Színházi Élet, 1931. március 22–28. (21. évfolyam, 13. szám)
1931-03-22 / 13. szám
Vidéki előfizetőink figyelmébe! A mai napon postabefizetési lapot mellékeltünk azon előfizetőink lappéldányaihoz, akiknek előfizetése február 28-án lejárt. Kérjük t. előfizetőinket, hogy a megújítást kellő időben küldjék be, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen, a Színházi Élet kiadóhivatala. RENOUX: És mit szól hozzá Helene, hogy a főnök megnősül? FONDOY (vállat von): Istenem ... SUZANNE: Helene? RENOUX: Igen. A mi kis házi telefonközpontunk. SUZANNE: Semmit. RENOUX: Hát már nem szerelmes a gazdába? SUZANNE: A feje búbjáig. FONDOY: Csakhogy nem tudja, hogy a gazda megnősül. Nem mertük neki megmondani, mert attól félünk, hogy beleszakad a szíve RENOUX: Na, ezek a csacsiságok. Végre is csak nem hitte a kis központ, hogy a főnök őt fogja elvenni ... És hogy tudták előtte titkolni a dolgot? FONDOY: Nem volt nehéz. Mi is csak két nap óta tudjuk. SUZANNE: Egyszerűen nem beszélünk a dologról előtte. FONDOY: Az esküvői meghívóját pedig elsikkasztottam. (Kihúzza zsebéből.) RENOUX: Eh, ezek nevetséges dolgok. Végre is a kis központ nem valami romantikus bakfis. Adja csak ide Fonday nyugodtan, majd én elintézem. FONDOY: Kérem, ha tetszik vállalni érte a felelősséget. (Leteszi a meghívót a telefon mellé.) Különben éppen itt is jön. HELENE (nagyon csinos fiatalasszonyka, egyszerűen van öltözve, sokkal egyszerűbben, mint Suzanne, jön. Kalap a fején). RENOUX: Jónapot gyermekem. HELENE: Oh, Mr. Renoux, már vissza tetszett jönni Lyonból? RENOUX: Igen, hirtelen haza kellett jönnöm, mert a főnök úr. .. (zavart).. . mert a főnök úrnak szüksége van rám. HELENE (nyugtalan): Mr. Brodier már itt van? SUZANNE: Még nincs. HELENE: Hál Istennek. Már attól féltem, hogy lekéstem. Mert a metrón két állomással tovább mentem. RENOUX: Mert regényt olvasott. (Rámutat arra a könyvre, ami Helene kezében van.) HELENE (mosolyog): Ebéd után, ha az ember a földalattin megy, az egész kocsi még csupa ételszag. Részemről nem bírom. Azért olvasok valami regényt. Tetszik tudni, ezekből a regényekből csak úgy árad a sok levendula, meg rezeda illat, rózsák és orgonák szagát érzem, mégis csak más, mint a párolt fartőé, nem? És olykor mirtusszagot is érzek ... RENOUX: Istenem, mirtusz. HELENE: Narancsligetek szagát érzem kérem és mindezt havi öt frankért, mert egy kölcsönkönyvtárból fedezem lelki szükségleteimet. (Mosolyog, úgy tesz, mintha az asztalán keresgélne valamit.) Ejnye, hol is felejtettem csak? Telefonüzenet a főnök urnak. Hopp, megvan! (A főnöki szobába megy, becsukja az ajtót maga mögött.) FONDOY: Telefonüzenet — jó kifogás. Tessék csak nézni, mit csinál odabent a főnök asztalánál. (Kinyitja az ajtót, látni, amint Helene virágcsokrot vesz ki blúzából, beleszagol, majd leteszi az íróasztalra, fölemel az íróasztalról egy fényképet, megcsókolja.) Na tessék. Mit mondtam?! (Halkan beteszi az ajtót.) RENOUX (elgondolkozik): Szegény kicsike. (Gépiesen játszik a meghívóval.) HELENE (bejön). RENOUX (zsebrevágja a meghívót). HELENE: Fontos üzenet volt. A főnök úr nagyon haragudott volna, ha nem kapta volna meg. Most pedig gyerünk és bujjunk bele a munkazubbonyba. (Folyosón el.) SUZANNE (Renoux zsebére mutat): Na, ugye, maga is megsajnálja a kicsikét. Hiába tagadja, magának is van szive. RENOUX: Pardon, nekem eszem van. Majd én beszélek a kis központ fejével. De (kihúzza a meghívót) ne ebből tudja meg. Egy nyomtatott meghívóból. Ez csakugyan kicsit brutális volna. FONDOY: Vallja be, Renoux úr, ön is sajnálja a kis központot, akár csak mi. SUZANNE: Én nem sajnálom, én egyenesen csodálom. Sőt tisztelem. Egy nő, aki csak a lelkével szeret, nem mindennapi dolog a mai világban. Mondhatnám, egészen Foltos cipője uj lesz ha azt TRIOS BŐRFESTÍK-kel átfesti. mindenütt kapható! Gyár: Budapest, III., Vörösvári u. 97. Fióktelepek: Wien, nn., Hörnesgasse 16. Arad, Hátik Péter, Piata Avram Janku 22. — Csak TRIOS-t fogadjon el. m