Színházi Élet, 1919. június 29–július 5. (8. évfolyam, 26. szám)
1919-06-29 / 26. szám
2@ szám VIII. évfolyam 1919 junius 2 ©-től julius 5-ig «ifiilunnyiók c Budapesten és vidéken Negyedévre . . 3 ®.—K SZINHÁZI ÉLET kotta-melléklettel ELŐFIZETÉSI ÁRA : jf » Egyes számára : Budapesten és •T. vidéken . . . Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS Kiadóhivatal Erzsébet körút 29 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma : Telefon: József 121-73 MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Hirdetések min.-sora 4 korona Hirdetések min.-sora 4 korona i Egy eltűnt művésznőről Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN Mindennap olvasok egy-egy régi, színházi csillagról, aki sokéves szünetelés után, most ismét visszatér a színpadra, homályba borult nevek ragyognak föl újra a nyilvánosság előtt, de egy névről, mely a legfinomabb muzsika bájosságával csendül felénk fiatalságunk távolából, sohase hallottam a régi esték óta, amikor harminckrajcáros diákjeggyel álltam végig az előadásokat a Nemzeti Szinház karzatán. Óh, mily hálátlan, mily feledékeny a világi A régi igazságot, hogy a színész abban a pillanatban meghal, mikor végkép eltávozik a papirsziklák és vászonerdők közül, senki se erősíthetné meg jobban, mint a nyolcvanas évek legbájosabb magyar naivája, a Szigeti József, Nádai, Halmi, Újházi, Vizvári partnere, a legdrágább színpadi nő, akit ebben az országban látnunk és hallanunk adatott. Hallottatok-e valamit, ti színházi rajongók, a Molnárné nevéről, aki nekünk valamikor a finom kis párisi asszonyokat játszotta s messze a Rejane-ok virágzása előtt, az árvalányhajas Tamássykorszakban, francia finomságot és illatot terjesztett maga körül a régi, Kerepesiúti színpadon ? Öregek, akik a maiaknak a nevét se ismerik, álmodozva hunyják le szemüket s elfelejtett melódiákat hallanak a szivük mélyén, mikor az ezüstöshangu Cyprienne-re gondolnak, aki egy estén, sikerei tetőpontján, egyszerre csak lehullott a szinpad horizontjáról. Hova tünt a gyönyörű kis Molnárné, akibe valamikor mindnyájan szerelmesek voltunk, akinek kedvéért habozás nélkül feláldoztuk a vacsoránkat, mert harminckrajcárnyi vagyonunktól, fájdalom, csak a művészetre telt. Azt hiszem , férjhez ment valami gazdag erdélyi úrhoz, egyik napról a másikra otthagyta a színpadot s harminc év óta sohase láttuk többé nyomtatásban a nevét és sohase tapsolhattuk többé véresre a kezünket, hogy mégegyszer megpillanthassuk a függöny előtt. Milyen lehet a karcsú Cyprienne, mint öreg asszony? Hol él most, gondol-e még vissza a színpadra, ahol asszonyi gráciájával, fiatal szépségével, spinétekre emlékeztető hangjával finom egykor valamennyiünket meghódított. Amíg egy erdélyi falu gazdasági udvarában tipeg, csirkéket nevel vagy régi regényeket olvas, visszaemlékszik-e még a színházi estékre, mikor a gáláns Halmi udvarolt neki a régi, francia vígjátékokban ? Nem ejt-e könnyet néha a megsárgult szerepkönyvekre, melyeket még bizonyosan ott őriz a fehérneműi között, s nem hunyja-e be olykor ő is álmodozva a szemét, mint mi, régi szerelmesei, akik a múlt fájdalmas szépségeitől megrészegülve fekszünk párnánkon, mikor az éjszaka a fiatalságunkba vezető fehér utat megvilágítja előttünk. Egy távoli dal, mely egyszerre elnémult a sötétségben, egy pásztortűz, mely éjszakai utunk közben beleveszett az erdő sűrűjébe; ez volt nekünk a Molnárné művészete. Mily irigylésre méltó sors: szépnek, fiatalnak, erősnek, virágzónak maradni meg az emberek emlékezetében, akkor is, ha a kegyetlen idő szarkalábakkal rajzolja tele a sima arcot, ha a hajlékony termet öregesen fáradtá lesz, ha a csillogó, sima hajat lassanként