Szegedi Híradó, 1923. január-július (66. évfolyam, 3-146. szám)
1923-06-27 / 143. szám
elnök, hogy nekik kevesebb legyen ahelyett, hogy nekünk több jusson? De elég ennyi a szappanozásból, térjünk a borotválkozásra, amelynek árát a borbélyok a fekete kenyér ára szerint szabják. Békében 20 fillér volt, nyírással 60. Ugyanakkor egy kiló fekete kenyeret 12 fillérért mértek. Aranyparitásban ez ma, amikor 50 000 korona egy húszkoronás arany, amikor tehát egy aranykorona 2500 papírkoronának felel meg sok lenne Borotválkozás 500, nyírással együtt 1500 korona ! Szóval a borotválkozás kenyérvalutában is olcsóbb a régi állapotnál, pláne a hajápolás harmadrész olyan olcsó, mint volt békében. Igaz, hogy a megmunkált fejnek teljesítményét ennél sokkal kevesebbre becsülik, a fejjel, ésszel dolgozókat sokkal roszszabul fizetik, de azért ne menjünk fejjel a falnak, egy-egy drága hajnyiratás után. Nem azért, hogy a hajma kárba ne vesszen, de elötte se. Ne akarjuk leverni a hajmüvek árát, de verjük fel inkább az eszme értékét. hírek — Halálos is. Fráter Gyula dr, néhai szegedi ügyvéd özvegye, akinek 9 élő gyermeke és 17 élő unokája van, hosszú szenvedés után 64 éves korában Szatymazon meghalt. Csütörtök délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra a szeged-belvárosi temetőben. — Egy emberöltőn át egy manta helyen. Megható ünneplés mellett nyújtotta Lanáesberg Jenő dr kamarai titkár Mészáros József kőmüvesmunkásnak a kereskedelmi miniszter elismerését. Mészáros 16 év óta áll a gázgyár szolgálatában és ezért elismerő oklevelet kapott. Pongrácz gázgyári igazgató szép beszédben méltatta érdemeit és kiemelte jó példáját, a gázgyár lakatosai pedig értékes emléktárgygyal kedveskedtek neki. Mészáros az ünneplést, az oklevelet és az emléktárgyat mélyen megindulva köszönte meg. — A regényhős halála. Mattssich- Keglevich Gézát, aki állandóan Coburg Lujza hercegnő társaságában élt, a Bécs melletti Badenben szívszélhüdés érte és meghalt. Hetenként változtatják a hazabéreket A munkaadók szövetségének munkásai azt kérték a szövetségtől, hogy ezután ne kéthetenként állapítsák meg újra meg újra a búzabéreket, hanem lehetőleg hetenként. A munkaadók teljesítették ezt a kérelmet. Ezután a 76 kilogrammos búzának szerdai hivatalos középára szerint hetenként ingadoznak majd a munkabérek. A HAZAJÁRÓ LÉLEK Egy ismert szegedi divatárussal találkoztam ma délelőtt a rendőrség folyosóján s mindjárt azon kezdte, hogy akarok e egy szenzációs esetet hallani. — Hogy az ördögbe ne akarnék, — feleltem — csak kivele, de szaporán. — Először is hisz-e a gonosz lelkekben ? — kezdte a mondókáját a kereskedő. — Mindenben hiszek, csak már gyerünk ki’azzal a szenzációval. — Látja én nem hiszek, felelte, de csak tegnap éjjel óta. — ? ? — Úgy történt az kérem, hogy két héttel ezelőtt feleségem és a gyerekek kimentek nyaralni Szatymazra és én egyedül maradtam a hajlékomban. Eddig rendben is volna minden, sőt még a családom elutazását követő napokban sem történt valami nevezetesség, ami szóra volna érdemes. Körülbelül egy héttel ezelőtt, úgy éjjel 12 óra tájban, amint az ágyamban álmatlanul hánykolódtam, valami furcsa sóhajszerű zajra, majd ajtó, asztalnyikorgásra és sercegésre lettem figyelmes, olyan sercegés volt ez, mintha valami óriási szubogár rágná keresztül a falat. Mi lehet ez? Egér a második emeletre hogy kerülhet föl. De hátha nem is egér. Eh, mondottam s magamra rántottam a takarót. Másnap éjjel ugyanezek hangok lettek figyelmesé. Harmad, negyed, ötödnap szintén. Kezdtem megőrülni. Mi ez ? Kicsoda, vagy micsoda csinálja ezt a fülsiketítő zajt. Hirtelen felugrottam az ágyamból, a villanyt felcsavartam s mintegy furka, felrántottam az előszoba ajtaját. Csend. Már ismét elszenderedni készültem, amikor ugyanezek a hangok ütötték meg füleimet. — Jóságos Isten, ez nem lehet más mint a megboldogult anyósom hazajáró lelke — gondoltam magamban. Hideg borzongás szaladt végig rajtam, amikor egy fájdalmas, sírból jövő sóhajra lettem figyelmes újból. Ezt nem lehet tovább birni, ebbe beleőrülök ha nem járok utána a rejtélyes esetnek s másnap egy detektív barátomtól kölcsön kértem nyolc lövetű frommer pisztolyát s marjam mellé készitettem éjszakára. Éjjel minden ajtót lezártam s azután lecsavartam a villanyt s ruhástól együtt leheveredtem az ágyba így feküdtem kísérteties csendben egy darabig amikor az ablakomat gyenge légáramlat rázta meg, utánna mintha csikorgást hallottam volna. Ebben a pillanatban a nagy ingaóra belekonditott a tizenkettőbe. — Minden jó lélek dicsérte az Urat, mormogtam fogvacogva s feszülten figyeltem. Néhány perc múlva megkezdődött a kisértet garázdálkodása. Nyikorgás, sercegés, meg sóhajok, egymást fölváltva. Arcom hol tűzben, hol hidegveritékben úszott s reszketve markoltam meg a pisztolyomat s azután óvatosan fornyhattam ismét az előszoba ajtaját. Koromsötétség, kénes szagnak nyoma sincs. A hangok az ebédlőből hallatszottak. Ide is benyílok, a villanyt gyorsan felcsavarom. Egy lelket sem látok. Óiási nyikorgás és egy mély sóhaj, amely a konyha felől hallattszott, majd, hogy gyökeret nem vert a lábam. Itt van... Bent van... A ^konyhában van... Az ajtóra nyomom a fülem s lélegzet visszafojtva hallgatódzok. Osztrák korona legyek, mormogtam, ha itt nincs a kisértet. Felhúztam óvatosan a pisztolyom ravaszát s azután hatalmas erővel berúgtam a konyhaajtót. — És a kisértet ? — kérdeztem türelmetlenül. — A kísérlet ott ült Mari szakácsnőm személyében, egy szörnyen nyikorgó rozoga konyhaasztalnál. Kezében egy rész tollal, szinte hátborzongatóan véste a belüket a maga elé kiterített árkosra, miközben lemondóan sóhajokat hallattatott. Mari csaknem egy héten át írta éjszakánként búcsúlevelét a hűtlen villamos kalauz babájához... A szerkesztésért felel: Sz. Szigethy Vilmos. Kiadótulajdonos: „SZEGEDI HÍRADÓ“ lapkiadóvállalata 1923. Június 26. Közgazdasági A devizaközpont hivatalos árfolyamsal Nyitás Berlin Newyork London Paris Milano Prága Budapest Belgrád Varsó Bécs Osztrák belg. Zfirichi tőzsde 000.51 •— Zárlat Berlin 00.44 50 558 1-4 Newyork 560-1-4 25 77London 25.83 50 34 5-50 Paris 34-45 — 25.0750 Milánót 24 67-50 16 72 — Prága 16.66--00.650 Budapest 00600 6.35-Belgrád 6.35 — 55-Varsó 57-0783-4 Bécs 078 7 8 — Osztrák belg. 7850 Napoleon 2900-------Holland forint 3250-3270 Font 38270—39470 Dán korona 1476-1536 Dollár 8295-8595 Svéd korona 2198-2298 Fr. frank 517-537 Norvég korona 1373-1433 Márka 780-860 Leva 90-94 Líra 368—388 Szokol 248-260 Osztrák korona 1165—1265 Dinár 94-98 Lei 4350-4150 Svájci frank 1480-1540 Belga frank 438-458 Lengyel márka 8,40—9,20 Terménytőzsde: • Búza állomáson 43000 K Rozs állomáson 32500 K Zárlati tőzsdekötések. Junius 26. Magyar Hitel Hazai Leszámítoló Olasz—Magyar Concordia 172000 Ált. kőszén ----- ■ Gummi — Urikány— Szikra— 43000 Ganz Dán. 6200000 Salgó 270000 -Egyesült fa— Rima— 650000 Cukor 100000 (Szavatosság nélkül) Szegedi kender Spódium Schlick Izzó Mag Nasici Nyomatott: Endrényi Imre hírlapkiadó- és nyomdavállalatánál. SZEGED! híradó Szerda, 1923. június 27 Zominddinyek, konyhafelszerelések nagy választékban és jutányos árban kaphatók Kohl Jenő edényüzlet Tisza L. körút 55. (Mihályi fűszeres mellett.) 5885 ZSOLDOS TSninTÉZET a legjobban készít elő magánvizsgákra. Összefogiski tankönyv A középiskola alsó négy osztályának tananyaga két kötetben megrendelhető studarpst. VII Dnhínv u ra R4 Cípö-felső rész készítést legjutányosabb árban vállal ■_■■ ■■ TULKOS cipész Veresács-u. 52. 6288 Mész darabos fehér, fával égetett, valamint mindennemű építési anyag azonnali és későbbi szállításra legolcsóbb napi árban beszerezhető. Szegedi Bankegresület R.-T. Építési anyag-telepén. Mérey-utca 21. Telefon: 20 31. Legolcsóbb bevásárlási forrás a Szegedi Gazdák „Hangya" Szövetkezete. KÖÜZLET : Tisza L.-körút 71. FIÓKÜZLETEK: Petőfi Sándor-sugárút 89. (Alsóváros) Kossuth Lajos-sugárút 39. (Rókus) Festő- és Munkácsi-U. sarok.(Felsőváros Bethlen- és Jankovits-u. sarok (Újszeged. Kapható mindenféle fűszer, gyarmatáru, terményáru, kerti- és virágpiagrák, mindenféle minőségű crém likőrök, consum likőrök, szeszes italok, cognacok, rumok, palack borok. Különféle felvágottak, sajtok, konzervhalak, cukorkák, tej csokoládé, tea sütemény stb. Kérjük a nagy vásárló közönséget hogy mielőtt szükségletét beszerezné tekintse meg üzleteinket és győződjön áruink olcsó és jóságáról — Bevásárlási könyvek átvehetők és üzletrész jegyezhető a szövetkezet központi irodájában Tisza Lajos körút 71 szám. Telefon : 6—S8. 5897 P-OX-O-S'R'ÁIT mielőbb irtassa ki lakásából és bútorából a szegedi lakástisztiló vállalatnál Petőfi Sándor-sugárút 2. számp. 6262 1Derendezett üzletek szálloda, vendéglő kévéház, fűszer, élelmiszer, divatsalon, kalap, cukrászda, kovács, bognár, kosárfonó fodrász üzletek és műhelyek előnyösen vehetők Méter irodánál. Bástya utca 19. I Telefon 16—72 6328 ShKrOHI SZSHuTÚHIUBÉ5 ODOLŐTELEP H.-T. 6283 Battyáni-ucca 16. Gyönyörű babonos szobák. Rifinó konyha. „Orvosi felügyelet” Megbízható pontos szállíitásra DARABOS-, ROSTÁLT-, AKNA- és DARASZÉN Kapható 624/ Szuhahallki Kolán Köszénbánya Hítermelő R.-T. Budapest, V., Csáky u. 3. Telefon: 199—71. Felelős művezető: Sajgó József.