Színes Vasárnap, 1996. szeptember (3. évfolyam, 35-39. szám)

1996-09-29 / 39. szám

1996. szeptember 29. 0­0.ÁV^ 1 Az „abbé”, aki ismeri a titkokat... Majdnem biztos voltam benne, hogy Thomas Mannon nevelkedett, hogy ismerősek számára a lübecki mester magányos hősei, de nem: Füzessy Tibor francia szerzőket olvas, és Olaszországot sze­reti. A parlamenti ülésszak előtt is onnan jött, napbarnítottan, kipi­henve, s mégis: idegennek tűnik tőle a latin derű. Az egykori pre­montrei gimnazista számára, aki később jezsuita szemináriumra járt, majd jogi diplomát szerzett, több mint másfél évtizedig ügyész volt, két esztendőn át „titkosszolgálati” miniszter, most néhány hó­napja pedig a parlament kereszténydemokrata alelnöke, szinte „természetes közegnek” tűnik a pulpitus. Az a fajta felülállás és el­különülés, amely talán egész életét jellemezte.­ ­ Alelnök úr! Mennyire tartja fon­tosnak a barátságot? Azt az „istál­lómeleget”, amelyben egykorú fia­talok - s talán idősebbek is - oly jól érzik magukat? Mindig voltak barátaim, csak na­gyon kevesen. Ez azt jelenti talán, hogy nagyon magasra állítottam a mércét. Kétségtelen, van bennem né­mi fenntartás az emberekkel szem­ben, és elég sokáig eltart, amíg valakit a közelembe tudok engedni. A nagy társaságot egyébként sem szeretem. De életem során nagyon sokféle kö­zegben kellett feltalálnom magam, s úgy érzem, sikerült... Talán nem kis mértékben köszönhető ez a gödöllői premontrei gimnáziumnak, amely szinte egész életemet, az életfelfogáso­mat, sőt, a munkastílusomat is meg­határozta. Kemény iskola volt - ma elit iskolának mondanák -, szigorú, de ugyanakkor szabadon gondolkodó is. A premontrei rend nem tűrte a politi­kai elfogultságot, a megkülönbözte­tést.­­ Miután ez az időszak a negyve­nes évek első felére esik, megle­hetősen szokatlan ez a szellem. Nem csak katolikusok járhattak a premontreiekhez? Egyáltalán nem. Protestáns és zsi­dó osztálytársaim is voltak. Ha mai fogalmakkal akarnék élni, azt mon­danám: a premontrei egy liberális rend volt. Kifejezetten németellenes felfogás uralkodott Gödöllőn, hiszen a tanárok nagy része Franciaországban végezte az egyetemet. S az ma már történelmi tény, hogy menedékhely is volt a rendház és a gimnázium a há­borús években. Franciaország meg­szállása után rengetegen bujkáltak ott „tanárként", „nevelőként"... Holott semmi közük nem volt a pedagógus­­pályához. Aztán mentek tovább, leg­többen Jugoszlávia felé. Úgyhogy a gimnázium, úgy mondhatnám, esz­mei és politikai felvértezettséget is adott, mert ott nemigen dőlt be senki az akkori idők náci propagandájának.­­ S olyan nagy hatással voltak ön­re a premontreiek, hogy teológus is akart lenni? Igen, érettségi után ez volt a szán­dékom, amikor Szegedre mentem, de aztán beláttam, hogy valójában nem nekem való a papi pálya.­­ Annyira azért nem akart magá­nyos maradni... Nem éreztem magam alkalmasnak, s 1947-ben inkább beiratkoztam a jo­gi egyetemre. • Érzett valami elhivatottságot az ügyészi munka iránt? Addig, amíg ügyész lettem, eltelt több mint tíz év... 1951-ben, amikor végeztem, a székesfehérvári járásbíró­ságra helyeztek, s ott mint fogalmazó, megismertem a „kulákpereket". Az volt a vágyam, hogy minél előbb szabadul­jak onnan és elkerüljem a bírói kineve­zést. S kapóra jött egy lehetőség Kom­lón, ahová éppen akkor, 1953-ban „bukott le" Vas Zoltán, a korábbi Gaz­dasági Főtanács elnöke. Az ő befolyá­sának volt köszönhető, hogy „kikértek" az Igazságügyi Minisztériumból. No, nem azért, mert Vas Zoltán ismert vol­na engem, hanem azért, mert az akko­ri szigorú világban neki ehhez joga volt.­­ Nehéz önt elképzelni Komlón. Hogy érezte magát? Nagyon kellemes emlékeim vannak Komlóról. Nemcsak azért, mert fiatal voltam, s ott találkoztam későbbi fele­ségemmel, hanem azért is, mert a bá­nyászokban roppant tisztességes em­bereket ismertem meg. Egyszerűek vol­tak, átláthatók, nem alakoskodtak...­­ Tehát egészen más világ volt mint a bíróság... Hogyne. Nem voltak furkálódások, s ami a legjobban megragadott, az a bányászszolidaritás. 4 Voltak barátai is, vagy csak a kö­zeg volt kellemesebb? A közeget éreztem sokkal kelleme­sebbnek. A bíróságon komor és bizal­matlan légkör uralkodott, az emberek féltek egymástól. 4 Egyébként önben is van bizal­matlanság, nem? Kétségtelen. Nehezen oldódom. Ebből is adódik, hogy kevés barátom volt és van. Viszont ezek a barátságok szilárdak. Megkímélt a sors attól, hogy csalódjam az emberekben.­­ Bár nagyot ugrunk az időben, de, gondolom - a szakmai előzmények mellett - ez a hűvös távolságtartás is szerepet játszhatott abban, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő mi­niszter lett az előző kormányban. Tudta, hogy mire vállalkozik? Természetesen. Hiszen a titkosszol­gálatok munkája is nyomozás tulaj­donképpen, ami viszont kapcsolódott a korábbi tevékenységemhez.­­ A laikus számára az ügyész a vá­dat képviseli. Amikor a nyomozá­son már túlvan az ügy... Az ügyészi munka sokrétű. Van pol­gári, általános felügyeleti, vádképvise­leti és nyomozási tevékenység. Én csi­náltam mindegyiket, de végül is a nyo­mozásfelügyeletnél kötöttem ki, ez volt a dolgom. A Fővárosi Ügyészségen, s később a Legfőbb Ügyészségen is.­ ­ Praxisában találkozott politikai ügyekkel is? Nem, a politikai ügyekkel az ügyész­ségen belül egy teljesen elkülönült részleg foglalkozott. Ezt a kérdést gyak­ran nekem szegezik a pártomon belül is, nevezetesen, hogy részt vettem-e politikai ügyekben. Először is: 1963 után, amikor a Fővárosi Főügyészségre kerültem, már nem voltak klasszikus politikai ügyek, de még a tiltott határ­­átlépéseket is külön választották az egyéb ügyektől. Mint mondtam, az egy zárt világ volt. Egy külön apparátus az apparátuson belül. Csak a legmegbíz­hatóbbak köréből.­­ És ön nem tartozott közéjük? Köztudott volt önről, hogy egyházi gimnáziumban érettségizett, s később teológiára is járt? Hogyne. Fiatalabb koromban az ügyészségen abbénak neveztek a kol­légáim. Az én kedvenc feladatom egyébként a bűnüldözés volt, legin­kább gazdasági, közelebbről tulajdon elleni bűncselekmények.­­ Melyek voltak a legemlékezete­sebb ügyei? Például az úgynevezett Volkswagen - ügy a nyolcvanas években. A Volkswa­­gen-gyár devizarészlege hatalmas csa­lást követett el, s a német ügyészség megkeresésére kezdtük meg a nyomo­zást, mert felmerült: nincs-e érintve a Magyar Nemzeti Bank is. De végül is a visszaélés nem bizonyosodott be. Az­tán a Chemolimpex-ügy. A céget negy­venmillió svájci frankkal csapta be egy Béla Baberbauer nevű osztrák-magyar szélhámos. Akkor is voltak már nem­zetközi csalások, ha nem is olyan gya­korisággal, mint most.­­ Válaszol rá, ha megkérdezem, mi a véleménye a Zemplényi-ügyről? Nem ismerem annyira a részlete­ket, hogy véleményt tudnék nyilvání­tani. Mindenesetre furcsa... Két kér­dés van: jogszabályellenes volt-e a hazahozatala vagy nem... Amennyi­ben álnévre szóló útlevelet kapott, az mindenképpen szabálytalan, de el­képzelhető, hogy nyomatékos indokai vannak, ha valóban olyan fontos volt, hogy hazakerüljön. Ugyanakkor vi­szont érthetetlen, ha a cél valóban komoly volt, miért nem történik sem­mi? Ha alapos a gyanú, nem magya­rázható, miért engedélyeztek Zemplé­nének szabad mozgást. Igaz, ma már létezik vádalku, az engedményeket tehát esetleg meg lehet indokolni, de hát én ebbe nemigen mentem volna bele... Én kategorikusabb vagyok: vagy nagy szélhámosságokat követett el, akkor viszont nem kell kesztyűs kézzel bánni vele, vagy csak kisebbe­ket, akkor viszont nincs ok a haza­csempészésre.­­ A titkosszolgálatoktól kanyarod­tunk el... Amelyek felügyeletéhez ezek szerint az ön ügyészi múltja afféle előiskola volt. Igen. A titkosszolgálat is tények felderítésével és bizonyításával fog­lalkozik. Bár más a mechanizmus. Mások a szabályok, mások az eszkö­zök.­­ Az ügyészség nem használhatott titkosszolgálati eszközöket? Nem. Csak nyílt nyomozás folyt. Legalábbis a nyomozás elrendelésétől kezdve. 4 Akkor hát mikor ismerkedett meg a titkosszolgálatok rejtelmei­vel? Amikor megkaptam a kinevezése­met, és elfoglaltam a posztomat. 4 Sok meglepetés érte? Személyeket illetően igen. 4 Olyanokkal kapcsolatban is, aki­ket régóta ismert? Igen. Olyanokkal kapcsolatban is. 4 És mit csinál ezzel a tudással? Őrzöm magamban. 4 Milyen érzés? Meg lehet szokni... 4 Nem lett még gyanakvóbb, mint amilyen az alaptermészete? 4 Nem, mert alapvetően számítottam rá, hogy sok ember más, mint ami­lyennek kívülről látszik. 4 Beleértve a politikusokat is? Igen. 4 Ön hivatalból ismerte meg a poli­tikusok előéletét? 4 A parlamenti képviselőkét igen. Ez az úgynevezett III/III-as ügy. Én bele­tekinthettem az iratokba, s tudhat­tam, kik az érintettek. 4 Ön szerint az átvilágító bírák há­nyat fognak találni? Ezt nem tudom megmondani. Kü­lönben is, ez már egy más összeté­telű parlament. Mindenesetre jót mulattam azokon a találgatásokon, amelyek a sajtóban megjelentek. Volt, ami igaz volt, volt, ami nem.­­ Gondolom, a környezetétől ka­pott hasonló kérdéseket, sőt, való­színűleg sokan nevekre is kíván­csiak voltak. Nem sínylették meg a kapcsolatai azt, hogy „titkosszol­gálati” miniszter lett? Nagyon hamar leszoktak az is­merőseim a kérdezősködésről. Volt persze, aki megsértődött... De nem tartott hosszú ideig a próbálkozások időszaka.­­ Pártjában ez mekkora feszültsé­get okozott? Hiszen, ha jól emlék­szem, az ön kinevezésének hírére a KDNP egyik prominens képvise­lője, Gáspár Miklós örömének adott hangot, mondván, így a párt legalább közelebb kerül bizonyos információkhoz... így volt, de az ilyen igényeket én nagyon hamar, még a bizottsági meg­hallgatásom előtt „leszereltem", illet­ve nyilatkozatot tettem az ügyben. Egyébként a KDNP tagjai ezt tisztelet­ben is tartották.­­ Mégis, az tagadhatatlan, hogy ön és pártja más vezetői között a nyil­vánosságban is tudatosult feszült­ség van. Nem járult ehhez az is, hogy elzárkózott az információ­­adás elől? A feszültség valóban igaz, de nem csak ebből fakad. Kezdetben sokan nem értették az én pályafutásomat, az ügyész sokak számára eleve a „go­nosz" megtestesítője, de ennek már vége van. Voltak bizonyos pletykák is, amelyek mindegyikéről bebizonyoso­dott, hogy hazugság. Dehát ismerjük a rágalom természetét... Nem volt kel­lemes, kétségtelen. Az újsütetű fe­szültségnek inkább az az oka, hogy ügyvezető alelnökként elég keményen nekiláttam a dolgok rendbetételének, s ez sok embernek nem tetszett. Kü­lönösen az újonnan jötteknek... De­hát ez minden pártban így van, van bizonyos nézeteltérés az „alapító atyák" és azok között, akik később csatlakoztak. Én az előbbiekhez tarto­zom, s köztünk érthetően szorosabb a kapcsolat, hiszen a nyolcvanas évek végén nem volt veszélytelen­­ egy ügyész számára különösen nem - pártszervezésben részt venni.­­ Ennek tükrében hogyan értékeli, hogy önt pártja a parlament alelnö­­kének jelölte - s az Országgyűlés később meg is választotta? Hiszen lehet olyan olvasata is a dolognak, hogy ön volt a legalkalmasabb sze­mély, de olyan is, hogy pártja „fel­felé buktatta". Tulajdonképpen mindkét olvasat igaz. Hiszen, ami a másodikat, a „felfe­lé buktatást" illeti, ez azt jelenti, hogy a mindennapos pártmunkából ki kel­lett vonulnom. Az Országos Választ­mány megszüntette az ügyvezető alel­nöki tisztséget is, s ebből levontam azt a következtetést, hogy egyelőre félreál­lok... Ez nem jelenti azt, hogy végleg feladtam a pártbeli tevékenységet, a politikai ambícióimat és nyugalomba vonultam volna, egy kényelmes alelnö­ki pozícióba, csak annyi történt, hogy az „első vonalból" most egy kicsit hát­rább húzódtam. 4 Milyen furcsa! Az ember azt hin­né, a parlament alelnöki funkciója sokkal fontosabb, mint egy párt­tisztség. Országos ismertséget is ad. S mégis úgy fogalmaz, hogy „hátrább húzódott”... Igen, mert pártvonalon ez így van... 4 S hogy érzi magát a pulpituson? Nem idegen, ugye? 4 Jól. Csak félő, hogy egy idő múlva unalmassá fog válni. Bár a parlament gondoskodik róla, hogy ne így legyen... Vannak feszültségek, s ezek a feszült­ségek felcsapnak a pulpitusra is. 4 Alelnökként egyébként nem vál­toztak meg a kapcsolatai a képvi­selőkkel? Akár a kormánypártiak­kal, akár az ellenzékiekkel... Semmi sem változott. Hogy úgy mondjam, én mindig is beszélő vi­szonyban voltam képviselőtársaim­mal.­­ És kikkel van különösen jó vi­szonyban? Természetesen elsősorban a hoz­zánk közel álló pártok képviselőivel. Ezen túlmenően különösen azokkal, akikkel az ellenzéki kerekasztal mel­lett hosszú napokat töltöttem. Pető Ivánnal, Tölgyessy Péterrel, Orbán Viktorral, de az ellenzéki kerekasztal­ban részt vevő egész SZDSZ- és FIDESZ-magot említhetném. S jó kap­csolatom volt Pozsgayval és az ő kör­nyezetével is. Ezek az emberek nem akkor kerültek be az életembe, amikor képviselő lettem. Nem mondom, ez is okozott némi gyanakvást és idegenke­dést a saját pártomban... Mert volt egy olyan időszak, amikor megjegyezték, ha valaki túl sokat vagy túl gyakran mutatkozott egy más pártbelivel a par­lamenti folyosón. Dehát én azt el nem tudom képzelni, hogy elforduljak vala­kitől vagy ne álljak szóba valakivel, pusztán azért, mert más párthoz tar­tozik. Mert bizonyos kérdésekben eltér a véleményünk...­­ Még mindig hat a premontrei is­kola... Igen, még mindig. Fotó: Benkő Imre VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS színes vasárnap 9

Next