Színházi Élet, 1925. december 20–26. (15. évfolyam, 51. szám)

1925-12-20 / 51. szám

IN H Az I ELET 59 elő, amelyből pénz kandikált kifelé és a fiu arcába vágta: — Itt a pénzed... megfizetlek ... és most te takarodj! A pénzesboriték leesett Pista ruhájáról a földre. És ottmaradt. Rettenetes pillanat volt ez. Még szerencse, hogy nem ment el mellettük senki, csak egy inasgyerek. Pista hirtelen belekarolt az ájuldozó lányba, megfordult vele, vitte két lépést és aztán intett egy autónak. A soffőr megállt, Pista besegítette a kis­lányt és megkérdezte: — Hol lakik? A lány könnyek közt: — Karlgasse őt... — Hazaviszi a kisasszonyt... és egy cso­mó pénzt nyomott a soffőr kezébe és le­vette a kalapját és csak pár szót tudott mondani az elrobogó autó után: — Én nagyon szégyellem... én bocsána­tot kérek ... Aztán visszafordult és visszanézett az ut­cán. Lia állt a kerítésnek támaszkodva és a lábánál a földön ott hevert a pénzesboríték. Felemelte a kezét Pista felé, mintha mon­dani akarna valamit és a fiú ekkor futás­nak eredt és meg sem állt a szállodáig. — Kérem a számlám . . . elutazom . . . kiáltott a portás felé, amikor beugrott a liftbe és a szobában pakolni kezdett. Az agya őrülten dolgozott: — Hová menjen?... Itt nem marad egy percig sem tovább!... Haza nem meh­et!... Bécsbe!... A bécsi fiúk mondták, hogy bol­dogan szerződtetne a bécsi klub egy ilyen nagyszerű játékost!... Bécsbe!... Nekifeküdt nyúzni kezdtek a menetrendnek és tanulmá-Kopogtak az ajtón. — Szabad. A klub elnöke volt. — Hogy tudott ez meg ilyen gyorsan mindent? — csodálkozott Pista. — Csak nem utazik el? — kérdezte az elnök. — Elutazom. — De miért? — Biztosan tudja az elnök úr, ha idejött, biztosan az asszony küldte ide... — és nagyon csodálkozott, hogy Lia ilyen gyor­san meg tudta találni az öreget és ide tudta küldeni a nyakára ... Az elnök próbálta lebeszélni. Hasztalan. Pista nem engedett. Újabb kopogás. — Szabad. Lia férje érkezett kétségbeesve. Pista csodálkozva kérdezte: — Parancsolsz, kérlek? — Bocsáss meg, kérlek... de Lia ájultan fekszik odahaza... nagyon kérlek, légy okos és... — Ő küldött? — Hát... tulajdonképpen... — egy ki­csit dadogott m­ég a férj, aztán megmondta: — Ő küldött. —­ Nagyon sajnálom, de nem mehetek, mert elutazom Zürichből... A szobapincér a számlát hozta. Pista megkérdezte a végösszeget, kifizette, borravalót adott és úgy rendelkezett, hogy csomagjait vigyék az állomásra. A pincér kiment. Pista meghajolt: — Uraim, ajánlom magamat... És a férj és az elnök ott maradt kétség­beesve egyedül a szobában. NYOLCADIK FEJEZET Bécs Amikor a Ring Kaffé bejárata előtt ki­szállt az autótaxiból, nem lehet tagadni, bi­zony egy kissé rosszul érzete magát Pista. A nyugodt, boldog, gondtalan zürichi na­pok után a bizonytalanság zavaros érzése kerülgette, de mivel a kaland a játékosban kellemes érzést is kelt, hiszen előre senki sem tudhatja, hogy végződik mindaz, amihez hozzáfogott. Pista a bizonytalanságon túl egy kis mosollyal lépett be a kávéházba és körülnézett, hogy van-e az asztalok mellett valahol magyar, vagy bécsi ismerős ? A kávéház, mint a hangyaboly nyüzsgött és bizony az első pillanatban senki sem he­derített Pistára. Mindenkit az a középső asztal foglalt el, ahol Meisl Hugó, a bécsi futball vezére, tirannusa, szolgája és apos­tola trónolt nagyszámú kíséretével, a Ring Kaffee előtt , , ,

Next