Székesfehérvár és Vidéke, 1882. július-december (10. évfolyam, 77-155. szám)

1882-09-16 / 110. szám

X-ik évfolyam. 110. szám. Szombat, 1882. szeptember 16 Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, Tsognár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó köz­lemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok 10 krajczárért "­Sz­élsz nádor-utczai dohány-tőzsdéjében, hotter kaszárnya-utczai kereskedésében, Plum­­ iskola-utczai kereskedésében, a lap kihordó­jánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv­kereskedésében. “Vid­ék­en. raviden posta^i^a/fcalk­ail. Hirdetésekre nézve a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kívüll 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. E16£ia­etési ára:]*: : Egész évre......................8 frt.— kr. Félévre . ...... 4 frt. — kr. Negyedévre......................2 frt. — kr. A „Nyílttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten, Hausenstein irodájában, Goldber­ger A., Dorottya­ utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, Molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Hausenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társá­nál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szer­kesztőségében és Klökner Péter könyvkereske­désében. Hirdetések jutányosan számíttatnak. Megjelen hetenkint háromszor: minden kedden,csütörtökön és szombaton. § KOSSUTH LAJOS­­ H 80-ik születésnapjára. R Rengedez a bölcső, kisded nyugszik benne, .Térték hazafiak, menjünk fel Zemplénbe, Ott egy házat látok, Monok falujába’. A honnét született hazánk szabadsága, Nem hív harangszó ma üdvözlő imára, Budavárán az ágyú néma mind, De szivünk, honszerelme szózatára Ma a legnagyobb ünnepre int. S ha lenne minden szív csak egy kicsiny szikra: Tűz glóriát szőne Kossuth Lajos homlokára! Dicsően megőszült nyolczvanéves büszkeségünk, Legszebb álmainknak fényes hőse te! Hallod éljenünket, melyet feléd küldünk, Ma nagy napján születésednek. Legyen szent érzetünk talizmán a tettre: Hogy szabad független lesz e hon! Hadd szálljak le Zemplén dicső légköréből hazám vérrel szentelt terére: Itt áll a sánc, hol a hős Zrínyi állt; ott a parányi rom, melyért Szondi életét áldozá; ott a zászló a mely alatt Bethlen vivott; a mező, hol Báthory, Kinizsi, Rákóci győz­­tenek . . . s nemzeti nagy létünk nagy temetője, Mohács . . . Hallgattam, szivetek dobbanását hall­­gatám, mert az a nagy, a kinek most 80-ik szüle­tése napját ünnepeljük 50 évvel ezelőtt lépett föl, mint honszabadság prófétája, gondoljátok nem kövezték őt meg? Igen, bilincs csörrenése üti meg fülemet, hogy az a kéz, mely áldólag kiter­jed, összekötöztetett, az a toll, mely hazát szeretni TARCZA. LÉPVESSZŐ. ÉLETKÉP. SZIRONTAI (TÓTTH) ARTÚRTÓL. II. X. műkedvelő ur! A nyájas olvasó kétségkívül egy lengő hajú szemüveges sovány öreg urat képzel, ki egyik ódon­­dásztól a másikhoz vándorol, keresvén az örökfényü kárblonkulust vagy Szent Mártonnak dicskörét, melyet ez tudvalevőleg a legendaszerű zsidó uzsorásnál zá­logban hagyott. Szó sincs. A műkedvelő ar életvidor, gömbölyű tokájú, fekete barkóval megáldott kéjencz. A legfinomabb hímzésű reggeli köntösben, lábain fogékony keblű­ hölgyek által ajándékozott piros török papucsban, ép a tojást veri fel a gazdag reggelihez. Mögötte izmos­­szerecsen parázskészen tartja a gyöngyökkel kirakott és alma nagyságú borostyánkő szopókával ellátott csibukot, melyből a műkedvelő úr néha egy-egyet szippantani méltóztatik. Pazar kényelem. Sardanapali berendezés. Lila­­szin plüs bútorzat áttörve aranyozott virágokkal. Az ottománok karcsú pálmáktól beárnyalva. A falakon zöldes fényű kárpit röpködő fácánokkal. Az ablako­kon csipkeszerü üveg, apró tejképek a hitregéből. Mezítelen istenek bachanáliája. Vegyük mindezekhez a fehérkékes füstbodrozatot, az orrcsiklandozó tea­illatot és valóban gúnyos szánalom fog el, ha azokra gondolunk, kik a nyomor verítékével küzdenek! Minő paradoxon a természet törvényeiben! A műkedvelő úr életmódja arról tanúskodott, hogy a testi gyönyörök mellett a szellem fogyatékán van. Szerencse a vételben és eladásban — ez az alapja a marhakereskedésnek. Háború, kettős iron, óriási gazságoknak érdemekké való tömörülése — ezek csak iránytűk a „markolj bele“-féle közvagyon­ban. A nemesi címer, előnév magától következik. A kormánynak szüksége van kortespénzre­ tanított, elraboltatott, az a szellem, mely csak hazájáért lángolt, hazájától megfosztatott. Számkive­tés keserű kenyere, ott van Turinban, gyászos asz­talán. De nem!! Itt van ő ! Lelkesült kebellel köszönt ma téged, 80 éves jubileumodon, születésed nagy napján hazánk dicső fia, Székesfehérvárnak ünneplő polgársága! A­mi után oly forró vágyai voltak a kebleknek, való tehát, és nem álom, hogy Isten áldása van hazámon, itt van köztünk, hazaszereteted. Magyarok Istene segéljen haza tégedet! Meggyújtom most a remény fáklyáját, s utalva a történelem lapjaira, utalva a hazaszeretet Lajos napjaira, utalva a függetlenségi elvek győzelmére, utalva megyénk függetlenségi képviselőire, a választó­polgárok kedlére, és minden hazafi h­onszeretetére, kimondom az elvet: egy nemzetnek, melynek született egy ily fia, egy Kossuth Lajos­ a, bizton el kell jutni a diadalra! Csekély a mi tehetségünk, hogy hozzád száll­hatna lelkesült örömünk, üdvözlő érzelmünk, csak azt mondjuk: Isten hozzon! Te valál mindenkor hazánk édes fia, mert ott, a rideg távolban is ezen földhöz hű szeretet kapcsolat .Nagy halás a múltban, nemes, síri magányodban, s dicső, mint munkán a jelenben, s keblünk buzgó fohásza azért esd most az ég felé, hogy magyar hazánk ezredéves emlékünnepén Ivígj GlUuiUuIv wíiűMli Uw* v/uUJuj ■»­Voltaoszlopa, szabadságunk Franklinja, alkotmányunk világitó tornya, s tanulja meg tőled a nemzet, hogy a jó hazafi miként szeret, s igy minden szív éljen és haljon a hazáért! Ha volnánk, Hellásnak tévém­, úgy diadalíven Olympra emelnénk tégedet, ha birnák Rómának kincseit, úgy mély hódolattal leraknák előtted, de csak szivünk vagyon, s hogy ez szerethessen, te hozzád járunk el tanulni, munkálni hazánk boldog­ságát . . . Világolj örökké előttünk, arra kérve mostan, születésednek nagy napjain, adjál nekünk Valljuk be őszintén, a műkedvelő úr egyik dísztrakkján érdemjelet is láttunk fityegni. Tehát tekintély. Ma­holnap kinevezik kamarásnak. Az ősök helyett visszaszámítják, vajon hány hízott „címeres“ ökröt szállított Bécsbe! Oh az élősdi kritikának irigységtől tajtékzó fogai vannak! — Tristán! — zenélt wagneri hangc­imerák közt. — Hány óra ? A szerecsen fehér fogsoraival vigyorgott. — Pont tizenegy. —• Mit csinál Etelka kisasszony ? — Öltözködik. — Nagyon helyes! Néhány percnyi csámcsogás. Utána csibult vul­kán! mely fölött sziporkák táncolnak. Olympi kéj. — Tristán! — Parancsol ?! — Mit vettél észre ? — Semmit. — Nagyon helyes! Feltűnő diplomáciai érzék! A műkedvelő úr olyan mozdulatot tett, mintha fel akarna kelni. A szerecsen segített. — Tristán! Alázatos hajlongás. — Uram ?! — Voltál a bárónál ? — Most megyek. — Nagyon helyes! E három „nagyon helyes“-nek meg volt a je­lentősége. Szerelmi rejtvény. A műkedvelő úr egye­dül óhajt maradni. A szerecsen a legkomikusabb arcfintorgatások közt távozott. Nagyon összeillett urával. Alig tette ki lábát, a műkedvelő úr, mint egy ruganyos báb, a csibukot hetykén feltartva, ravaszul pislogott. — Hehehe. Lepjük meg a picikét. Venusz pon­gyolában. Ez lesz az­ első kísérlet . . . lelkesülést, buzgóságot, adjál nekünk Kossuth apánk tüzet! Ha a mai kor tudományos haladását, nagy mérvű fejlődését, az ipar, művészet terén felmutatott vívmányok végokait keressük, a haladás tényezőit tanulmányozzuk, egy szó áll elénk, e szóban találjuk a haladás kulcsát, magyarázatát: tűz. Ha látom, hogy a tudomány által a gyakorlat terére átvitt tűz s az általa kifejtett gőz a világ mozgató erejét képezi, ki kell mondanom: a tűz hatalom. Ha a nagy Galileinek a föld­mozgásra vonat­kozó tanát visszavétetni nem tudják, s jogosan mondja el a történelmi nevezetességű szavakat: »Még is mozog,“ mi is jogosan mondjuk, a­ társadalom mozog, a mozgató lélek, a kebel tüze, a hazaszeretet, hatalom. Ha a Hóreb hegyén Jehova egykor égő bokor lángjaiban állt, s tűzlángokból beszélt, itt Árpád völgyén, úgy mint Cegléd határa közt szabadságunk prófétájának, Kossuthnak lángoló szavára, mint egy férfiú ragadt fegyvert a magyar, a Kárpátoktól az Adriáig, széles a hazában, mint tűz-hadsereg állt a nemzeti zászló alá; úgy van, mintha a tűzben ma is benn volna az isten, a hazaszeretet nemzője felhív küzdelemre: előre, előre! A honszerelem tüze a leg­magasztosabb hatalom, mely nagyjaink ünneplésére int, és lángoló buzgóságra, s kitartó munkára köze­­li­,, luggiSLiui­ itillesstiti c­uui . Akarjátok látni azt a hazaszeretetet, melyet Kossuth Lajos 48-ban megteremtett ? ! Kossuth apánk adj nekünk tüzet, a hazaszeretet szent tüzet, 1848-nak dicső napjaiból, midőn leborultál a nemzetnek nagy­sága előtt. Hazaszereteted hivó szózatára lélek szállt a vasba, a vér nem volt drága. Hazaszereteted tűz­­lángja beszéli, hogy az ifjú keblét megtöré a golyó, a vőlegény mosolygó arccal vérzett el a harcsikon, menyasszonya helyett a hideg halállal fog kezet; az ara nem panaszolta fel, hogy a harcban vérzett el jegyese, fölvette gyászát s abban lett enyhét, hogy Maradjunk ennél. De hát hogyan is történhetett ? Minő ugrás a sült burgonyától a — a tündér­palotába ! Beteg nem volt itt szükség szalonára a képzelt kappanspékeléshez! Tengeri rák, olajvaj, angol ürü­­comb, nyúlgerinc és csokoládé-kocsonya az étlap. Melléje mártás gyanánt olvadozó mosoly, forró kéz­­szorítás, csók a javából . . . Az „arckép“ hatott. Az ízléstelen divat nem rontotta el a kenderszőke angyalokat. A kimeresztett szemekből ki lehetett olvasni, mennyire vágyódik felvétetni. És csakugyan. Etelka egy szép márciusi nap meghívót kapott Budapestre. A meghívót ter­mészetesen kiegészítő az útiköltség: egy újdonat uj százas bankjegy. Nosza rajta! Volt lótás-futás. Uj ruha, uj ka­lap, uj cipő. Az útibőrönd megtelt csipkefodros alsó szoknyákkal, virágos szatén köténykékkel, cifra se­lyemszalagokkal és napernyőkkel. A rizspor külön aranyzott pillangókkal ékített dobozkában jön el­helyezve. Egész nap rakosgattak. A mama még a vesepecsenyét is elégette a konyhán. Jah! Mikor valakinek ily szép leánykája van! Harminc forintot kap havonként. Teljes ellátás. Hát még az ajándé­kok ! Gyöngyélet lesz az! Károly nem győzött eléggé csodálkozni. Az el­utazás napján a „haragosdi“ dacára meglátogatta Etelkát. Mi történt ? Hogyan ? Még nem tudja ? Dehogy nem! A nénémasszony tereferélte. Biz úgy van. Etelka megy. Királynőnek Árkádiába! Szívfacsaró jelenet. A szegény fiatal­ember kétségbeesetten borult a leányka elé. Átkarolta térdeit. — Nem fog engem elfeledni ? — nyögő siral­mas hangon. Etelka kacéran hajolt félre. Elpittyente szájacskáját. — De hova gondol ön ?! — szólt félig-meddig boszosan. Károly nem tágított. — ígérje meg, — esedezett egyre másra, a kedves a hon függetlenségéért vérzett el! Hiába monda az ősz apa egyetlen fiának, ne hagyj itt gyermekem, ki fogja be szemem? A fiú elment,­és elesett. A sír szélén álló apa megnyugodott, hogy fia a hazáért vívhatott. A férj megölelé nejét és gyermekét, hiába volt a köny, mely visszatartani vélte őt, elment oda, hol a golyók halálról beszéltek; s midőn már versebek bob­ták a hősi homlokot, s szive elvérezett, a haldokló előtt megjelent a szere­tettek képe, ajkin túlvilági mosoly honol: független­ség s szabadságért, hazámért vérzem el! Ott hagyta ekéjét, műhelyét a munkás, a kereskedő is él, messze útra kélt, keresve a nemzeti lobogót. Letette könyvét a tanuló, tollát az író, lantját a költő; kilépett az oltár elől az Urnák szolgája, szent biblia helyett hideg aczélt ragadt; elmentek ... és el is vérzettek. Kossuthnak igéi hazaszeretetet terem­tettek. Ma nem h­angzik a tüzet jelző vészharang kon­­gása a nemzet fölött, de az elégedetlenség ágyu­­döreje, a politikai corruptio neszezése, árvák, özve­gyek siralma, reszketve futó nők jajszava, s jellemes hazafiak visszavonulása mindmegannyi rémes jelzése annak, hogy ég a hon, ég a nemzet! Hazánk sorsa így nem maradhat, hanem csak független lehet! Ezért kérünk mi ma, születésednek nagy napján, tüzet, lelkesedést tőled, hazánk függetlenségének nagy munkás, izzadó tenyér, a másik a tettre képes ész, erő. Szeressük a munkát, s a szent szabadságot; népboldogítás, népfenség keblem eszményképe, meg­áldom a népjog s a dicső szabadság zászlaját, s ha kell, érette éltemet áldozom. Azt kívánják tőled is: Hazádnak rendületlenül légy hive ol magyar. Meg­ragadjuk, ha kell, a kardot, hazánk védelmére; de békében kettős tűzzel vívjuk a népszabadságot; jól tudván, hogy igaz marad ama tapasztalat, hogy a­­ nemzetet a jövő boldogság szigetéhez a népnagyság­­ édenébe nem a pusztítás szellemei, nem a vér, nem Etelka játszotta a nagylelkűt. — Jó. Legyen. De csak egy feltét alatt. — Ne gyötörjön! —­ Ha ön se feledkezik meg a mamáról. Károly megragadta a puha kis kacsokat. Kölni vízzel voltak bedörzsölve. Egy huzamban rakott reá vagy tízezer puszit. Rettenetes szerelmi étvágy! — Esküszöm! Még ma küldök neki — rizskását! A mamának szemeiben könyek ragyogtak. — Most már én is boldog vagyok! — karolta magához mindkettőt. Édes remények! Eszményi üdv! Menander . . . kávé, cukor, mandola . . . kecses kövérségű Vesta szűz . . . költői bájsugár ... oh mit is dalol a fülemile ? A pásztori jelenetet megzavarta a szurtos szol­gáló, ki e szavakkal rontott be: — Kisasszonyka! Nézzen ki. Most lovagol erre az a köpcös dragonyostiszt, ki tegnap este betörte az ablaküveget! A dolog nem ment oly simán ! Etelka, mielőtt Budapestre érkezett volna , egy fejezetet szakított ki a szerelem könyvéből. Pikáns kalandocska. Kár lenne eltitkolni. A mama és Károly elkísérték a legközelebbi vasútállomáshoz. Volt kézcsők, virágcsokor és köny. A leánykát beültették egy második osztályú kupéba. Egy süket öreg asszonysághoz, ki egész után szilvás lepénykékkel töltögette gyomrát. — A keresztleányomnál voltam, — csömcsögte — a ki felesége a törökbuckási kasznárnak . . . Harmadikat csengettek. Éles fütty és a vonat pöfékelve megindult. Etelka a kupé ablakán kihajolva zsebkendőjét lobogtatá. Károly görcsös zokogásba tört ki. — Menjünk, menjünk! — rebegő. — Érzem, hogy a szívem megreped . . . A mama vigasztalta. Sohase búsuljon. Annál édesebb lesz a viszontlátás! Ki tudja ?! Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig.

Next