Szegedi Napló, 1895. szeptember (18. évfolyam, 209-231. szám)

1895-09-02 / 209. szám

Szagod, vasárnap ossággal és megbízhatósággal történik, amilyen pontosak és megbízhatók a rendőrlegények. Mert ezek a fontos szerepek az ő rendőrakadémián kifinomított kezeikben vannak. Például itt van egy eset. A napokban egy szegedi úriember lakásáról korán reggel eltűnt egy zsebóra arany láncczal és két arany gyűrűvel. A lopást azonnal bejelentették. A rendőrségi jegyző Szűcs János teljesítette a kötelességét. A panaszos előtt kiadta egy rendőrlegénynek a rendeletet, hogy azonnal értesíti az összes zálogházakat a lopásról és írást adott neki az ellopott tárgyakról a zálogházakban való bemutatás végett, hogy ha netalán ott a tárgyakkal valaki jelentkeznék, fölismerjék azokat. A rendőr déltájon visszatért a jegyzőhöz, aki megkérdezte tőle : — Volt a zálogházakban ? — Igenis. Csak a Gelberger-zálogházban nem voltam még, mert az már be volt csukva. — Oda holnap reggel menjen el. S mi történt. Ma a véletlen kezébe adva a rendőrségnek és a panaszosnak a tolvajt és kiderült, hogy több napra a lopás után a tolvaj a Kis Regina-féle zálogházba sziveskedett értékesíteni a lopott tárgyakat. A zálogház tulajdonosa kérdőre vonatkán, kijelenti, hogy nála bizony nem jelentette annak idején semmiféle rendőr a lopást, az értéktárgyakról , a rendőrségtől leírást nem kapott. Már most ki mond igazat, a rendőr-e, aki azt jelentette, hogy valmennyi zálogházban járt a jegyző jelentésével, vagy Kis aki azt mondja, hogy a rendőrnek színét se látta ? S így van csaknem minden esetben. Valószínű, hogy a rendőr hazudott. A város jeles cselédjeinek ez a hivatalos ellenőrzése — méltó aztán egy modern rendőrség berendezéséhez. Az igazságért meg kell jegyezni, hogy ugyanazon értéktárgyakról szóló zálogczédulákat egy hordár megvette a tolvajtól, aztán kiváltván azokat a Kis Regina-féle zálogházból, tegnap újfent el akarta helyezni a Gelberger-féle zálogintézetbe, de itt már az ereklyeszerű holmik gyanúsaknak tűntek fel és prezentálták azokat szíves felülvizsgálatra a rendőrségnek, mely azután a tárgyakat lopottaknak ismerte fel. De ez csak egy példa a sokból, melyek közül valóságos botrányszámba megy, ahogy a Varasdy és Bíró táblabíráktól ellopott nagyértékű ékszereket egy lakatosinastól Fried és Kis zálogos urak szeretetreméltó diskréczióval az ismert uzsorakamatok mellett szíveskedtek elfogadni. Megírtuk pedig mindezen épületes dolgokat megszivletenő olvasmányul — részint a közönség okulására, hogy csak a jó istenben bizhatik, de a rendőrség ügyességében csak tartózkodva bízzék és részint a főkapitány úr számára. Reformokat kérünk a közönség nevében a zálogházak megrendszabályozására, ha már olyan gyámoltalan a másfélmilliós háztartási költséggel kormányzó hatóság, hogy városi zálogház teremtésével nem tudja, vagy nem akarja megszabadítani a szegény néposztályt a teljesen szabad kézzel hallatlan uzsorakamatra dolgozó magán zálogházaktól és reformot a rendőrség modern kijavítására új erőkkel, detektív intézménynyel, mint ez már minden nagyobb vidéki városban van. A festő: Igazad van. Én boldog vagyok, teljesen boldog. Szívből szeretem feleségemet és ha gyermekemre gondolok, nevetek örömömben. A házasság számomra kikötő volt, mely nyugodt, biztos révhez vezetett; nem part, melyhez odalánczoljuk magunkat, hogy esetleg ott peshedjünk meg, hanem egyike azon kék öblöcskéknek, ahol kijavítjuk vitorláinkat, árbóczainkat, újabb kirándulásokra, ismeretlen országokba. Soha sem dolgoztam olyan kedvvel, mint házasságom óta, és legjobb festményeim ez időből valók. A költő: Nos, akkor! A festő, Kedvesem, a nevetségesség veszélyének téve ki magamat, mondom neked, hogy szerencsémet valami kivételesnek, szabályellenesnek, mintegy csodának tekintem. Igen, minél jobban látom, mi tulajdonképen a házasság, annál inkább elbámulok a magam szerencséjén. Hasonlítok azokhoz, kik a veszélyt nem sejtve, keresztülmennek rajta s csak utólagosan sápadnak el, merészségüktől elkábulva. A költő : De ugyan melyek e borzasztó veszélyek ? A festő : Az első és legnagyobb : tehetségünk elvesztése vagy csökkentése. És azt hiszem, ez fontos egy művészre nézve . . . Mert jegyezd meg jól, e percben nem beszélek az élet közönséges hivatásairól. Elismerem, hogy általában a házasság kitűnő dolog és hogy az emberiség nagyobb része csak akkor jön számba, ha a családi élet tökéletesíti. Sőt sokszor maga a hivatás kívánja meg. Egy nőtlen jegyző például, képtelenség, hiányzanék nála a kellő komolyság és bizalomgerjesztő nyugodtság ... De ami minket illet, festőket, költőket, szobrászokat, zenészeket, kik a köznapi életen kívül állunk, ennek csak tanulmányozásával, utánzásával foglalkozunk, mindig kissé távol tartva magunkat tőle, mint ahogy az ember eltávolodik egy festménytől, hogy annál jobban élvezhesse — reánk nézve azt tartom, a házasság csak kivétel lehet. Ezen ideges, követelő, hevülékeny lénynek, férfigyermeknek, kit művésznek neveznek, különös, majdnem feltalálhatatlan női típus kell; legjobb nem is keresni. Oh! milyen jól megértette ezt a nagy Delacroix, kit te annyira csodálsz! Milyen szép sorsa volt, műterme falai közt csak a művészetnek élt! A múltkoriban megnéztem champrosay-i kis házikóját és rózsákkal teli kertjét, hol ő egyedül sétálgatott húsz éven át! Nos, képzeld el magadnak Delacroix-t nős, családos férfinak, mindazon teendőkkel elfoglalva, melyeket a gyermeknevelés, pénzszerzés, szóval egy háztartás követel, hiszed-e, hogy művei ugyanazok volnának ? • A költő: Te Delacroixt idézed, én felelek Hugo Victorral. Gondolod-e, hogy a házasság hátráltatta őt bámulatraméltó könyvei megírásában ? A festő: Tényleg azt hiszem, a házasság nem hátráltatta egy cseppet sem . . . De nincs minden férjnek oly lángesze, mely bocsánatot eszközöl ki részére, sem dicsőségének oly fényes sugarai, hogy felszánthassák az értük hullott könnyeket. Minő élvezet van tehát abban, lángeszű férfi neje lenni? Van elég sokkal boldogabb nő, kinek férje csak napszámos. A költő: Mégis csak különös egy dolog e vádbeszéd a házasság ellen, oly férfi által tartva, aki nős és boldog, hogy van az. (Folyt. köv.) I Szegedi Kapio. Szeged becsülete. — A Brentsingráda a közigazgatási bizottságban. — A közigazgatási munka ellenőrző hatósága és a köztisztviselő fegyelmi fóruma : a közigazgatási bizottság a közvélemény élénk várakozása mellet ma délután foglalkozott azzal az ország-világ elé dobott kínos ügygyel, melyet Brenning-ügynek neveznek és amely voltaképpen nem más, mint egy nagy szélhámos megbízhatatlan írásaiból támasztott, a szenzáczió teli tüdejével nagyrafújt össza-vissza kavarodás, amelybe a magyar legnagyobb ellensége az oláh fújta bele a gyanú felhőjét Szeged tanácsának a feje fölé, de bizonyíték nincs benne egy csipetnyi sem. Csak egy levélben írott megbízhatatlan általánosan tartott támadás, de ez is olyan, mely inkább védelmére szolgált a maga részleteivel a hatóságnak, mint a gyanúsítására. A város közigazgatásának becsületessége és reputácziója fölött őrködő közigazgatási hatóság mivel az ügyben a galaczi iratok áttanulmányozására elrendelt vizsgálat még befejezve nincsen, még nem is foglalkozott volna egyelőre a Brenning• román sajtó gyanúját egy budapesti két nyelven csinált szoczialista zuglap arra nem használta volna föl, hogy vakmerő kézzel illesse Szeged polgármesterének és másik két főtisztviselőjénak becsületét. Tisztaságuk érzetében, a közlemény iránti tartozásból és a bűnös rágalmazó megfenyítése végett panasszal járultak ezek a főtisztviselők a közigazgatási bizottság elé, amilyen érzékenységgel és oly erélyesen megtorlást követelve a támadó zuglap ellen és fegyelmi eljárást önmaguk ellen, mindegyikük külön-külön. Ezekből a jelentésekből kifolyólag kellett foglalkozni mégis a közigazgatási bizottságnak már ma a Brenning-ügygyel. Jobban mondva, nem is magával az ügygyel, a galaczi iratokban foglalt váddal, hanem tisztán a becsületükben megtámadott ■ főtisztviselő, dr. Lázár György h.polgármester, László Gyula tanácsnok és Tóth Mihály főmérnök jelentésével. A Brenning-iratokhoz mai ülésében a közigazgatási bizottság egyetlen szóval se nyúlt. Ebben a dologban bevárja a fegyelmi hatóság az eddig tett lépések eredményét, a galaczi iratok kivizsgálásának befejezését és a magyar kormány által Brenning Izidor kiadatásáért tett lépések sikerét. Erre az utóbbira már megjött az óhajtott felelet épen ma, midőn az ügy szőnyegen van. Megelégedést keltett nemcsak a közigazgatási bizottságban, hanem az egész városban is a Magyar Hírlap ama híre, hogy a magyar kormány kérelmére Brenning Izidort kiadja a román minisztertanács a magyar bíróságnak. A Brenning-ügy tisztázása az egész közvélemény előtt tehát a legjobb után van. Majd megszámol azzal valamely delegált magyar bíróság előtt Brenning és a társa, hogy Szegeden kinek kellett az ő kizsarolt pénzükből ajándék ? A közigazgatási bizottság tehát a Branningráda másik részével , a zuglap marásával foglalkozott és kifejezésre jutott tanácskozásában az a nézet, hogy a szoczialista lap által rágalmazott tisztviselők nagyon is érzékenyen vették azt a támadást és e túlérzékenység kifolyása az, hogy nemcsak a támadó lap ellen óhajtják a megtorlást, hanem önmaguk ellen is fegyelmi eljárást kérnek. A közigazgatási bizottság az ügyüket elébe juttató három tisztviselő jelentését a támadás fölötti visszatetszésével vette tudomásul , többek beható hozzászólása után a következőket határozta: 1. A rágalmazó szoczialista lap el Ilen a főtisztisztviselők kérelméhez ké 1895. szeptember 1. 209 sz.