Szinészek Lapja, 1929 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1929-06-01 / 6. szám
korica. Ez a specialitás, mely hallatlan derültséget keltett, Szerdahelyi ötletéből került a fényes társasági sziké elé és ami fő, el is fogyott ! Beddhellen becsületességét, gavallériáját mi sem jellemzi jobban, mint ez a levél, melyet akkor irt, mikor , egy vakáción, a Nemzeti Színház tagjaiból társulatot alakítva, Aradon játszottak. Tekintetes Dániel Antal urnák. Aradon Hálásan tisztelt, jó Uram, maholnap husz éve lesz, midőn ön, tisztelt barátom, megkönyörülve akkori szorult helyzetemen, 50 frt külcsönt ajánlott nekem e szavakkal : »majd megfizeti, amikor a pesti színház igazgatója lesz.« Én elég vakmerő voltam a nagylelkűen ajánlott kölcsönt elfogadni, noha álmodnom sem lehetett arról, hogy azt valaha visszafizetni, a feltétel szerint, alkalmam lehessen. Most is elérhetetlen távolságban van ugyan tőlem e fizetési határidő, de annyira mégis közeledtem hozzá, hogy habár a pesti színház igazgatója nem is, de a pesti színészek egy részének igazgatója már vagyok. Többet elérni a mai viszonyok között és a pesti színháznál az enyémhez hasonló szerény tehetséggel lehetetlen. Minthogy tehát nem remélhetem, hogy az Ön által kitűzött állást, mint fizetési határidőt valaha elérhessem, de egy részét annak elérnem mégis sikerült, engedje meg, hogy tartozásom anyagi részét ezennel leróhassam, biztosítva Önt, hogy tartozásom erkölcsi felével, a lábával, életem fogytáig adósa maradok. Sirig lekötelezett hálás szolgája. Szerdahelyi Kálmán. Talán Arad városaiban imádták leginkább. Mikor Aczél Péter, a dúsgazdag nagyúr és szinészbarát az uj színház számára megfestette Prielle, Blaháné, Paulayné (Gyozdanovits :Júlia) és Felekyné arcképeit, az aradi urak Aradival megmintáztatták és az előcsarnokban felállíttatták Szerdahelyi szobrát. Színházégéskor megcsonkult és évekig a polgáármester hivatalos szobájában őrzék, csak mikor Zilahy Gyula lett a direktor, öntette bronzba és helyező vissza eredeti helyére, azzal a színdékkal, hogy majd mellé kerül Prielle szobormása is ... Vájjon nem törte-zúzta össze az oláh ököl brutalitása? Első színészünk volt, aki tökéletes nyugati európai műveltséget szerzett. folyton tanult. Szerepeit sajátkezűleg másolta. Angolul, franciául tökéletesen beszélt. Sokat járt külországban. Töméntelendarabot fordított. Ő hozta divatba az első operetteket: »Tíz leány, egy férj sem« — »Fortunio dala« — Férj az ajtó előtt« — »Eljegyzés lámpafénynél« és kedves kis hangjával énekelte bennük a lírai tenort. A Bach-korszakban egy ilyen jartiját ügyesen tüntetésre használta fel. Egy toasztot énekelt s abba belekölté ezt a pir sort: Igyunk azokért, akikről Gondolkozunk untalan, Igyunk azokért, akiknek Neve még most, hontalan. Az emigránsokra célzó rigmust hallatlan tapsorkán követte. Főérdeme a francia vígjátékok meghonosítása volt. Ebben ő és Prielle utolérhetetlent produkáltak. Aki ezt az együttest szerencsés lehetett látni, egy életre kiható élménnyel lett gazdagabb. .Jellemző arra a korra, hogy »Fernande« előadásakor felzúdult a sajtó: »hol volt Thaisz főkapitány, ha ez a darab erkölcstelenségeivel előadathatott ?« — és az egész »botrány« abból állott, hogy a darabban félvilági nők is szerepeltek! — Szerdahelyi volt első mestere a modern, naturalisztikus színjátszásnak. Már az ötvenes évek végén egy nagy jelenetét — melyhez hasonlót eddig minden művész a sugólyuk előtt ágált légyen végig - - a közönségnek hátat fordítva játszotta el és a vele szereplőket szinte regdermesztette a publikumnak láttatlan mimika. — Életében egyszer mégis kudarcot vallott. Bizva rosipant muzikalitásában, egy operaszerepre is bátran vállalkozott és az minden volt, csak nem siker ... Közben megnősült. Először Táborszky Lujzát, a neves operaénekesnőt vette el. Majd Laborfahi Benke Jozefát,Jókai sógornőjét, a költőkirály tartotta ki svábhegyi tuszkulumában a hétország,a szóó lakzit, de az uj ház boldogsága hét hétig sem tartott... Egyszer egy szegény színész - Csiszár Imre édesapja — kérlelte Priellet és Szerdahelyit, segítsenek nagy nyomdán, jöjjenek le fehérvárra és játszanak egyet a javára. A komédiás nép határtalan(')szivü; nem tudtak nemet mondani. Radnótfáy intendáns sehogysem akarta őket — főleg együtt — elengedni. Valami előérzete lehetett... Hajsztilon függött csak, hogy Cornélia asszony leszen az intendánsné .. . Csakugyan, ezen az utón békültek össze, rájöttek, hogy az ő boldogságuk útja közös, csak kéz a kézben jutnak el oda és feledve a múlt fájó emlékét. Cornélia a kecskeméti öreg templom, urasztala előtt újra kimondta és holtig tartotta az igent. Még sok boldog esztendő. Egy hosszú párisi tartózkodás. Ahol ők lelkesedtek s lahol őket ünneplék. Csábitó hívások a világ első színházába süket fülekre találtak. Szegény magyar aktorok maradtak mindhalálig... Akkor hozta magával a »Közönyt közönnyelet. Polila szerepét egész, szivével ambicionálta. A premier után halálosan fáradtnak érezte magát. Pihenni, üdülni ment Nagy Kinyára ,Julia húgához.Minden idejét a város festői szép környékén, a hegyek között töltötte. 1872 november Idén jött a váratlan, a megdöbbentő hir: Szerdahelyi Kálmán nincs többé! Meghalt. .Megölte a szive... Nagyobb gyásszal nem vittek ki koporsót a Nemzeti Színház szent falai közül .. . Sirja fölé özvegye elhozatta azt a hatalmas sziklatömböt, mely kedvenc pihenőhelye volt a nagybányai hegyeken. Virág övezte azt mindétig. Be jött a temetőrendezés, kegyeletien és kegyetlen kezek darabokra törték a szépsziklát, drága bronzdiszitésének nyoma veszett, a művész sorait exhumálván, egy glédába kerültek a nemes hamvak régi pályatársakkal és szinte uniformisos piramiskák jelzik a néhai nagyok, a legnagyobbak tetemeit. Kiásott jegygyűrűje, melybe boldogsága napján ezt vésette: »77 évi korú után örök férr!« múzeumi vitrinbe került... ...A halála előtti tavaszon baráti körét látogatni Aradon járókrnéliájával. A Ferdinánd-utcai Simon-ház belső, udvari traktusán, virágzó barackfa hajtott be az ablakon és ők kézről-kézre adtak tarka,kokárdás pólyában egy palók csecsemőt, aki róla keresztelve kapta a Kálmán szép nevét és akinek több mint félszáz esztendők múltán megadta a sors azt a kegyet, hogy, a százas évfordulón kegyelettel törölje le a feledés porát egy kerepesi úti sír fejfájának kotltt aranybetűiről. Rozsnyati Jámín, színészek lapja