Székely Lapok, 1899. május (39. évfolyam, 36-43. szám)
1899-05-04 / 36. szám
Marosvásárhely, május hó 4. Székely Lapok. 3-ik oldal tanulták meg az oláh nyelvet, s simulékonyságukkal, meghunyászkodásukkal és semmivel, csak a saját előnyökkel törődő, mindent elnéző, ha kell semmit sem halló, sem nem látó alkalmazkodásukkal úgy sikamlottak át az akadó nehézségeken és akadályokon, mintha semmi sem lett volna, így aztán meggyökeresedett, megerősödött a vallás épúgy, mint a nemzeti közömbös-ség a kath. hívekben, üzletté lett a papi functió, üzletemberré a pap, kit főkép a magyar csak akkor keresett fel, mikor a könyörtelen muszáj reá kényszeritette s a törvény is más kiutat nem engedett neki. Tény az, hogy ha nem volna a kath. papság részéről, már a szála miatt is, az a szigorú ellenőrzés, de csak a kínálkozó , esetekben, hát nem tudnám, hányan nem temettetnék el halottjaikat az oláh pappal. Különben ez így is, úgy is még akárhány- szór fordul elő. A keresztelésekről nem is szólok. „Nem kellene nekem az a német vagy talián pap — mondá egy alkalommal egy brailai hazámfia — ha nem félnék, hogy törvényre ad“. Meg voltam győződve, hogy a magyarságnak általában szivéből beszélt. A papok személyes dolgaiba stb. nem igen avatkozik az oláh törvény, vagy politikai hatóság. Legfeljebb még örvend, ha bajuk van a kath. papoknak egymás között. Azért volt aztán könnyű dolog kiszorítani akár megengedett, akár titkos eszközökkkel a magyar Ferenczrendieket s elfoglalni ezt a jól felszerelt, gazdagon ellátott talajt, mely magyar pénzbe, magyar emberek és papok fáradságába, küzdésébe, nélkülözéseibe és áldozataiba került. S említse ezt fel valaki papi körökben, már t. i. ott Oláhországban, akkor válaszul kapja: „hogy azok a magyar papok ilyenek, meg olyanok voltak is végre kisül, hogy semmi módon sem voltak kánonszerűek. Ergo! Ellenőrzés nem volt itthonról, a német összejátszott az olasszal, a referádákat olaszok küldötték fel Rómába, Oláhország hivatalos világa se pro se contra nem törődött a katholikusok ügyeivel s most már ítéljen mindenki maga, hogy történhetett meg Pál fordulása magyarból olaszra, a hogy most történnek ismét meg az olasz hegemóniából a németre. De eltértem egy kissé tárgyamtól. Különben amikor az ember tanulmányozás végett valami vidéket meglátogat, kirándulásokat szokott tenni mindenfelé. Csak így ismerheti meg a tátékot minden oldalról. Azért a kis kitérésért, ha még több ilyen szellemi kirándulásokat tennék, mi bizony egész önkénytelenül is előfordulhat, már előre is bocsánatot kérek. Sok kirándulást tettem én Romániában, abban az Amerikaszerű országban, mely igaz, nem olyan műveit mint Amerika, s hozzá még olyan furcsán fekszik a vén Európa testében, mint egy óriási gyomor Nem is egyéb mint egy garázda Molochgyomor a szegény kivándorlott vagy önkénytelenül oda szakadt magyarokra. Tettem mindenfelé kirándulásokat Oláhországban, tanulmányoztam azt a pátriát széltébenhosszában, és csak így szerezhettem magamnak úgy, ahogy tájékozottságot földje-, népe, politikája- s társadalmáról, ily módon ismerhettem meg az ott élő magyarok viszonyait, helyzetét akár vallás-erkölcsi szempontból, akár anyagi tekintetben. Visszatérve azonban Bukarestbe megvallom, hogy szívörömest maradtam volna ott, ahol a magyarság mint egy központjában igazán páratlan működési tere volna nemcsak egy, de öt-hat lelkes, buzgó, munka-képes és hazafias magyar papnak. Azon-ban máskép intézte a sors. A német papok némely öregebbje, kik zsebjöket féltették, mint később a püspöki helynök szájából hallottam, óvást tettek, hogy olyan fiatal, tapasztalatlan (?) — szegény fejük! — most betolakodott magyar papnak mindjárt a Baráczián adjanak tekintélyes állást. — Különben még egyéb, itt ki nem irható, mert csak gondozatlan elemi iskolásokra illő neveket is adtak csekélységemnek a püspöki helynök előtt hat és nyolcz szem közt. S igy, hogy nagyon fel ne tűnjék ne'kem, vagy hogy tán egyszerre mégse rontsák el minden illúziómat, néhány napra elküldték Ploestibe kisegítőnek. Ott láttam a lelki elhanyagoltság első csudáit a magyar katholikusok között, kik itt számban körülbelül két és három ezer között lehetnek. Vasárnapra érkeztem ide. Az isten tiszteletre jöttek úgy körülbelül tizen-tizenöten mindenféle nép és nemzetségekből. A nagy mise alatti éneklés magyarul ment. Nagyon derék fiatal magyar kántortanító van ott Győrből. Elmondotta ugyan, hogy került oda ki, de már nem tudom. Buzgó kis ember, ki szíves örömest jönne vissza, ha lehetne. Ott aztán bizony kénytelen-kelletlenül megtanult oláhul, mert ez a kötelező tanítási nyelv a katholikus iskolában is, hol több az oláh, mint a magyar. Mert hát fizetni is kell, magyarul pedig édes keveset tanulnak a gyermekek, szegény tanítónak, ki elég keservesen van fizetve, úgy kell tánczolnia, ahogy a magyarul is tudó, de azért mégis nem magyar érzelmű papja fütyül, a kinek ismét csak úgy fütyülnek és fütyültek felülről, a hogy ő fütyül kántor-tanítójának. — Tapasztalati igazság, hogy az, kit már tánczra kényszeríteni kell, gyorsan elfárad. Nem akarok bővebb rajzot adni Ploestről, meg sem érdemelné. Szabálytalanul épült város, tarka-barka összevisszában, melyben minden lépésre bámulhatja az ember a tisztaság és mocsok, a gazdagság és nyomorúság, a fényűzés és rongyokba is alig burkolt szegénység kellemetlenül érintő ölelkezését. Ez a Ploesti az oláh havasföld felé szinte gyülőhelye a hazáját hagyta magyarságnak. Itt állanak vásárra szegény kivándorlottaink. Hemzseg is mindig a fiatal magyarságtól. Ez a Ploesti a fiatal magyarság elzüllésének első stácziója. Oly exponált hely, mely mindenekelőtt oly éber megfigyelést, egyháziés politikai szempontból oly körültekintő érdeklődést érdemelne, mint talán még Bukarest sem. Száz és száz munkást, cselédet kérdeztem meg, honnan jött, hogyan jött, kik azt állították, hogy hontalanságuk, rabszolgaságuk Ploestiben kezdődött s terelte őket mindig beljebb abba a sivár országba, hol sokszor, ismerve azt a kietlen szív és lélek nélküli életet, hol a legutálatosabb közömbösség, testiség és Istent, felebarátot nem ismerő önzés szorított ki minden, de minden eszményit, mondom, hol sokszor el-eltöprenkedtem azon, hogy még maga az oláh is, hogy képes szeretni azt a hazájának mondott pátriát. Különben ne higye senki, hogy tán csak Oláhország városaiban telepszik meg a kivándorolt magyar. Nem a. Igen, az oda kivetődött magyar lányok. De a házas népek vagy mesterlegények s munkások bizony elárasztják Oláhország legelfekvőbb falvait is, hol aztán a legelőbb esnek áldozatul a szegénységnek és az eloláhosodás irgalmatlan kényszerének. Ki nem hiszi, annak számtalan esetet hozhatok fel, hogy hogyan húzódnak kiéhezve, megtörve a nyomorúságtól be a városokba, azok kórházaiba vagy ott élő egyes könyörületes atyjuk fiaihoz — kiszenvedni, meghalni. Egész hosszában — részint személyes megfigyelés után, részint beható tudakozódás után merem állítani, hogy alig van Oláhországban rozoga falu, hol négy-öt, vagy a viszonyok szerint húsz-harmincz magyar család ne volna. Azt mondom, amint hazánkban keresztül-kasul boldogulhat az ember a német nyelvvel, úgy Oláhországban a magyar nyelvvel, mert magyar emberrel ott mindenfelé találkozhatik. Az oláh maga mondja, hogy a magyar az ő pátriájában vetélkdik a vándor-czigánynyal. (folytatás következik.) TANÜGY. Tanítók jogai és kötelességei. Dr. Szabó Mihály alsófehérm. kir. tanfelügyelő most bocsátotta piaczra a „Tanítók jogai és kötelességei“ czimű munkájának 3-ik teljesen átdolgozott és bővített kiadását. A mű értéke , melyet annak idején az első és második kiadásnál tanítóink érdeme szerint megbecsültek, növekedett, s általában most is azon elvi alapon mozog, hogy a tanítóknak minden tekintetben megbízható tanácsadója legyen. A mű ára 2 frt 60 kr., mely összeg legczélszerűbben postautalványon szerző nevére N.Enyedre küldendő; előfizetés két részletben is elfogadtatik. Ajánljuk tanítóink figyelmébe mint olyan művet, mely hovatovább nélkülözhetlenebb lesz nekik. Tanító gyűlés. A marostordamegyei általános tanítótestület kisküküllővidéki járásköre ápr. 26-án Havadtőn tartotta tavaszi közgyűlését, melyen Deák Lajos kir. tan., tanfelügyelő is megjelent. Az elnöki megnyitó s a múlt gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése után Burián Albert kibédi áll. tanító a gazd. ism. iskolákról értekezett. Kiemelte, hogy az erdélyi részekben csupán néhány község valósította meg az üdvös eszmét, a megnyílt gazd. ism. iskolákat majdnem mind a közokt kormány állította fel. Felhívja azon kartársait, kik még a régi ism. iskolákat vezetik, hogy azokat most már úgy tekintsék és úgy vezessék, mintha szervezett gazd ism. iskolák volnának, továbbá, hogy az augusztusi tanfolyamon minél számosabban vegyenek részt. A székesfehérvárt megjelenő „Gazdasági Tanító-1 czímű szaklapot a gazd. ism. iskolákat vezető tanítóknak figyelmébe ajánlja. A A felolvasást Nagy János erdőszentgyörgy