Székesfehérvár és Vidéke, 1902. július-december (30. évfolyam, 77-154. szám)
1902-11-29 / 141. szám
1902. november 29. SZEKESFEHÉRVÁR ÉS VIDÉKE (141 sz.) osztályból bárki egy kissé kritikusabb körülmények közé jut, meg se kísérli saját erejét megfeszíteni, hanem azonnal a társadalom segélyére apellál. Szóval el lehet mondani túlzás nélkül, hogy a jótékony egyesületek még egyfelől nemes czéljukhoz képest a legégetőbb társadalmi bajnak, a nyomornak enyhítésén fáradoznak, másfelől nagyra nevelik sokakban a munkátlanság iránti hajlamot és teremtenek egy parazita fajt, mely a társadalom testén heremódon élősködik s ma már nem kéri, hanem követeli, hogy a társadalom az ő szükségleteiről gondoskodjék. A társadalomnak tehát, mikor jótékonyságát gyakorolja, szánalmát csak azokkal kell éreztetnie, akik erre méltán tarthatnak igényt; ellenben azok panaszára, akik a nyomort csak színlelik és két kezük munkája után is megélhetnek, csak rideg elutasítás lehet a válasz. K. L. Szerelem. — Számok a szív körül. — A szerelem olykor-olykor Magyarországon is azon veszi észre magát, hogy a törvénybe ütközik. És az ifjú hiába vall szerelmet és a leány hiába rebegi el a boldogító igent, a mint hogy a szülők is hiába adják áldásukat, mert a törvény útjukat állja. Szeretni ugyan szerethetik egymást, közelről is, meg távolról is, de az anyakönyvvezető nem adhatja őket össze. Nem adhatja pedig őket össze azért, mert házassági akadály forog fenn. Ilyen kellemetlen akadály többféle van, így például nem léphetnek házasságra azok, akik fejletlen korúak, akik egymással vérrokoságban vannak, akik unokatestvérek, akik házasságkötési tilalom alatt állanak, no meg az az özvegyasszony sem mehet férjhez, aki nem úgynevezett várakozási ideje még le nem járt. A szerelmesek, mikor ilyen törvényben gyökerező házassági akadályra bukkannak, rendszerint megijednek és kétségbeesnek, hogy olykor a kettős öngyilkosság gondolatával foglalkozzanak. Persze, az első időben nem igen tudnak arról, hogy a törvény nem olyan szigorú, mint amilyennek látszik és az igazságügyminiszter úr ő excellenciája nagy rokonszenvvel viseltetik ama szerelmes párok iránt, akik az oltár elé akarnak lépni. Később persze erről is értesülnek s valamelyik ügyvéd segítségével a kegyelmes úrtól azt kérik, hogy őket a házassági akadály alól fölmenteni szíveskedjék. Nos hát, ez alkalommal arról akarunk szólni, hogy milyen az igazságügyminiszter szíve és hogy mily mértékben teljesíti az efajta alázatos kérelmeket. Az előttünk fekvő statisztikai kimutatás szerint a miniszter a múlt esztendőben a a kérvényező szerelmesek legeslegnagyobb részét boldoggá tette s igen kis részüket utasította el. A fejletlen korú szerelmesek közül 2580 adott be kérelmet és 2527 nem hiába, mert csak 53-nak nem teljesítette az óhajtását. Engedélyt kért a férjhezmenésre 34 tizennégy éven aluli leány, 537 tizennégy-tizenöt év között levő bakfis és 1944 olyan kisasszony, akik tizenhat éves korukat be nem töltötték. A vérrokonságban levő szerelmesek 83 esetben kérték az igazságügyminiszter útján a királyt az akadály alóli fölmentésre és 79 esetben eredménynyel, mert csak 4 szerelmes párt utasítottak el. Fölvonultak persze a szerelmes és egybekelni akaró unokatestvérek is. Ilyen rettenetesen szerelmes pár volt 1149 volt s ezek közül 1138 kelhetett össze. Engedélyt csak 11 párnak nem adtak. A házasságkötési tilalom alatt lévők 5 esetben kérték a felmentést és mind az 5 esetben szerencsésen megkapták, hogy azután a bírói ítéleten jót nevessenek. Ama szerelmes özvegyasszonyok, akik férjük halála után tíz hónapig sem tudtak várni, 1147-en voltak. A miniszter ezek közül 1083-nak engedte meg, hogy özvegységük tíz hónapján belül férjhez mehessenek. Az elutasítottak száma csak 64 volt. Amint tehát mindezekből látszik, azok a szerelmesek, akik elé házassági akadályok gördülnek, nyugodtan nézhetnek a közeljövő elé, mert a minisztérimban nagy jóakarattal vannak irántuk. « Egy irodalmi irányt, a romanticizmust, mely a múlt század első évtizedeiben az egész világon átvonult, nálunk Kisfaludy Károly kezdett művelni ; de legtökéletesebb bravúrral Vörösmarty Mihálynál találjuk, kinek alkotásaiban nemzeti stílusban nyilatkozik meg. A franczia irodalomban a még ma is ismeretes Pál és Virginia meséje az első határozott romantikus jelenség. Legnagyobb alakja a romanticizmusnak Hugó Viktor, Dante Aleghieri és Musset Alfred. Vörösmartynál ezen irány nagyobb mértékben jelentkezik s mert ez találó hasonlatok, magyaros verselés és költői nyelv kíséretében történik, mindig gyönyörködni fogunk csapongó,regényes képzeletében. Ideje szólnom nyelvéről, mert az mutatja először azt a nagy változást, melyet előidézett. S ezt igézi merészséggel, de a mellett nagy nyelvérzékkel és csodálatos alkotó erővel téve, az akkori ortologikus és neologikus nyelvtusakodás harcosain, összeolvasztván az előbbiek tudását és eredetiségét az utóbbiak ízlésével és teremtő készségével. Ez is nemzeti munka volt; megmutatta, merre van a haladás ösvénye? A nemzet, mely már-már elfeledte ősi nyelvét, Vörösmarty által újra szerelmessé lett bele, mert felfedte előtte a nagy költő annak minden báját, szépségét, gazdagságát és zengzetességét. Hogy könnyű volt ezt tennie, ismét újabb érdeme, mert megtanulta ismerni e nyelvet úgy, mint előtte senki más. Lekapcsolta a lánczokat, melyek költészetünket a német és latin költészet igájához csatolták s idegen bálvány imádása helyett mind nemzetibbé és eredetibbé tette s még eposzai hagyományszerü szerkezetében is szakított a klasszikusok mintáival. Egy mondatban kifejezve: ő alapította meg a magyar költői nyelvet s a tökély magas fokára emelte. Nemcsak gondolatait tudja a legközvetlenebb rövidséggel kifejezni, de eltalálja hozzá a legsajátosabb, legmagyarabb formákat s dallamokat is. Hogy művésziebb-e, mint magyaros, eldönteni kétséges, de hogy bűbájos a nyelve, azt mind mostanig érezzük, ha nem lett volna Vörösmarty, nem alkothat vala oly nemes gyöngyöket Petőfi és oly szép történeteket Arany. Mint sziklából a forrás, úgy csörgedezik Vörösmartyból a szép nyelv s ezzel a jövő hangját adta meg, mert ebből a forrásból szürcsölt a szabadságharc. Tyrtaeusa és a Toldi-mesék lantosa is, így lett hallhatatlan Vörösmarty. Közszájon él művei egy részével, ismerjük lírai alkotásait, idézzük alakjait: ez az első, ami biztosítja az alkotó elme örök életét s ez egyszersmint a legbiztosabb és legigazabb neme a hallhatatlanságnak. A másik, hogy a minek már Kisfaludy előtt is voltak előhírnökei, az irodalmi átalakulásnak Vörösmarty lett békés apostola. Az irodalmi átalakulás pedig, melyet ő inaugurált, diadala lett a költői szabadságnak s kutforrása az ország politikai és társadalmi talpraállásának. Ez a második feledhetetlen munkája lángelméjének oly dicsőségét foglalja magában, melyet sem ízlésváltozás, sem közömbösség nem tud homályba borítani. Harmadszor az vésődött be tudatunkba, hogy idegen versmintáknak nemzeties szerkezetet, idegen műfajoknak magyar beosztást és idegen — meg új — irodalmi iránynak nemzeti stílust tudott adni. Végül megalapította és megkedveltette a magyar költői nyelvet, melyen Petőfi tovább haladt és melyet Arany a tökéletesség eddig elérhető fokára fejlesztett s ez a negyedik babérág, mely a másik hárommal egybefonódva »nem kér emlékül oszlopot érczből! Oszlop vagy te magad!« Valóban az. Aere perennius! De azért öt magyar művész lázasan dolgozik s nem sok idő alatt formát nyer Budapest legszebb emléke, a tiszteletreméltó költőnek, Vörösmartynak szobra. Mert bizton tudjuk, hogy a legszebb szobor lesz, ha elkészül s az emlék fölavatásánál (már látom előre) ott lesz az egész ország; újságok az ő nagyságával telnek meg ismét, folyóiratok az ő képeit hozzák, színházak az ő színdarabjait adják és mindenki róla beszél. Hogy is van csak ? Lesz még egyszer ünnep a világon s ez az ünnep derűs pillanat lesz a zajló förgetegben, az emberi lélek magába szállásának a napja: a szépnek a szeretete. S ezzel visszatérve oda, ahonnan kiindultam, be is fejezem megemlékezésemet. Deutsch Gyula ccZ/Ccczdc legnagyobb cédecczs úri- és női-divatáruháza Székesfehérvár, Nádor-utcza. HÍREK. Igazságügyi költészet. Ilyen is van már! Egyik kutató szellemű munkatársunk fedezte fel ezt a poesist, mely alaposan megcáfolja azoknak a véleményét, kik az ügyvédeket száraz lelkületű, prózai embereknek tartják. Nevezett munkatársunk ugyanis véletlenül ráakadt a régi törvényszék tárgyalási termében álló asztalnak fiókjára s annak fenekében legnagyobb meglepetésére verseket talált, verseket a deszkára írva. Bizonyára azoknak a türelmetlen ügyvédeknek és ügyvédjelölteknek művei e versek, kik a tanácskozási pauzák idejét sem akarták tétlenül eltölteni. A kis versikék nem a leghizelgőbben nyilatkoznak a sommás eljárásról s meglehetősen elkeseredett hangulatúak. íme néhány szemelvény belőlük: Dicső sommás eljárás. Ez kell nekünk, nem is más! Három forint dij mellett Éheztetnek bennünket . . . * Egy negyed egy van immár, Itt vagyok az asztalnál. Reggel kilencz órától Vál a gyerek anyjától! * Ha még egyszer születem, Másként kezdem életem . . . Nem leszek én fiskális, Felebbezni nagy kár is. * Hat tanú meg két fél . . . Lesz ebből még éjfél, Amig ezt kihallgatják Elátkozom az alperes nagyapját! * (Népdal motívum.) A felperes meg alperes Mind a fiskálisra keres . . . Mig a per ide-oda jár Száz forintom végire jár . . . (Ezt már aligha fiskális irta! Szedő!) * Eskü alatt vallom, Hogy a delet hallom Huzni a toronyban . . . 3