Széphalom 19. (2009)

KAZINCZY ÉS KORA - Bíró Ferenc: Magyarosítási szándékok 1790 körül

SZÉPHALOM 19. • A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 2009. KAZINCZY ÉS KORA BÍRÓ FERENC Magyarosítási szándékok 1790 körüli Azok a viták vagy inkább­ napvilágra kerülő nézeteltérések, amelyek alapján Kazinczy felfogása a kortársi álláspontok között elénk rajzolódott, jobbára 1787 és 1789 folyamán zajlottak le illetve nyilatkoztak meg. Néhány hónap múlva Kazinczy Ferenc tolla alól azon­ban egészen másfajta dokumentumok kerülnek ki a napfényre. Az a szépíró, aki az imént a felvilágosult rendiség első nemzedékének és az 1780-as években színre lépő értelmiségnek ideológiai törekvéseitől (hallgatólagosan vagy nyíltan, de) egyaránt elhatárolta magát, most — lényegében teljesen váratlanul — néhány olyan ideologikus tartalmú írást tesz közzé, ame­lyek a nyelvkérdést immár nyíltan is abban az értelemben fogják fel, mint amit kortársainál volt alkalmunk tapasztalni. A nyelvkérdés társadalmi dimenziói az ő számára is fontosak lesznek, de nem úgy, ahogy azt Bessenyei György tervezetében láttuk, hanem úgy, ahogy a nyolcvanas évek értelmiségének megnyilatkozásaiban láthattuk. A nemzeti nyelv elsősorban a nemzet léte szempontjából válik most jelentős kérdéssé. 1790 márciusában nyílt levelet ír a Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztőinek.1 2 3 Ebben a levélben újra közzé teszi az Orpheus „második darabjában”2 már megjelent jegyze­tét, amelyet „Cons. Fáy Ágoston úr’ T. N. Abaújvármegye elsőbb vice-ispányja, a’ Kassán, 1790 ben Martius elsején öszve-gyülekezett Rendekhez tartott Beszédéhez” fűzött. A szán­dék nyilvánvaló: az irodalmi lap szűkebb publicitását szeretné kibővíteni, a hírlap nyilvánva­lóan szélesebb olvasóközönségéhez is el kívánja juttatni megjegyzéseit. Ez az írás olyan han­gon szólal meg, amilyen hangon eddig Kazinczy soha nem beszélt, és az interregnum idejét leszámítva soha nem is fog. A nemzeti nyelvet az értelmiséghez látszólag hasonló megközelí­tésben tárgyalja és ő, aki folyóiratának bevezetőjében „h­imérai szándéknak” minősítette a (bármilyen rendű-rangú) „köznép” megvilágosítását, most Bessenyei programjának a nyel­vénél sokkal radikálisabb tónusban érvel a latin nyelv visszaállítása ellen: „Fia a’ Deák Nyel­vet veszszük­ elő, úgy örökösen be­zárjuk a’ Tudományok el­terjedése előtt az utat. Egész a’ Rhetoricaig az az életünknek tsak­nem fele részéig azt a’ nyomorult konyhai deákságot ta­nulnánk egyedül ... ’s nem lessz időnk Valóságoknak tanulására.” De még feltűnőbb a ma­ ! Részlet a Kazinczy Ferenc és a nyelvkérdés című sajtó alatt lévő monográfiából. 2 KazLev. II. 45-47. 3 Orpheus (Halak hava, 1790). 2001. 56-59.

Next