Színházi Élet, 1923. augusztus 19–25. (12. évfolyam, 34. szám)
1923-08-19 / 34. szám
SZÍNHÁZI ÉLET 13 Mende Klári a kitűnő, kedves temperamentumos szubrett, ugyancsak elcsodálkozott, amikor azt mondták neki, hogy nyilatkozzék a diszmesterről. — Szent Isten, rettentő baj van — mondotta ijedten, — nagyon jól ismerem a diszmestert, de nem tudom a nevét. Rögtön megkérdezem valakitől. És már szaladt is a díszítőkhöz, majd pillanat múlva fürge tánclépésben visszaperdül ! — Tóth Józsefnek hívják a díszmester urat, de itt mindenki csak úgy mondja : Tóthj ur. Minden nap százszor hallom kiabálni Lóránt Vilmost a rendezőt : — Tóth ur a Rückwand, Tóth ur a háttért Tóth ur ide egy kulisszát ! — Egy perc múlva ott van a Rückwand, a háttér, a kulissza. Tóth ur úgy elintéz mindent, mint a gép. Magam is sokszor bámulom a diszmester munkáját, különösen vidéki városokban, ahol nem rajzolják meg szcenikusok és tervezők a díszletet, hanem a rendező mond pár szót a diszmesternek és az mindent elintéz. Sokszor délelőttől estig csinál magyar falu háttérből japán kertet és északi tájból Szaharát. Itt Budán nincsen szüksége a diszmesternek, hogy ilyen leleményes legyen, de azért mégis nehezebb a dolga, mint például az Operaháznál. Nem is szeretek olyan díszletben játszani, ami nekem nem tetszik, ezért én különösen súlyt helyezek a díszmester munkájára. Tóth úr általános elismerést aratott a Tangókirálynő díszleteivel, mikor a főpróbán megláttuk a díszleteket, mindnyájan elbámultunk rajta. Sokszor gondoltam már, hogy miért nem írják ki a díszmester nevét is a színlapra, mint ahogyan amerikai és német plakátokon láttam. Ha nekem egyszer színházam lesz, okvetlenül meghonosítom ezt az újítást. Nem véletlenül jutott D'Arrigo Kornélnak az a feladat, hogy a súgóról nyilatkozzék, a sugó ugyanis a Budai Színkörben nő. Gerőnének hívják, kedves fiatalasszony, olyan csendes, hogy alig nyallani a szavát, nemcsak a sugólyukban, hanem privátim sem. — Gerőné — mondotta D'Arrigo Kornél a daliás és sokoldalú tehetségű bonvivant — a legideálisabb sugónő ! Mindig csak akkor beszél, amikor kérdezik. Ugyanis a színész szempontjából az a jó sugónő, aki nem mond minden szót a színész fülébe, hanem észreveszi, hogy a színész szempillantásával, vagy egy kézmozdulatéval mikor kérdezi és akkor pont azt a szót adja fel, amelyre a színésznek szüksége van. Ilyen Gerőné, akire akkor is rá merném magam bízni, ha egyetlen szót sem tudnék a szerepemből. Egyébként Gerőnével érdekes kalandom volt a Peer Gynt egyik előadásán. Mint publikum ültem a nézőtéren és sehogy se tudtam megismerni, ki játssza az anyát. Minden szava meghatott az általam ismeretlen színésznőnek, azt hittem valami vendégszereplő művésznő, akit nem tudok felismerni. A publikum ugyanilyen véleményen volt és nem álltam meg hogy a színpadra ne jöjjek gratulálni neki. Majd leesett az állam, amikor egészen közelről, az anya maszkjában megismertem Gerőnét. Akkor nem ő súgta az előadást természetesen, aki súgta, azt mondotta, hogy Gerőné egyetlen egyszer sem nézett reá, pedig versben kellett beszélnie. Velem a Tangókirálynő-ben nincsen sok dolga, mert a próbákon a szerepemet szóról-szóra megtanultam — tőle. Ez a három nyilatkozat is indokolttá teszi azt az indítványunkat, hogy ezentúl minden darab századik előadásán ne csak a szerzőket, rendezőt és színészeket, hanem a súgót, ügyelőt és díszmestert is kitapsolja. Az viszont bizonyos, hogyha elfogadják a ezt az indítványunkat, akkor ez legelőször Tangókirálynő századik előadásán fog megvalósításra kerülni. A díszletmester és a szubreli TÓTH JÓZSEF és MENDE KLÁRI A bonviván és a súgónő D'ARRIGO KORNÉL és GERŐNÉ Siófoki szerelem Angela mindenkit levett, Strand szépe volt ott akárhány. Míg aztán végül őt vette le A lábáról egy csinos szőke lány. VÁRÓ