Székely Lapok, 1908. október (48. évfolyam, 172-189. szám)
1908-10-01 / 172. szám
2-ik oldal: megmaradni, semmi ürügy alatt sem tágítani lett volna közösségük, ha egész férfiak, önérzetes polgárok és becsületes emberek lettek volna. Mi történt volna azután ? Az más kérdés Első dolog mindig és mindenütt : megtenni kötelességünket — történjék bármi. Nem azt kell kérdezni mi lesz holnap, hanem azt: mi a kötelességünk ma, így kellett volna a függetlenségi párt vezérembereinek az uralkodóval beszélni. De azok egészen másképp beszéltek. A tényekből, Kossuth Ferenc és Apponyi Albert gróf nyilatkozatából, az egész politikai helyzetből, amint az ma előttünk áll, a józan ész és a logika segítségével könnyen és biztosan eltalálhatjuk, hogy miképpen beszéltek a királyival. Azt mondták neki: — A magyar nép az önálló vámterület felállítását és a magyar nyelvnek a hadseregben való érvényesülését határozottan követeli. Ezen követeléseinek teljesítésére többséget küldött a nemzet törvényhozásába. Ettől a követeléstől rendes uton most már el nem áll. Ha tehát felséged ezen követelések teljesítéséhez — bármi oknál fogva — nem járulhat, erőszakhoz nyúlni pedig nem akar és nem is tanácsos, tekintve annak eshetőséges következményeit, csak egy út van e kényes helyzetből szabadulni. Ez az út a következő: A magyar ember jó szivű. Jussát ugyan nem hagyja, de ha vele bánni tudnak, az ingét is odaadja. Ha kiéljenezheti, ha kidikclózhatja és agyon bankettirozhatja magát szive szerint, akár nyulat lehet vele fogatni Most függetlenségi akar lenni az egész ország. Hadd legyen tehát függetlenségi. Hirdesse mindenki úgy, ahogy neki tetszik a függetlenségi elveket. Hadd zengjenek a hazafias frázisok a Kárpátoktól az Adriáig, azon felséged meg ne ütközzék. Üres frázisok azok, felségedben kárt nem tesznek. Sőt azon sem ütközzék meg felséged, ha mi — leendő miniszterei — szintén hangoztatjuk úton-útfélen a hazafias frázisokat, a függetlenségi eszméket, ha minden Kossuth Lajos szobor leleplezésre elmegyünk és mindenütt lelkes dikciókat mondunk ,édes“ hazánk állami önállóságára és függetlenségére — ami „egyszer“, „valamikor“, „talán“ eljövend. Ha felséged ezen eljárásunkon nem akad fenn, ha felséged irántunk való bizodalmát ebbeli eljárásunk nem befolyásolja, úgy ígérhetjük felségednek, hogy a magyar nemzet felségednek és az osztrák kormánynak minden kívánságát teljesítendi : megcsinálja a kiegyezkedést, elfogadja a közös vámterületet, felemeli a kvótát, megszavazza a 450 millió rendkívüli hadiköltséget, rááll a katonatiszti fizetések megjavítására. Megszavazza még azt is, amit felséged az előbbi kormányoktól nem mert kérni és amit azok nem is adhattak volna meg, mert mindent megobstruáltunk volna. Egyszóval nem lesz felségednek kívánsága, mely ellenkezésre talál és ami a fő, lehetetlenné lesz téve — hosszú időre — a függetlenségi eszmék komoly hangoztatása, mert mi mindig és mindenütt nagyobb lármával hangoztatjuk az üres frázisokat, mint azok a naiv emberek, akik netalán még komolyan hisznek az állami teljes önállóság programmjában. Az eredmény, a tapasztalás, ime hatalmasan bebizonyítja hogy meg is találták a teljes leszerelésnek az útját és módját. Ez az ország, melyben két év előtt még erdő, kerek visszhangzott a nemzeti követelések zajától, ma néma, mint a sír. Mintha bűnét hallaná valaki, ha az önálló vámterületet és a magyar vezényszót hallja. Így megváltoztatni két év alatt egy ország hangulatát — hatalmas munka, igazi hóhérmunka. Bravó Kossuth Ferenc, bravo Apponyi Albert. Bécs nem fogja ezt önöknek elfelejteni soha! Mindnyájunknak kell néha egy erősítőszer, mert a folytonos munka fárasztó. Kitűnő erősítő szernek bizonyult a „Scott-féle Emulsió“ mely főleg csukamáj olajból áll, csakhogy igen jó izü és a leggyengébb gyomor is könnyen emésztheti. A „Scottféle Emulsió“ minden gyógyszertárban kapható. Székely Lapok, Maros-Vásárhely, 1908. október hó 1. Hogy fogadták a püspököt Déván? — Máskép, mint Vásárhelyt — A Magyar Hírlap-ból olvassuk ezt a jellemző kis hírt: A református püspök Déván. Kenessey Béla erdélyi református püspök, a ki most körutat tesz, szombaton Dévára érkezett, ahol a bevonuló püspököt nagy ünnepséggel fogadták. A járás határában Boer Gábor főszolgabíró, a város határán pedig Bornemissza Lipót báró főispán, Pogány Béla alispán, Kontz Domokos polgármester és számos megyebeli előkelő ember üdvözölte. A püspök több diadalkapu alatt vonult be a városba; a menet élén száztagú csángó bandérium haladt. A lelkészi lakban a püspök a hívek és a hivatalok küldöttségeit fogadta, délután pedig résztvett a tiszteletére rendezett lakomán, majd megtekintette az épülő templomot. Este fáklyászene volt. A püspök tovább utazott Marosnémetibe, ahol hasonló ünnepies fogadtatásban volt része. Ez ünnepélyes fogadtatás méltán kijárt Kenessey püspöknek és csodálkoznunk kellene a fölött, hogy miért nem volt hasonló ünnepeltetésben része a püspöknek minálunk, Vásárhelyt is . . . Hogy miért? Hát csak azért, mert nálunk Bernády főkurátor és Tóthfalusy kurátor rendezték a püspök fogadtatást és mint puritán lelkű reformátusok nagyon féltek attól, hogy egy a dévaihoz hasonló fényes püspöki fogadtatás könnyen ártalmára lehetett volna a székely főváros jó hírnevének s a református egyház százados egyszerűségének . . . Vagy nem ? ! Vasút kérje Bürger Albertéknek, — Marosvásárhely pénzén. — Többször megirtuk, hogy az úgy nevezett rezőségi vasút építését a köz érdekében kell düllőre juttatni és nem egyes érdekcsoportok kénye kedve szerint. E komoly intelem dacára azt kell tapasztaljuk, hogy a vasut-épitési munkálatokat nem a köz érdekében óhajtják megoldani, hanem erőnek erejével forszíroznak egy oly szerencsétlen tervet, amely a város egyenes kárát jelentené és legfennebb Bürger Albert sörgyárosnak, meg a Schwartz testvéreknek okozna nagy örömet. Azt akarják ugyanis Bernády polgármmesterék, hogy a mezőségi vasút minden áron a Kossuth Lajos utcán át szaladjon be a Széchenyi térre és innen a Deák Ferenc, Sándor János utcákon keresztül az alsó vasúti pályaudvarra. És ugyan milyen indokból! Állítólag azért, hogy e városon keresztül vezetett vicinális által egyszersmind nyélbe üssék egy régóta szükséges közúti vasút forgalmát is és megtakarítsák a Mezőségfelöl jövő gazdák zsebére a vasúti állomástól fizetendő frakker pénzt is! Erre a nevetséges indokolásra igazán nem tehet egyebet az okos ember, minthogy egyszerűen elálmélkodjék az intéző körök határtalan bölcsességén. Hát nem értik meg azok, akik a mezőségi vasút ügyeit intézik, hogy ez a terv nem észszerű és nem becsületes terv. Ez a terv nemcsak hogy óriási áldozatot jelent a városi polgárok terhére, de valósággal megölné a szépen fejlődő város jövőjét is, mert botrányos közlekedési és forgalmi akadályokat teremtene itt benn a város kellő közepében. Egy városon keresztül vezetett gőzvasút örökös lármájával és füstjével igen ártalmas a polgárok egészségére, nagy kárára volna a háztulajdonosoknak, életveszélyére a járókelőknek és örökre bénává tenné a városszépítési törekvéseket is. De ha mindezektől a szempontoktól is eltekintünk, e boldogtalan terv ellen szól elsősorban az államvasutak, amely saját vágányának keresztezésével nem engedné át a mezőségi vasutat. Most még eltűrt ugyan, de két év múlva, amikor fővonal lesz a székelykocsárd-dédai vonal drága pénzért viaduktot kellene építeni feltétlenül a mezőségi vasútnak. Ez a viadukt pedig újabb 2-3 százezer koronát igényelne és ezt a jelentékeny mennyiségű pénzt Marosvásárhely polgárainak kellene kiizzadniuk, csakis azért, hogy a nagy költséggel megépített mezőségi vasút közvetlenül a milliomos Bürger Albert és Schwartz testvérek gyárai és földjei mellett vonuljon el. Egyszer megírtuk már, hogy ha Bürgerék saját üzleti érdekükben minden áron vonatot akarnak, hát kérjenek engedélyt egy iparvágányra és építsenek maguknak haladéktalanul egy olcsó vasutat. De azt ne kívánják Bürger Alberték, hogy a városi polgárok keservesen kisajtolt fillérjeiből épüljön Bürger vasút. Marosvásárhelynek mezőségi vasút kell és ez a vasút is csak úgy kell, ha az eredeti