Színes Vasárnap, 1996. szeptember (3. évfolyam, 35-39. szám)
1996-09-29 / 39. szám
1996. szeptember 29. 00.ÁV^ 1 Az „abbé”, aki ismeri a titkokat... Majdnem biztos voltam benne, hogy Thomas Mannon nevelkedett, hogy ismerősek számára a lübecki mester magányos hősei, de nem: Füzessy Tibor francia szerzőket olvas, és Olaszországot szereti. A parlamenti ülésszak előtt is onnan jött, napbarnítottan, kipihenve, s mégis: idegennek tűnik tőle a latin derű. Az egykori premontrei gimnazista számára, aki később jezsuita szemináriumra járt, majd jogi diplomát szerzett, több mint másfél évtizedig ügyész volt, két esztendőn át „titkosszolgálati” miniszter, most néhány hónapja pedig a parlament kereszténydemokrata alelnöke, szinte „természetes közegnek” tűnik a pulpitus. Az a fajta felülállás és elkülönülés, amely talán egész életét jellemezte. Alelnök úr! Mennyire tartja fontosnak a barátságot? Azt az „istállómeleget”, amelyben egykorú fiatalok - s talán idősebbek is - oly jól érzik magukat? Mindig voltak barátaim, csak nagyon kevesen. Ez azt jelenti talán, hogy nagyon magasra állítottam a mércét. Kétségtelen, van bennem némi fenntartás az emberekkel szemben, és elég sokáig eltart, amíg valakit a közelembe tudok engedni. A nagy társaságot egyébként sem szeretem. De életem során nagyon sokféle közegben kellett feltalálnom magam, s úgy érzem, sikerült... Talán nem kis mértékben köszönhető ez a gödöllői premontrei gimnáziumnak, amely szinte egész életemet, az életfelfogásomat, sőt, a munkastílusomat is meghatározta. Kemény iskola volt - ma elit iskolának mondanák -, szigorú, de ugyanakkor szabadon gondolkodó is. A premontrei rend nem tűrte a politikai elfogultságot, a megkülönböztetést. Miután ez az időszak a negyvenes évek első felére esik, meglehetősen szokatlan ez a szellem. Nem csak katolikusok járhattak a premontreiekhez? Egyáltalán nem. Protestáns és zsidó osztálytársaim is voltak. Ha mai fogalmakkal akarnék élni, azt mondanám: a premontrei egy liberális rend volt. Kifejezetten németellenes felfogás uralkodott Gödöllőn, hiszen a tanárok nagy része Franciaországban végezte az egyetemet. S az ma már történelmi tény, hogy menedékhely is volt a rendház és a gimnázium a háborús években. Franciaország megszállása után rengetegen bujkáltak ott „tanárként", „nevelőként"... Holott semmi közük nem volt a pedagóguspályához. Aztán mentek tovább, legtöbben Jugoszlávia felé. Úgyhogy a gimnázium, úgy mondhatnám, eszmei és politikai felvértezettséget is adott, mert ott nemigen dőlt be senki az akkori idők náci propagandájának. S olyan nagy hatással voltak önre a premontreiek, hogy teológus is akart lenni? Igen, érettségi után ez volt a szándékom, amikor Szegedre mentem, de aztán beláttam, hogy valójában nem nekem való a papi pálya. Annyira azért nem akart magányos maradni... Nem éreztem magam alkalmasnak, s 1947-ben inkább beiratkoztam a jogi egyetemre. • Érzett valami elhivatottságot az ügyészi munka iránt? Addig, amíg ügyész lettem, eltelt több mint tíz év... 1951-ben, amikor végeztem, a székesfehérvári járásbíróságra helyeztek, s ott mint fogalmazó, megismertem a „kulákpereket". Az volt a vágyam, hogy minél előbb szabaduljak onnan és elkerüljem a bírói kinevezést. S kapóra jött egy lehetőség Komlón, ahová éppen akkor, 1953-ban „bukott le" Vas Zoltán, a korábbi Gazdasági Főtanács elnöke. Az ő befolyásának volt köszönhető, hogy „kikértek" az Igazságügyi Minisztériumból. No, nem azért, mert Vas Zoltán ismert volna engem, hanem azért, mert az akkori szigorú világban neki ehhez joga volt. Nehéz önt elképzelni Komlón. Hogy érezte magát? Nagyon kellemes emlékeim vannak Komlóról. Nemcsak azért, mert fiatal voltam, s ott találkoztam későbbi feleségemmel, hanem azért is, mert a bányászokban roppant tisztességes embereket ismertem meg. Egyszerűek voltak, átláthatók, nem alakoskodtak... Tehát egészen más világ volt mint a bíróság... Hogyne. Nem voltak furkálódások, s ami a legjobban megragadott, az a bányászszolidaritás. 4 Voltak barátai is, vagy csak a közeg volt kellemesebb? A közeget éreztem sokkal kellemesebbnek. A bíróságon komor és bizalmatlan légkör uralkodott, az emberek féltek egymástól. 4 Egyébként önben is van bizalmatlanság, nem? Kétségtelen. Nehezen oldódom. Ebből is adódik, hogy kevés barátom volt és van. Viszont ezek a barátságok szilárdak. Megkímélt a sors attól, hogy csalódjam az emberekben. Bár nagyot ugrunk az időben, de, gondolom - a szakmai előzmények mellett - ez a hűvös távolságtartás is szerepet játszhatott abban, hogy a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter lett az előző kormányban. Tudta, hogy mire vállalkozik? Természetesen. Hiszen a titkosszolgálatok munkája is nyomozás tulajdonképpen, ami viszont kapcsolódott a korábbi tevékenységemhez. A laikus számára az ügyész a vádat képviseli. Amikor a nyomozáson már túlvan az ügy... Az ügyészi munka sokrétű. Van polgári, általános felügyeleti, vádképviseleti és nyomozási tevékenység. Én csináltam mindegyiket, de végül is a nyomozásfelügyeletnél kötöttem ki, ez volt a dolgom. A Fővárosi Ügyészségen, s később a Legfőbb Ügyészségen is. Praxisában találkozott politikai ügyekkel is? Nem, a politikai ügyekkel az ügyészségen belül egy teljesen elkülönült részleg foglalkozott. Ezt a kérdést gyakran nekem szegezik a pártomon belül is, nevezetesen, hogy részt vettem-e politikai ügyekben. Először is: 1963 után, amikor a Fővárosi Főügyészségre kerültem, már nem voltak klasszikus politikai ügyek, de még a tiltott határátlépéseket is külön választották az egyéb ügyektől. Mint mondtam, az egy zárt világ volt. Egy külön apparátus az apparátuson belül. Csak a legmegbízhatóbbak köréből. És ön nem tartozott közéjük? Köztudott volt önről, hogy egyházi gimnáziumban érettségizett, s később teológiára is járt? Hogyne. Fiatalabb koromban az ügyészségen abbénak neveztek a kollégáim. Az én kedvenc feladatom egyébként a bűnüldözés volt, leginkább gazdasági, közelebbről tulajdon elleni bűncselekmények. Melyek voltak a legemlékezetesebb ügyei? Például az úgynevezett Volkswagen - ügy a nyolcvanas években. A Volkswagen-gyár devizarészlege hatalmas csalást követett el, s a német ügyészség megkeresésére kezdtük meg a nyomozást, mert felmerült: nincs-e érintve a Magyar Nemzeti Bank is. De végül is a visszaélés nem bizonyosodott be. Aztán a Chemolimpex-ügy. A céget negyvenmillió svájci frankkal csapta be egy Béla Baberbauer nevű osztrák-magyar szélhámos. Akkor is voltak már nemzetközi csalások, ha nem is olyan gyakorisággal, mint most. Válaszol rá, ha megkérdezem, mi a véleménye a Zemplényi-ügyről? Nem ismerem annyira a részleteket, hogy véleményt tudnék nyilvánítani. Mindenesetre furcsa... Két kérdés van: jogszabályellenes volt-e a hazahozatala vagy nem... Amennyiben álnévre szóló útlevelet kapott, az mindenképpen szabálytalan, de elképzelhető, hogy nyomatékos indokai vannak, ha valóban olyan fontos volt, hogy hazakerüljön. Ugyanakkor viszont érthetetlen, ha a cél valóban komoly volt, miért nem történik semmi? Ha alapos a gyanú, nem magyarázható, miért engedélyeztek Zemplénének szabad mozgást. Igaz, ma már létezik vádalku, az engedményeket tehát esetleg meg lehet indokolni, de hát én ebbe nemigen mentem volna bele... Én kategorikusabb vagyok: vagy nagy szélhámosságokat követett el, akkor viszont nem kell kesztyűs kézzel bánni vele, vagy csak kisebbeket, akkor viszont nincs ok a hazacsempészésre. A titkosszolgálatoktól kanyarodtunk el... Amelyek felügyeletéhez ezek szerint az ön ügyészi múltja afféle előiskola volt. Igen. A titkosszolgálat is tények felderítésével és bizonyításával foglalkozik. Bár más a mechanizmus. Mások a szabályok, mások az eszközök. Az ügyészség nem használhatott titkosszolgálati eszközöket? Nem. Csak nyílt nyomozás folyt. Legalábbis a nyomozás elrendelésétől kezdve. 4 Akkor hát mikor ismerkedett meg a titkosszolgálatok rejtelmeivel? Amikor megkaptam a kinevezésemet, és elfoglaltam a posztomat. 4 Sok meglepetés érte? Személyeket illetően igen. 4 Olyanokkal kapcsolatban is, akiket régóta ismert? Igen. Olyanokkal kapcsolatban is. 4 És mit csinál ezzel a tudással? Őrzöm magamban. 4 Milyen érzés? Meg lehet szokni... 4 Nem lett még gyanakvóbb, mint amilyen az alaptermészete? 4 Nem, mert alapvetően számítottam rá, hogy sok ember más, mint amilyennek kívülről látszik. 4 Beleértve a politikusokat is? Igen. 4 Ön hivatalból ismerte meg a politikusok előéletét? 4 A parlamenti képviselőkét igen. Ez az úgynevezett III/III-as ügy. Én beletekinthettem az iratokba, s tudhattam, kik az érintettek. 4 Ön szerint az átvilágító bírák hányat fognak találni? Ezt nem tudom megmondani. Különben is, ez már egy más összetételű parlament. Mindenesetre jót mulattam azokon a találgatásokon, amelyek a sajtóban megjelentek. Volt, ami igaz volt, volt, ami nem. Gondolom, a környezetétől kapott hasonló kérdéseket, sőt, valószínűleg sokan nevekre is kíváncsiak voltak. Nem sínylették meg a kapcsolatai azt, hogy „titkosszolgálati” miniszter lett? Nagyon hamar leszoktak az ismerőseim a kérdezősködésről. Volt persze, aki megsértődött... De nem tartott hosszú ideig a próbálkozások időszaka. Pártjában ez mekkora feszültséget okozott? Hiszen, ha jól emlékszem, az ön kinevezésének hírére a KDNP egyik prominens képviselője, Gáspár Miklós örömének adott hangot, mondván, így a párt legalább közelebb kerül bizonyos információkhoz... így volt, de az ilyen igényeket én nagyon hamar, még a bizottsági meghallgatásom előtt „leszereltem", illetve nyilatkozatot tettem az ügyben. Egyébként a KDNP tagjai ezt tiszteletben is tartották. Mégis, az tagadhatatlan, hogy ön és pártja más vezetői között a nyilvánosságban is tudatosult feszültség van. Nem járult ehhez az is, hogy elzárkózott az információadás elől? A feszültség valóban igaz, de nem csak ebből fakad. Kezdetben sokan nem értették az én pályafutásomat, az ügyész sokak számára eleve a „gonosz" megtestesítője, de ennek már vége van. Voltak bizonyos pletykák is, amelyek mindegyikéről bebizonyosodott, hogy hazugság. Dehát ismerjük a rágalom természetét... Nem volt kellemes, kétségtelen. Az újsütetű feszültségnek inkább az az oka, hogy ügyvezető alelnökként elég keményen nekiláttam a dolgok rendbetételének, s ez sok embernek nem tetszett. Különösen az újonnan jötteknek... Dehát ez minden pártban így van, van bizonyos nézeteltérés az „alapító atyák" és azok között, akik később csatlakoztak. Én az előbbiekhez tartozom, s köztünk érthetően szorosabb a kapcsolat, hiszen a nyolcvanas évek végén nem volt veszélytelen egy ügyész számára különösen nem - pártszervezésben részt venni. Ennek tükrében hogyan értékeli, hogy önt pártja a parlament alelnökének jelölte - s az Országgyűlés később meg is választotta? Hiszen lehet olyan olvasata is a dolognak, hogy ön volt a legalkalmasabb személy, de olyan is, hogy pártja „felfelé buktatta". Tulajdonképpen mindkét olvasat igaz. Hiszen, ami a másodikat, a „felfelé buktatást" illeti, ez azt jelenti, hogy a mindennapos pártmunkából ki kellett vonulnom. Az Országos Választmány megszüntette az ügyvezető alelnöki tisztséget is, s ebből levontam azt a következtetést, hogy egyelőre félreállok... Ez nem jelenti azt, hogy végleg feladtam a pártbeli tevékenységet, a politikai ambícióimat és nyugalomba vonultam volna, egy kényelmes alelnöki pozícióba, csak annyi történt, hogy az „első vonalból" most egy kicsit hátrább húzódtam. 4 Milyen furcsa! Az ember azt hinné, a parlament alelnöki funkciója sokkal fontosabb, mint egy párttisztség. Országos ismertséget is ad. S mégis úgy fogalmaz, hogy „hátrább húzódott”... Igen, mert pártvonalon ez így van... 4 S hogy érzi magát a pulpituson? Nem idegen, ugye? 4 Jól. Csak félő, hogy egy idő múlva unalmassá fog válni. Bár a parlament gondoskodik róla, hogy ne így legyen... Vannak feszültségek, s ezek a feszültségek felcsapnak a pulpitusra is. 4 Alelnökként egyébként nem változtak meg a kapcsolatai a képviselőkkel? Akár a kormánypártiakkal, akár az ellenzékiekkel... Semmi sem változott. Hogy úgy mondjam, én mindig is beszélő viszonyban voltam képviselőtársaimmal. És kikkel van különösen jó viszonyban? Természetesen elsősorban a hozzánk közel álló pártok képviselőivel. Ezen túlmenően különösen azokkal, akikkel az ellenzéki kerekasztal mellett hosszú napokat töltöttem. Pető Ivánnal, Tölgyessy Péterrel, Orbán Viktorral, de az ellenzéki kerekasztalban részt vevő egész SZDSZ- és FIDESZ-magot említhetném. S jó kapcsolatom volt Pozsgayval és az ő környezetével is. Ezek az emberek nem akkor kerültek be az életembe, amikor képviselő lettem. Nem mondom, ez is okozott némi gyanakvást és idegenkedést a saját pártomban... Mert volt egy olyan időszak, amikor megjegyezték, ha valaki túl sokat vagy túl gyakran mutatkozott egy más pártbelivel a parlamenti folyosón. Dehát én azt el nem tudom képzelni, hogy elforduljak valakitől vagy ne álljak szóba valakivel, pusztán azért, mert más párthoz tartozik. Mert bizonyos kérdésekben eltér a véleményünk... Még mindig hat a premontrei iskola... Igen, még mindig. Fotó: Benkő Imre VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS színes vasárnap 9