Színházi Élet, 1919. október 26–november 1. (8. évfolyam, 45. szám)
1919-10-26 / 45. szám
SZÍNHÁZI ÉLET i medtségével altat el bennünket, hanem az ópium édes bágyadtságával, mely kéjesen zsibbasztja öntudatlanságba minden egyes idegszálunkat. Istennek hála, az angol asszonyírók mesélő ereje sokkal gazdagabb a cardiffei szénbányákénál és évtizedek tűntek el a semmiségbe, anélkül, hogy a drága áfiumból egy pillanatig kifogytam volna. Nyugodt és zavartalan álmomat a proletárdiktatúra kitöréséig az ismeretlen Gertrudeknak, Maggieknek és Dorotheeknek köszönhetem, akik felé, a világ minden tájékáról, százezrek és százezrek hálás horkolása hallatszik. Csak akkor, midőn a boldogabb világ földerengése megmaradt idegeinket cafatokra tépte, bizonyultak hatástalanoknak még a legszentimentálisabb angol regények is. És ekkor, szükségét érezve annak, hogy útlevél nélkül egy másik világba menekülhessek, újra elővettem az öreg Jókait, a régi, ódonnyomású első kiadásokat, melyek még a néhai Heckenast-nyomdában készültek s boldogan, magamról és a világról megfeledkezve olvastam megint a Kőszívű ember fiai-t, a Szerelem bolondjai-t, a Fekete gyémántok- at, a Szép Mikhál-t, a Szegény gazdagok-at s kedvem szerint, senkitől se zavarva, szökhettem vissza a drága és kedves világba, melynek kapujánál se Lenin fiuk, se határrendőrök nem állták el az utamat. Gyalogszerrel, ekhós szekéren utaztam, fütyürészve mentem át a határon és a falusi csárdában, ahol fáradtan megpihentem, tisztességtudó öreg juhász ült, aki világéletében se hallott még semmiféle direktóriumról. A vörös, nyughatatlan és reszkető városból az öreg Jókai karonfogva vezetett át az alföldi rónaságra, a szepességi városok falai közé, a kecskeméti kollégiumba, a régi pesti rondella nézőterére, ahol jámbor paraszok, furfangos fürmenderek, gerandiumot cipelő jurátusok és magyar verseket szavalló, borostásarcú aktorok tárták ki elém barátságosan a karjaikat. Ágyirónak nem volt hatásos az öreg Jókai — sokszor hajnalig is ott virrasztottam a könyvei fölött — de a gyönyörű álmok, melyekbe nemzeti gyász idején ringatott, millió aszor felülmúlták hatásban azokat az orgánumokat, melyeket az orvosi tudomány az agyongyötrött idegek lecsillapítására kitalált. Wertheimer Elemér Kálmán Lajos, a Csókbakter" Bródy István, igazgató a Revüszinház igazgatója díszleteinek tervezője a „Csókbakter" rendezője