Szegedi Napló, 1890. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
1890-02-01 / 31. szám
Szeged, szombat. Szegedi Napló. Február 1. 1890. 31. szö gesen befoly az a körülmény, hogy úgy a kormány, mint a törvényhozás a legtöbb elemű törvény megalkotásánál nemcsak, hogy nem méltányolja, az ügyvédi kar érdekeit, hanem velők szemben foglal állást. A karnak egyetlen követelése sem teljesítetik még az irányban semt, hogy az ügyvédség erkölcsi tekintélye és hitele biztosíttassék. Holott igen könnyen rá lehetne jönni arra a tapasztalatra, hogy az ügyvédség a jogszolgáltatásnak a bíróságokkal együtt nemcsak kiegészítő része, hanem igen sok esetben leghatályosabb faktora a rendezett jogállamban kívánatos életviszonyok egészséges alakulásának. Angliában — melynek legfejlettebb jogélete van — az ügyvédek egyenlő faktornak tekintetnek a bíróságokkal, de ott aztán gondoskodva is van az ügyvédség erkölcsi hitelének és befolyásának teljes biztosításáról. E tekintetben nekünk sem ártana utánozni az angolokat. P. J. A képviselőválasztási ügyekben gyakorlandó bíráskodás iránti törvényjavaslatnak alapelvei még nincsenek ugyan véglegesen megállapítva a „P. Hirap“ értesülése szerint azonban valószínű, hogy a javaslat a kr. kúriát fogja a kérvénynyel megtámadott képviselőválasztások bíróságául kijelölni. Az igazságügyminiszter — úgy a mostani, mint elődje — csak arra nézve vállalt ugyan kötelezettséget, hogy a képviselőválasztási ügyeknek független bíróság által leendő elintézése tárgyában fog javaslatot benyújtani, azonban nem látszott alkalmas megoldásnak egyetlen oly módozat sem, mely a kir. kúriának a kérdéses ügyekben leendő eljárását mellőzte volna. A kir. kúria által gyakorlandó képviselőválasztás bíráskodásnak egyébbiránt nem csekély számmal vannak ellenzői s a beterjesztendő törvényjavaslat sorsa épen nem tekinthető biztosítottnak. A 4 és fél százalékos regále-kötvények. A félhivatalos „Bud. Korr.“ jelenti: „A pénzügyminiszter és a magyar általános hitelbank által képviselt pénzcsoport közt ma szerződés jött létre a 4 regále-megváltási kötvények részének átvételére vonatkozólag. Mint már legutóbb jelentettük, most már e megegyezés alapján a pénzügyminisztérium fölhívást fog intézni mindama regále-tulajdonosokhoz, kiknek megváltási összege már véglegesen meg van állapítva, — és más oldalról sincs megtámadva — hogy február 14-ig nyilatkozzanak az iránt, várjon a részükre jutó regále-kötvények fejében — 100 frton aluli összegek készpénzben egyenlíttetnek ki — készpénzt kivánnak-e fölvenni, a kötvényeket 92-es árfolyammal számítva. Tudvalevőleg a törvény értelmében a pénzügyminiszter jogosítva van a kötvényeket egész 1892. végéig visszatartani ; azok tehát, kik most nem hajlandók készpénzt fölvenni, semmi esetre sem fogják kötvényeiket most megkapni. A kötvények összegét, melyet a pénzcsoportnak át kell vennie, a ma létrejött megegyezés alkalmával ugyan még nem lehetett pontosan megállapítani, azonban minden esetre 40 millió forint fog átvételre kerülni; ha azonban a regálótulajdonosok nagyobb öszszegeket jelentenének be, ez esetre a csoport e czimleteket is át fogja venni, illetőleg az esedékes összegeket a pénzügyminisztérium utalványozása után a jogosultaknak kifizetni. — A pénzügyminiszter fölhívása a hivatalos lap szombati számában fog megjelenni.“ Az orosz kölcsön. Páris, jan. 30. (Pol. Korr.) A 150 millió frankra rugó orosz kölcsönt, melyet a konvertálási kölcsön kapcsában szerveztek, az utolsó pillanatban nehézségekbe ütközött és pedig tekintettel a Rouvier által most már végleg elhatározott újabb franczia kölcsön miatt, amelyre Francziaországnak a budget egyensúlyozhatására és beruházásokra lesz szüksége. Daciára az Oroszországhoz való politikai vonzalomnak, mégis természetes, hogy a franczia mérvadó körök szívesebben látják a franczia tőkének elhelyezését az országban, mint egy külföldi kölcsönben. Ezek a megfontolások a mérvadó pénzügyi körükben is bizonyos aggodalmat keltettek és ez okból, úgy látszik, az említett orosz kölcsön finalizálása még eddig nem történt meg. E pillanatig nem volt fogalmam arról, hogy mily végtelen fáradt vagyok, most tudtam meg, hogy életem függött attól, hogy hamarosan fedél alá jussak. Első koczogtatásom eredménytelen volt. Csizmáim orrának ismételt és bőséges használata után volt hajlandó az ajtó arra, hogy egy arasznyira kinyitják. Női hang kérdezte, ki az. — Bocsásson be, kértem én. Eltévesztettem az utat, adjanak szállást az éjszakára. — Szállást? Itt nem lehet kapni szállást, kiáltott most egy férfihang. Ez a ház nem korcsma. Menjen tovább. — De én nem bírok tovább! Egy lépést sem bírok. Bocsásson be ! — Menjen a pokolba! Ez a ház az enyém, önnek itt semmi helye. — De hisz én megfizetek mindenért! Ha nem bocsátanak be, megfagyok ide künn. Nyissák ki az ajtót. — No ide ugyan be nem jön ! — hangzott a durva, szívtelen felelet. Azzal ismét bereteszelték az ajtót. Természetes, hogy e durvaság a legnagyobb dühbe hozott. De még nagyobb rettegéssel töltött el, mert az életem forgott szóban. Be kellett jutnom a házba, akárhogy, ha az ajtón nem, úgy az ablakon át. Minden még rendelkezésemre álló erőmmel nekivetettem hát magamat az ajtónak. És támadásom elég heves volt, hogy a zár fölpattan és én a házba buktam, nem törődve azzal, hogy hívatlan vendég vagyok-e vagy sem. (folyt. köv.) Az ij szervezet. III. A városi adóhivatalt érintő 175—189. §§-oknál az albizottság több rend- beli s az eddigi állapotról nagyban eltérő módosításokat hoz javaslatba, mert azon szilárd meggyőződésben van, hogy éber felügyelet és helyesebb munkabeosztás által az adóhivatal kevesebb személyzettel nem az eddig tapasztalt, hanem még annál is inkább kedvezőbb eredménynyel lesz képes feladatát megoldani. Így elsősorban az igazgatói állást véli törlendőnek az albizottság, mert amennyiben a hivatal fölötti felügyelet és vezénylet annak képviselete az adóügyi tanácsnokra bizatik azon számtalan és fontos teendő, melyeket a jelenlegi szervezet az igazgatóra ruház és amelyeknek végzésében az igazgató épen főnöki állásánál fogva van akadályozva, egy szerényebb javadalmazása, de teljesen szakértő egyén által sokkal több eredménynyel lesz ellátható. Ezen tervezetnek megfelelőleg az adóhivatal négy osztályból állana, u. m. elnöki, pénztári, számviteli és behajtási osztályból. Az elnöki s ehez képest az egész adóhivatal főnöke, már föntebb röviden jelzett hatáskörrel az adóügyi tanácsnok, ellenben a számviteli és behajtási osztályok közös vezetője, egy adófőtiszt lenne ama teendőkkel, melyeket az adóigazgatóra vonatkozó 178. §. a főfelügyelet, vezénylet és képviseleten kívül fölsorol. Ily beosztás mellett az adóigazgató mellé rendszeresítve volt egy írnoki állás szintén megszüntethető, mivel az adóügyi tanácsnok, mint a VI. ügyosztály előadója mellett lenne egy írnok, ki jövőre azon teendőket végezné, melyet ekkoráig az adóigazgató rendelkezésére állott írnok teljesített. A pénztári osztály élén az adószedő állana, így egyik adószedői állás minden nehézség nélkül szintén megszüntethető, mert a tapasztalat és az előterjesztett adatok eléggé igazolják, hogy egy adószedő is képes leene pénzkezelést teljesíteni. A második adószedői állás megszüntetésével a pénztár ellenőrzése a mostani két napra vezető pénztártisztre ruháztatnék, kik ezentúl naplóvezető ellenőröknek neveztetnek. Rendszerinti ellenőr az első helyen megválasztott naplóvezető lenne, a második helyen megválasztott pedig csak az elsőnek akadályoztatása esetén, vagy ha ez az adószedőt helyettesítené. Magától értetvén, hogy a naplóvezető ellenőrök szintén kötelezve lennének az adószedőhöz hasonlóan biztosítékot tenni. Ezen javaslat elfogadásával pótolva lenne a jelenlegi szervezeti szabályoknak azon hiánya, hogy az adószedőknek nincsen kijelölve szabályszerű helyettese. A tíz adótiszti állásból háromat, a huszonkét végrehajtói állásból pedig hetet vél az albizottság megszüntethetőnek, mert ugyancsak az előterjesztett adatok szerint ezen személyzet az előszabott teendőket kellő időben s pontosan el fogják végezhetni, ha az adóügyi tanácsnok, illetve a vezénylő adófőnök által azoknak teljesítésére szigorúan szoríttatnak. Egy adónyilvántartói állás szintén megtakarítható, mivel utóbbi időben a hivatal rendbe hozatván, az ott felmerülő teendőket ezentúl a még rendelkezésre maradó két nyilvántartó és egy írnok felülhaladni képesek lesznek. A két belterületi intőhelyen két belterületi kézbesítő leszen alkalmazandó, mivel ezek nem intések, hanem kézbesítésekkel foglalkoznak. A belterületi kézbesítők száma 6 helyett ötben állapíttatik meg, mivel az árvaszék összes kiadmányait a belterületen jövőre az ott alkalmazott két hivatalszolga fogja kézbesíteni, mihez képest az árvaszéki, illetve egy belterületi kézbesítői állás szintén megtakarítható. Az árvaszéki személyzet létszámát megállapító 205. §-ra nézve az albizottság megjegyzi, hogy a többfelől hangoztatott azon óhajtás, hogy az árvaszéki önálló elnöki állás mellőzésével az elnöki teendők ellátása a polgármesterre bizassék, meg nem valósítható. Egyrészt, mert a polgármester sokoldalú elfoglaltságánál fogva nem rendelkezik annyi idővel, hogy az elnöki teendőket, felelősség mellett úgy