Színházi Élet, 1933. november 5–11. (23. évfolyam, 46. szám)

1933-11-05 / 46. szám

kosár krizantémot a nagy énekesnőnek. hozott «.Tíz esztendővel tői estémen ezelőtt a szer­kaptam tőled egy szál rózsát, — mon­dotta — engedd meg, hogy ezt a virágot most kama­tostól együtt megtérít­semAz ősz legszebb vi­rágai között várja Alpár Gitta a teljes gyógyulást. — f­gaz, hogy ... egye­bet is várj — Igaz bizony! Alpár Gitta sokkal büszkébb az elkövetkező anya szere­pére, mint minden eddigi diadalára. Hát még Fröh­lich­­ Gusztáv micsoda ki­törő lelkesedéssel fogadta az örömhírt. — A családi nem is fog fellépni eseményig Alpár Gitta? — Dehogyisnem! Csak áprilisra várják a gólyát. Ne felejtsék el, hogy Pi­toëffné, a híres párizsi színésznő nemrégen a nagy esemény előtt három nap­pal még játszott a párizsi Art színházban és egye­nesen a színpadról vitték a klinikára. Igaz, hogy a kiváló művésznő, Szent Johanna leghíresebb ala­kítója, ezúttal a nyolcadik gyermekének adott életet. — Fedák teljesen meg­gyógyult. — Már maga intézkedik a filmje körül, még a szanatóriumban Amikor fe­küdt, kedves epizód tör­tént vele és Góthnéval. Góthné hatalmas virág­csokorral jelent meg a szanatóriumban, jó barát­nőjét, Fedákot kereste. portás aggódó arccal mon­­­dotta: iNem hiszem, hogy be lehet jutni a művésznőhöz, mert nem érzi jól magát.* A liftes megerősítette ezt a hírt és még hozzátette, hogy Fedák valószínűleg alszik. Góthné mégis meg­jelent a betegszoba előtt,­ahol egy ápoló­nő kézimunkázott. Amikor bemutatko­zott, az ápolónő lábbujjhegyen bement a betegszobába, lábujjhegyen kijött és je­lentette, hogy Fedák alszik. Góthné vára­kozott egy negyedórácskát, majd az ápolónő ismét megkísérelte bejelenteni a vizitet. Nem sikerült. Ismét csak ezzel jött vissza nesztelen léptekkel: i A beteg alszik, nem merem felkelteni.» Góthné erre otthagyta a virágot és legszebb üd­vözleteit, majd hazafelé indult. Az elő­csarnokban szembetalálkozott — Fedák Sárival. — Ejha! •— Góthné is ugyanezt mondotta. Fedák mosolyodva ölelte meg a barátnőjét és így szólt: „Ne csodálkozz édes Ellám, kétnytelen voltam elmenni, hogy meg­nézzem a filmemet. Képzeld, hány pró­ • Csak a darab végén hajlok mag!» — jelentette ki Zilahy Lajos darabjának premierje előtt és ezzel hadat üzent annak a régi, szép színházi szokásnak, amely annyira karakterisz­tikussá tette a budapesti premiereket. Az iré természetesen következetes maradt jelszavához és bár a közönség a felvonás­közökben tombolva ünepelte, csak a harmadik felvonás füg­gönyének összecsapása után jött ki a tapsokat megköszönni (Gyenes felv.) 25

Next