Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-08-05 / 32. szám
, amely a magyar fiilmgyártásSerkeiben zajlik, «rra gondolok, hogy 1—2 lehetstéges fiatal magyar rendezőt — tehetségest mondom, de nem protekcióst — ki kellene küldeni Kordához iskolába, bizonyos vagyok benne, hogy szívesen elhelyezi őket műtermiben. Amerikából egyébként értékes szerződéssel jött haza: tízezer mozi számára kötötte le filmjeit. — London,min pezsgőbb a színházi élet, mint Páriában, ott most van tulajdonképen a színházi szezon. Minden színház játszik és kora reggeltől késő estig hatalmas sorokban állnak az emberek e színházi srénztárak elött a jegyekért. Ez asortállás, a queue, ahogy az angolok ejtik, kb. a londoni ember mindennapos életének epreink legérdekesebb fejezete. Nemcsak a színháziak és mozik, de az autóbusz-megállók, újságosbódék, telefilmfülkék előtt is sorban állnak és szívós fegyelmezettséggel várják, míg szélhez érnek. Tolongásnak, vitatkozásnak nyoma sincs. Ha valaki kilép a klub ból,senki sem foglalja el a helyit. Amikor eljön az ideje, figyelmeztetik, hogy ő jön sorra. Ne feledkezzünk meg arról, hogy’ Tondonnak nyolcmilió lakosa van, annyi, mint egész Magyarországnak. Ha a hátóbú előtt ezt nem vettük tudomásul, legalább most gondolkozzunk rajta egy kicsit. És iparkodjunk a fegyelmezőiktsignek ezeket a példáit követni. Ez is hozzátartozik a demokráciához. — Ha most tapasztalataimat összegezem, ha arra gondolok, milyen baráti érdeklődéssel fogadják a magyar szellemi élet minden megnyilvánulását, íróink, festőink, szobrászaink, muzsikusaink műveit, nem kétséges, hogy a magyar tehetségszámára ma nyitva áll a világ. Tudjuk azt, hogy Oroszország mennyire kitárta kapuit a magyar irodalom és művészet előtt. Ugyanez a helyzet Nyugaton is. Svájc állandóan vendégül lát magyar írókat , ■ most a magyarokat rendkívül kedvelő Silberscheinné ötletéből az elmúlt eszetndőkben elpusztult magyar írók özvetesét és árváit akarja kint nyaraltatni. — Küldjük ki a világba mentél több írónkat és művészünket, nem azért, hogy kint maradjanak, hanem hogy lássanak és tanuljanak. szintán visszatérve, új impresszvókkal gazdagítsák országunk szellemi életét. Tegyünk meg mindent, hogy szellemi termékeinket el tudjuk helyezni a világban. Ez nem olyan egyszerű dolog és ehhez legalább olyan lelkes támogatásra van szükség, mint amilyent más kis népek kormánya tul íróinak és művészeinek. Magyarországért ma legtöbbet a kultusrminiszter tehet. Ortutay Gyulának nagyszerű érzéke van ezeknek a kérdéseknek a megoldása iránt. — Fájdalom, nem elméleti ideális vonalon kell ezért a célért küzdeni, hanem gyakorlatilag, anyagi áldozatokkal is. Az állanháztartás titkait csakugyan titkok számomra, de sejtem, hogy’ a kultuszminiszternek ezen a téren vajmi kevés pénz áll rendelkezésére. A Magyar Írók Szövetségének és más irodalmi és művészeti társaságoknak jogos kívánságai s , kuluszminiszternek ezekhez való lelkes hozzájárulása, számtalanszor fölborultak már a pénzügyminisztérium egy-egy szigorú kisebb hivatalnokának makacs ellenállásán. — Több pénz kulturális célokra: ez annyi, mint több dicsőség alkotóinknak és nagyobb haszon az országnak. DR. HAJDÚ JÁNOS, A SZÍNÉSZ SZAKSZERVEZET ÜGYÉSZE a következő levelet intézte a Szabadság című napilaphoz: A Szabadság 1947 augusztus 3-i számában a Művészet és Irodalom rovatban „Ki védi a színészeket“ cint alatt közlervény jelent meg, amelyy ügyfeleimre a Magyar Színészek Szabad Szakszervezetére és filmak főtitkárára, dr. Staud Gézára bántó tartalmú és amellett a valóságnak megem felel. Ügyfeleim nevében tisztelettel kérem, hogy lapjuk legközelebb megjelenő számában ugyanazon a helyen és nyomással a következő helyre kigazító nyilatkozatot közölni szíveskedjék: „A Színészszakszervezet és a Filmvállalkozók között a bérmegállapodására irányuló tárgyalásokat a paritásos bizottság folytatta. Dr. Staud Géza egyedül sohasem tárgyalt sem a Mafarttal, sem a többi filmvállalkozóval; mind ő, mind a bizottság többi tagja, a Szakszervezet Vezetőségének utasítására jár el és a tárgyalásokról beszámol a vezetőségnek. Nem áll az, hogy dr. Staud Géza nem védte meg a kisgdzsistáló érdekeit. Ezt misem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy a maximális gázsi tekintetében a tárgyalók percek alatt megegyeztek, viszont a kis színészek minimális gázsija körül súlyos viták folytak és a megállapodás éppen a kis színészek érdekei körüli ellentétek miatt, még ma sem jött létre. Meg kell állapítanunk azt is, hogy a tárgyalást folytató bizottság tagjai közül hárman a Magyar Komrrmnista Párt, hárman pedig dr .Szociáldemokrata Párt tagjai.“ Főszerkesztő úrnak őszinte nagigrabecsüléssel, kész híve: Dr HAJDÚ JÁNOS s. k. ügyvéd, a Színészszakszervezet ügyésze A fiatal karmesterek, vagy inkább karmester-jelölt hír sorában, akik egymásután veszik kezükbe most a vezénylőpálcát, a rádió elismerésreméltó mestervizsgáján, reménységekkel nézünk Lehel Györgyyére. Hajdn «Loridon“ szimfóniáját mélyen átgondolt, részleteiben kidolgozott és telten zengő tolmácsolásban kaptuk tőle. A stíluskeresésben és a finom részletmunkában nem hullott szét, hanem nagy szintézisben maradt a megszólaltatott mű. Sikerrel szerepelt Lallay Iván is, aki főként Farkas Ferenc. „Musica pentatolica'■■ tanák színes, egységesen átgondolt előadásával keltette fel figyelmünket. Az állatkert szabad színpadán a bűbájos Schubert-zenéivel beragyogott régi operettet újították fel, színpadszerű előadásban. „Három a kislány“. A karmestert, Kolay Kerenctet — az Operaház eléggé háttérbe szorított tehetséges korrepetitorát — a schuberti hangulat löüdézéséért illeti a dicséret. Régi nagynevű művészek, a nagyszerű Röster Endre, a ragyogó Sennyei Vera, a mindig jelentékeny Apáthy Imre, az elegáns Gozmány György, az elragadó megjelenésű és szépen éneklő Gábory Magda és a pár szavas szerepében is kiváló Gombaszögi Ella mellett megemlítjük a bájos Hahny Lujzát, Haraszti Micit, s az Operaház két tehetséges fiatalját, a pompás színpadi készségű Rózsa Nándort és a szép, csengő tenorral, finom muzikalitással megáldott Dohán Ferencet (a zenei levél írója bocsánatot kér merészségéért, hogy ezúttal kénytelen volt prózai szirtészekről is megemlékezni és így némi határsértéssel vádolható! . . .) B. A SZABADSÁG CÍMÜ NAPILAPBAN magát meg nem nevező kolléga nem tudni milyen rejtett okból egy Stattd Géza elleni szemelvény-nek végén váratlan fordulattal vitézi kirohanást intéz ellenem, mondván, hogy most én vagyok Intim Pista és tengerentúlra címezem az espressókban gyűjtött pletykáimat. Nem tudom minek köszönhetem a kitüntetőmegemlékezést, azt azonban tudom, hogyha a cikk írója kö-zel olyan lelkiismeretesen végezné újságírói munkáját, mint ahogy én, nem írna egyetlen mondatban három valótlanságot. " A Katához szóló leveleket, amint azt a Színház 1947 márciusi-is 10-es számában megírtam, előbb Stockholmba, később Marsellebe, utóbb pedig Balaton mellé címeztem (lásd Színház 1947. II. számát). Tudomásom szerint sem Stockholm, sem Marseille, sem a Balaton min-s „tengerentúl“, de lehetséges, hogy én nem tudom jól a földrajzot. ..Pletykáimért" hetenként végigtelefonálom a színházakat és az ismert színészeket, de nem tagadom azt sem, hogyha espressáhom, találkozom velük, ott is hajlandó vagyok meghallgatni a színházi híreket. Legjobb tudomásom szerint a mínigazgatók és a színészek nem a Víztoronynál, sem pedig a Nemzeti Múzeumban szokták informálni az újságírókat. Leveleimben mindig a legfrissebb színházi híreket íram meg (melyeket a levelekbőlgyakran átvesznek a napilapok is)." A legnagyobb személyi „pletyka“ eddig az volt, hogy Szemere Verának kisfia szüldett, az ilyesmit pedig sokáig úgysem lehet titokban tartani. FARAGÓ BABA