Székelyföld, 2007 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2007-02-01 / 2. szám
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor ballada-korszaka 65 Megy a juhász szamáron... című versről? Az említett költeményt „néprománc” alcímmel közölték, és így nevezte maga Petőfi is (Nyílt levél Vakot Imréhez, 1845. június): „Néprománcomat a szamárról mindenfelé éneklik, énekelték most a gömöri restauration még ayortesek is. Magam is jelen voltam Rimaszombatban a tisztújításon...” Amíg a Megy a juhász szamáron... (Szénfy Gusztáv zenéjének köszönhetően is) a gyors és átütő siker anatómiájával szolgál, másféle tanulságot hordoz témánk szempontjából az Alku 1845. szeptember 25-én vagy 26-án írt nyolc sora. A hihetetlenül tömör szöveget az azonnal meginduló folklorizálódás során kibővítették; olykor - a históriások mintájára - előzménystrófával vagy tanulságot megfogalmazó záró versszakkal bővítették. Ezzel a leglényegesebbre szorítkozó megfogalmazással Petőfi más műfajokban is megpróbálkozott; olyanokban, ahol történetformáló talentuma megerősítésre szorult, és ezt a történetet átélő olvasó fantáziájának kiegészítésére bízta. Ilyen volt az elbeszélés, a regény és dráma is. Hogy mennyire korán, azt az 1996-ban előkerült kéziratos, kis kötet, az Ibolyák két tétele, A párbaj című „novella” és A bajazzo című „beszély” szemléltetheti, 1843 elejéről. (Itt világirodalmi mintára, a „styl coupé”, a „vagdalt stílus” közkedveltségére is építhetett.) A verses epikában párhuzamosan egy másik, egyéni stílust is kikísérletezett: a népi mesélőkedvre alapozva, ami feltételezte a hallgató jelenlétét, tartalmazta az elbeszélő kommentárjait, kitéréseit, megszólításait. Ez a korabeli Magyarországon nem pusztán modor(osság) kérdése: nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a lakosság nagy része írástudatlan volt, és nekik fel kellett olvasni a hivatalos és szórakoztató közlendőket egyaránt, amint azt egy teljes nemzedéken át adatok sokasága igazolja, mondjuk, a Ludas Matyi előszavától (1816) az Arany trombita 1849-es hatástörténetéig. Ez az előadásmód már a János vitézben (1844. november 15.-december 5.) teljes pompájában érvényesült. Ám ugyanez a modor oldotta fel 1846 áprilisában a halászleány elcsábításának balladai történetét is 296 soros elbeszélő költeménnyé a Szilaj Pistában. 1847-ben sem tűnt el, sőt kiteljesedett, lírai átszövődésekkel, de egyszersmind helyére is került a Szécsi Máriában, a Bolond Istókban, iróniára hangoltan A táblabíró töredékében. A felismert új lehetőségek tudatos felhasználásának kétségbevonhatatlan jele, hogy Petőfi két olyan témát is „visszavett”, amelyekkel