hazánkban nagyon sok az okos ember. Ez így paradoxnak, sőt tán tréfának is látszik, pedig komoly való. Hanem persze, hogy ezt az olvasó elhigyje, meg kell mondanunk, hogy a nagyon sok okos ember alatt olyanokat értünk, akik okosaknak hiszik, jobban mondva, többnek képzelik magunkat, mint a mik. Ezekből kerül ki a „pályatévesztettek“, a „félreismert lángelmék“, sat. népes légiója. És ezek csinálták azt, hogy úgyszólván divattá vált a tanult mesterség megávása s a nagyobb működési tér keresése. Mind egyegy görög Sándornak képzeli magát, akiknek „kicsiny Macedónia.“ És ennek a légiónak az a része, amely kénytelen-kelletlen mégis megmarad a tanult mestersége mellett, csak immelámmal, tehát roszul gyakorolja azt s igy produktiv erejének jobb része a hazára s a társadalomra nézve kárba vesz. Ez azonban még hagyján ; de a nagy rész tényleg otthagyja azt a mesterséget , a mihez ért, s olyan pályakörbe tolakodik, amelyre nem készült, amelyhez nem ért. És ez már nagyobb baj. Mert igaz az a közmondás : „A ki minek nem mestere, hóhérja az annak.“ Az ilyenek nemcsak hogy céltalanul fecsérlik el erejöket, hanem valósággal kártékonyak. Pl. nézzük csak a hírlapirodalmat. Nincs a világnak oly művelt országa, ahol annyi volna az idó, mint nálunk. A ki végzett néhány iskolát s ez vagy ama mestersége mellett történetesen megtanult valamivel kevesebb nyelvtani botlással irni , mint a legtöbb ember, s még tán össze is olvasott egyetmást üres óráiban, — ha megunta a mesterségét vagy kifogyott belőle, mint a rög a hóból, és nem talál más pályát, hát fölcsap Írónak s lesz szerkesztő, journalista. Természetesen kormánypárti vagy ellenzéki a szerint, amint a helyi viszonyok kívánják, vagy amilyen irányú lap már van. Mert az ilyen embereket nem az elvek irányozzák , hanem az adott helyzet. A központ úgy mint a vidék tele van már az ilyen „írók“-kal, meg is látszik a sajtón , mert ennek a renomméja még sohasem volt úgy lejárva, mint mai napság .... De nem folytatjuk tovább szomorú elmélkedésünket, hanem kihozzuk az eddig mondottakból a konzekvenciát, hogy : ez a sok subagallérként termett újságíró és „publicista“ aztán úgy telebeszéli kékkel, zölddel a mi jó magyarunk fejét, hogy ha a természettől nyert egészséges agyveleje meg nem óvja, okvetlenül meg kell kompolyodnia. Írva volt pl. az imént, hogy a kft. biztos ráparancsol a hatóságra , hogy szerezzen be ennyi száz kocsit köztisztasági szolgálatra, de pénzt nem ad hozzá; és hát lesz az istentelenség, hogy most költsön a város a köztisztaság- és egészségügyre ezreket , midőn tönkre ment. És jön a nemes fölfortyanás, hogy Szeged városa azt meg nem engedheti, hogy idegen nagyurak végkép tönkre tegyék. Igy vagyon ez megírva az ujcnódi journalista tollal. Bizony nemes hivatás az , mikor egy város közönségét arra oktatjuk, hogy a saját javáért ne áldozzon semmit, mert tönkre megy, hanem várja a sült galambot a kir. biztostól és kormánytól, s ha naponta ki nem kerül az egész porció, hát köszönetül szidja is, mint a bokrot. Köznépünk egy jó részét megrontottuk már a hosszú élelmezéssel, rontsuk meg még a többit is az ilyen hitvány tanok hirdetésével. Mi pedig azt mondjuk, hogy Szeged városa igenis tartozik a saját érdekében nem csak tenni, hanem áldozni is annyit, amennyit anyagi viszonyai arányában áldozhat; többet nem kíván tőle senki, de hiába is kívánna. A fölhozott esetben is úgy áll a dolog, hogy a kft. biztos fölhívta a hatóságot, hogy mutassa ki, minő jövedelmi alapokkal rendelkezik még s képes-e födözni a tisztítás és földhordás költségeit. Ha a hatóság azt válaszolja, — amint hogy mást aligha válaszolhat — hogy nincs reá pénze, akkor a kit. biztos azt mondja, hogy „ahol nincs, ott ne keresse s az illető költséget födözni fogja az országos alapból, amint az árvíztől fogva födözi a kormány szó nélkül a város közigazgatási költségeit , illetve a havi kiadások azon részét, mely a város ezidőszerinti jövedelmeiből ki nem telik. Midőn a dolog így áll ,s aki a nyilvánosságnak is, annak ezt tudnia kellene — s midőn a kir. biztosság részéről eddig még nem tapasztaltunk egyebet a legjobb akaratnál s a legbuzgóbb munkásságnál, akkor azzal inszinuálni ellene, hogy az idegen nagy urak végkép tönkre akarják tenni Szeged városát — ez az ismert pökhendi fajtájú divatos ellenzékiségnek oly hóbortja és oly jellemezhetlen oktalanság, a minek magyarázatát csak ezen cikk előzményében találhatjuk föl. Főispáni beiktatás Csanádmegyében. Makó, 1879. június 26. Csanádmegyének két napig (junius 25. és 26 án) tartott fényes ünnepe, a melynek alaki oroszlánrésze a lelkes Makónak mint a megye székhelyének jutott osztályul — lezajlott. Sokat tapasztalt s a megyei ünnepélyes aktusokat évtizedek óta éber figyelemmel kisérő öregek állítják, hogy a megyében , de különösen Makón, ily nagyszerű hivatalos ünnepély még nem volt. Nem a formaságokat értik ők, melyeket a hivatalos zománc ragyogtat; nem a piperkőc külsőséget, a melyet kényszertiszteletből egy rabszolga is megtehet urának; nem is a tisztelgések és üdvözletek sokaságát, amit a nemzeti elnyomatás szomorú korszakában egy Bach- Schmerling féle gyűlöletes szemhunyorítás is megparancsolhatott a hivatalos osztályoknak , hanem értik azon legbensőbb tisztelettől áthatott, tiszta szívből fakadt őszinte szeretetet, a mely mélt. L o novics József urnak megyei főispánná történt beigtatási ünnepélyét az egész megye minden rétegében az ünnepélyes aktusok mindenikénél oly bensőleg átlengte. És ennek a szeretettel párosult őszinte tiszteletnek alapját hiában keresnők valamely közpályaviselés — mai napság derűre borúra „bokrosának mondott — érdemei között, mert Lonovics Józsefben a tisztalelkű, hazáját, nemzetét, megyéjét önzetlenül szerető, egyéni érdeket és — in publico jure — személyes pártpolitikát gyűlölő, megyére féltett — s utóbbi időkben némely tekintetben sértett — önálóságát és egészségét, municipális jogainak a legszilárdabb alapon való megerődítését rendületlenül célzó magánpolgárnak hódol a megye határtalan szeretete és tisztelete, az ezen ékkövekből összealkotott fénylő diademen gyönyörködik, mint reményei csillagán, e megyének majd százezernyi lakója. S gyönyörködik annál inkább , mert nem valamely közpálya hangos teréről , hanem példányképp álló csöndes magánköréből szólitá őt ki magas, nyilvános polcára a fölség bizalma. Íme, ezekben jelezhetem Csanádmegye lelkesültségének alapját új főispánja iránt. S hogy a megye lakóinak minden, beléje helyezett reménye teljesüljön, a ki ezt legforróban óhajta s a ki ezt életföladatának tekinti, az első helyen bizonyára nem más , mint Lonovics József főispán. Adja Isten, hogy az ő s megyéjének reményei teljesüljenek ! * Áttérek most az ünnepies mozzanatok lehetőleg hű leírására, habár a terjedelmit illetőleg tekintetbe kell vennem e lapok más egyebekkel elfoglalt terét. Közölve volt e lapokban az égés beigtatási programm. Fölösleges lenne tehát azon diadalmenetről szólnom, amely a hó 25-ikének reggeli 8 órájától d. u. fél 6 óráig tartott Dombegyházától a makói határig. Az itt hatalmasan meggyarapodott diadalmenetnél veszem tehát föl a fonalat. Már 5 és fél óra előtt jóval a Makónak M.Csanád felőli határán álló dáli csárdánál mintegy ötven kocsi állott a rajtuk jött makói közönséggel. Megérkeztek ide a „Pester Lloyd“ és „Pesti Napló“ ez alkalomra küldött tudósítói is. Épen fél 6 volt, minden a. M. Conuárd Totl uaári 14 negyed óra óta észlelt óriási porfellegbe burkoltan, egész sereg mezei bandériumtól kalauzolva, megérkezett a várt vonat a dáli csárdától mintegy 300 lépésnyire fölállított diadalkapuhoz. A kocsik végtelen sorának bevezetését a battonyai, kovácsházi, nagylaki és makói járási szolgabirák fogatai s néhány más kocsi képezték, míg végre pompás négyes fogatával a diadalkaput jobbról balról elsáncolt néptömeghez ért a nap ünnepaltja, balján Meskó Sándor megyei alispánnal. Riadó „éljen“ rengeté meg a léget, mire a főispáni fogat megállóit , a főispán kocsijából kiszállva hallgatá Makó város polgármesterének, Pozsonyi Ferencnek szívből fakadt üdvözletét, amelyben hűen ecsetelve Makó város őszinte érzelmét, kérte egyszersmind az új főispánnak a város, mint a megye székhelye irányában való atyai gondoskodását is. Lonovics főispán erre, bár hosszú útján a hőség és tengernyi por eléggé eltikkasztó, csengő, érces hangon válaszolt. Nem hivatkozott főispáni jogaira, hanem kötelességeire, amik szerint a megyének, annak minden egyes pontjának javát elősegíteni, ápolni s másokkal is ápoltatni tartozik. Ismeri Makó városának — sokszor jogosult — panaszait s teljes erejéből iparkodni fog e panaszokat orvosolni. Egetverő „égen“ volt erre a válasz, s a már Dombegyháza óta kisérőkkel mintegy 150 kocsira fölszaporodott diadalmenet tovább haladt. Megemlítem, hogy az itteni első diadalkapu fölirata ez volt: „Éljen Lonovics József, Csanád megye főispánja.“ A város belső határán a második diadalkapu állott; ez az ország, a megye, Makó város s egyéb városok — ezek között, hajót láttam, Szeged város címereivel és zászlókkal volt ékesitve, „Légy üdvözölve“ fölirattal. Így haladt aztán a hosszú vonat az aradi utcán a megyeház felé, a melynek közelében a gyakori „éljen“-riadalmak s az út két oldalán sűrűn fölállított, koszorúba font oszlopokon lengő nemzeti zászlók, a tömött sorfalat képező lakosság s ebben az iskolás gyermekek is jelölték a város centrumának, a megyeháznak közeledtét. A megyeháznak az aradi utca felőli bejáratánál állott a harmadik diadalkapu „Isten hozott“ szavakkal, a melyhez érve a főispánt a megyeház előtti parkból a fúvóhangszeres szt.-annai banda fogadta, a Rákóczy-indulót harsogtatva, a melynek harmóniájába ezrek üdvrivalgása vegyült. A csínnal földiszített megyeház folyosóján Návay Imre megyei főjegyző üdvözölte ő méltóságát, mely után dr. Meskó Sándor alispán ur az emeletre vezető lépcsőkön fölállított 20—22 pár kék-fehérbe öltözött s virágokat hintő iskolás leánykák által képezett sorfal között az emeleten berendezett lakosztályába vezette. Lenn a parkban harsogott a szt.-annai banda zenéje, tolongott az ezernyi nép, amelynek