Színes Vasárnap, 1997. március (4. évfolyam, 9-13. szám)
1997-03-02 / 9. szám
1997. március 2. Figyelmükbe ajánljuk Szívmelengető mozi Robert Benton családi drámája, a Senki bolondja meghozta a főszereplő Paul Newman számára a negyedik Oscar-díjjelölést. Bebizonyosodott, hogy kis költségvetéssel, több tonna robbanóanyag, százfős trükkmestert stáb és autós üldözés nélkül is lehet nagyon jó filmet csinálni. A Senki bolondja értelmes mozi. Sully, a főhős nem könnyű ember. Smirglis a modora, sajátos az értékrendje. Minden napja merő egy küzdelem a megélhetésért. Nem kockáztathat fölöslegesen, így aztán beszélgetésre is csak a maga köré vont páncél mögül hajlandó. Newman híresen kék szemei ezúttal nem szívdöglesztésre szolgálnak. Sully szemlélődő, vergődő, önmagával vitatkozó ember, aki élete félresiklását nem csak mások számlájára írja. De közben az is kiderül, hogy az életvesztes Sully lakás, család és munka körüli gondjai nem is olyan különlegesek, mert a látszólag rendezett életet élők nagyon hasonló harcokat vívnak. A kisváros állandó lakói és vendégei rendre krízisbe kerülnek, majd feloldják a válsághelyzetet, és megerősödve folytatják hétköznapi harcaikat. A nagyszerű Jessica Tandy ebben a filmben állt utoljára a kamerák elé. A Sullyban töretlenül hivő idős tanárnő szerepét játssza. Az alkotók a művésznő emlékének ajánlották a filmet. A megcsalt feleség szerepében Melanie Griffith igen kellemes, és meggyőző a link vállalkozó bőrébe bújt Bruce Willis. Sztárok végre nem sztárszerepekben. Szívet melengető mozi a Senki bolondja. Megzabolázott szenvedélyek Charlotte Brontë regényéből, a lowoodi árva történetéből Hugh Whitemore írt filmforgatókönyvet. A Jane Eyre rendezője, az olasz Franco Zeffirelli már többször bizonyította kiváló érzékét a klasszikus művek feldolgozásához, legemlékezetesebben a Rómeó és Júliában. Ezúttal a szerencsétlen sorsú Jane szenvedésekkel teli életét vitte filmre. Az ismert történet feldolgozása nagyszerű. Annak idején, a regényt olvasva nem képzelhettem Jane alakjához Charlotte Gainsburg-t, ma viszont már számomra ő Jane. A zárkózott, súlyos titkokat cipelő Rochester grófot William Hurt alakítja, kevés jelenete minden egyes perce hiteles. Felbukkan a filmben a kitűnő gyermekszínész, Anna Paquin - ő játssza a gyermek Jane-t, aki a Zongoralecke című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott. A gróf feleségét, az őrült Berthát az Utolsó tangó Párizsban női főszereplője, Maria Schneider játssza. Zeffirelli filmje a tiszta szeretet diadala, a rendező remek ritmusú, gyönyörű barnákban tobzódó, emlékezetes mozit varázsolt a romantikus történetből. Karikatórium Pesten, az írók boltja mögötti kis utca elegáns hegedűreparáló műhelye meglepetéssel szolgál: karikatúrák költöztek a tiszteletet parancsoló falakra. És nem is csak alkalmilag. A belépőt, ha jobbra néz, vonósok világa, húrok, vonók és hegedűtestek fogadják, balra kortárs karikatúraművészek alkotásai köszönnek rá. Megtalálható itt Tettamanti Béla fekete-fehér fényjátéka női és férfi testre, Tónió jellegzetes „uborkás” rajzai, Szűcs Édua finom, apró részletekkel dolgozó munkái, hogy csak néhányat említsek a gazdag kínálatból. A görbetükör-galéria szellemes nevet kapott, karikatóriumnak hívják, és délutánonként várja a műfaj híveit. Pavlovics Régi hely - új művészek Nagy figyelmet érdemlő koncertet rendeznek e hét csütörtökjén a Régi Akadémia Liszt Ferenc termében (Bp. VI., Vörösmarty utca 35.). A népszerű zenetudós professzor, Földes Imre által szerkesztett és rendezett műsorban a huszadik századi magyar zene korábbi (Ligeti György) és századvégi alkotásaival ismerkedhet a közönség az egyetemi és főiskolai ágazat tizennégy tehetséges hallgatójának előadásában. A megszólaltatott, rendkívül érdekes művek között (Simai Pál: az Egy mondat a zsarnokságról Illyés Gyula-vers megzenésítése, Ligeti György három Vörös-dal stb.) nyolc magyarországi bemutató lesz: Hajdú András: Plazmák, Maros Miklós: Megzenésített Thinsz Géza-versek, Zongoravariációk, Simai Pál: Megzenésített Gustaf (sic!) Fröding-versek, Erőd Iván: A medvetáncoltató, A körhinta, Kacsakeresztelő, A csörgőkígyó, Rajk KULTÚRA Ha már nem veszik magukat túl komolyan, válthatnak fi Forog 3z djto / W J Ci a zene és a humor között^ ____________________________________________________ l/vv? d le A mrkrAr rtrr ntnan C'fjnmKQtnn T rn I ...... T''HfiH1iHfI i'ilt n rt nVxnlT* mArfAtt Wr\nrn'7 n n Amikor az utcán szembejön velünk egy Kossuth-díjas művész, csak ritkán reagálunk. Talán, ha szemünk sarkából merjük követni. Ha azonban egy humoristát sodor utunkba a véletlen, a legkevesebb, hogy elmosolyodunk. Ám dúdolni ilyenkor sem kezdünk. Pedig az is illene a helyzethez. A humoristák nagy része ugyanis multitehetséges, és ezen belül is nagyon sokan közülük korábban popzenészek voltak. E lassan jellemzőnek mondható átváltozás oly mértékű, hogy érdemes már számba venni. Ebben Nádas György segített, s vele már itt is az első bökkenő: hogyan is lehet őt bemutatni. Zenész családban növekedve még gyerekkorában megtanult játszani egy sor hangszeren. A folytatás az ő szavaival: „a Színművészeti Főiskola mindent elkövetett, hogy musicalszínészt faragjon belőlem". Ám mindenki tudja, hogy Nádas végül is humorista lett, és az is tudnivaló, hogy imád muzsikálni a barátaival. Névjegykártyáján az áll: szórakoztatóipari szakmunkás. Műfajról nem esik szó... Volt egyszer egy nagyreményű zongoraművész, aki Antal Imre névre hallgatott. Komoly karrier várt rá. Aztán egy végzetes betegség miatt ujjai elvesztették a virtuóz zongorajátékhoz nélkülözhetetlen mozgékonyságot. Egy karrier kettétört, egy művészpálya megszakadt, de szinte azonnal elkezdődött egy másik. Antal Imre a legkedveltebb televíziós személyiségek, a legnépszerűbb humoristák egyike lett. Nádas György szerint Antal Imre csak ennyit gondolt, amikor zongoristapályája megszakadt, rendben, akkor hát érteni fogok mindenhez. Nádas György szerint ez a pályaív természetes. Az alapja, hogy az életet nagyon kell szeretni, aztán jön a zene szeretete. Aki pedig muzsikálni tud, az egész biztosan olyan kreatív, hogy a humor is közel áll hozzá. Nem olyan nagy csoda hát, hogy sokan vannak, akik mindkét műfajban jók, és közel is kerülnek a közönséghez. A zene hangjai ledöntik a nyelvek alkotta Bábel tornyát, és közös nyelvet alkotnak az emberek között. A humor pedig az egyedüli eszköz a rossz, a nyomorúságos elviselésére. Soha nem fejsimogató érzésekből táplálkozik, éltető forrása a düh és az elégedetlenség. A Nádas által említett rokonságra zavarbaejtően sok a példa. Hofi Géza nagyszerű énekes, remek érzéke van a dzsesszhez. Koós János viszont éppen muzsikus-énekesből váltott színész-humoristára, Sas József táncos komikusból lett humorista. A Simli Show két tagja, Bari Lajos remek gittáros, Orbán Béla kitűnő dobos, úgy egyébként Maksa Zoltán humoristaként vált igazán kedveltté, de szenvedélyes dobos és billentyűs, mindkét hangszeren abszolút színpadképes. Markos Györgyről valószínűleg kevesen tudják, hogy remek énekes és gitáros. A KFT és az egykori Holló Színház, illetve L’ art pour l’ art Társulat szinte egymásba folyt. Galla Miklós nem volt ugyan KFT-s, de ő is rockzenészként kezdett. Ezek után nem véletlen, hogy több ismert humorista 5-6 éve megalakította az Aladdin és a Skodalámpa együttest. Orbán Béla és Maksa Zoltán ült a dobok mögött, Boncz Géza játszott az egyéb ütőhang-szereken, Lehr Ferenc énekelt és gitározott, Nádas György basszusgitáron játszott. A nagy vb együttzenélések és szakmai csatározások örömére később megalakult és most is él a Link Floyd - Boncz-Nádas-Lehr- Pálmai-Popper-Orbán összeállításban. A fellépések során a zenekar tagjai előbb előadják a prózai számaikat, aztán kezdődhet a zenészfintor, ismert dalok hol az eredetihez hűen, hol kissé megvadítva, megcsavarva, kifordítva. Nádas György szórakoztatóipari szakmunkás visszarévedve a pályakezdésre, a vendéglátós évekre, abban látja az egyik fő okát annak, hogy a valamikori zenészek közül többek a nevettetés oldalára álltak, hogy azokat az időket csak őrült humorérzékkel lehetett túlélni. A muzsikusok a hetvenes évek végén a Pipacs bárban, a Múzeum Kávéházban, a Kedvesben keresték meg a kenyérre valót, ami pedig eközben az éjszakában várt rájuk, azt csak röhögve tudták túlélni. Aztán egy idő után fordult a kocka, mert az említett szórakozóhelyekre már nem elsősorban a lányok, a híres bableves és az ital miatt jártak az emberek, hanem azokért a paródiákért, poénokért, amikkel a muzsikusok szórakoztatták magukat, és mintegy mellékesen, az erre fogékony közönséget. Igaz, mások ugyanezt másként élték túl. A mai New Age dzsesszmuzsikusai Szakcsi Lakatos Béla, Lakatos Pecek, Jávori Vilmos, Kőszegi mind a pipacspiros éjszaka jó ismerői. Nádas György szerint ez számukra éppígy volt jó, mert húszévesen még senki nem humorista. Ehhez a pályához nélkülözhetetlen például, hogy az ember ne vegye mindig halálosan komolyan önmagát. Ez fiatalkorban még nemigen megy. Később, amikor eljut az ember idáig, jöhet az összetett kreativitás. A humorban megérzett harmónia, a muzsikában felfedezett humor. Ilyenkor már játszunk mindazzal, amivel korábban nem mertünk. Régi igazság, hogy a jó zenészek jó bohócok. A nőkről sem illik megfeledkezni, hiszen eddig szóba sem kerültek. Nádas György szerint lassan ők következnek. A muzsikus-humorista átváltozás következő két esélyese Szulák Andrea és Cserháti Zsuzsa. P. Á. Antal Imre: Azóta mindenhez ért Hofinak nagy érzéke van a dzsesszhez is Színházi hétvége a Nemzetiben és a Játékszínben ^^^\JboCi/\J Végre vannak már új csillagok is Mindazokat, akiket színjátszásunk sorsa, helyzete, jövője érdekel, örömmel értesítem, hogy ez a hétvége - legalábbis a fővárosban - rendezői atrocitások nélkül telt el! Az elmúlt hetek kínjátékaihoz képest ez sem kis teljesítmény. Csizmadia Tibor, aki a Nemzeti Színházban Szomory Dezső színjátékát, a Bellát rendezte, ittett ugyan rövidített az eredeti szövegen, de ezzel nem okozott zökkenőt, nem sértette a szerző szándékait. Balázsovits Lajos is a lehető legpuritánabb módon állította elénk a Játékszínben Arthur Miller legendás drámáját, A bűnbeesés utánt. Egyszerű, csaknem áttetsző az előadás, rendezői önkényről itt aztán szót nem lehet ejteni. Viszont a két bemutató számos érdekességgel, elsősorban néhány kitűnő színészi alakítással szolgál, amire a hosszú tél és a sok-sok fiaskót hozó, könnyen feledhető színiévad után már ki is éheztünk. Ritkán találkozunk manapság olyan pazar humorral átszőtt karakterfigurával, amilyet Béres Ilona nyújt a Szomory-darab anyaszerepében. Ő az aggódó édesanya, aki a kerítéshez is remekül ért és minden konfliktushelyzetben a maga és leánya előnyeit keresi, és persze meg is találja. Mintha a század eleji Terézváros kispolgári miliőjéből lépne a Nemzeti Színház színpadára. Testtartásában, viselkedésében és viseleteiben is. Elsősorban persze lendületes játékával szerez igazi, örömteli perceket. Mintha az első felvonást a vállaira kapná. Irányítja a cselekményt, meghatározza az előadás hangulatát. Új csillag is fölragyogott a Nemzeti színpadán: Gregor Bernadetté, aki a címszerepet, Bellát játssza. Régen láttunk már fiatal színésznőt, akiben szinte minden együtt van, ami ahhoz kell, hogy az új Nemzeti Színháznak végre igazi drámai hősnője legyen. Gregor Bernadett az első percben eltalálja azt a hangot, amely nemcsak a szerepépítésben, de a figura megalkotásában is nagy biztonságot ad neki. Sok-sok hamvába holt kísérlet után a Nemzeti Színház végre rátalált arra a fiatal színésznőre, akit mostantól fogva különleges elbánásban illenék részesíteni. Új és új szerepekkel próbára tenni teherbíró képességét, hogy színeit és annak árnyalatait továbbfejleszthesse. A Játékszín nagy fába vágta a fejszéjét, amikor harminc évvel a Maser dráma magyarországi ősbemutatója, a Nemzeti Színház egykori előadása után újra színre vitte korunk egyik legintellektuálisabb színpadi alkotását. A három évtizeddel ezelőtti 3 előadás két ragyogó főszereplője - Váradi Hédi és Kálmán György - sajnos már nincs köztünk. Ahogy az akkori rendező, Marton Endre sem láthatja ezt az előadást. Balázsovitsnak tehát olyan tehertétellel is számolnia kell, ami az ilyen, belátható időn belüli felújítást kissé nyomaszthatja is. Ráadásul a közönség mintha hellyel-közzel ugyanaz lenne. Az egybevetés tehát kézenfekvő. A Játékszín előadása kamara jellegű. Balázsovits az írói szövegre koncentrál s közben a kor s a háttér alig-alig látszik, inkább csak feldereng a félhomályból. Ez a megoldás is érdekes, de Lukács Sándor, aki kitűnően játssza az író, Quentin szerepét, mintha egyedül s magára maradna. Mintha a dráma nem a valóság szintjén, hanem az ő fejében játszódna le. Lukács fojtottan, de természetes hanghordozással szinte csak elmeséli a történetet. Szinte egyszemélyes monológként tolmácsolja, ami önmagában sem kis teljesítmény. Miller drámája azonban ennél valamivel több és izgalmasabb is. Nyertes Zsuzsa, aki más színházi környezetből érkezett, nem elég otthonos még az ilyen drámák világában. Bármilyen külső hasonlóság is fűzi az általa életre keltett színésznőhöz, Marilyn Monroe-hoz, ennek a nagyon bonyolult, igen összetett figurának belső drámájával adósunk marad. Vannak szép, őszinte pillanatai, de a szerep teljességét nem képes birtokba venni. Ha ezt a kort és annak mélyebb összefüggéseit kívánjuk fölidézni, kénytelenek vagyunk Váradi Hédi és Kálmán György felejthetetlen kettősére gondolni, amelyet emlékezetünk szalagja még sokáig őriz.Bános Tibor SZÍNES VASÁRNAP 11 Ünnepelt múzeum Alapításának százhuszonötödik évfordulóját ünnepli szerdán a Néprajzi Múzeum. Ebből az alkalomból az ünnepelt, amely e műfajban a kontinens egyik legpatinásabb intézménye, különlegességeket kínál a közönségnek. A születésnapja 1872. március 5., akkor nevezték ki Xantus Jánost a Nemzeti Múzeum ethnographiai osztályának vezetőjévé. A jubileum napján a múzeumot díjtalanul látogathatják az érdeklődők. A vendégeket 10 órától népzenei műsorral szórakoztatják az intézmény aulájában. Az érdeklődők déltől A magyar nép hagyományos kultúrája című kiállítást az intézmény főigazgató-helyettesének kalauzolásával járhatják végig.