Református kollégium, Székelyudvarhely, 1908
I. Gellért meséi és elbeszélései. Székfoglaló értekezés. Méltóságos Elöljáróság! Mélyen tisztelt közönség ! Szeretett kartársak! Kedves tanuló ifjúság! Egy német költőt mutatok be, akit hallgatóim, úgy hiszem, kevés kivétellel nevéről sem ismernek. Nem szerzett ugyan magának olyan világra szóló dicsőséget, mint Goethe és Schiller, nem is szerezhetett, mert sokkal szerényebb körben és szerényebb eszközökkel működött, mint azok, mindamellett az emberiségnek: irodalmával és életével nagyobb hasznára volt. Ennélfogva méltán megérdemli tiszteletünket és becsülésünket. Életével és költészetével az emberiség boldogítására törekedett. Meséivel és elbeszéléseivel arra tanította az embereket, hogy miképpen boldogulnak a földi életben, hogyan nyerik el felebarátaik szeretetét és becsülését és hogy szerzik meg a földöntúli idvességet. Én részemről az ilyen költőt sokkal többre becsülöm a legragyogóbb fantáziájú költőnél, mert ha Horatius szerint a költők vagy gyönyörködtetni, vagy használni akarnak, akkor én az utóbbit elsőbbrendűnek tartom. A költő tehát ne csak gyönyörködtessen, hanem tanítson is, tanítson a szépre, jóra, de viszont arra ne tanítson, hogy nem érdemes erényesnek lenni, s ne mutassa ki ujjongva a gonosznak, a bűnnek az erényen aratott diadalát. Az én véleményem szerint az ilyen irányu költészetnek nincs létjogosultsága. Költőnket Gellért Keresztélyt életírói a jóság és szelídség megtestesülésének mondják. De ha senki sem írta volna is meg életét, meséiből és egyéb műveiből annak ismernők, mert Bouffonnak ez