Pákh Albert (szerk.): Szépirodalmi Lapok, 1853 (1. évfolyam, 1-51. szám)
1853-03-31 / 26. szám
402 SZÉPIRODALMI LAPOK. 1853. BÉCSI LEVÉL. Bécs , márcz. 24.— A fontolva haladásnak is vannak jó oldalai. Ha nem sietek az e havi műkiállitást megtekinteni, nem kellett volna még egyszer bemenetet fizetnem — hogy Gallat (brusseli festő) nagyhírű képét, melly csak pár nap előtt tétetett ki, láthassam. De nincs kár némi haszon nélkül; legalább az apróságok által osztatlan figyelmet szentelek neki, mellyet kitűnőleg érdemel. Nem tartozom azok közé, kiket egy festvény óriási dimensiója, csoportos alakjai, drastikus tárgya megveszteget, ha tehát azt mondom, hogy első pillanatra lelánczoló testi és szellemi szemeimet, nem annak tulajdonítandó , mert a kép öles, s életnagysága 5—6 alakot ábrázol, sem, annak mert tárgya — Egmont és Horn grófok tragikus halála, egy nagyszerű történeti esemény emléke által izgatja fel a lélekidegeket, — (ha szabad e kitétel) bizonyára nem, — egy művészi teremtmény előbb egészének benyomása által ragad meg, — az ember lekötve érzi magát, megáll, — s csak aztán vizsgál a részletekig. — Templomban vagyunk, az oltár mellett egy faállványon két holttetem, fekete bársonynyal befödve, élettelen fejeiket kivéve , mik fehér párnáról merednek elénk rémesen; — s mellettük mogorva spanyol katona áll őrt, vaspánczél és vérté alól marezona tekintetet vetve — a szótlanul könyezve körülálló brüsseli polgárokra, kik zászlókkal ide sereglének a végső isteni tisztelet megadásában tanúsítani ragaszkodásukat az elhunytak iránt;— az oltáron egy szerzetes a gyertyákat gyújtja meg, előkészülete a szent ünnepélynek, melly mennyei irt ád földi sebeinkre. — Ez az egyszerű tárgy. — A kép elöszinén tehát a halottak, s különösen a fehér párnákon vérnyomokat hagyó iszonyú fők, — ez csaknem hatásvadászatnak látszanék, s kontártól szerencsétlen fogás leendett — mert undorral fordulni el illyesmitől,első indulata nézőben; de miilyenek e fők! ez erőteljes de szétdult férfivonásokon nem olvasható-e, hogy itt erőszak és nem természet működék az ember szétrombolásában ? lehet-e valami tökéletesebb e nemben? — és mégis erőt vesz rajtunk az iszony, s elkapjuk szemeinket, milly jótékony — számított vagy véletlen — hatás, hogy épen megettük az oltárlépcsőzeten álló szerzetes nyugodt arczára esnek, ki, illetetlenül környezete által, egész figyelemmel gyertyagyújtásába mélyeden, arczára és kezére annak lángja vet világot , s olly hü e colorit, olly természetszerű e cselekvény rajza , hogy képzeletünk szárnyain egyszerre boldog iskolaéveinkben vagyunk, mikben ezerszer láttunk épen illyen szerzetestestvért, épen illy mozdulattal, épen illy gyertyatartóval kezében, az oltáron épen illy feszülettel hasonlón foglalkozni, és körülnézünk s az elhízott brüsseli polgárok levert arczulataival, mikről csillámolva peregnek az elfojtani akart könyek, találkozunk, — olly jó becsületes, hétköznapi képek, ünnepi köntösben, csak vezetőjük, egy véres szakállú rövidre nyírott hajú férfi, árul el mélyebb szellemet, komorabb fájdalmat -------, s ismét a két főre fordulnak szemeink, — még belé nem fáradt lelkünk az átérezett fájdalom — s a művészet élvezetébe. — Allen Respect! nem mondhatja ugyan a műegylet „hazai művészünk“ X. Y. — hanem a műkiállitásnak egy legelső czélja: a művészet meghonosítása, olly látmány által, melly tanulmányul szolgál a művészeknek, izlés nem esítőleg a közönségnek, igy éretik el. — De térjünk vigabbakra. A nagy hét előtti szombaton utolsó színi előadás volt a húsvéti szünet előtt. Benedix sikert aratott új művénél a burgban jobban vonzotta Sevillai borbély, bátran mondhatni , hogy bárány közönség fizethet csak illy roppant magas bemenetet illy silány olasz operai élvezetért, mintáz eddig nyújtott; —eddig semmi nevezetes tünemény, Pozzika. (Rosina) egy ifjú tehetség, Everardi (Figaro), szinte csak jövővel biztat, — Scarese (Dre. Bartolo) igen jó, de nem nevezetesség, Mitrovicz (hazánkfia) rendkívül mély, de éreztelen bassus, — Guasco egy elkopott tenor, — az olasz énekes ugyan mindig olasz marad, — még a kiénekelt tenorista is egészen más valami,mint egy nem olasz, mert hiába az ő gégéjük (ezekre szebb kitétel nem illik) énekre van teremtve, — de mégis e három havi saisonra Bécs egyebet igényelhet; — s miután még mindig biztattatunk, hogy majd csak eztán jó a java — várjunk. — A bécsi Guelfek és Ghibellinek zajos kora ismét föltárnád, minden jelenség oda mutat, hogy a főváros két hatalmas pártra szakadand , mint volt ezelőtt tíz évvel. Strauss vagy Lanner? ez a devise. Az ifjú Strauss,ki atyja halála óta, Fahrbach versenye által csak kevéssé háborítva,egyedül állt a népi-kapellmeisteri dicsőség mezején — számtalan keringőivel — Tubolyiként szólván — megannyi „zenecsirákkal“ irgalmatlanul éreztető kényuraságát — és ime a népszerű Lannernek, a feledhetlen kedélyességű walzerek szerzőjének alig 20 éves fia a B i e r h a 11 - ban debüthoz, ezerenkint tódul ki a népség, — s az uraságnak vége. — Lanner hallatlan diadalt arat, atyja régi keringőinek hallására sírtak az emberek, szóval Lanner föllépése valódi népünnep volt. De kétségtelen jelek oda mutatnak, hogy a Strauss párt nincs megsemmisítve — s igy kész a háború. .....