Állami Ybl gimnázium, Székesfehérvár, 1856

A pára és a gőz s ezek alkalmazása. s­­z anyag, mely a külvilág általányainak alkatrészeit képezi s a sért betölti, háromféle alakban, úgymint: szilárd (kövek, fémek, fák, stb.), big (viz, higany, stb.) és légnemű (levegő és légek) halmazállapotban jelentkezik. Azonban mind­ezen anyagnemek, legyenek bár ezek elemek, vagy összetett testek, bizonyos körülmények közt más meg más halmaz­­állapotban szemlélhetők, miért is méltán következtethetni, hogy a szilárd, híg és légnemű anyag alkata, bizonyos, az anyag természetétől különböző, természeti erők hatásától függ, melyek, vagy kiterjesztvén, vagy összehúzván amaz anyagnak parányait, benne az előforduló halmazállapotot eredményezik. E szerkezet­másításnak fő oka a meleg. A víz például közönséges hőmérséknél hígtest, nagyobbodván hőmérséke (p. 100° C.), légneművé válik, mert ez pará­­nyaiban gyengíti az összetartást, eltávolítja azokat egymástól jóval nagyobb arányban, kiterjeszti s légnemüekre átalakítja; kisebbedvén a hőmérsék, végre meghűlnek a parányok s ép oly arányban húzódnak össze, a milyenben melegítéskor kiterjedtek, és 0° C. szilárd test, jég, lesz belőlök. 1*

Next