Színházi Élet, 1919. április 13–19. (8. évfolyam, 15. szám)
1919-04-13 / 15. szám
2 SZÏKI1HA2I ÉIEKl előtt nem ismeri fel az ügyvédet. Csak a műveltebbek tudják majd, hogy egykor ilyen foglalkozású emberek is éltek a föld hátán, de ők se értik meg ennek a boldogtalan társadalomnak a morálját, mely az élethez, a szerelemhez csak szerencse és ravaszkodás útján jutott. A kereskedő szintén ismeretlen lesz s a cseléd is, ki a bevezető jelenetben a bútorokat porolva cicázik az inassal. A kövér püspök olyan különlegességgé válik, mint nekünk egy római néptribun. Hasonlóképen eltűnik a régimódi katona, az uralkodó osztálynak ez a jól fizetett, paszományos és aranyérmekkel kirakott gyilkosa, aki garázda kedvvel feszít s az utcai lány is, a bohócosan kifestett, szegény arcával, aki a mai szerelem torzképe. Észre se vettük, hogy minden gondunk és drámáink a tulajdon körül forgott és az „enyém, tiéd, övé" problémáját feszegette. Molière „Fösvény"-ét és Bernstein „Tolvaj"-át aligha írják meg a jövőben. Se fösvény, se tolvaj Jig nem lesz szegény .. mert hála az uj rendnek — se lesz, aki pincelakásban nyomorog és képtelen megélni a munkájából. Gorki „Éjjeli menedékhelyeit úgy bámulják majd, mint az elmúlt gonosztevő társadalom képét és a hideg borsódzik végig a nézők hátán, mint mikor mi a középkori elmegyógyászatról olvasunk, mely tüzes fogókkal csipdeste és egy ladikban körbe forgatta az őrülteket, hogy agyonkínozza és elszédítse őket, de nem gyóntotta meg. 5S' A költészet útja a kommunista államban nyílegyenes. Megszűnnek a „társadalmi problémák", melyeket eddig a költők lelkiismerete tartott számon és átveszi tőlük az állam, mely egy pár rendelettel gyökeresen elintézi. Minden írás az igazi egyéniségé marad. A költő még finomabb anyaggal dolgozhat, mint eddig, azokkal az örökké tragikus kérdésekkel foglalkozik, melyeket semmiféle emberi ésszel nem oldhatunk meg. A koldusokról pedig csak vígjátékot és bohózatot írnak. Mert a leendő koldus csak a munkátalan és henye lesz és az éhezése büntetés. A nézőtér csak nevetni tud rajta. Boldog társadalom, mely kacag az éhezőn s nem sir, mint a mult, mely nem akart segiteni. Jelenet a Vörös Katonanapról (Révész és Biró felv.) FEDÁR SÁRI beszél a Vörös Katonanapon (Müller Béla rajza)