Székesfehérvár és Vidéke, 1885 (13. évfolyam, 55-157. szám)
1885-06-30 / 78. szám
78. szám. Kedd, 1885. június 30. XIII-ik évfolyam. Megjelelt hetenkint, háromszor, minden kedden,csütörtökön és szombaton. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Belváros, Komár-utcza. Minden a lap szellemi részére vonatkozó közlemény, továbbá előfizetések, felszólamlások, hirdetések stb. ide intézendők. Egyes példányok s6 krajczárért disznádor-utczai dohány-tőzsdéjében, Blotter kaszárnya-utczai kereskedésében, Piiron sikoly-utczai kereskedésében, a lap kihordójánál és a szerkesztőségben kaphatók. TÁRSADALMI, KÖZMIVELŐDÉSI ÉS SZÉPIRODALMI KÖZLÖITK. Előfizetések eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyvkereskedésében. "'vaid.élsen naixid en posta,lii va,taginál. Hirdetésekre nézte a lap egy oldala (columna) 40 helyre van beosztva, egy hely bélyegdíjon kitől 90 kr. Többször hirdetők 30 százalék árleengedésben részesülnek. Szerkesztővel értekezni lehet naponkint délelőtt 9-től 2 óráig. J________________________________L Előfizetési árak: Egész évre..................8 frt. — kr. Fél évre.......................4 frt. — kr. Negyedévre ..... 2 frt. — kr. A „Nyilttér“-ben egy sor 30 kr. Előfizetések és hirdetések még elfogadtatnak: Budapesten: Haasenstein irodájában, Goldberger A., Dorottya-utcza 6. sz. Rajnai Vilmos, Molnár-utcza és az orsz. hirdetési irodában. — Továbbá Bécsben: Haasenstein és Vogler, Taborstr., Schalek Henriknél, Dukes és Társánál, A. Oppelik. — Székesfehérvárott, a lap szerkesztőségében és Klökner Péter könyvkereskedésében. Hirdetitek jatinyeian aztttatnak. 1 SZ.-FEHÉRVáR, 1885. JUNIUS 30. A lelkészükkel folytonos viszálykodásban élő Ácsa község lakosainak egy része tegnap ismét megyés püspökünknél volt — kérve lelkészük elhelyezését. Ez a tömegesen való megjelenés rövid idő alatt már másod ízben történt, mi arra enged következtetni, hogy a lelkész iránt a lakosság egy részénél sokkal nagyobb az ellenszenv, hogysem azt lecsillapítani lehetne. Jólehet a foganatosított vizsgálat alkalmával, mint értesülünk — semmiféle oly ok fel nem merült, minek alapján a lelkészt hivatalából el lehetne mozdítani, — mégis miután a vizsály lecsillapithatlan — tartóssága pedig a vallási érzületre s erkölcsre káros befolyással van — elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy megyés püspökünk hivatalos hatalmának egész erejével avatkozzék bele ez ügybe, — s ha a lakosság panaszát méltányosnak találja, akkor intézkedjék, hogy áthelyezés vagy bármi módon történendő személyváltozás folytán a máris fenyegető jelleget öltő gyűlölködés megszüntethessék. N, ha a beleavatkozás folytán a 11 új gyöv.űdne meg, hogy a viszálkodásra komoly ok fenni nem forog, s a lakosság által tanúsított ellenszenv egyes bosszúálló egyének hajtogatása által keletkezett és nyer tápot, akkor a baj orvoslása végett tessék a közigazgatási hatóságot megkeresni, mely majd gondoskodni fog arról, hogy a községben a nyugalom s rend helyreálljon. Egyiket a kettő közül meg kell tenni, mert ha továbbra is gyűlölség s zavar fog uralkodni a felek között, akkor a vallás s erkölcsi élet egészen alá fog sülyedni. Ez pedig legkevésbé kívánatos ma, midőn folyton szaporodik azok száma, kik az erkölcsi élet legalsó fokára sülyedve a vallási hitelveket tagadva — tervszerűleg oda törekszenek, hogy az állami s társadalmi rendet felforgassák. Másrészt az egyenetlenség, mint rész példa ragadós lehet, s átszármazhatik a szomszédos, vagy távolabbi oly községekbe is, hol eddig a lelkész s hívek között a legszebb egyetértés uralkodott. Már is van egy község, melynek lakosai kijelentették, hogy a leendő lelkészüknek a „canonica visitatio“-ban megállapított szolgálmányokat nem fogják teljesíteni, s csak is annyi fizetést fognak neki adni, mennyi a tanítónak van. A volt lelkészeikkel a legnagyobb egyetértésben élő községi lakosok eme fellépése már elég tanúbizonyságot tesz a mellett, hogy a vallás szolgája iránt tartozó köteles tisztelet, s elismerés kezd kiveszni az emlíítélőbolonrdok, ma már jobban is ragaszkodnak az anyagiakhoz, mint a valláshoz. Az anyagiak szaporítása czéljából megtagadják az őseik által elfogadott s rég időktől fogva fennt álló szolgálmányok teljesítését, és kerülik ama helyeket, hol buzgó imákban kellene a mindenhatóhoz fordulni. Az egyház sem az a hely többé igen sokak előtt, hol a hívők serege tiszta szívből eredő imáit szokta végezni. Ott is a hiúság, s képmutatás ütötte fel tanyáját. Mennek azért, hogy lássák, imádkoznak azért, hogy a külsőségnek eleget tegyenek. A szív hiú érzelmei elöli a lélek tisztaságát, s háttérbe szorítja a vallás iránti tiszteletet, megsemmisíti a nemes s magasztos iránti fogékonyságot. A vallástalanok száma úgyis nagy, s számuk folyton nagyobbodni fog az ily viszálkodások által, s pedig abból az osztályból, mely a vallást eddig mindenek fölé helyezte. A bekövetkezhető nagyobb baj elhárítása czéljából szükségesnek tartjuk megyés püspökünk gyors, s igazságos beavatkozását, és hisszük, hogy ez meg is fog történni, miután a további hallgatások ép úgy kárára lehetnek az egyháznak, mint a társadalomnak. A székesfehérvári kereskedelmi középtanoda igazgatásába a következő felhívást bocsátotta közzé: A székesfehérvári kereskedelmi középiskola értesítője. Az intézet czél ja. A székesfehérvári kereskedő-társulat által fentartott és államilag segélyzett keresk. középiskola a j«let tanévvel fennállásának 17 Jji* *«■*»**« V‘ i'izenet év Hosszú ívo, és annyival hoszszabb oly intézmény életében, melynek nemes, de nehéz feladatává tétetett, a közöny és előítélet ezer akadályaival való megküzdésén kívül, az áttörés nehéz szerepére vállalkozni oly tér megmunkálásában, mely nemzetgazdasági életünk egészséges fejlődésének egyik főtényezője. Ezen idő alatt intézetünk nemcsak a kezdet nehézségeivel küzdött, hanem diadalmasan vívott meg a létkérdés nehéz megpróbáltatásával is. Intézetünk a budapesti kereskedelmi akadémia után a legrégibb lévén az egész országban, még akkor keletkezett, midőn hazánk állami és alkotmányos szabadságát visszanyerte, midőn a magával rendelkezhető nemzet előtt azon óriási feladat állott, hogy századok mulasztásait a messze előhaladott kor magas igényeihez mérten helyrepótolni siessen. Nemzetünk jobbjai lázas sietséggel fogtak a tanügy terén is a munkához. Keletkezett több ezer új népiskola, gymnasium és reáliskola, csak a kereskedelmi szakoktatás érdekében igen kevés történt. A székesfehérvári kereskedő társulat azonban, áthatva a kor kívánalmaitól, ezen szükségletet fedező intézetet életbe hívta, és azóta, még a kormány segélyezése mellett is, nehéz áldozatokkal tartotta fenn, mert belátta, hogy az ipar és kereskedelem felvirágzása és a közlekedés gyorsasága mellett a kereskedő sem érheti be már, ha az elemi vagy valamely középtanoda egy-két osztályát végzi, mert a kereskedelem külön szak lévén, külön kiképeztetést is kíván. A kereskedelem ma már tudomány, mégpedig a legkomplikáltabb tudományok egyike, s magas álláspont és széles látkör kell ahhoz, hogy valaki e tudomány igazságait és elveit beláthassa és megismerhesse. Dicsekvés nélkül mondhatjuk, hogy intézetünk keletkezése óta városunknak és vidékünknek nagy hasznot hajtott, mert több száz szakképzett ifjút nevelt már, kik tekintélyes üzleti házakban, bankokban, gőzmalmoknál, vasúti-, postai- és pénzügyi hivataloknál alkalmazást nyervén, ma már szép állást foglalnak el. Az intézet szervezete és tanterve. A székesfehérvári keresk. középiskola a gymnasium, reáliskola és polgári iskola 4 osztályához kapcsolódó 3 osztályú szakintézet, mely magában befejezett, szakszerű képzettséget ad növendékeinek. A nagyméltóságu magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak 1875. évi julius 17-éről toooo.H 3/..fin «.iáitokért kedves leir.fu fulvián intézetünk nyilvánossági joggal ruháztatik fel; ez intézet e mellett a fogy nui ősi um, vagy főreáltanodával egy rangba helyeztetik, s mindazon kedvezményekben részesül, melyek ezen intézeteket megilletik; például, hogy az itt végzett növendékek katonai kötelezettségük kitöltésében az egy évi önkéntességre jogosítva vannak, ha 4 gymnasiumi, vagy 4 reál osztályt végeztek. Ezen tanodát jó sikerrel végzett növendékek a szoros értelemben vett kereskedelmi pályán kívül az 1883. évi, a köztisztviselők minősítéséről szóló törvényczikk alapján több hivatali pályára is illetékesek, u. m.: TÁRCZA. EGY FESTMÉNY TÖRTÉNETE. FRANCZIA BESZÉLY. I. Tanuló koromban — körülbelül 30 évvel ezelőtt — szünidőm egy részét évenkint rendesen anyám egy nagybátyjánál töltöttem, a kinek Francziaország déli részén, Felső-Provenceben, Piemont határától nem messze, csinos kis mezei birtoka volt. a nagybátya egy vén benediktinus volt, nagy foliánsok közt növekedvén, igen tudós. Mindenki megegyezett abban, hogy a szent-mauri tudós zárdának legékesebb virágszála lett volna, ha a forradalom közbe nem lép s őt a világi élet zajába nem hajítja, midőn még fogadalmát sem tette le. Még huszonöt éves sem volt, midőn egy rendelet a zárdákat helyreállította; ő azonban nem érzett vágyat a visszatérésre, hanem átvette atyja örökségét és elvonult a magános falusi lakba, melyet — emlékül azon házra, hol első tanulmányait végző — Saint- Pierre de Corbie-nak nevezett el. A kis jószág egy alpesi síkon feküdt, a hegyláncz déli lejtőjén, mely lépcsőzetesen egész a Vár torkolatáig ereszkedik le. A környezet vad és bájos volt egyszerre. Óriási szirttömegek nyúltak a ház fölé, oldalaikon sürü bozóttal, egy-egy magános tölgygyel fedve. A házhoz kanyargós, árnyas hegyi út vezetett. Előtte sürü fák átlátszó fátyolt képeztek lombjaikkal. Itt élt Dom Gerusac —a mint a család tagjai még most is nevezték — elvonultan könyvei és a természet társaságában. Igen tapasztalt, tudós öreg úr volt és mindamellett kedélyes, barátságos, nagyon szerettem hozzá vakácziókra menni. Gazdag tapasztalásból származó tanulságos társalgása és kedélyessége egyaránt vonzott hozzá. Többnyire egy félmértföldnyire leszálltam az országúton és mellékuton mentem Saint Pierre de Corbie-ig, oly után, melyen kocsival nem lehetett járni. Könnyeden és vndoran lépdeltem az elhagyatott útón, egyik kezemben útitáskám, a másikban vándorbotommal. Minél közelebb értem bátyám lakásához, annál inkább gyorsitom lépéseimet, és midőn végre a ház előtti fasorba jutok, körülnéztem s kimondatlan örömmel ismertem fel a fákat, köveket, padokat; minden a régi rendben volt. Jó öreg nagybátyám rendesen tárt karokkal jött elém, nagy érdekkel tudakozódott mindenről, különösen iskolai életemről, és ha netán valami dicsekedni valóm volt, sohasem mulasztó el, hogy latin nyelven ne gratuláljon. Csak azután vette észre, hogy egészen ki vagyok izzadva, bevezetett a lakszobába, előkiálta Mariont, öreg szolgálóját, hogy nekem czitromos vizet készítsen, sajátkezűleg vette el útitáskámat. A kellemetlen hatás, melyet a csúnya, vén Marion megjelenése reám tett, mindig ellensúlyozta azt, melyet a gyönyörű természet és bátyám szívessége bennem keltett. A legutálatosabb teremtés volt, akit csak valaha láttam; valami visszataszító, mogorva, kétségbeejtő kiéltség volt egész lényében, mely mindig borzadálylyal vegyes idegenkedéssel töltött el iránta. Régen, nyolcz-tíz éves koromban láttam először; akkor megirtóztam tőle s később soha sem tudtam reá nézni a nélkül, hogy az alvilági alakokra ne gondoljak, melyekkel a pogány hitrege a poklokat népesíti. Hosszú szikár termete, csontos kezei, vörös szemei és ezer ránéz által átszabdalt fonnyadt arcra mindig egy vámpírra emlékeztettek. Különben olyan jó cseléd volt, amilyent keveset lehetett találni; tevékeny, pontos, engedelmes és hallgatag egész a némaságig. Bátyám keresett egyszerűséggel, azon odavetett pazarlással rendezte be házát, amelylyel öreg papok szoktak. Minden — kivéve a vén Mariont — kedves, jó benyomást tett a szemlélőre. Az elfogadó terem bútorzata látszólag gond nélkül összeválogatva, apránként azonban a legegyszerűbb ember is felfedezte benne a számítást, melylyel minden a maga helyére volt állítva. Egy mindig nyitva levő tágas ajtó egy másik szobába engedett kilátást, melynek falai nagybátyám gazdag könyvtára által mintegy kibéllelve valónak. Ott csoportosultak ékes rendben a latin szerzők vaskos kötetei, a benediktinus tudósok művei, és néhány modern költő is keveredett a komor társa ,ságba, melyeknek diszkötései előragyogtak a poros állványokról. Az ebédlő falait szintén értékes olajfestmények díszítik, és egy csodálatra méltó gyűjteménye régi aczélmetszeteknek, melyet bátyám különös szorgalommal szedett össze. A szerény diófa-pohárszéken több ezüst-edény állott, művészi kidolgozás által hirdetve értékét, de megvallom, mindezen érdekes dolgok nem kötötték le annyira figyelmemet, mint egy talán középszerűen sikerült festmény, melyet Dom Gerusac az ebédlő kemenczéjének párkányán helyezett el. Pastell-kép volt, vásznán és keretén az idők nyomait hirdetve. Ifjú hölgyet ábrázolt, bámulatos szépségűt, a fiatalság és báj egész teljében. Öltözete a watteaui pásztorlányokéhoz hasonlított. Hosszú, szoros, két sor rózsaszínű bodorral diszített kék ruha simult idomos, karcsú termetéhez; karjain fekete bársonyujjak voltak egész a csuklójáig begombolva. Hajporozott haját egyszerű, világoskék bojt tarta össze. Arczának parancsoló, büszke és mindamellett érzelmes, vonzó kifejezése volt. Kék szemei tüzesek és epedők voltak egyszerre. Félig nyílt keskeny ajkain csintalan mosoly játszott és két sor fehér fogat tüntettek fel, melyek olyanok voltak, mint gránát virág kelyhébe esett jázmin-szirmocskák. (Folyt. köv.) HIÁBA. „Te erre jársz, mig én amarra bolygok De utainkon rózsa nem terem, Te sem lehetsz és én sem lehetek boldog Szenvedni fogunk véges végtelen ! ...“ Gyönyörű augusztusi nap volt. — Halk zephyr lebegett susogó szárnyaival a balatonfüredi tóparti sétány remek fáinak árnyas lombjain át, csicsergő madárkák az ágakon, boldog ifjú párok a fák árnyában, csupa öröm, csupa boldogság mindenütt! Amott a nem messze távolban a komor Tihany is mintha megifjodott; kolostorának ablakairól, tornyának fényes keresztjéről tükrödzik a verőfény, mintha szerelmes pillantásokat vetne az Örökszép menyasszonyra a tündebájos Balatonra. Füreden a saison tetőpontját érte el, a szentgyörgyi Horváth ház, a Rüksch vendéglő, a nyári lakók minden egyes kis szobácskája el volt foglalva, még a fürdőszobákba is szállásoltak be más lakás hiányában vendégeket. Nappal fürdőszobák, éjjel hálószobák voltak, a savók ura is rendkívül igénybe vétetett, persze oly egészséges emberektől, kik még egészségesebbek akartak lenni, mert hiszen Füredre az egészséges emberek szoktak menni gyógyulni! — pedig hajh, de sok egészséges szív kapott már halálos sebet Füredről! Két fiatal nő halad a Balaton partja mentén; úgy látszik barátnők, legalább a mint egymást karonfogva, hosszú, kimért léptekkel lebegnek tova, s melancholicus, mennyei zenéhez hasonlító, ezüst csengésű hangon csevegnek együtt, mondva egymásnak szűzi titkaikat, mást nem gondolhatunk, mint azt, hogy két rokonszív egyesült kettejükben! Csónakba lépnek; a tó csendes, csak habzik, de nem hullámzik, úgy látszik vihar sem fenyeget mostanában, nem féltjük tehát őket, és pedig annál kevésbbé, mert az a napbarnított arczú halász, ki a ladikot vezetni fogja, bizonynyal viharedzett férfin, nincs hát mitől tartani, még vihar esetére sem. A két barátnő tréfálkozva, vidám mosolylyal rózsaajkain belépnek a ladikba s egymás mellé ülve a kis deszkára, átfonják egymás silphyd derekát, megindul a kis vizijármű és vigan szeli a habokat! Vegyük szemügyre a két fiatal hölgyet. Mindkettejük azon korban van, melyben a nőt a még ki nem nyílt, de már ellenállhatlan, elementáris erővel feslő rózsabimbóhoz szoktuk hasonlítani. A Keresztlevél betekintése nélkül is biztosra vehetjük, hisz egyikük sem lépte túl még a 18-ik évet. Az egyik, kit barátnője Amandának nevez, középtermetű, karcsú, gyengéd alkotású, de mégis bájos kerekdetséggel fejlődő leányka. Gesztenyeszín, sűrű hajzata két fonatban omlik le gyönyörű vállaira, kék szemeiben ábránd tanyáz és ha árnyas szempilláját fel-fel emeli, mintha abból a csillámló szempárból valami határozatlan, valami ismeretlen utáni vágy sugárzanak szerte! Szelíd arczának színe üde, mint a reggeli harmattól csilláraié bearózsáé; a kisköd ajka az arcz teljes, mennyei harmóniáját egészíti ki . . . Amanda egész megjelenésében az élet, az üdeség, a báj a szűzies szendeség és varázserejű szépség megtestesülése. Barátnője szőke bajzatú, fekete szemű, magas, nyúlánk termetű, kedves, nyájas arczú és vidám mosolyú hajadon. Amanda őt Emmának szólítja, mi is így fogjuk ezután őt nevezni. A ladik mind távolabb ment a parttól, de