Színházi Élet, 1929. szeptember 29–október 5. (19. évfolyam, 40. szám)
1929-09-29 / 40. szám
a hitelezőket úgysem fogom meglágyítani könnyeimmel, pedig becsületszavamra mondom, percekig tartott, amíg rendes választ tudtam adni annak a pár száz embernek, aki kijött elém a pályaudvarra. Amikor a színházba beléptem, az igazgatóktól az utolsó díszletmunkásig mindenki végigcsókolt. Tudja, ez jobban esett, mint.. . — Nos ? ... mint az, hogy a megérkezésem után való reggel fél nyolc órakor egy bírósági kézbesítő kopogott be hozzám egy ezerháromszáznyolcvannyolc pengőről szóló keresettel. Akarja látni? — Köszönöm, én is mutathatnék. — Hát akkor kapcsoljuk ki a hitelezőket, bár engedjen meg még egy szerény megjegyzést. Ha egy kereskedő fizetésképtelen lesz, a hitelezők örülnek, ha pénzüknek egy töredékét visszakaphatják. Én csak művész vagyok, és száz százalékig felelek az adósságaimért. De tizenhat hónap múlva rendben leszek és akkor végleg hazajövök. — Miért kellett Bécsbe menekülnie, amikor itt is kapott volna előkelő szerződést? — Mert Bécsben a feleségem is játszhat. Ketten mégis könnyebben rázzuk le az adósságokat. — Hogyan méltányolja művészetét a bécsi közönség? — Háromhónapos küzdelmet folytattam, amíg gondirozni tudták az én humoromat. Az első nagy sikert Szenes Béla Hittantanárjával arattam, a legnagyobbat IÍrincz Miklós Kolumbusz című egyfelvonásosával. Általán kilencvenkilenc százalékban magyar szerzők darabjait az új szezont például Liptai Imre propagálom, „Leánynézőben" című darabjával nyitjuk új helyiségünkben, a volt Höllében. — Hogyan ütődött nyélbe a pesti vendégszereplés? — Látja, ennek mulatságos története van. Egy reggel Faludi Sándor keresett Pestről telefonon. Nem voltam odahaza, a feleségem azt sem tudta megmondani, merre járok. Csak annyit mondott, hogy este tizenegy órakor a Pavillonban vacsorázunk. Tizenegy órakor bemegyünk a Pavillonba, ott ül Faludi. — Hja, a modern technika! — Várjon csak. A direktor rögtön a pesti vendégszerepléssel kezdte. Mondtam, nem lehet, fogadalmam van, hogy amíg a hitelezőkkel el nem intézem, nem mehetek Pestre. Ezzel le is tárgyaltuk az ügyet. De éjjel, amikor otthon átgondoltam a dolgot, egyszerre bántani kezdett a honvágy. Istenem, mégis csak Pesten születtem, ott dolgoztam harminchat évig, ott lettem a ,,kis Rott". Reggel, még alig hajnalodott, rohantam az Imperiál-szállóba, felköltöttem Faludit és megmondtam, hogy jövök. De most jön az érdekes. — Faludi Sándor meggondolta magát? — Dehogy. Megcsináltuk a szerződést, lejövünk. Amikor Pesten találkozom Faludi Sándorral, mondom neki: „Sándorkám, ugy fájt a szívem, amikor nemet kellett mondanom neked!" „Nekem sohase mondtál nemet, — felelte mosolyogva Faludi Sándor — mert akivel te tál, az Jenő volt". És én ezt nem tárgyalvettem észre. Úgy látszik, már régen eljöttem Pestről. — És a pesti közönség? — Számokban fogom kifejezni. Szerdán ezerkétszázzal többet csináltunk, mint kedden. Pedig kedden tábla volt. Különben megmondtam én már Bécsben. Ha csak a hitelezőim néznek meg, akkor is táblás házaim lesznek.