Színházi Élet, 1919. április 13–19. (8. évfolyam, 15. szám)

1919-04-13 / 15. szám

2 SZÏKI1HA2I ÉI­EKl előtt nem ismeri fel az ügyvédet. Csak a műveltebbek tudják majd, hogy egy­kor ilyen foglalkozású emberek is éltek a föld hátán, de ők se értik meg ennek a boldogtalan társadalomnak a morálját, mely az élethez, a szerelemhez csak szerencse és ravaszkodás útján jutott. A kereskedő szintén ismeretlen lesz s a cseléd is, ki a bevezető jelenetben a bútorokat porolva cicázik az inassal. A kövér püspök olyan különlegességgé válik, mint nekünk egy római nép­tribun. Hasonlóképen eltűnik a régi­módi katona, az uralkodó osztálynak ez a jól fizetett, paszományos és arany­érmekkel kirakott gyilkosa, aki garázda kedvvel feszít s az utcai lány is, a bohócosan kifestett, szegény arcával, aki a mai szerelem torzképe. Észre se vettük, hogy minden­­ gon­dunk és drámáink a tulajdon körül forgott és az „enyém, tiéd, övé" prob­lémáját feszegette. Molière „Fösvény"-ét és Bernstein „Tolvaj"-át aligha írják meg a jövőben. Se fösvény, se tolvaj Jig nem lesz sze­gény .. mert hála az uj rendnek — se lesz, aki pince­lakásban nyomorog és képtelen meg­élni a munkájából. Gorki „Éjjeli mene­dékhelyeit úgy bámulják majd, mint az elmúlt gonosztevő társadalom képét és a hideg borsódzik végig a nézők hátán, mint mikor mi a középkori elmegyógyászatról olvasunk, mely tüzes fogókkal csipdeste és egy ladikban körbe forgatta az őrülteket, hogy agyonkínozza és elszédítse őket, de nem gyón­totta meg. 5S' A költészet útja a kommunista állam­ban nyílegyenes. Megszűnnek a „társa­dalmi problémák", melyeket eddig a költők lelkiismerete tartott számon és átveszi tőlük az állam, mely egy pár rendelettel gyökeresen elintézi. Minden írás az igazi egyéniségé marad. A költő még finomabb anyaggal dolgozhat, mint eddig, azokkal az örökké tragikus kérdésekkel foglalkozik, melyeket sem­miféle emberi ésszel nem oldhatunk meg. A koldusokról pedig csak vígjátékot és bohózatot írnak. Mert a leendő kol­dus csak a munkátalan és henye lesz és az éhezése büntetés. A nézőtér csak nevetni tud rajta. Boldog társadalom, mely kacag az éhezőn s nem sir, mint a mult, mely nem akart segiteni. Jelenet a Vörös Katonanapról (Révész és Biró felv.) FEDÁR SÁRI beszél a Vörös Katonanapon (Müller Béla rajza)

Next