Székely Hirlap, 1870 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1870-03-26 / 25. szám

tekben igen terhelő lehet s tán szüségtelen is. Nagy előny azonban az, hogy ily köl­csönöket a bank csak egyszerű utalvá­nyokra nyújt s igy a váltóknál minden 3 —4 hóba előforduló bélyeg kiadások meg­­kiméltetnek. A bel és külföld bár­mely nevezete­sebb piaczán pénzek utalványozása és ki­­fogástalan váltók behajtása, az V. főpont alatt jelölt üzlet­ág, s mind a kereskede­lemben, mind magánosok részére neveze­tes előnyöket nyújthat előforduló esetek­ben, a bank segédkezése. A bank továbbá nagyobb összegű kölcsönöket eszközöl testületek és magá­­nosok részére s mint közvetitő már ösz­­szeköttéseinél fogva is jelentékeny szol­gálatot tehet vidékünknek. Végre elfogad a bank letétbe cse-s­e­kélyebb térfogatú értéktárgyakat s azok­nak sértetlen megőrzéséért­­felelősséget vállal. Jó sikert óhajtunk e sokoldalú válla­latnak s vajda városunk s vidékének is meghozná a remélt eredményt. Midőn valamely városban egy már ugyanott létezett vállalattal hasonnemű jön létre, önként azon a kérdés merül fel, ha váljon a verseny előnyére szolgál­t a kö­zönségnek s hátrányára , a már fennál­lott s újonnan létesült intézetnek. A közönség a versenyben mindig nyer s itt is számokban kimutatható ha­szon mutatkozik részére, mert a bank legmagasabb leszámítolási kamatai 8 */2 % s a helybeli takarékpénztár eddig 10 °/o ily kamatait már­is 9 °/0-ra szállította. Hogy a versenyző felek illetőleg a két pénzintézet, mily hatással lehetnek és kell lenniük kölcsönösen egy más üzletére, erről, — ha szabad*) lesz — a jövő szám­ban fogok elmélkedni. Egyszerű történet. (Durand után francziából.) N. asszonyság, egy ifjú özvegy, a divat s a finom szokások pontos követésében tünteti ki magát. — N. asszonyságnak van egy sógornéja, szinte özvegy, mint ő s ugyanazon nevet viseli ; két egy testvérhez mentek nőül; eme sógorné egy falusi kis házban lakik, Bourgogneban. — A nyár kezdetén, a párisi nő el akará hagyni Pá­­rist, mint a többiek, más részről, a falusi nő kívánkozott erősen a fővárosba, mely ez időszak­ban el volt lepve a vidékiektől. E kettős óhaj­tás könnyen és kényelmesen vala eszközölhető s nem is sokba került. Egész egyszerűen csak he­lyet kelle cserélni. A párisi nő berendezkednék Bourgogneban, hol a házi asszony tiszteit tölte­né be, mig a falusi Párisban foglalná el sógor­­néja lakosztályát s élvezné az ezen lakáshoz kö­tött előnyöket. Semmi okosabbat sem gondolhat­tak volna ki, mint ezen cserét, mely három hol­nap múlva érné végét. A falusi nő sietett Pá­­risba jutni, s a párisi rögtön a vidékre utazott. Egyiknek megérkezése, s a másiknak elutazása között csak annyi időt vett magának a két só­gorasszony, hogy sebtiben némi utasításokat ad­tak egymásnak , pár bizalmas szót váltottak. — Nem számítasz arra, hogy újra férjhez menj ? — kérdé a falusi, kiből a kíváncsiság nyíltan s minden utógondolat nélkül tört ki. — Szándékom, felele a párisi, —­s néked ? — Nékem is. Oly kevés segédforrása van az embernek itt falun, annyira unja itt magát az ember, hogy egy férj csaknem nélkülözhetlen valami. — Párisban nem kevésbé szükséges a férj, —­ nem azért, hogy az unalmat űzzük, hanem, hogy támaszul és fényűzési eszközül szolgáljon. — S van valakire kilátásod? — Igen, egy kaland. Egy barátném van, ki ez évszakot a bádeni fürdőben tölti. Újság után tudakozódott nálam , írtam neki ; ő meg­mutatta levelemet egy fiatal német herczegnek, ki el len ragadtatva izmodorom és szellememtől. Ajánlottak neki, hogy személyileg sem volnék rész s elkezdett imádni azon képből, melyet fe­lőlem — kétségkívül hizelgőleg állított eléje az én kitűnő barátném. Tudósit, hogy a herczeg a jövő télen Pakisba jön, azon szándékkal, hogy engem meglásson s nálam tisztelegjen. Szere­tetre méltó, nőtlen, házasodni készül : ime már egészen útban vagyok herczegnévé lenni. — Bámulandólag ! — fogadd szerencse-ki­­vánatomat. A mi engem illet, az enyém nem oly regényes és nem oly fényes. Egyik nagybá­tyám, ki megyénk székvárosában lakik, a város leggazdagabb jegyzőjével akar elvétetni. — Egy jegyzővel ! Hisz ez igen jó párti! — Igen, kétségkívül, ki vagyok vele na­gyon békülve. Még nem ismerem leendő házas­társamat, de igen jó híreket hallottam felőle. Párából visszatértemkor meg fogom látogatni nagy­bátyámat, ki jelenleg a poréméi fürdőt hasz­nálja, — a találkozás megtörténik, — tetszeni fogok, — reményiem, s a lakodalmat valószínű­leg megüljük azon időben, midőn te­ a két sógorné, m­iután kölcsönösen szeren­csét kivántak a boldogsághoz, mely reájok vára­kozik, elvált egymástól. A falusi elkezdte láto­gatni Páris emlékeit, látványságait és csodáit, átadván magát tartózkodás nélkül kíváncsiságá­nak, csodálkozásának és bámulásának, a párisi birtokába véve annak falusi lakát és gyönyör­teljesen élvezé a nyugalom és magány bájait, megtartván, a mennyire lehetséges vala, falusi elvonultságában a finom szokásokat, melyek má­sodik természete a divathölgynek. Eddig minden jól ment. De a jegyző, ki­nek a falusi nőt kelle elvennie, értelmes és he­lyes tapintatú ember lévén, azt gondolta, hogy a házasság fontos dolog, s hasonló körülmények­ben nem járhat el az ember elég óvatossággal. A nagybátya dicséretei nem látszanak előtte ki­elégítő bizonyítéknak és nem bízott a szép lát­szatokban, melyekkel egy nő fel tudja magát ruházni, ha férj után veti ki hálóját. Hogy rá ne szedessék, mondá magában, legjobb lesz ön­magának, ismeretlenül szétnézni. El fogok tehát menni titokban N. asszonysához, véletlenül fo­gom meglepni; nem tudva, ki vagyok, nem áll majd érdekében engem megcsalni ; olyannak fog­ja magát mutatni, a­milyen, s én tudni fogom magam mihez tartani. Ezen, az okosság által javalt szándék, a mint megfogamzott, azonnal véghez jön vive. A jegyző kiment a faluba s egy szép reggelen raeg­­érkezék a falusi lak elé, melyben ideiglenesen a párisi nő lakott; átfutotta eszében a mesét, melyet előre kigondolt látogatása igazolására, s incognitóságán­ak kedvező színben feltüntetésére, midőn egy dallamos hangot hallott, mely Rossi­­ninek egy művét éneklé. — Egy perczczel a dal megszűnte után az ajtó megnyilt s egy tiszte­letre méltó lelki­ atya lépett ki a házból. A jegy­ző feltartóztatá­s monda : — Szabad kérdenem, szerénytelenség nél­kül, atyaságodat, hogy NI. asszonyság-e az, ki az elébb ezt az olasz dallamot dalolta? (Vége köv.) 98 — A székelyföldi királyi adomány, és a székely örökség (Két ellentét.) A székelyföldi királyi adomány kifejezést a székely örökségi törvények alapján érteni nem lehet ; mert székelyföldön, hol a fejedelemnek királyi joga soha sem volt, eredeti adomány nem létezhetik; adomány pedig, fejedelem és alatt­való közt, királyi jog nélkül nem képzelhető: a mi adomány létezik, az uj adomány czime alatt van; de a székelyföldi uj adományt meg kell különböztetni a megyei uj adományoktól, mindkettő különböző kútfőből származván. Az első törvényeken, az utóbbi önkényen alapszik. — Lássuk azért a megyei uj adomány eredetét, módját, alkalmazható-e az a székelyföldre? A megyében az uj adomány az előbbeni törvényes adománynak, vagy szerződésnek ismé­telt megerősítése ; annálfogva ott az új adomány mindenkor előbbeni adományt, vagy szerződést föltételez; de én a székelyföldre, hol eleitől fog­va csak székely örökség volt és van, nem alkal­mazható, minthogy pedig a megyében a birtok törzsökös jogát csak eredeti adomány­levéllel lehetett törvény előtt bebizonyítani, az pedig tűz, hadjárás, vagy egyéb szerencsétlenség által elveszett: igen keserves lett volna, hogy a birto­kos saját hibáján kívül esett történet miatt ősi birtokától megfosztassék , hogy ez eltávoztathas­­sék a Verb. II.­­ 77. T. 1-ső §-a, ugyanaz Ap­­prob. Const. IV. T. 13. T. 2-ik Art nyomán tartoztak a fejedelmek, uralkodói kötelességekné­l fogva, azoknak, kiknek leveleik had, tűz, vagy egyéb szerencsétlenségek miatt elvesztenek, uj adomány-levelet adni. Ennek nyomán­ az 1791- beli országgyűlés a 35-ik articulusánál fogva meghatározta, hogy a kik az 1784-beli oláh ze­nebena, vagy a törököknek Erdélybe (Hátszeg­*) Szabad S­zerk. vidékére) beütések alkalmá­val leveleiket elvesz­tették, megbizonyitván királyi könyvekkel, pere levelekkel, káptalanok, konventek levéltáraival, sőt emberi bizonyokkal leveleiknek megvoltát s el­­vesztét, a fejedelem ezeknek ez elveszett levelek tartamához alkalmaztatott uj adomány-levelet adjon minden dij nélkül. Ily esetekben is a szé­kelyföldön nem volt uj adomány-levélre szükség, mert a fiskus nem szólíthatott senkit is produk­­tiora, hogy jószágát mutatná meg, minélfogva bírja ; egyesek ellen védte a birtoklás és időmú­lás; mert székelyföldön nem lévén eredeti ado­mány, hanem csak tiszta székely örökség, arra nem lehetett tiszta adomány­levelet venni. A fejedelem a megyében 1848 előtt négy czim alatt örökösödött alattaival birtokában ; de ezen czimek a székelyföldre nem voltak al­kalmazhatók; örökösödött tehát 1) Hitlenség által, a székely pedig hitlenség bűnében sem vesztette el jószágát, hanem a Verb. III. t. 4. T. 3. §-a szerint feje elüttetvén, jószága szál­lott atyafiaira. Ez alól egyetlen egy kivétel van a történet könyvében: Béldi Pál nótáztatása, az is az Apafii gyöngeségéből történt, hogy féltett fejedelemségét annál inkább állandóvá tegye. ( 2) Mag­szakadás által, székelyföldön pedig a magvaszakadt székelynek örököse lett a szomszéd ; a fejedelem, vagy fiskus soha sem örökösödhe­­tett ; példa sincs reá, sőt I. Rákóczi György 1636-ban január ЗО-án kiadott kiváltságánál fogva székelyföldön a magvaszakadás kihirdeté­sét is örökre megtiltotta, ezen szavakban. ..Hogy „ennekutánra soha, akármely magvaszakadottnak „magszakadását a székelyek között kihirdetni és „végrehajtani ne lehessen, sőt azon rangvaszaka­­­dottnak javaiban a mi, vagy maradékaink er­­­délyi törvényes fejedelmek számokra, valamely „iktatás, vagy foglalás ne lehessen, vagy tétet­hessen, hanem a magvaszakadottnak javai mind „két ágon lévő maradékaira, az ő régi szokások „és szertartások szerint szálljanak és menjenek által.“ Ez azt bizonyítja, hogy székelyföldön do­­nationalis jószág nem lehet; mert ha egyszer a fejedelem uj adományt adott, az abból reá há­ramló jogát meg is szüntethette, tehát csak egy­féle birtok van, t. i. székely örökség. 3.) Szerződés által, Approb. Const.II. R. 8. T. 4. Art. úgy a Comp. Const. IV. R. 12. T. 15. Art. szerint, midőn t. i. a fejedelem va­lakivel valamely jószágot cserél vagy valakitől vásárol, vagy midőn valaki jószágát örökre eladja, magának semmi jogot fenn nem tart, mely eset­

Next