Székesfehérvár és Vidéke, 1892. július-december (20. évfolyam, 79-158. szám)
1892-09-20 / 114. szám
XX-ik évfolyam« 114. szám. Kedd, 1892. szeptember 20. Megjelen hetenkint háromszor: iliadea * lap giellemi réssére vonatkozó kö«. Uszaásy, továbbá elöfizetének, felalólsmlánek, hirdetősek stb. ide intéremdflk. tás»« páldányok 10 krajcsárért ládsí'ato.ai dobiay-töndéjében,Hisaraya«to*ai knnkidéiDtig, a lap ki* »srácjánál ül a ixerkssstfffégbs* kaphatók TÁRSADALMI-, KÖZMIVELŐDÉSI- ÉS SZÉPIROLMI KÖZLÖIT"2T. Ulöfiiset&ek eszközölhetők a szerkesztőségben, Klökner Péter és Kubik Lőrincz könyv« kereskedésében. Vld.éte®3a jaaiaad.®» postaJbűL‘va.talmé.1. BUiiiUetkii B«sr# a 1*1 m oüfcla {ulumn*) 4» helyre vsa beossfcv* i sgy hely Mztgaqui MiU II S»| TflhhnSr hirdetők 10 asázfel-ií fekmageftf «*«« rifswtbMk. RMrk«Hlér«s érlekei a* lakes HayeaklatdfileMtl 9il flirAlg, S16Aas«tial Arak: Égés* évre ..... 8 Irt. — kr. Fél évre ..... 4 írt. — kr. Negyedén« .... 2 írt. — kr. A „NyUHW-on így tér 81 kr. Eléflteténnk 6» hirdetések még elfogadtattak Budapesten: Haaseaatenlée Vogler (Janice Dynla) hirdetési irodájában: Dorottyanton 13. sz. — Goldberger A. hirdetési irodájában s VA«ieinateaft 9. ii. — Bitibe*, Baaseaitek m 'fsgls* (Ott* Maus) hirdetési ireáájában I. fóaUSscktass» Mr. 10, Sekslek Msasife fefc. AztMirsSájáksR t Willssile Ws, 11« KiL'&Mnt laiaasfws uftnMVta®£. «Síiden kedden,c tütörtökfia és ezanbateHc fisevkasszöségét kiadó hivatal: S.17119», S»a utci». Az országos régészeti és embertani társulat Ünnepi ülése Székesfehérváron. Székesfehérvár, 1892. szeptember 18. A fehérmegyei régészeti egylet meghívta az országos régészeti és embertani társulatot egy kis ásatásra. Az országos egyesület elfogadta a meghívást és vasárnap reggel ritka vendégeket hozott a Budapestről jövő vonat. Ezt az egészet különben Zichy Jenő gróf csinálta, amiért hálával tartozunk neki, mert bebizonyíthattuk, hogy vendégszerető magyar város vagyunk. Vasárnap 9 órakor reggel csakúgy hemzsegett a nép a vasúti állomáson, egy része utazni akart, a másik nézni jött, mert hallotta, hogy itt lesz valami, a harmadik rész pedig a vendégeket fogadni jött. Ez utóbbi csoportban volt Fiáth Miklós báró főispán, Tóth Aladár orsz. képviselő, Sárközy Aurél alispán, Havranek József polgármester, Seidel Lajos rendőrfőkapitány, Heinrich Lajos tiszti főügyész, Gánóczy Flóris kir. közjegyző, Dsebarta György, Borostyán Sándor főreáliskolai tanár, Lichtwekert József stb. Kilencz óra 20 perczkor, tehát 4 percz késéssel robogott be a budapesti vonat, mely a vendégeket hozta. A vendégfogadó csoport lelkes éljenzéssel fogadta a vendégeket. Székesfehérvárra jöttek: Zichy Jenő gróf, Ekkert orosz tábornok, Majláth Béla az országos régészeti társulat alelnöke, Hampel József dr. múzeumi régiségtári őr, Vosinszky Mór esperes, Nagy Géza múzeumi őr, Czobor Béla dr. Fröhlich Róbert dr. tanár, akadémiai tag, Boncz Ödön miniszteri titkár, Lafrankoni Grazioza Enea mérnök, Brazsinszky Bálint múzeumi segédőr, Szendrei János dr. a társulat titkárja. A társaság az első osztályú váróterembe vonult, hol a város nevében a vendégeket Havranek József üdvözölte, biztosítva őket, hogy a szab. kir. városban magyar vendégszeretetre fognak találni. Majáth Béla az országos régészeti és embertani társulat alelnöke megköszönte a szívélyes fogadtatást és kifejezte Pulszki Ferencz a társulat elnökének sajnálatát, hogy betegsége miatt nemjöhetett el. ő meg van győződve, hogy vendégszeretetre találnak e magyar városban, hova látni, tapasztalni és tanulmányozni jöttek. Szavait lelkes éljenzés követte. Azután kocsikra ültek a vendégek és szállásukra hajtattak. Délelőtt 7.11 órakor a megyeház nagytermében gyűlt össze a társaság, mely telve volt hallgatósággal. Fáth Miklós báró főispán üdvözli az országos régészeti társulatot, Zichy Jenő grófot, Ekkert orosz tábornokot, és a közönséget. Azután átadja az elnöki széket Majláth Bélának. Majláth Béla az országos régészeti és embertani társulat alelnöke hálás köszönetet mond a szíves fogadtatásért. Könnyű feladat lenne — úgymond — fejtegetni, elmondani a régészeti társaság feladatát, bebizonyítani annak szükségességét, erre azonban itt szerencsére nincs szükség, mert ezt már teljesítette a székesfehérvári és fehérmegyei régészegylet, mit bizonyít a nagy számú közönség, mely most megjelent. A székesfehérvári egylet meghívását szíves örömmel fogadta az országos társulat és némi viszonzásai elhatározta, hogy ez alkalommal ünnepi ülést tart, melyen a Fehérmegyében talált régiségeket fogják Hámpel József dr. és Nagy Géza urak ismertetni. Üdvözli a vendégeket és felkéri Fiáth Miklós báró főispánt és Zichy Jenő grófot a jegyzőkönyv hitelesítésére. Hámpel József dr. a nemzeti muzeum régiségtárának őre szabad előadást tartott a „Fehérmegyei régiségekről“. Oly dolgokat akar elmondani — úgymond — melyeket sokkal bővebben fog nemsokára ismertetni Székesfehérvár egy monografusa Károly János kanonok, ki mint értesült az összes fehérmegyei leletekről részletes munkát fog legközelebb kiadni. És hogy ő mégis ezekről szól, erre jogcímet ad neki az, hogy mint a nemzeti múzeum képviselője hálával tartozik Fehér megye iránt, honnét igen sok és gyakran rendkívül érdekes leletek kerülnek a nemzeti múzeumba. Ezáltal példát szolgáltatnak a többi megyéknek és annak a 150—160 lezár embernek, mely évenként a nemzeti múeumotlátogatja. Ilyen érdekes fehérmegyei leletek a sár-szent-miklósi kocsi, az adonyi lelet, mik Zichy Nándor gróf adományozásai; a nagybóki kocsi, mely Zichy II. János gróf adománya, Bégl György által megtalált urna temető, az ezüst leletet, mit a boldogult Pauer püspök adományozott a nemzeti múzeumnak, a perkátai sírokban talált vaskard stb. más értékes lelet. A kőkorszakból nagyon kevés lelet van Fehérmegyéből, a bronc korszakból is csak 10 lelhely, melyekéi csak 2 jelentékenyebb, a bodajki és baracskai leletek. A Dunából is kikotortak egy igen érdekes bronc kardot, mely jelenleg Lafrankoni Grazioza Eneanr tulajdona. Ercsiben egész sorát találták a bronc mintáknak. A vaskorszakben leletekben már sokkal gazdagabb Fehér megye. Krisztus után a 4-ik században laktak itt a cellák és azok, mint a leletek bizonyítják, kocsival, lóval, sőt kutyájukkal együtt temetkeztek. Ily sírokat találtak Tétényben, Sár-Szt- Miklóson, Nagy-Loókon stb. Még szeretné folytatni, de az idő rövidsége nem engedi. 10—12 évvel ezelőtt már volt alkalma e helyen beszélni, 10 év múlva talán újra folytathatja a mait. A rendkívül érdekes és gyönyörű előadást a közönség zajosan megéljenezte. Majláth Béla: Az elhangzott éljenzés után ítélve a közönség meg volt elégedve az előadással és én is köszönetem fejezem ki az előadó úrnak az élvezetért, mit előadásával mindnyájunknak szerzett. Nagy Géza Fehérmegye szülötte tartott ezután igen érdekes és tanulságos felolvasást a verebi pogánykori sírról, mit a közönség lelkesen megéljenzett. (A gyönyörű stylusban itt rendkívül érdekes, vonzó és tanuságos felolvasást lapunk tárcza rovatában egész terjedelmében közöljük.) Zichy Jenő gróf háláját nyilvánítja a két felolvasónak, különösen a földinek, ki a helyi viszonyokat oly szépen ecsetelte. Jegyzőkönyvi köszönését indítványoz mind a kettőnek, kéri, hogy a társaság azt fogadja el. A társaság tagjai egyhangúlag elfogadták Zichy Jenő gróf indítványát. Ezután még Szendrei János dr. az országos régészeti egylet titkára mondotta el titkári jelentését, bejelentette, hogy Spitzer a társulat igazgatóválasztmányának tagja táviratilag üdvözölte a Székesfehérváron levő társulatot. Azután ő is köszönetet mond a szives fogadtatásért és bejelenti, hogy Sárközy Aurél alispán, Tóth Aladár ország. képviselő, Festetich Bennó gróf kir. tanfelügyelő, Gánóczy Flóris királyi közjegyző, Hattyusy Dezső dr., Heinrich Lajos tiszti ügyész és Lichtwekert József urak az országos régészeti és embertani társulat tagjai közé való felvételre ajánlhatnak."] Majláth Béla: Miután ellenvetés nincs, kimondom, hogy egyhangúlag felvétettek a társulat tagjai közé. Azután mégegyszer köszönetet mond a szives fogadtatásért és az ülést bezárja. Fiáth Miklós báró főispán ismerteti még a vendégekkel az ásatások programmját. A gyűlés ezzel befejezteti és a vendégek szállásaikra mentek. TARCZA: A verebi magyar pogánykori lelet.*) Irta és felolvasta: Nagy Géza. A magyar pogánykor fenmaradt emlékei közt a verebi lelet a legelsőkből való, melyeket a szerencsés véletlen ezredéves földtakarójuk alól napvilágra hozott. 1884-ben találták az első ismert ősmagyar sírt, egy lovastal együtt eltemetett vitéz sírját a pestmegyei Eene pusztán s 19 évvel később 1853. május 9-én a tavaszi esőzés által megrongált út javítása közbe fődeztek föl a munkások a verebi határon Lovasberény felé egy másik sírt, melyben szintén lovastól együtt eltemetett vitéz feküdt. Mindkét lelet korát a sírban talált átlyukasztott régi pénzekből lehetett megállapítani. A bene pusztaiban a 888-tól 924-ig uralkodott I. Barengár olasz király és római császár 35—40 drb érmét találták, míg a verebi sírban a Barengár-féle pénzeken kívül Kopasz Károly, II. Lajos és Együgyű Károly római császárok s I. Miklós és III. Szergiusz pápák érmei is előfordultak, összesen 12 drb a 840. és 924. közti időszakból. Mindezek kétségtelenné tették, hogy úgy a bene pusztai, mint a verebi sirban olyan magyar vitéz tetemei pihentek, ki a honfoglalás korában élt s ha szabad a Berengár-féle pénzek nagyobb számából következtetni, részt vett a hagyományainkból is ismert Bogát és Szalárd vagy Zuárd vezérek 922—924-ks olaszországi hadjáratában. Nagy szerencse volt a tudományra, hogy a verebintcsinálók leletéről Végh János verebi földbirtokos azonnal értesült s a sirt kellő vigyázattal ásathatta fel, mi nem csak a lelt tárgyakat mentette meg az elkallódástól, hanem mivel a felásatás a legnagyobb gonddal s minden egyes körülmény lelkiismeretes számbavételével történt, a pogány *) Felolvastatott az országos régészeti és embertani társulat tagjai által Székesfejérvárott, a megyeház nagytermében vasárnap délelőtt tartott diszközgyűlésén. magyarok temetkezési módjára is több felvilágosítást nyerhetünk ezen leletből, mint a bene pusztaiból. Érdy János szerint, ki a leletet leírta a M. Tud. Akadémia Évkönyveinek IX. kötetében, a sirgödör alján feküdt az ölnyi hosszú emberi csontváz — lábbal keletnek, fejjel nyugotnak, jobb kezén ezüst gyűrűvel, mellén a már említett 12 darab — két helyen kilyukasztott régi pénzzel, baloldalán egy csomóban hat nyilcsucscsal, a miből kitetszik, hogy a tegezt nem a háton viselték, mint némely képen látjuk, hanem a baloldalon a csípőre akasztva. A A vitéz fölé temették — Érdy szerint — felszerszámozott paripáját, más leletek azonban, mint a pilini és szolyvai, azt mutatják, hogy a holttestet a lóra fektették oly módon, hogy a lovas és a ló feje egymás mellé esett; a kantárszijak s a szerszám egyéb részei ezüst és aranyozott ezüst boglárokkal voltak kirakva, melyek szabálytalan hosszú négyszöget képeznek; a szerszámhoz tartozott még két kengyelvas, zabla, továbbá ezüst és vas csaták s aztán egy bevésett egyszerű szalagdiszitéssal ellátott ezüst szájrég. A vitéz koponyája ki volt lyukasztva s ezüst lemezzel befödve; Érdy csatában kapott sebnek gondolta, melyet gondos sebészi ápolás után begyógyítottak, az újabb kutatások azonban kiderítették, hogy a barbár népeknél gyakoriak az ilynemű koponya kifurások, amulettnek használván a kivágott koponya darabot; hogy ez a szokás őseinknél is megvolt a pogány korban, az „agyafúrt” kifejezés mutatja , némileg sejteti velünk, kik előtt ez a szokás teljesen érthetetlen, hogy a babonás gondolkodás az ilyen trepenált embernek több okosságot, nagyobb ravaszságot tulajdonított, mint másnak. Harminczkilencz év telt el a verebi sir feltalálása óta s ezen idő alatt az ősmagyar leletek száma megszaporodott. A pilisi, galgóczi, szolyvai, anarcsi, gödöllői, pörösi, neszmélyi, nagy-teremiai, balkányi, hugyaji, mogyorósi, szeged-őshalmi, szegedkirályhalmi, szeged-bojárhalmi, monaji, csornai sat. leletek újabb és újabb emlékekkel gyarapították a magyar őskor felől való ismereteinket; megyénk területén a verebihez csatlakozott a battai ősmagyar sir, hol 1873-ban szintén egy lovastól eltemetett vitézt találtak, az aranyozott ezüst boglárkákból azonban csak az a két darab ismeretes, mely a magyar n. múzeumba került és ma már a felett sem lehet semmi kétségünk, hogy ezen város határában a Demkóhegyen 1878-ban talált sír is, melyet akkoriban bronzkorinak véltek, ugyancsak a magyar pogánykorból való; a csontváz nyakán lelt és három szál sodronyból font bronz nyalopszecz, mely a fehérvári múzeum birtokába került, hasonló az alpári, gerendási, orosházi és galgóczi, részint XI. századbeli magyar, részint a X. század kezdetéről való turkesztáni érmekkel együtt előforduló nyakpereczeknek s habár csak ezen év folyamán, de végre is teljesedett az Arch. Kft. akkori szerkesztőjének azon óhajtása, hogy eleshelyen „igen czélszerű volna ásatást rendezni, valószínű, hogy itt több érdekes tárgy is kerülhetne elő." Valóban a magyar őskor egyik legbecsesebb emlékét, itt a Demkóhegyen találták ezen év tavaszán; értem azt a Liebtneckert úr birtokában levő és a keresztvasán ezüst berakással díszített kardot, mely csonka állapotában is a legépebb kard, mely a honfoglalás korából fenmaradt. A szolyvai ősmagyar kard darabokra tört s csak Lehóczky följegyzése után tudjuk, hogy egy élű pengéje a földben kevés görbületet tüntetett föl. A nemes-ócsai, melynek markolata teljesen hasonló a demkóhegyi kardhoz, bár közel sem olyan díszes, a hegyénél szintén el van törve. A benepusztai pedig elkallódott, kovács kézre került. E leletekből máris konstatálható, hogy az ősmagyarság különböző kulturális hatások alatt volt . Árpád nemzete többféle, bár rokonfajta népelemekből verődött össze, melyek a VIII—IX. század folyamán a kámamlati és baskiriai erdős vidéktől a Kaukázusig benyúló nagy kiterjedésű pusztaságon tanyáztak, részint független törzseket képezve, részint a Volgamenti két nagy állam, a bolgár és kozár kötelékébe tartozva. Nem tartozik e felolvasás keretébe annak a vizsgálata, hogy miféle elemekből alakult a magyarság s azért csak egész röviden érintem, hogy emlékeink a hét nemzetségből álló uralkodó elemet hétmagyarnak (hetumoger) nevezik, a többit pedig huna vagy kun nevezet alatt foglalják össze, egy sereg másféle elnevezés mellett, minek az „Atilla* és „Csaba“ népei, „Csabamagyarok (Sobomoger),“ „dentimogerek* stb., s hogy ezen többféle népségről az egykorú külföldieknek is tudomásuk volt, ők is különbséget tesznek a „fehér* és „fekete ungrok,* a közép volgamenti „hét törzsű nép*heptaradici és a déloroszországi „nigrok,* a tulajdonképeni „turkok,* meg a huni korszak óta ismert s az Alsó-Volga, Malotin és Kaukázus mentén tanyázó „Szabarok* (Szabarroi aszfalsti) és a kozároktól elszakadt, „holmi kabar nevű* három néptörzs között , miként az arab geográfusok, — a „madsgaroknak* több vidékéről beszélnek. Nem csoda, ha a keleteurópai nagy pusztaságon szétszórt elemek kulturális tekintetben is különböztek egymástól. Nomádok mellett, minő a magyarság zöme volt abban az időben, állandóbb életmódhoz szokott elemek is voltak; ilyenek a volgai bolgárok földjén megtelepedett „eszegetek,* „el-szekelek* azaz mondják magyar nevükön a „székelyek,* kiket ép ezen okból nevezett a volgamenti törökség „szekelinek,* szabulinak, vagyis székesnek, székhelylyel bírónak, ellentétben azon törzsekkel, melyek föl s alá barangolták a pusztaságon legelőről legelőre hajtva méneseiket, s baromcsordáikat. Egy másik bolgárnak mondott törzset be r z n 1 vagy b a r z i 1 név alatt emlegetnek az arab geográfusok; ezeket árpádkori okmányaink vosiánoknak nevezik s egykori szállásaik emlékét „Varsány” nevű községeink őrizték meg. (Vége köv.) Kossuth 90 éves ünnepe 1892. szept. 19. (Ünnepi beszéd, tartotta Gáncs Jenő, a függetlenségi kör lakomáján.) Ünnepelt a szabadság bajnoka, hérosza az egész világon; ismeri a nép szelleme nagyságában és szive jóságában; de egyedüli tulajdona a Magyarnak, a független hazát szereti nemzetnek. Nagy volt ő pályája kezdetén, börtönhöz vezette a zsarnok, mert a szellemszabadság oszlopát, a szabadsajtó világító trónját akarta biztos útjelzőül állitni a szabad hazához. Nagy, különösen 48-ban mint törvényhozó, nagy midőn Hunyadi kormányzó pálcáját forgatá; még nagyobb, midőn a két világrészben diadalútját koszorúzta meg a művelt világ, ragyogó szónoklatával még a tudomány emberét is bámulatra ragadva magával; még nagyobb, hogy ő a nép igazságos érdekeit mindenekfelett a szivén viselé; de legnagyobb, hogy mint nemes tűri keserű szenvedését s daczára öreg korának, szelleme fényével s tolla erejével keresi kenyerét és mint őrszem, folyton virraszt felejthetetlen haja felett.