Széphalom 19. (2009)
KAZINCZY ÉS KORA - Bíró Ferenc: Magyarosítási szándékok 1790 körül
SZÉPHALOM 19. • A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 2009. KAZINCZY ÉS KORA BÍRÓ FERENC Magyarosítási szándékok 1790 körüli Azok a viták vagy inkább napvilágra kerülő nézeteltérések, amelyek alapján Kazinczy felfogása a kortársi álláspontok között elénk rajzolódott, jobbára 1787 és 1789 folyamán zajlottak le illetve nyilatkoztak meg. Néhány hónap múlva Kazinczy Ferenc tolla alól azonban egészen másfajta dokumentumok kerülnek ki a napfényre. Az a szépíró, aki az imént a felvilágosult rendiség első nemzedékének és az 1780-as években színre lépő értelmiségnek ideológiai törekvéseitől (hallgatólagosan vagy nyíltan, de) egyaránt elhatárolta magát, most — lényegében teljesen váratlanul — néhány olyan ideologikus tartalmú írást tesz közzé, amelyek a nyelvkérdést immár nyíltan is abban az értelemben fogják fel, mint amit kortársainál volt alkalmunk tapasztalni. A nyelvkérdés társadalmi dimenziói az ő számára is fontosak lesznek, de nem úgy, ahogy azt Bessenyei György tervezetében láttuk, hanem úgy, ahogy a nyolcvanas évek értelmiségének megnyilatkozásaiban láthattuk. A nemzeti nyelv elsősorban a nemzet léte szempontjából válik most jelentős kérdéssé. 1790 márciusában nyílt levelet ír a Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztőinek.1 2 3 Ebben a levélben újra közzé teszi az Orpheus „második darabjában”2 már megjelent jegyzetét, amelyet „Cons. Fáy Ágoston úr’ T. N. Abaújvármegye elsőbb vice-ispányja, a’ Kassán, 1790 ben Martius elsején öszve-gyülekezett Rendekhez tartott Beszédéhez” fűzött. A szándék nyilvánvaló: az irodalmi lap szűkebb publicitását szeretné kibővíteni, a hírlap nyilvánvalóan szélesebb olvasóközönségéhez is el kívánja juttatni megjegyzéseit. Ez az írás olyan hangon szólal meg, amilyen hangon eddig Kazinczy soha nem beszélt, és az interregnum idejét leszámítva soha nem is fog. A nemzeti nyelvet az értelmiséghez látszólag hasonló megközelítésben tárgyalja és ő, aki folyóiratának bevezetőjében „himérai szándéknak” minősítette a (bármilyen rendű-rangú) „köznép” megvilágosítását, most Bessenyei programjának a nyelvénél sokkal radikálisabb tónusban érvel a latin nyelv visszaállítása ellen: „Fia a’ Deák Nyelvet veszszük elő, úgy örökösen bezárjuk a’ Tudományok elterjedése előtt az utat. Egész a’ Rhetoricaig az az életünknek tsaknem fele részéig azt a’ nyomorult konyhai deákságot tanulnánk egyedül ... ’s nem lessz időnk Valóságoknak tanulására.” De még feltűnőbb a ma ! Részlet a Kazinczy Ferenc és a nyelvkérdés című sajtó alatt lévő monográfiából. 2 KazLev. II. 45-47. 3 Orpheus (Halak hava, 1790). 2001. 56-59.