Színház És Társaság, 1926 (10. évfolyam, 1-20. szám)
1926-02-28 / 2. szám
— Utánad halok, — nyögte Éva és kicsöppent a könnye. Egymás karjaiba estek és többet nem szóltak. Minek is ? ! Eleget mondtak az ölelkező karok, az egymáson dobogó szivek, a nedves szemek és az összeforrósodó ajkak ... III. A szomorú, a könnyes, a zokogó elvállás bekövetkezett. Éva szerződést kapott és elutazott. Zalai egy ideig sebzett szivet borongott, de aztán neki feküdt a tanulásnak azzal a gondolattal, hogy mihelyt álláshoz jut: Évát feleségül veszi. Ez a gondolat ugyancsak sarkantyuzta a szorgalmát s igy törleszteni kezdte azokat a régi adósságokat, amivel a jogtudománynak tartozott.A tanulás azonban nem gátolta abban, hogy Éva sűrűn érkező leveleire válaszoljon és biztosítsa azt nagy, égő, sírig és azon túl is tartó szerelméről. Éva is azzal ellensúlyozta az elvállásból származó bánatát, hogy leveleiben fogadott síron túl is tartó hűséget. De mert a világon minden múlandó, a sűrű levélváltás is kezdett ritkulni és a levelekbe zárt forró szavak is kezdtek kihűlni. Zalai egy napon, amikor a korzón ténfergett, egy kedves kis leányon felejtette a szemét. A következő pillanatban már hallotta is, hogy a mama Évának szólítja. —„Éva ! — „sóhajtotta magában Zalai. Ő is Éva. Ő is szép. Őt is tudnám szeretni! Ettől kezdve, ez az Éva is érdekelte. Az érdeklődésből ismeretség, az ismeretségből rokonszenv fejlődött. . . Hogy tovább mi történt? — arról másik alkalommal beszélünk. Most fontosabb megtudnunk azt, hogy Éva bánatát is enyhítette egy másik Ádám. Nagy Ádám, egy hatvan év körül járó öreg pénzes zsák vette pártfogásába és befolyásával pompásan kiegészítette Éva művészi tehetségének fogyatékosságát.» — Ádám — sóhajtotta Éva. Ő is Ádám, Ő is jó» Ő is pártomat fogja. Hálát érzek iránta. Ez volt a helyzet, amikor Ádám egy levélben arról értesítette Évát, hogy már az utolsó szigorlat előtt áll. Ez a levél azzal a kilátással akarta kecsegtetni Évát, hogy még tisztviselő neje lehet belőle az ország valamelyik szögletében. És e pillanatban eszébe jutott az a kép, amely még sziniiskolás korából maradt meg emlékei között. Megjelent előtte Bityók úr szállásadója, aki bírósági tisztviselő volt és ennek felesége Bityókné. Jól emlékszik, hogy Bityókné a nap minden szakában pénzért ordított, Bityók ura pedig folyton azt fordította vissza, hogy nincs pénz! Az állam nem ad, az állam éheztet, az állam halálra szánt. Ezen Bura Sándor a nagyváradiak kedvelt és népszerű prímása, aki esténként a Palace kávéházban hangversenyez. .